Kurír - reggeli kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
1993-01-03 / 2. szám
4 Melegből a hidegbe A Szomáliai nyárból az oroszországi télbe csöppent az amerikai elnök. George Bush és vendéglátója, Borisz Jelcin Moszkvában ma délután írja alá a START-2 szerződést, amely kétharmaddal csökkenti a két nukleáris nagyhatalom atomarzenálját, így nagy lépést tesznek azért, hogy a hidegháborút végleg a történelemkönyvekbe száműzzék. George Bush az egyezmény aláírásával learathatja a babért, hiszen négyéves hivatali ideje alatt valóságos áttörés történt a leszerelésben. A leköszönő amerikai elnök minden igyekezetével azon van, hogy az Egyesült Államok és a világ közvéleménye jó képet őrizzen majd róla. Moszkvai látogatása előtt ezért töltötte elnöksége utolsó szilveszterét amerikai katonák között Szomáliában, ahol nemcsak az időjárás miatt meleg a helyzet. Nem sokkal Bush távozása után lövöldözés volt a rivális fegyveres bandák között Mogadisu központjában. A tűzpárbajnak az amerikai tengerészgyalogosok vetettek véget. Bushnak egyébként Moszkvában egy teljes napja volt az akklimatizálódásra. Már szombat délelőtt az orosz fővárosba érkezett, de tegnapi programjában csak rövid, kötetlen eszmecsere és kremlbeli vacsora szerepelt. Az amerikai elnöknek nem örült mindenki Moszkvában. A szélsőjobboldali nézeteiről ismert Vlagyimir Zsirinovszkij tucatnyi hívével tiltakozó tüntetést szervezett és egyebek közt azt követelte, hogy oldják fel az Irak ellen elrendelt nemzetközi szankciókat. A két elnök mai találkozóján a leszerelésen kívül szó esik az orosz belpolitikai helyzetről. Bush és Jelcin áttekinti a boszniai helyzetet is. Amerikai részről szeretnék kipuhatolni, hogy Moszkva miként reagálna, ha a nemzetközi közösség beavatkozna a délszláv válságba. Ez azért is figyelemre méltó, mert londoni lapértesülések szerint Bill Clinton január 20-i beiktatása után azt tervezi, katonai erővel szereznek érvényt a Biztonsági Tanács által korábban elrendelt boszniai repülési tilalomnak. Rossz volt a radar? Ha 1983 augusztusában nem hibásodik meg a kamcsatkai radarrendszer, a szovjetek nem lövik le az ország légterébe behatoló KAL-007-es jelű dél-koreai utasszállítót. Ezt a meglepő bejelentést tette az amerikai CBS televíziónak adott interjújában az egykori szovjet légierő tisztje, Alekszandr Zujev kapitány. A hajdanvolt szovjet pilóta azt állítja, hogy a sarkvidéki viharok miatt - tíz nappal a gép szeptember 1-jei lelövése előtt - meghibásodott a kamcsatkai figyelmeztető radarrendszer. Zujev beszámolója erősíteni látszik azokat a feltételezéseket, hogy a 269 polgári utas életét követelő tragédia nem szándékos támadás, hanem üzemzavar következménye volt. Zujev volt a hidegháború időszakának utolsó híres szovjet disszidense. MiG- 29-es vadászgépével 1989-ben Törökországba menekült. Később az Egyesült Államokba vitték, ahol a titkosszolgálat több ízben kihallgatta. Mind ez ideig nem engedték meg neki, hogy a nyilvánosság előtt elmondja, miért menekült el a Szovjetunióból. „Ha a radarrendszer megfelelően működött volna, a szovjet légvédelem már Kamcsatka fölött elfoghatta, azonosíthatta és leszállásra kényszeríthette volna a dél-koreai gépet” - állítja most Zujev. A hibás radar miatt azonban csak órákkal később, Szahalin fölött érték utol és lőtték le az utasszállítót. Az expilóta egy barátjától hallotta ezt, aki az Incidens idején légiellenőrként dolgozott a szovjet Távol-Keleten. Elmondása szerint az illetékesek értesítették Moszkvát a radarrendszer hibájáról, és utasítást kaptak annak kijavítására. Ez ugyan nem sikerült nekik, a következményektől félve mégis azt üzenték a moszkvai központnak, hogy kiküszöbölték a hibát. James Oberg, a houstoni űrközpont szakértője és a dél-koreai gép történetének jó ismerője szerint ez azonban csak az igazság egyik oldala. A szovjeteket rendkívül bosszantotta, hogy 1983 áprilisában egy amerikai repülőgép-hordozóról felszálló gép behatolhatott a szovjet légtérbe, és vissza akartak vágni a fiaskóért. Kapóra jött tehát nekik a dél-koreai gép, amit még Szahalin fölött sem lett volna szabad lelőniük. Parlamenti vajúdás Lengyelországban a megboldogult 1992-es óév sem hozta meg az immár két éve várt új törvényt a megfogant magzat jogi védelméről. Igaz ugyan, hogy pontosan azért iktattak még egy rendkívüli parlamenti ülést a két ünnep közé, hogy 1993-ra megszülethessen a két éve vajúdó, törvény, ám az a parlamenti bizottság, amely ezt előkészítette, gyakorlatilag a legszigorúbb változatot terjesztette a Szejm elé. Hosszú és heves érzelmektől fűtött vita közepette a huszonkilenc pártból álló lengyel parlament tulajdonképpen két pártra szakadt e kérdésben: a baloldali és a liberális demokrata pártok teljes mértékben ellenezték a javaslatot, s a demokrácia megcsúfolásának nevezték azok kidolgozóit, a jobboldali és katolikus pártok nemes egyszerűséggel kommunistának nevezték a javaslat ellenzőit, kijelentve, hogy az európai kultúra alapelve a „Ne ölj!”, s minden más érv materialista, következésképpen a totalitariánus, halált hozó rendszert hívja újra életre. Végül a javaslatot újra bizottság elé küldték, s várhatóan januári első ülésén foglalkozik majd ismét e kérdéssel a lengyel parlament. A probléma azonban megmaradt: a bizottság tagjai ugyanazok, akik eme, az írországihoz legközelebb álló tervezetet kidolgozták, s valószínűtlennek látszik, hogy az immár több mint egymillió aláírás, amely népszavazást követel e kérdésben, megváltoztathatná a véleményüket. Mellesleg kis hírben ugyan, de az új magyar törvény megszületéséről beszámolva a lengyel lapok az abortuszt engedélyező jogszabálynak minősítették a magyar szabályozást. Nem csoda: a legenyhébb lengyel javaslat is szigorúbb a legszigorúbb magyar változatnál. B. VARGA JÚLIA (Varsó) HARC A FÖLD KÖRÜL Oroszországban a kőkeményen konzervatív kolhozelnökök egy csoportja mindent megtesz a hatalmi viszonyok fenntartásáért. A régi gárda szeme előtt Kína fenyegető példája lebeg, ahol földet adtak a parasztoknak, majd pedig villámgyorsan feloszlatták a pocsékoló és tehetetlen népi kommunákat. A mezőgazdaság azóta a sárga óriás sikerágazata, a szorgos kínaiak ma már külföldre, még Szibériába is szállítanak élelmiszert. A kínai példa átvétele a mezőgazdasági kövületek hatalmának végét jelentené, viszont Oroszországot, a maga 211 millió hektár mezőgazdasági termőterületével, a földkerekség legjelentősebb élelmiszer-termelői közé katapultálná. A megkérdezett oroszok 72 százaléka a Mihail Gorbacsov által az utolsó pillanatig elszabotált termőföld-privatizáció lelkes híve. Gorbacsovnak nagyon nem tetszenek Jelcin módszerei, szerinte ugyanis Borisz cár ugyanúgy cselekszik, mint annak idején Sztálin. A kolhozok komisszárjai elkeseredett ellenállást tanúsítanak, szervezetük, az Agrár Unió vezetője, Vaszilij Sztarodubcev rács mögé került, mivel alaposan kivette részét a tavalyi puccskísérletből. A sztavropoli kolhozvezér, Vlagyimir Cigányok pedig öklét rázva azzal fenyegetőzött, hogy: „Oroszország éhen fog veszni, ha megvalósítják Jelcin elképzelését!” Szerinte a kolhozok privatizációja csupán egy maskarádé, amely az ország ellen irányuló összeesküvés része! VA Régimódi kolhozidill „Privatizáció? Ezt nektek!” 1993. január 3. FEHÉR RÓMEÓ, FEKETE JÚLIA Most két esztendeje járta be a világsajtót az akkor szenzációs hír: Willem de Klerk azonos nevű fia eljegyezte Erica Adams színes őrű exszépségkirálynőt. A vőlegény briliánsgyűrűt ajándékozott a menyasszonynak, s az ifjú pár annak rendje és módja szerint kitűzte az esküvőt, amelyre 1991-ben kellett volna sort keríteni. Aztán esküvő helyett nagy csend lett. Mostanáig. Kiderült, hogy az államfő papa, akit az apartheid bátor leépítése miatt afrikai Gorbacsovnak nevezett a világsajtó, még csak hozzájárult volna fia frigyéhez, de a feleség, Marike asszony egyszerűen nem tudta elviselni a gondolatot. Néhány éve ilyen vegyes házasság még jogilag is lehetetlen lett volna, de akkor, amikor Erica és Willem a fokvárosi műegyetemen megismerkedett, már nem. Legalábbis jogilag nem. Mégis, amikor a fiatalok 1990. december 19-én bejelentették eljegyzésüket, lebecsülték, milyen mélyek ebben az országban, sőt a saját családjukban is, az előítéletek gyökerei. Marike mama addig mesterkedett, amíg Willemet elküldték Angliába, a patinás Cambridge-be egy hat hónapos kereskedelmi tanfolyamra. Erica apja, Dean Adams félvér politikus erre bejelentette: ő is külföldre - Olaszországba - küldte a lányát. A most huszonhat éves Willemnek édesanyja egymás után mutatta be a jó házból való, hófehér úrilányokat, és még arról is gondoskodott, hogy az újságokban fotók jelenjenek meg, amelyeken az ifjabb Willem de Klerk elegáns éjszakai lokálokban „hozzávaló” ifjú hölgyekkel táncol. Az elnökné asszony igazán nem szólhatott egy rossz szót sem a fiára, aki mindezt engedelmesen tűrte. Sőt azt is, hogy Marike mama rendszeresen meghívjon az elnöki rezidenciára egy vörös loknis hófehérkét, r’*WzrtWjJlcw ■ Ashley Murrayt. A lány természetesen patinás,bár afrikander családból származik, szeplő csak orcáján látható, családfáján egy sem. Már-már nyílt titoknak számított Johannesburgban és Pretoriában, hogy Willem és Ashley eljegyzik egymást (arra e körökben ma sem gondolnak, hogy a „keverék” lánnyal kötött eljegyzést előbb fel kellene bontani), amikor robbant a bomba. Kiderült, hogy a fiatalok engedékenysége csak látszat, és mögötte kőkemény elhatározás feszül: nem adják fel. Erica már a tilalom kezdetén Willem után repült Angliába és igencsak valószínű, hogy a fiú elkísérte Rómeó és Júlia országába Ericát, amikor őt küldték oda „truccutazásra”. Komoly esély van arra, hogy ez a szerelmi történet a veronainál sokkal szerencsésebben érjen véget. FERENCZY-EUROPRESS A szerelmespár A de Klerk család