Kurír - esti kiadás, 1992. július (3. évfolyam, 128-150. szám)
1992-07-01 / 128. szám
1992. július 1. Zalaszépei Ha egybeírtam volna, így: Zalaszépe, még azt gondolhatná a kedves olvasó, hogy a Szabó család valamely vidéki birtokáról van szó, pedig a fogalom az immár negyedik alkalommal megrendezett szépségversenyt fedi. Az elődöntőkre két héttel korábban Nagykanizsán került sor az előválogatóról bekerült harminc leány között. Innen húszan jutottak tovább a Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban rendezett döntőre. Nagy nap volt június 27-e a volt megyeszékhelynek, valamennyi jegy elkelt elővételben, így várható volt a forró hangulat az uborkaszezont tartó színház épületében. A Zalai Hírlap és Journal Kft., valamint az Aranybárány Szálloda és a Hevesi Sándor Színház közös rendezésében Bojté Katalin ötvösmester gyöngyökkel, rubinnal és féldrágakövekkel díszített koronájáért folyt a versenyzés. Minden évben új korona kerül a legszebb zalai hölgy fejére, persze akadt ezenkívül is számos ajándék. Úgy tűnt, hogy a lányok is magabiztosabbak lenek az elődöntő óta, ahol némelyiknek még kissé suta, bizonytalan volt a járása. Csupán egy dolgot nem sikerült legyőzniük: megszólaláskor a lámpalázat. Ezt az elhangzott sok „hát”, „nem is tudom” igazolja. Az átöltözések szüneteiben zenés-táncos produkciók szórakoztatták a nagyérdeműt, amely kitüntetett figyelemmel hallgatta Bach Szilvia magánszámát. A rendezvény fénypontja: az estélyi ruhás bemutatkozás után a zsűri visszavonult, hogy meghozza döntését. A verseny győztese végül Horváth Zsuzsanna (19 éves) lett Kanizsáról, udvarhölgyei az egerszegi Baráth Helga (19) és Viola Katalin (21). A szépséges trió ezek után hintóval körbekocsikázott a belvárosban, majd az Aranybárány Szállodához hajtattak, ahol a népes vendégsereg hajnalig mulatozott, levezetve a verseny izgalmait. VÍGH .ALEX A szerző felvétele Egy amerikai a gyerekekért Zilahy Mariann mióta létrehozta alapítványát, egyre többet hallat magáról. Nemrégiben a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán szervezett pazar mű-, sort a beteg gyerekekért, amelyen népszerű művészek működtek közre. Mariann asszony jótékony sürgés-forgásának egyre kevesebben tudnak ellenállni. Augusztus 30-án Fáy András, a Mahart elnök-vezérigazgatójának hála, ugyancsak látványos programra kerül sor a nagy Hunyadi hajón, amely rendezvényre a Rekord Kft. nem kevesebb mint kétszáz kilogramm banánt ajánlott fel, a Yellow Pages taxistársaság pedig játékokat gyűjt, a Capricorn Marketing System tengerparti nyaralást szervez a gyerekeknek. Más szponzorok is feltűntek, a legérdekesebb közöttük Lee Lebovitz, akivel a napokban beszélt Zilahy Mariann egy hivatalos ebéden. A levesnél bemutatkoztak egymásnak, a desszertnél már egy Alercedes autót ajánlott fel Mr. Lebovitz a Zilahy Alapítvány számára. Külön érdekesség, hogy az amerikai autót egyébként Minszkből szállítják majd Magyarországra, olasz rendszámmal. És az autó mellé jutányos áron szerez majd amerikai orvosi műszereket. Ki is ez a titokzatos úr? Ungváron született, a II. világháború alatt Auswitzban szenvedett. A halál torkából Floridába került, és itt milliárdos lett belőle, ő volt a legendás cipőkirály. Brazília, Olaszország és az USA - ezek voltak fő üzleti állomásai. Most, hogy már idős lett, szeretné, ahogy ő mondja: meghálálni az életnek, hogy ilyen magas kort ért meg, megpróbál segíteni a szerencsétlen gyerekeken, hiszen a Zilahy Alapítvány célja: az életveszélyben lévő, főleg a balesetet szenvedett gyerekek egészségügyi ellátásának elősegítése, különös tekintettel a SOTE klinikáján ápoltakra. Ezenkívül is nehéz sorsú gyerekeken is segíteni a karácsonyi és húsvéti ünnepeken. Novemberben a Budapesti Kongresszusi Központban szervez az alapítvány reprezentatív bált. Kiderült, nagyon sokféle támogatás érkezett, a pénz mellett például a Small Galéria műalkotásokat ajánlott fel. A tegnapi megbeszélésen elhatározták, hogy az est háziasszonyai anyagi támogatók is lesznek egy személyben. A kellemes vacsora alatt Habsburg Ottó egészségére is koccintottak, hiszen másodikon lesz Ottó névnap és az ő támogatását is szeretnék megnyerni. Egyébként Habsburg Ottó mellett a magyar politikai élet képviselői is várják. Sőt szó volt arról is, hogy maga Schwarzenegger sem maradhat el erről a jótékonysági bálról. Zilahy Mariann tehát korra és nemre való tekintet nélkül szeretettel várja a segítséget, hiszen a jelmondata: „Aki adományoz, az a lelkét is sokszorozza.” PAYER IMRE Soha rosszabb törököt Nemhiába voltak nálunk vagy százötven évig, jól ismerik a magyarokat a Márvány-tenger partján. Igazolhatja ezt mindenki, aki járt már az egykori bizánci császárság fővárosában, a Boszporusznál, Isztambulban. A földből szinte ki sem látszó csepp emberkék is öt-hat nyelven képesek a turistákat „megfogni”, a nagyokról nem is beszélve. Mondják, hogy a téma az utcán hever, s ebben sok igazság lehet, mert a minap Tatabányán a Skála Sztráda parkolójában tartott autóvásáron találkoztunk egy oda nem illő bemutatóval. Kovács László, a Léder Impex Gmbh magyarországi ügyvezető igazgatója, kérdésünkre készségesen mutatta be - meg kell mondanunk gyönyörű - bőrruházati termékeiket. A Komárom-Esztergom megye „fővárosától” alig tíz kilométerre fekvő Tarján községben alig fél éve kezdte meg működését egy török-magyar bőrfeldolgozó részleg, amelynek meglehetősen szokatlan módon, az érdek és tulajdoni viszonya ötven-ötven százalékban oszlik meg. A török fél szállítja a kiváló minőségű bőr alapanyagot, amelyet magyar asszonyok dolgoznak fel. Kovács Lászlótól megtudtuk azt is, hogy ezzel a tevékenységükkel egyelőre harminc embernek biztosítanak munkalehetőséget. Kiváló minőségű török gépek segítik munkájukban az álláshoz jutott tarjániakat. Mivel ez nem a reklám helye, ezért a hihetetlenül alacsony árakat nem közöljük, mert az anyagokat és a kidolgozást látva, szemünk egy pillanatra azért fennakadt. Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy az alacsony ár körültekintő, szervezett és jól átgondolt piackutatás eredményeképpen alakult ki, de tervezik, hogy a nagykereskedőknek és a viszonteladóknak, a látottaknál is lényegesen alacsonyabb áron adják termékeiket. A „minden színben, szinte minden” szlogen megvalósulni látszik a tarjáni (török-magyar) vállalkozásban, mert kívánságra - az előzetes ígéretek szerint - huszonnégy óra várakozási idő után mindent elkészítenek, amit a kedves megrendelő akar. Lehet, hogy ez a „megszállás” jó buli lesz, mert a fegyveres testületeket is megcélozták „léderimpexek”, s mint tudjuk, ott aztán van kereslet. Soha rosszabb törököt a magyarnak! DÉRG ENDRE SZILUETT Drezdában tapasztaltam hasonlót A szövetségesek hirosimai erejű bombázása legyalulta a barokkot; helyébe kimondhatatlanul ótvaros, a gulágok hangulatát idéző blokkházakat és középületeket emelt a létezett szocializmus keletnémet géniusza. Szerettem Budapestet, a polgár várának és a mandarinok meg a napszemüveges tábornokok közigazgatási sündisznóállásának ezt a meglehetősen kényelmetlen kombinációját. A hajdan volt osztrák-magyar birodalom termékeny dinamizmusa a világ legszebb városát rajzolta a tépett táj felé. A fényes bulvárokat szegélyező villákat; a firenzei reneszánsz kópiáit, melyek a Körönd köré magasodtak; és a világ legszebb Parlamentjét, amely helyet adott a termékeny, avagy pusztító vitáknak. Anyám a Szabadság hídon (a Ferencz József hídon) tolta át a babakocsit nap mint nap a Nagycsarnokig az ötvenes évek szűk levegőjében. A Nagycsarnokig, ami úgy nagyjából a világ közepe volt, a maga boldog gyümölcseivel és illataival, a pincében tátongó pontyaival és az öntöttvas traverzek kecses struktúráival. Jó volt itt. Minden unalom és szorongás ellenére a foszló falú pesti bérházak között, ahol rongyolt mosolyokkal keltek ki a bérlőtársak az összetéveszthetetlen illatú gangos pesti bérházak fülledt ágyaiból. Jó volt a világszép Gerencsérné fagylaltja a Veres Pálné utcában, avagy a Ráday utcai Varga cukrász franciakrémese; soha nem fogom elfeledni a szegényes állatkert székelyföldi házait és az ugyancsak öntöttvas Nyugati pályaudvar párizsias szerkezeteit. Jó volt úszkálni a hajnali csillagos ég alatt a Széchenyi fürdő gőzében, és követni a szívemből szóló szecesszió koreográfiáját a Földtani Intézet sziluettjén. Ezekbe a sziluettekbe nyomult bele az utolsó fél évszázad a maga tűrhetetlen tárolóival, a lakótelepekkel és a város szép, szenvedésektől szabdalt arcát eltorzító tehetségtelen modernizmus jóvátehetetlen bűneivel. A korzón lebombázott szállodasor helyén a kádárizmus sztárépítésze börtönépületeket emelhetett és képes volt a város sziluettjét jelentő Mátyás-templom-Halászbástya kompresszumba tolni a Hilton tömbjét, ami azt sugallja: dobjuk oda dollárért a város koronáját is. Nem az organikus építészet agyrémeire vágyik az ember, amikor tehetetlenül feljajdul a tehetségtelen modernizmus gátlástalan garázdálkodását látva. Ahogy a népnemzeti építész indokolatlanul a térbe vetíti a maga szerves szerkezeteit, az ugyanolyan aggályos, mint ahogy a bauhausos kolléga berendezi a várost a maga panelstruktúráival. Állítsuk meg ama építészetet, mely telerondítja az én városomat a maga tehetségtelen kurusaival. TOMPA Fotó: BARIC IMRE Popölnökők Újpesten, a nevezetes Szent Györgynapi postarablás, a Pest megyei zsaruk és a kommandósok Szigeti utcai zsiványfogó akciója után a Vereckeihágón túlról érkezett „úriemberek” ugyancsak vérrel írott története zajlott le a külső Váci úton. Hogy egészen pontosan mi történt, még tisztázásra vár. Egyelőre annyit tudtunk meg, hogy két páros egymásnak esett. A duók nem sokáig, de kimerítően szapulták a szembenálló felet. Kurta tőmondatokban közölték a másikkal, hogy fölöttébb kellemetlen, ha az ember „tyúkszemére” lépnek. Ez esetben a „tyúkszem” nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy érzékeny, fontosnak tartott érdekvédelmi szféra határát érte sérelem. Nosza, legott előkerültek a kések, tőrök. Egyik gyakorlottabban fordult, perdült, hajolt s lendült, mint a másik. Hol az egyik térfélen, hol a másikon serkent a vér, szisszent föl valaki. Végeredmény: a több seb mellett az egyik „vitatkozót” azon a bizonyos hátsó nemes testrészen szúrták meg, továbbá az alulmaradt kettő Lada Samaráját is elkötötték. Természetesen az újpesti kapitányság eljárást indított az ügyben. Azt nem sikerült megtudnunk, hogy rablás, vagy önbíráskodás, könnyű testi sértés alapos gyanúja miatt indítottak-e eljárást? (Reméljük, hogy jármű önkényes elvétele okán, mert az büntetőeljárás-jogilag a „hab” lenne a tortán.) Megjegyzendő, a fenéken döfés az oroszoknál éppúgy a megszégyenítés jele, mint az araboknál. (HERCZEGHIGOR) FIGYELEM! A KURÍR RT. hirdetési osztálya keres, érdekes változatos munkára HIRDETÉSI ELŐADÓT Fizetés megegyezés szerint. Nyomdai ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezés a 202-6721-es telefonszámon. Nem Petőfi vére! A tegnap délutáni Kurír M. aláírással jegyzett cikke ismételten felteszi a kérdést: Vajon azonos-e a barguzini csontváz Petőfi Sándor földi maradványaival? Hiába, itt a nyári uborkaszezon! M. számos tévedése és ferdítése közül most csak azokra szeretnék visszatérni, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia szerepét is érintik az ügyben. 1. Azt a bizonyos csontvázat Morvai Ferenc kazánszakértő mindenféle hivatalos engedély nélkül csempészte ki Amerikába, és ezáltal kivonta azt a tudományos ellenőrzés lehetősége alól. Morvai e cselekedetének nem is tagadott indítékaként arra hivatkozott, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának nem érdeke az igazság kiderítése. Morvai szerint ugyanis az igazságra jellemző, hogy mindig az ő oldalán áll. 2. M. szerint a Magyar Tudományos Akadémia sajtótitkára „különös” levelet juttatott el az amerikai tudósokhoz, hogy mintegy lebeszélje őket a csontváz kutatásának fontosságáról. Nos, a levél nem volt különös, sőt igen egyszerű levél volt, mondhatnám hétköznapi. Pusztán arról tájékoztattam az amerikai szakembereket, hogy a Magyar Tudományos Akadémia illetékesei korábban sorra megcáfolták a Megamorv-bizottság állítólagos bizonyítékait, amelyek szerint Petőfi Szibériában halt meg. Ezekről a cáfolatokról a Megamorv emberei nem beszéltek az amerikaiaknak. Levelem egyébként bármikor megtekinthető az Akadémia sajtótitkárságán magyar és angol nyelven egyaránt. 3. AI. állításait korábban már közölte néhány vidéki lap és a Mai Nap is. Csodálkozom azonban, hogy most a Kurír is helyt adott e megalapozatlan állításoknak. M. megnyugtatására hozzáteszem, hogy a levelet saját meggyőződésem szerint írtam, szakmai jóváhagyásra bemutattam Szentágothai János akadémikusnak, aki egyetértett a szövegével. És tisztességesen aláírtam, nem úgy, mint M. a saját cikkét. Akinek kiléte előttem egyébként ismert, bár egyetlen M. betű sem szerepel a nevében. Miért nem vállalja nyíltan a véleményét? Válaszát várva ODZE GYÖRGY a Magyar Tudományos Akadémia sajtótitkára