Kurír - esti kiadás, 1992. november (3. évfolyam, 213-233. szám)

1992-11-17 / 224. szám

14 KULTÚRA „Ez volt a Tv 2 hétfői műsora”, mondta a kedves Sugár Ágnes, amikor már félórája bennjártunk a keddben, de hát ez semmi. Egyáltalán, szól hozzánk valaki, nem csak úgy, elküldenek bennünket egy felirattal hajcsikálni. Az egyesen persze mo­dernizálták a televíziót, ott nem locsognak összevissza, felírják, amit mondanának, mint valami receptet, aztán kezdjünk vele valamit. Ilyenkor aztán az iskolaéretlen gyerek üvöltözhet, hogy most mi következik, de legalább foglalkoznak vele egy kicsit, „majd meglátod, büdös kölke, inkább mennél fogat mosni, nem kell mindig gúvadt szemmel a tévé előtt ülni”. A kettesen viszont megmaradt nekünk az emberi hang, emlé­kezhetünk szegény Tamási Eszterre, meg a képernyőn ma is felbukkanó Takács Marira, akiket nagy bátran letegeztünk, mikor beköszöntek hoz­zánk, hogy „sziasztok, de csinosak vagytok”, és boldogan hátradőltünk a fotelban, egyetlen, pártállami csator­nánkat nézve, kivéve a hét azon napjait, amikor is se kép, se hang. Felirat se, természetesen. És még egy ugrás se volt a Sugár. B. GY.A­ ­K Mélység ■ Közös gyermekkorunk van Michael Crichtonnal, neki is az egyik alapél­ménye a Nemo kapitány. Ezt a Gömb című regényének 233. oldalán be is vallja. Már az első oldalon be­ugrott Verne könyve is, amit a mai napig szinte kívülről tudok: a felve­zetés, a szereplők összejövetele, a titok a mélységben, a mindenható kapitány, a kissé bonyolult lelkivilá­­gú, ám annál hasznosabb, és humá­nusabb sorstárs. De Crichton azért mégiscsak ko­runk gyermeke. Vernénél még a ten­gerfenék megőrizte romantikus tisz­taságát, a medúzák Okeánosz műal­kotásai, a korallok menekülést jelen­tenek a gonosz civilizáció elől. De azóta már tudunk Andromeda-törzs­­ről, a Majmok bolygójáról­­ és min­denekelőtt a Nyolcadik utasról, és a még nála is gusztustalanabb Lény­ről. És vannak áldozatok, rettenetes kínok, megpróbáltatások, de végül mégis győzedelmeskedik valahol az ember. Ezt spékeljük még meg egy kis pol-krimivel, a csúnya amerikai imperializmus semmire tekintettel nem lévő katonapolitikájával. És máris kész az új sikerregény. Talán csalódás egy kicsit. Talán a valósá­gunk csalódást keltő? GNL/: ■ A halál felfoghatatlan, elfogadhatatlan rém, ami kísért minket egészen addig, amíg valóban be­következik. De mi jön utána? Van-e egyáltalán utána valami? Az Egye­nesen át című amerikai film orvoshallgatói tudá­sukkal próbálnak ebbe a titokba behatolni. A vá­gyott és féli dásaaa megé­zése egyre gyobb ve­lyekkel jár, veszély az® csak fok ötük orsza­­gát. Egyre időt tölten klinikai hal­lapotában, kifürkésszé kifürkészh lent. Amit pasztálnak, látnak, kezdeni ti ezzel a tud mindezt tudhatjuk Egyenesen cimű fi­ amelyben sztrájok­­­nak, mint Julia Rt és a zseniális sz Donald Sutherlam Kiefer Sutherland, tál már nemcsak a vásznán, hanem az com forgalmazó videokazettán is lál­ni lehet vele: a halá­l Szemtől szemben a halállal CYRANOK RANDEVÚJA ■ Két Cyrano köszönte­­ boldogan, meghatottan hajlongva közönség tapsait a Miskolci Nemzeti Színház péntek esti Rost premierjén. A hajdani­ Szabó Sándor, aki 1952. december 18- Magyar Néphadsereg Színházában (a mai Vígszínházban)­­ hozott be, mindmáig feledhetetlen sikerrel, ebben a szerepbe Szervét Tibor, a mostani Cyrano. Egri István (becenevén: ) és Szendrő József közösen rendezte az egykori előadást, a­mi­ért most Verebes István. 1952-től három évadon át szerepelt soron a darab, majdem háromszázszor került színre, zsúfolt a tér előtt. Szabó Sándor mellett néhányszor Várkonyi Zolta fosztott Cyrano-orrot. Roxane-t Komlós Juci és Ruttkay Éva ította, felváltva. Az 1960-as felújításkor Szakács Miklós - Key Tiborral felváltva - és Komlós Juci volt a két főszerep! 1952-es előadás epizodistái között volt Benkő Gyula, Deák csor, Zách János, a méltatlanul elfeledett Pálos György, S Ádám, Szatmári István, Rutkay Ottó, Gáti József és Kaut­zó­zsef, valamint - ki hinné - Kibédy Ervin is, hogy csak nj nevet idézzünk fel az akkori parádés névsorból.­­ Udvariaskodás nélkül: nagyon tetszett a miskolci elődi rendezés, valamennyi szereplő, s az illúziót keltő jelmezek, d­tek - mondotta Szabó Sándor. - Ahogy a nézőtérről figy az előadást, szinte mondatról mondatra felidéződött bent szerep, amely már a próbákon is a szívemhez nőtt. Máig­­ vagyok arra, hogy az egykori nézők még ma is emlékeznek el alakításomra, de hozzá kell tennem: a siker annak is kösze volt, hogy az akkori kulturális irányítás sok év után először helyezett egy ilyen - politikamentes - romantikus drámát padra vinni, így hát a nézők valósággal ki voltak éhezve az színházi élményekre...­­. 1992. november 1.

Next