Kurír - reggeli kiadás, 1992. október (3. évfolyam, 270-299. szám)

1992-10-30 / 298. szám

* Ki forog a Ez a János, nem az a vi­téz. Alig van köze ahhoz­­ a Petőfi Sándor költemé­nyét felhasználó édes­bús, népies tündérmesé­hez, amit Kacsóh Pong­rác, Bakonyi Károly és Heltai Jenő megálmo­dott. A színlapon így tün­tetik föl: Bakonyi Károly szövegét Petőfi szellemé­ben átdolgozta Bereczky Erzsébet, Gulyás Dénes és Kemény Gábor. Az előadás egy „bravú­ros” ötlettel kezdődik: Bessenyei Ferenc mint narrátor­ Bagó eldekla­­málja a Színészdalt. A versnek annyi köze van a János vitézhez, hogy azt is Petőfi írta. A közismert, a fülbemászó muzsika most fémesen szóló gépzene. Az éneklésben kevésbé gyakorlott prózai színé­szek, márpedig Gulyáson kívül mindenki az, egy gondos karmester segítsé­gével, élő zenekarral el­boldogulnának. Csakhogy a fránya magnó egy és állandó sebességgel jár. Énekes és zenekar tehát ritkán találkozik. Az eredeti történet végén János vitéz Bagóval, hűséges kísérőjével, Tündérország tavából életre kelti Iluskát. Erről itt szó sem volt, tó sem volt. A híres „Kék tó, tiszta tó” dallam ugyan elhangzik, csakhogy nem Heltai versével, hanem egy ráerő­szakolt Petőfi-szöveggel. A hazatérés helyett Ilus­­ka és Jancsi Tündérországban marad, királyi pár­nak. A csodaszép koronázási jelenetben ezüstlu­­rex palástot terítenek a főszereplőkre, amelyet a statisztéria kifeszít a színpadnyílás székében. A látvány lenyűgöző. A kificamított előadás végén még egy sajátos gesztussal örvendeztet meg Gu­­ sírjában? Közvetlenül írásunk megjelenése előtt kap­tuk a hírt, hogy Kacsóh Jánosné, a zeneszerző le­­származottainak képviselője levelet írt a Nemzeti Színház igazgatójának, amelyben - a Szerzői Jogvédő Hivatallal egyetértésben - kifogást emelt a mű zenei megvalósítása ellen. Az igazgató továbbította a levelet Gulyás Dénesnek és Ke­mény Gábornak, akik - egyebek között anyagi okokra hivatkozva - elhárították a zenei változta­tás szükségességét. Kacsóh Jánosné az érvényben lévő szerzői jog alapján kezdeményezhetné az elő­adás betiltását, azonban elállt ettől a szándékától. Hamarosan hivatalos szakértői bizottságot keres, hogy támogatásukkal elérje: a jövőben csakis élő zenekari kísérettel mutathassák be a daljátékot. A fejleményekre visszatérünk.­lyás Dénes, a rendező. Amikor a magyar hu­szárokat játszó szerep­lők a színpad elejére jönnek a közönség tapsát fogadni, biztos, ami biztos: a nemzeti­színű lobogót is ma­gukkal hozzák, s csöp­pet meg is lengetik. A szerzői jog kézi­könyve azt írja, az Idő­beli korlátlanság című fejezetben, hogy „a ké­ső­ utókor a művet a szerzőnek ismeri el, s rá, mint az emberiség kin­csére féltő­ gonddal vi­gyáz”. Szó van itt még személyhez fűződő jogról is, amelynek „célja a mű torzítástól való megóvá­sa, a szerző jó hírnevét sértő felhaszn­álás mega­kadályozása”. VÖLLNER JUDIT * * * 1992. október 30. ■qjfir A nagy üreg muzsikus Úgy száguld le bérházuk V. emeletéről, mintha férfikorá­nak delén lenne. „Sem fizikai­lag, sem szellemileg nem ér­zem öregnek magam. Édes­anyám 99 évet élt.” Nem nyolcvannak, de még hetven­nek sem gondolnám. Néhány napja, születésnapi koncertjén a Zeneakadémián fiatalos he­­vültséggel hegedült. Tátrai Vilmos odaadó hűséggel szol­gálta a magyar zenét: harminc­­nyolc esztendeig volt az Állami Hangversenyzenekar koncert­mestere, korábban ugyanott tíz évig tanulta,, gyakorolta a repertoárt. Az ÁHZ tagjai az idén neki ítélték a Ferencsik János-emlékdíjat. - Szinte gyerekkorunktól ismertük egymást. Épp a na­pokban került kezembe egy műsorlap: már 1933-ban a Nemzeti Zenede koncertjén Ferencsik János kísért zon­gorán. Szerettem és tisztel­tem tudásáért. - Érdekes történet, ahogy Fe­rencsik János az AHZ élére került. - Igen. Amikor Jánost kitet­ték az Operaházból, felmen­tem a minisztériumba, szólni az érdekében. Sikerült elérni kinevezését, ám amikor őt be­iktatták, engem elbocsátottak. Azt mondták, Ferencsik és Tátrai együtt sok. Engem is nehéz embernek tartottak, többször szembefordultam a zenekarnál tapasztalható dikta­tórikus törekvésekkel. Másfél évvel később kerültem vissza és barátságunk is folytatódott. A koncertek után mindig a Zene­akadémiához közeli Wagner­hez mentünk vacsorázni, ahol szó sem eshetett az előző órák­ról. Másnap azonban már szí­vesen meghallgatta az észrevé­teleket. - Milyennek látta karmesteri egyéniségét? - Ferencsik póz nélkül diri­gált, szó nélkül is értette őt a zenekar. Bármennyire olvasott ember volt, szóban nehezen fe­jezte ki magát. Számomra az ideális karmesterek közé tarto­zott. Az iránta érzett szeretet mondatja velem: pályájának nagy hibája volt, hogy magáné­lete erősen befolyásolta telje­sítményét. Nem ismertem még ilyen dirigenst, aki ennyire hullámzóan igazolta képessé­geit. Egy-egy rendkívüli kon­cert után képes volt közepes vagy még rosszabb előadásokat vezényelni. De nagyon jó hu­mora volt, vágyódott a jóízű nevetésre... Alaptermészeté­ben szerény volt, sőt gátlásos. Tóth Aladár, az Operaház igazgatója egyszer nagyon megbántotta azzal a megjegy­zésével, hogy nem tud igazán lassú tételt vezényelni. Volt benne némi igazság, de hogy mennyire megrendítő tudott lenni, azt egy 1956 utáni kon­certen igazolta, Beethoven III. szimfóniájának lassú gyásztéte­le vezénylésével. A hallgatóság is megérezte az üzenetet, fel­állva ünnepelték. Ez is adalék megfejthetetlen egyéniségéhez.­­ Barátságuk soha nem rom­lott meg? - De, sajnos igen. Egy íz­ben Németországban turnéz­tunk és a koncert elején Bar­tók Két portré című művét adtuk elő. A hegedűszólót én játszottam. Az egyik kritiká­ban egy megdöbbentő mondat szerepelt: addig volt zene, amíg Tátrai Vilmos hegedült. Ez nagyon megrontotta viszo­nyunkat, sokáig hiányzott a ta­lálkozások öröme. - Kollégái közül sokan kül­földre távoztak. Számtalan nö­vendéke világhírű zenekaroknál dolgozik. Ön maradt, miért? - Hűséges természetű va­gyok. Egyébként is azt vallom, hogy az erkölcsi sikert nem lehet megvásárolni. Fricsay Ferenc is hívott zenekarához, de úgy érez­tem, nem hagyhatom el az álta­lam alapított vonósnégyest, sem a Magyar Kamarazenekart. - A Kamarazenekar pedig egyszer csak megszűnt. - Éppen harmincévesek voltunk, amikor a Filharmónia akkori vezetője hatalmi szóval véget vetett ténykedésünknek. Pedig ha ma is létezne, lenne célom, dolgozhatnék velük. Még mindig rengeteg energi­ám van kihasználatlanul. - Tanít a Zeneművészeti Főis­kolán óradíjasként, szerény nyug­díjának kiegészítéséül, de azért már a pályaszélre szorult. - Azt mondják, ügyetlen voltam, nem tudtam magam menedzselni. Nagyon szegény családban nőttem fel, s most annyi a nyugdíjam, mint egy mai kezdő zenekari tag fizeté­sének a fele. Hogy létfenntar­tásunkat kiegészítsem, szé­gyenkezve, de kottáimat ado­gatom el. Megkerestem né­hány barátomat és így két mesterkurzusra meghívtak Londonba és Németországba. Nyolcvanévesen úgy kell meg­oldanom az életem, hogy kül­földön keressem meg hozzá az anyagiakat? Omlik belőle az emlékezés és a keserűség. Hova lettek az eszményképek, hová lett a kö­zönség még a legjobb koncer­tekről is, hogy kihunyt a stílus, az emberség és a szakmai tu­dás, az egymás iránti szeretet, a megbecsülés, hogy az utcán in­zultusok érik az embereket. - Csak látom és nem hi­szem, hogy ez lett az életünk... MÁTAI GYÖRGYI Száz férje volt Ajjaj!... ez a nő aztán iga­zán megéri a­ pénzét... - mondta, aki már olvasta Gerty Ágoston erotikus ka­landjait. Száz férjet vall be az ötven éve Amerikában élő írónő könyvében; eb­ből a premier alkalmából Borbás Gabi színésznő tart fölolvasást. A Litea Könyvesbolt és teázó diszkrét közönsége aligha hallhatott olyan vérforraló történeteket, mint csütör­tökön délután, a Litea Könyvesboltban. Bánsági Ildikó más elfoglaltsága miatt megúszta, hogy az illem határait fényévekkel odébbtoló sztorikat el kell­jen mondania, és jószívvel ajánlotta kolléganőjét, Borbás Gabit... - Először bizony meg­szeppentem, hogy ilyesmi­ket kell nyilvánosság előtt felolvasnom..., de aztán rá­jöttem, vicc az egész! Hi­szen ez szatíra, nem kell szó szerint venni! így aztán merészen belevágtam. Ma az írónő is kineveti, amiről és ahogyan ír... - Hogyan tudja a hang­jával érzékeltetni, hogy a szex paródiája, amit mond? - Háát..., ha nem fedez­ték föl a sorokban az iróni­át... nem is tudom, mit gondoljak! Mindenesetre megpróbáltam a tőlem tel­hető legtöbb bájjal és hu­morral érzékeltetni... Még egy kattintás, és elvitetem! A huszonhetediki Jan Garbarek­­koncert immár a botrányos meg­rendezés körülményei miatt felejt­hetetlen. Vagy még egyszer annyi néző érkezett - jeggyel -, mint a PeCsa termének befogadóképessé­ge, így meglehet, aki a kilátástalan tülekedés után sem jutott be, job­ban járt, mint az odabent nyomor­gó. Csalódottan, becsapottan haza lehetett menni, esetleg föltenni egy Garbarek-lemezt... és illúziókeltő fotókat nézegetni hozzá. Tavalyia­kat. Mert idén még képek sem ké­szülhettek - ahogy a Kurír fotóri­portere magyarázza: - Hosszas telefonálgatás után sikerült beszélnem Kiss Imrével, a koncert szervezőjével. Kaptam jegyet, de rögtön azzal kezdtem va­kuzni és a színpadra fölmenni nem lehet. Háromnegyed nyolc előtt a csarnoknál voltam - ne­gyed kilenc táján sikerült a töme­gen átverekedni magam, egyéb­ként mindenki jeggyel állt és várt. Szerintem egy dzsesszest külön­bözik egy rockkoncerttől, ahol állva csápol a közönség. A nézők és a színpad közötti egyméteres helyről megpróbáltam fényképez­ni, de két kocka után eltanácsol­tak a rendezők. Akkor valahogy a színpad mögé jutottunk az MTI és a Népszabadság fotósával - egy-két felvétel után már erélye­sebben onnan is eltanácsoltak. Ezután átjutottunk valahogy a másik oldalra, ahol, gondoltam, talán levegőt is kapok, és nincs senki előttem egy másik ember­rel a nyakában. A színpad előtti térségben ott magaslott maga Kiss Imre: mit akartok?! A sajtó képviselői vagyunk, szeretnénk a munkánkat vé­gezni. Mire ő­ tűnjünk innen, mert rendőrt hív.Mi még egyszer: szeretnénk a munkánkat végez­ni... kérjük, tegyék lehetővé! Ő,­­észbe kapha­tott, hogy a „kidobatom rendőrrel” korszak óta eltelt három év), elküldte a titkárnőjét két mar­kos rendezőért. Ezek után nem volt értelme, hogy maradjak, a zene élvezetéről szó sem lehetett - távoznom kellett. (A kétezer-hatszáz embert be­fogadó estet nem a PeCsa, hanem az Egyesült Program és Szólg. Ker.-i Kft. rendezte). R.J. C CASINO BUDAPEST GRESHAM CASINO BUDAPEST GRESHAM CASINO BUDAPEST S HA NYERT? ÚJRA NYERHET! HA VESZTETT? MÉG NYERHET! 0 A CASINO BUDAPEST GRESHAM B 1992. május 1-jétől negyedévenként 3 db HITACHI videokamerát, 0 a CASINO BUDAPEST GRESHAM 2. születésnapján, 1992. december 21-én D 2 db SUZUKI SWIFT gépkocsit sorsol ki a látogatók között, p Cím: 1051. Budapest, Roosevelt tér 5. E Nyitva: mindennap 14 órától 04 óráig, s T CASINO BUDAPEST GRESHAM CASINO BUDAPEST GRESHAM CASINO BUDAPEST ci m­i a c w 03“Who MV

Next