Kurír - esti kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-20. szám)
1993-01-28 / 19. szám
Egy hölgynek köszönhető a mulatós zenei?) Klasszikus zenét tanult, és lett belőle Lagzi Lajcsi. Sokan a lakodalmas rockkal együtt őt is szidják, mint a bokrot. Vagyonáról legendák keringenek. Ki tudja? Ha erről nem is, érzelmeiről most biztosan megtudunk valamit. ■ Milyen korszakai voltak? A másik nemet illetően... - Kezdjük ott, hogy egészen pi ci koromban pap szerettem volna lenni, azt követően pedig kántor. Egészen fiatalon elkezdtem zenélni, és onnantól kezdve nem érdekelt semmi más, csak a zene. Odáig fajult ez, hogy anyám már pszichológushoz akart vinni. Nemcsak arról volt szó, hogy nem érdekeltek a lányok. Aztán, amikor sikerült kapcsolatot kiépítenem, nem értették, hogy miért trombitálok annyit, miért gyakoriak otthon állandóan. Aztán elkapott egy „korosabb” lány, úgy hat-hét évvel lehetett idősebb nálam. Később megismerkedtem egy lánnyal, aki szintén zenész volt. Meggyógyultam. Érdekes, történt akkoriban valami, amit soha senkinek nem mondtam el. Volt egy autóbalesetem, nekimentem egy fának, és megsérült a szám, felül, így bizonyos értelemben a lehetőségeim fúvósként korlátozottabbak lettek. Megjegyzem, mellettem ült a lány, fogtam a kezét, ezért történt a karambol. Feladtam a harcot, amit addig folytattam,és következett egy egészen más korszak, ami a lányok jegyében telt el: klubok, csajozás, sváb bálok, gólyabálok. Ekkor már aktívan zenéltem. Ott mindig akadtak olyanok, akiket el lehetett vinni. - Átesett a ló túlsó oldalára? - Igen, azonban a szüleim ennek még kevésbé örültek. Vettem egy lakást, ami teljesen átjáróházként működött. Szóval, rossz fiú lettem, de csak egy rövid időre. Sikerem volt a nőknél, de ez nem a szépségemnek volt köszönhető, hanem annak, hogy partnernek tekintettem őket. Sok férfival ellentétben nálam soha nem szexuális tárgy volt a másik nem - még alkalmi ismeretségkor sem. Nem vagyok szerelmes típus. Igazán komoly érzelmeket nagyon kevésszer tápláltam valaki iránt. Nem is tudom... Én egy sündisznó vagyok. Sokszor belém rúgtak - Lagzi Lajcsi ügyben is -, sok kudarc ért. Gimnazistaként zenei elhivatottságom miatt nem volt időm igazi kapcsolat kiépítésére. Akivel szívesen jártam, volna, nem értette a hétvégeket. Én a zenélést mindig szórakozásnak tekintettem, soha nem munkának, és mindig a legjobb akartam lenni abban, amit éppen csináltam. - Ma már, nos, mégis sikerült tehát? - Feleségem, Gréti, zenetanárnő. Kiderült - ha nem is tudatosan jöttünk rá -, hogy igazán szakmabeli tudja csak megérteni a karrierista álmokat szövő zenész vágyait. Amikor megismerkedtünk - házasságunk előtt hat évet éltünk együtt -, én még nem voltam Lagzi Lajcsi, sem anyagi, sem egzisztencia szempontjából. Akkor annyival voltam gazdagabb, hogy volt időm. Ő is klasszikus tagozaton végzett, így aztán sokan... izélgették a házasság miatt. Abba is hagyta a tanítást. Gréti az egyedüli, az megért. - A házasság, az együttélés alkalmazkodást is kíván. - Ez az, amit én nem nagyon tudok. Elismerem a hibámat. Nálunk a feleségem az, aki állandóan teintettel van rám. Enélkül a háttér nélkül soha nem juthattam volna el oda, ahol vagyok... A könnyű kapcsolatot keresőknek van üzennivalóm: szánalmasnak tartom, ha - mint egy alku tárgyáért - pénzt adnak azért, hogy vágyaikat kielégítsék. De sajnálom azokat a nőket is, rímért ők sem szeretetből csinálják. Érzés nélküli kapcsolatot én soha nem kötnék. A férfi és nő kapcsolatában, a szerelemben mély érzelmekre van szükség. Ami nem így létezik, az nem is az, arról csak azt hiszik. BARÓTI ÉVA ( Fotó: DINER TAMÁS 1993. január 28.