Kurír - reggeli kiadás, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)

1992-06-27 / 176. szám

A hétközi Timesok csak úgy hemzsegtek a Lendl-cikkektől. Az egykor rettenetes, ám ma­napság már inkább hullám­völgyben (leszálló ágban?) lévő­ Ivan egyre csak azt bizonygatta: »Higgyék el, nem számít a kor. Előbb-utóbb rendbe jön minden. Vannak hosszabb és mélyebb hul­lámvölgyek, mindenkivel megesik az ilyesmi, de azt hiszem, van né­mi esélyem." Egy nappal később pedig mindenki hanyatt eshe­tett, ugyanis a Wimbledonból rendre bukva távozó Lendl kije­lentette: „Nagyon jól érzem ma­gam. Határozottan jól. Minden csodálatos itt, Wimbledonban. ” Hümmögtek is az angliusok, mi a fene, méghogy Lendl jól érzi magát? Wimbledonban? Egyszóval, tegnap délután há­rom szett után, azt hiszem, kicsit változott Lendl véleménye. Ekkor ugyanis ausztrál ellenfele, Stolle 3:6, 6:1, 6:2-re vezetett, s bizony az 1-es pálya közönségének legel­­vakultabb fogadói egy pennyt sem kockáztattak volna Lendlért. Két­ségbeesett sikolyok jelezték, a közön­ség szíve megszakad Ivánért, aki sa­ját bevallása szerint utoljára próbál­kozik azzal, ami még fénykorában sem sikerült neki - azaz megnyer­ni a wimbledoni trófeát. De Lendl összeszorította a fogát. Mint régen. Arca a szoká­sosnál is keményebb volt. A já­téka is. Hozta is a negyedik szettet, 6:3-ra! A döntő játszmá­ban viszont nekiállt bizonyta­lankodni. Kettős hibák, elron­tott ziccerek, hálóba csapott röpték (azok az átkozott röp­ték!). Pedig a nép mellette állt. De a faarcú cseh szívóssága is­mét csodát tett. Akkor nyerte el Stolle szerváját, amikor kellett. 5:5-nél. És innen már nem volt visszaút: 7:5, Lendl a negyedik fordulóban! No, akkor a nagy izgalmakra egy kis lazítás. Idén a szokásos­nál máris jóval több a show. A csütörtöki szupercsaták résztve­vői különösen kitettek magukért. McEnroe és Cahs kölcsönösen elhajigálták az ütőiket, ordítoz­tak (persze felváltva, vesztett poé­nok után), szapulták magukat, a vonalbírókat. Ami kell. Becker is csaholt magára egy keveset a ne­gyedik szettben, de az ötödikben sem hagyta abba az óbégatást. No igen, ha az embert egy 19 éves srác leckézteti... Damm jól játszott, de végül Boris „füves” rutinja döntött. A másik német kedvenc, Stich végül is simán jutott a har­madik körbe, ám ellenfele, a svéd Larsson olyat tett, amit csak nagyon kevesen tudnak megcsinálni Stichhel. Átemelt fölötte. A germán 197 centijéhez mérve ez nem kis teljesítmény. Et­től aztán Michael olyan ideges lett, hogy bár simán nyerte a ga­­me-eket, minden nyolcadik po­én után nekiállt reklamálni. Hogy ezt már azért mégse kéne, egyszer ugyan kint lehet látni az egyébként tökéletesen vonalra pottyanó labdát, na de kétszer, sőt háromszor. Na ezt nem. Előadta, a bíró meghallgatta, ar­ca sem rezzent, Stich még foly­tatta, aztán lecsihadt egy amo­lyan „Na, csak azért jegyzem meg, hogy ez máskor ne forduljon elő" zárómondattal. Ja, egyébként 6:4, 6:1, 6:3-ra nyert. Az utóbbi évek legnagyobb show-jára egyébként Goran Iva­nisevics kerített sort az ausztrál Woodforde ellen, még a máso­dik fordulóban. A horvát fiú ugyanis óriási formában van, el­képesztően nagyot javult az amúgy sem gyenge szervája. Már egy tavaszi tornán álmél­­kodhatott a nagyérdemű, ami­kor adogatása átszakította Lendl ütőjét, most azonban minden eddiginél nagyobb löketek csa­pódtak az ellenfél adogatóudva­rába. A wimbledoni ászörök­­ranglistán a második helyre ug­rott John Feaver mögé, aki az 1976-os fináléban 42-t ütött John Newcomb ellen. Ivanise­vics ugyanis 34-et bombázott, egyenként 208 km/órás sebes­séggel... Szegény Woodforde megfordította az ütőjét, hogy a nyelével próbálkozzon, mire Ivanisevics hasonlóképpen cse­lekedett, de nem tudta eltrafálni a labdát. Ezután a jobb kezébe vette az ütőt (egyébként a ballal gyilkol), és azzal adogatott. Nem ászt. Woodforde - szin­tén balkezes - vette a lapot, ő is jobb kézzel kezdett játszani, a pontot végül is Goran könyvel­hette el. „Egy idő­ után nem tud­tam megállni nevetés és hülyéske­­dés nélkül, olyan hülyén éreztem magam - magyarázta Woodforde. - Mintha egy céllövöldében lettem volna, csak ballagtam egyik oldal­ról a másikra, néha sikerült egybe belekapnom, de többnyire nem is láttam a szerváját. Mellesleg nem csak az ereje, de az iránya is félel­metes. Teljesen másképp kanyaro­dik, mint az ember számítana. ” Ivanisevics annyit tett hozzá: a centerpálya kicsit gyorsabb a többinél, ezért jöttek ki olyan jól a szervái. Bumm-bumm Go­ram tegnap egyébként újabb va­dat lőtt, a svájci Rosset is csak menekült olykor a szervák elől, s 7:6, 6:4, 6:4-re veszített. Navratilova némi szenvedés után gázolta el ellenfelét, Ritt­­nert 7:5, 6:1-re, de meccs végén ő is bedobott egy új écát: leg­először a neccbírónak köszönte meg a meccset, amikor is amo­lyan „na jól van öreg, megérdem­­led a jattot” mozdulattal hátba veregette az úriembert... Mary- Joe Fernandeznek viszont nem volt ilyen jó kedve, meglepetés­re kipottyant az amerikai Frazi­er ellen (6:3, 6:3). Ja, és a végére még egy adalék, mintegy kvintesszenciájaként az eddig regélteknek. A nyolcaddöntő­­ben: Lendl-Ivanisevics... CS. G. További eredmények, 3. fordu­ló, férfiak: Boetsch (fran­­cia)-Krajicek (holland) 4:6, 7:6, 3:6, 7:6, 6:2; Holm (svéd)-Vol­­kov (FÁK) 6:4, 3:6, 6:3, 7:6; Sampras (amerikai)-Davis (amerikai) 6:1, 6:0, 6:2; Edberg (svéd)-Stafford (dél-afrikai) 6:1, 6:0, 6:2. Nők: Basuki (indo­­néz)-Huber (német) 6:3, 6:2, G. Fernandez (amerikai)-Porwik (német) 6:2, 6:0, K. Maleeva (bolgár)-Endo (japán) 7:5, 6:3, Szeles (jugoszláv)-Gildemeister (perui) 6:4, 6:1. Lendl köszöni, jól van Ivan Lendl három szett után alighanem kezdett lemondani arról, hogy megváltsa a világot. Nála ugyanis egy wimbledoni siker idén már-már hasonló mértékű cselekedet lenne. Elvégre eddig sohasem sikerült neki az All England Club viadalán megkaparintani a trófeát, mostanság pedig koordinátáit leginkább egy hullámvölgy nevű helyen lehetne meg­adni. Ezek után nem csoda, hogy a beletörődés jeleit vélték felfedezni a hajdan rettenthetetlen faarcon. Elvégre az ausztrál Stolle két szet­ten át úgy szórakozott vele, mint macska az egérrel. Ám ekkor... Ivanisevics szintén felveheti a „Bumm-bumm” előnevet H Sifir Makacsul összeszorított áll „Kösz, még jól érzem magam." A kifejezetten személyes indíttatású kijelentés tegnap naple­mentekor hangzott el a sajtóközpontban a négyszeres távú ultratriatlon-világbajnokság hosszese szájából. Hogy miért ne lenne jól? Hát nem csupán a versenyzőket strapálja le a 88 órás fizikai elképedés - a rend kedvéért a nyolc induló 15,2 kilométert úszik, 720-at bringázik és 168,8-at fut, éjt nappallá téve a Velencei-tó körül -, hanem a számtalan segí­tőt, rendezőt és kísérőt is. Szóval az érintett felek még bírják, a legjobban az elnyűhetetlen Rápolti Gyula, aki rövid, szusszanásnyi megál­lóktól eltekintve, péntek estig megállás nélkül gyűrte az ipart. A székesfehérvári illetőségű ultra fejezte be legkorábban mind közül a második stációt, és késő­ délután óta fut. Igaz, Rápolti hatvan perc büntetést kapott, mert a világbajnokság főrende­zője úgy ítélte meg, hogy külső, és a szabályok szerint megengedhetetlen segítséget vett igény­be. Jelenleg ki úgy, ki másképp tálalja a történte­ket, mindenesetre a szankció jogosságát a Rápol­­tihoz közel állók vitatják. Nem így a rendezők, akik lapzárta után sajtótájékoztatón számoltak be az intézkedés indítékairól. Voloscsuk András viszont nem pöröl, nyo­mul rendületlen, jelenleg az első­ helyen áll, igaz, ez csak úgy vált lehetségessé, hogy mint azt koráb­ban említettük, Rápoltit „sárga lappal" figyelmez­tették. A szombathelyi extengerészt Kiss Ákos követi, majd a rendezvény nem­zetközi jellegét deklarálandó, a holland Rosier. A derék, és a jelekből ítélve fontolva haladó tulipánországi már jócskán lemaradt az elit trió mögött. És innen már csak röpke ugrás az esélylatol­gatás. Rápolti iszonyú menő, győzelméhez - ha csak valami fatális véletlen nem nyomakszik közbe - nem férhet kétség. Voloscsuk és Kiss osztoznak a dobogó maradék fokain, majd a lelkes zöm jön. Sajna, közülük Tanaka Yoshimi a gyomrát fájlalja, a szegény fehérvári Németh Zoli pe­diglen megnyúlt térdszalagjait. A fájdalmak és gyötrelmek elviselésére egyetlen megoldás kí­nálkozik az orvosi ellátáson kívül, a makacsul­­konokul összeszorított állkapocs. És akiről még nem szóltunk, a lengyel Nadkanski. Köszöni, még jól érzi magát. Reggel és délután megjelenő országos napilap Reggeli kiadás III. évfolyam 176. szám Főszerkesztő: Szűcs Gábor Felelős szerkesztő: Müller Tibor Főszerkesztő-helyettesek: Meruk József és Őri B. Péter Kiadja a KURÍR Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság Felelős kiadó az rt elnök-igazgatója Igazgató: Pethes Sándor és Sárosi István Termelési igazgató: Lukács Zsuzsanna Technikai igazgató: Csutor György Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1122 Budapest XII., Hajnóczy u. 7-9. Postacím: 1525 Budapest, Pf. 72 Telefon (PBX-központ): 202-5166 Telefax: 202-6802; 202-6659 Hirdetésfelvétel: 202-5166 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) közvetlenül, utalványon vagy átutalással. Előfizetési díj: Reggeli KURÍR: egy évre 4560 Ft, fél évre 2280 Ft, negyedévre 1140 Ft, egy hónapra 380 Ft. Délutáni KURÍR: egy évre 3730 Ft, fél évre 1860 Ft, negyedévre 930 Ft, egy hónapra 310 Ft. Szedés: KURÍR RT. A fotó kidolgozás Forte papíron készült Nyomtatás: Szikra Lapnyomda. Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN 0865-9001 1­­­1 16 * . D­upla törzsutaspontot adunk Sky Club utasainknak valamennyi, június 1I. és augusztus 31. között leutazott repülőút után. gktdLEk'Hungarian Airlines^ S KY L U B Felvilágosítás az utasszolgálati irodában. Budapest, Dorottya u. 3. Tetefon: 266-5050 T. H. F. 1992. június 27. Nincs vele mit dicsekedni, a péntek estéim, de a reggelek is úgy múlnak el, hogy nem tudok rendszeresen részt venni az össznépi műélvezet­ben, a Dallas-nézésben. Né­ha persze bele-belepillantok egy-egy epizódba, s őszinte meglepetéssel fogadom, lám, hogy megy az idől, de a prob­lémák maradnak. Néhány új hulla, Dzsoki egy-két friss rémtette, de a farm és az úszómedence, sőt még ki­­nek-kinek az autója is a régi. Riadalmat közvetlen környe­zetemben csak az keltett, hogy pénteken délelőtt ki­lenckor a tisztelt nagyérde­mű hiába várta a Dallast, az bizony nem jött. Pedig ked­ves ismerősöm (el ne plety­kálják: kolléga az illető) még a vekkert is fölhúzta, mert­hogy előző este kissé sok időt töltött nagyszámú ba­rátja és még nagyobb számú hűvös söröspalack társaságá­ban. Kutya meleg volt. Nos, óraszóra fölserkent, a Dallas meg sehol. A galambepéjű, örökké vidor ifjún dühroham tört ki, na most már aztán tessék a Hankissnak lemon­dani! Aztán megjuhászodott. Felőle Hankiss maradhat. A sorozat nem veszett el, csak átköltözött a szombati ebéd idejére, ha jól látom a mű­sorban, fél kettőre. Na, így a családok mégiscsak együtt ebédelnek a hét végén. , ALBERT MARIA

Next