Kurír - esti kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-20. szám)

1993-01-07 / 4. szám

i­m­i ■ ■ 6 HATÁRON INNEN ■ Mit mondjak, annak idején magam is kap­tam érte a pofonokat. Mert felfújtam, mert lufinak néztem, mert az éjjeliszekrény fiókjá­ban megtaláltam. AIDS-es idők járnak, ami­kor jobb, ha tart néhányat az ember a keze ügyében. Lehetőleg jó minőségűt. Megfelelő méretűt. Olyat, aminek még nem járt le a sza­vatossága. Mert, ahogy a szakember állítja, így 99 százalékig biztos, hogy nem kapjuk meg korunk pestisét - amennyiben célirá­nyosan használjuk az óvszert. Rövid körjára­tunk célja is az volt, tartják-e, figyelnek-e a megfelelő helyeken a megfelelő körülmé­nyekre... A lakótelepi ABC-pult mögött Erzsike tüs­ténkedik. Csinos, ötvenes asszony. Behunyt szemmel is tudja, hová kell nyúlnia, mutatja a háromszínűt. Jópofa, ajánlja. Ők is ilyet vet­tek a barátjával. Szavatosság? Azt igazából meg sem nézték. „Most mondd már meg, szá­mít ez egy húszéves kapcsolatba?”, kérdez vissza. Csak a színek miatt vették meg az amúgy 1995 októberéig érvényes, nagy keblű, szőke hölggyel ékesített, malaysiai származású dobozt. Pesten, a Petőfi Sándor utcai illatszerbolt­ban a tizenéves kislány nagyon kedves, kész­séges. Mondja, mutatja, hol van az áru. Ott, mindjárt a betétek mellett. Tízesével csoma­golva, viszonylag olcsón. Hogy meddig jó? Évekig, állítja. Ám, hogy mikor van ezeknek az éveknek kezdete meg vége? Mit számít! Végül is ez nem munkaidő... A Váci utcai illatszerboltban az ifjú hölgy, ha lehet, még kedvesebb. Igen, itt van. Itt volt. Legalábbis év végéig kitartott. Új év, az új áru még nem érkezett meg. Úgy tűnik, most itt nem kötünk üzletet... A toalettszalon munkatársa átterel a férfi­részlegbe, íme, itt áll az automata. Két pénz­érmét kell beledobni, kapunk érte három da- AIDS nélkül rab óvszert. Külföldit, természetesen. Hogy meddig jó? Amíg el nem használják. Még sen­ki nem volt, aki visszahozta volna, állítja a harmincas úriember. Szavatosság? AIDS? Bíz­nak a nagykerben. Bízzon benne a tisztelt ve­vő is, akinek itt jut eszébe, hogy mi nincs a zsebében, mondja a férfiú, majd hozzáteszi, tudják ők, mi az a szükség... Éppen ezért nem csupán automatából, hanem darabonként is árulják eme nélkülözhetetlen gumiipari műre­meket. Picit drágábban, persze, mintha hár­masával vásárolnánk.. TÓTH A. ■ Biztos úr! Hát nekem tripperem van! - mondta a jól öltözött idős úr a szé­kesfehérvári rendőrkapi­tányság nyomozójának. Van az úgy!... - vakarta meg a fejét a zsaru, majd lejegyezte a feljelentést. A nyomozás meghökken­tőnek nem mondható dol­gokat tárt fel: csak a fél város beszélte eddig, hogy a Napkelet panzió tulaj­donképpen kupleráj. Még­hozzá a jobban felszereltek közül való. Videokamerás beléptetőrendszerrel szűr­ték meg a vendégeket. Csak az mehetett be, aki tutira megbízható volt. Persze a zsaruk nem azért zsaruk, hogy ilyen gáton fennakadnának. Belopták egy emberüket a kupiba, így lett a trippertrappnak vége. Kiderült, hogy Oleg, az ukrán alkalmazott, stri­ci, aki öt honfiú (vagy hon­leány) társát, valamint egy magyar lányt futtatott. A lányok szépek, k­ívánato­­sak, mint minden 18-26 év közötti hölgy. Csakhogy négy ukránka a bájait trip­perrel „koronázta”. Hogy most originál ukrán vagy már magyar nemi betegsé­get hordoznak magukban, a jóisten se tudja! Igen nagy volt ugyanis a forga­lom, és a lánykák otthon sem vasmunkásként keres­ték kenyerüket. Bár a pros­titúció is nehéz testi mun­kának számít. Egy menet hatezerbe került. Ebből három járt a lánynak, kettő a panzió tulajdonosának, egy pe­dig Olegnek. Mindeneset­re a kuncsaftok megúsz­hatták volna a nemi be­tegséget, ha elolvashat­ták volna a ma Esti Kurír­ban kötött, óvszerről szó­ló írásunkat. Az AIDS- vizsgálat még folyamat­ban van. SZEMÁN A NAPKELETI UKRÁNKÁK K N L rajz 1993. január 7.

Next