Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-09 / 67. szám

1993. március 9. NO­AH „Urban Tribu” - vagyis Városi Törzs: ez Franciaország legnépszerűbb reggae­­sztárja, Yannick Noah új lemezének cí­me. Egy éneklő sportoló mindig szenzá­ció, és a rokonszenves kameruni szárma­zású egykori teniszcsillagot való­sággal lerohanta a sajtó: néhány nap alatt tizennégy tv-műsorban szerepelt, százötven villáminter­jút adott, és egy idő után már fejből tudta az újságírók fantázi­átlan kérdéseit. „Mit mondjak, sokkal könnyebb volt, amikor egy kimerítő meccs után összegyűlt minden újságíró a saj­tókonferencián, és egy füst alatt elintéztem valamennyit" - mondta Noah. Yannick megerősítette: nem tér vissza a pályára, legfeljebb jótékony célú bemuta­tókon vesz részt. Ugyanakkor elég titok­zatosan nyilatkozott arról, hogy vállalja-e Guy Forget felkészítését az olyan nagy tornák előtt, mint a Roland­ Garros vagy Flushing Meadow. „Kezdetben féltékeny voltam rá és Leconte-ra, hiszen a 80-as évek végén »taknyos« létükre az én babérjaimra törtek, és akkor én még éreztem magamban elég erős újabb nagy eredményekre. De ezek az érzések már elmúltak. Ami Guyt illeti, ő nyerte meg Franciaországnak a Davis Ku­pát, ez kétségtelen, de a Roland­ Garros más. Forget-ben még nem találta meg azt az iste­ni szikrát, ami annak elnyeréséhez kell, de talán én meg tudom neki mutatni, hol keres­se. Hasznos lenne számára, ha e nagy ver­senyek előtt egy-két hetet foglalkoznék ve­le. De csak akkor teszem, ha ő kifejezet­ten megkér erre. Ahogy annak idején megkért, hogy legyek a Davis Kupa­­­­ csapatkapitánya." Közben a franciáknak kelle­­mes gondjaik vannak ez ügye­f­­­ben. Leconte és Forget mellett ugyanis egyre inkább számolniuk kell Fabrice Santoróval, aki az Indi­an Wellsben zajló teniszversenyen Stich legyőzésével keltett szenzációt. De Noah kapitány még alszik néhányat az összeál­lításra. G. N. L. ahol tud, segít Vivaldira szárnyal Hol elkerekedik a szeme, mint egy ártatlan kislány­nak, hol megjátssza a fel­nőtt nőt, hol hatalmas ka­cagásban tör ki, hol pedig magába zárkózik. Suraya Bonaly, a franciák fekete ború műkorcsolyázó-baj­noknője hangulatváltásai­ban benne van minden fe­szültség: a prágai világbaj­nokságon szeretné kárpó­tolni magát a tavalyi év minden keserűségéért. A vb vasárnap kezdődött meg a férfiak selejtezőjével, és szerdán kerül sor az első bajnokavatásra. Suraya egy kis savoyai faluba vonult vissza, ott készült a nagy visszatérés­re. Hallani sem akarja töb­bé Colombes nevét, ahol tavaly tréningezett, még kevésbé Oaklandét, ahol a vb-n csak a 11. volt, az olimpiai 5. hely után. Sza­kított edzőjével, Didier Gailhaguet-vel is. „Erre a döntésre azonnal szükségem volt, a saját fejem után akar­tam menni. Kíváncsi voltam arra, hogy képes vagyok-e talpra állni. Úgy érzem, si­került. Anyám rengeteget se­gített ebben. ” Suraya még edzésmun­káját sem bízta másra. A szövetség ugyan felajánlot­ta Alain Ginettit, de a baj­noknő saját maga dolgozta ki programját, és csak ak­kor engedte közel magá­hoz a trénert, amikor már csak „finomítani” kellett. Giletti nagy nemzetközi tapasztalata, nyugalma is hasznára várt Surayának. Helsinki Európa-baj­­noka tudja, hogy nemi­gen kedvelik őt a ponto­zóbírók - különösen nem az amerikaiak. (Mellesleg Bonaly legna­gyobb vetélytársai éppen a tengerentúliak, Kerri­gan, Erwin, Kwiatkos­­ki...) „Igyekszem nem so­­kat foglalkozni a ponto­zókkal. Inkább a progra­momra koncentrálok. A közönség szeret. Tudom, hogy főleg a művészi kivi­­telbe szoktak belekötni. Úgy érzem, e téren is fej­lődtem. Talán pszichológiai szempontból nem ártott volna, ha néhány amerikai versenyre elmegyek télen... Mindenesetre továbbra is jobban szeretem a szabadp­rogramomat, Vivaldi ze­néjére. ” Suraya nem foglalkozik esélylatolgatással, inkább saját magában bízik. Katharina Witt visszatéré­se mellett azonban nem tud elmenni szó nélkül. „Rokonszenves a próbálkozá­sa, de szerintem az ő ideje le­járt. Csilloghat a művészi kivitelben, de nem hiszem, hogy két tripla luttcal bajnok lehet. Azóta más idők járnak, más koreográfiák jöttek di­vatba. És nagy kár lenne Katharináért, hogyha kocká­ra tenné presztízsét. Neki csak világ- és olimpiai baj­nokként szabadna visszatér­nie..." (GÖBÖLYÖS) Czakó Krisztina, az Európa-bajnoki he­tedik helyezett mű­korcsolyázónő siker­rel vette a selejtező akadályát, csoport­jában a nyolcadik helyen végzett, s ez­zel jogot szerzett a világbajnokságon való részvételre. Uszodai bazár Megalakult a Magyar Úszók Szövetsége. A hír önmagéban is érdekes, mintha eddig szövetség nélkül szelték volna a habokat a versenyzők. Pedig volt eddig is ilyen, csak a Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy az nem volt szabályos, újat kell létrehozni. A hét végén ez meg is történt - olyan személyiségeket nélkülözve, mint a Perthben tartózkodó Széchy Tamás vagy Kiss László (képünkön). Pazár Sándor, a Budapesti Spartacus elnöke épp Kiss László (aki a Spart úszószakosztályának vezetőedzője) csatlakozási szándékának bejelentésével kavart vihart. Ezzel kapcsolatban Jakóné Szalma Borbála cáfolta, hogy Kiss László akármilyen módon is támogatta volna az új szervezet létrejöttét. Nos, mi Pazár Sándornál érdeklődtünk, kinek higgyünk? - Nekem még semmit nem cáfolt Kiss László, pedig vasárnap is beszél­tünk telefonon. - Volt valami kifogása az új szerve­zet életre hívásával kapcsolatban? - Csak az elnökség személyi összetételét illetően, de magával a szövetséggel szemben nem. Már ko­rábban is tárgyaltam vele a szóban forgó kérdésről, s mondtam neki: ide be kell lépnünk. Az OTSH elnöke, Gallov Rezső ugyanis kijelentette, anyagi támogatást csak a hivatalos sportági szövetség kaphat a sporthiva­taltól. Kiss László elfogadta az érvei­met, s így egyetértett azzal, hogy klu­bunk csatlakozik az új szervezethez. Olyannyira így van ez, hogy tudomá­som szerint Kiss ajánlott is Gallovnak alelnökjelölteket az új szövetségbe. Perthben felhívtuk Kiss lászlót, aki elmondta, valóban szó volt egy köz­gyűlésről, csakhogy azt a Magyar Úszó Szövetség hívta volna össze, mégpedig olyan időpontra, amikor az úszóválogatott s velük többek között Széchy Tamás és ő is itthon lesz. Szö­vetségük tényleg kapott egy átiratot az ügyészségtől, amelyben bizonyos formai hibák kijavítását ajánlják, en­nek megtörténte érdekében ült volna egybe a közgyűlés. Éppen emiatt tár­s­­alt például Széchy Tamás is Gallov­ezsővel és Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével. Már kint tartózkodtak Perthben, amikor világosan kiderült számukra, hogy a mások által egybehívott Magyar Úszók Szövetségének közgyűlését tartják meg, mégpedig március 6-án. Ekkor már csak a menthetőt próbál­hatták menteni. Péntek este, tehát e közgyűlést megelőző napon beszéltek Gallov Re­zsővel, aki ígéretet tett arra, hogy olyan úszószövetség alakul, amelyben azokkal az elképzelésekkel, munkatár­sakkal dolgozhatnak, amiket, akiket ők is megfelelőnek tartanak. Kiss Lászlóék legnagyobb sajnálatára ez nem jött létre. Határozottan kijelen­tette: sem Széchynek, sem, neki sem­mi köze nincs a Magyar Úszók Szö­vetségéhez, ő maga semmiféle tisztsé­get nem vállal a szombaton létrejött szervezetben, s nem óhajt együttmű­ködni azok vezetőivel. Mindazonáltal Kiss László fontosnak tartotta elmon­dani, hogy a bíróságon továbbra is a Magyar Úszó Szövetség van beje­gyezve, ezt senki nem törölte. Viszont szerinte a Magyar Úszók Szövetsége nincs még bejegyezve, s a további lé­pésekről csak ennek megtörténte vagy meg nem történte után érdemes iga­zán beszélni, így az a véleményük, hogy a Széchy-féle szövetség most is a korábbi jogok gyakorlójának tekint­heti magát. B.GY. Fotó: PATAKY ZSOLT Fizetnek a görögök A FIFA 20 ezer svájci frank pénzbüntetéssel sújtotta a görög szövetsé­get. Az európai 5. cso­portban szereplő Görö­gországnak a február 17- én Luxemburg ellen leját­szott világbajnoki selejte­ző mérkőzésen renitens­­kedő szurkolói miatt kell fizetnie. A 2-0-ás görög győzelemmel végződött találkozón a nézők közül valaki egy petárdát lőtt a pályára, ezért a játékot néhány percig szünetel­tetni kellett, majd a szur­kolók a későbbiekben is kisebbfajta tűzijátékot rendeztek. HOKISORS Csütörtökön utazik Ljubljanába a magyar jégkorong-válogatott, hogy részt vegyen a C csoportos világbaj­nokságon. Szeles Dezső szövetségi kapitány vezetésével 22 játékos pró­bálja meg kiharcolnia a bennmara­dást. Ha kiesünk, hosszú időre búcsút vehetünk a C csoporttól. Minden idők legnehezebb világ­­bajnoksága lesz ez a válogatott szá­mára. Eddig ugyanis biztos helyünk volt a csoportban, sőt nemegyszer a feljutás kiharcolására is volt esély. Ám mostanra megváltoztak az erővi­szonyok. Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió felbomlásával az új köztársaságok is helyet követeltek maguknak a világversenyeken, ez pe­dig mindent felborított. Magyarország a könnyebbik, B alcsoportba került. Az ellenfelek a házigazda Szlovénia, Spanyolország, Ausztrália, Kazahsztán és a Dél-afri­kai Köztársaság. Az A alcsoportnak Belgium, Ukrajna, Lettország, Izra­el, a Koreai NDK és a Koreai Köz­társaság a résztvevője. Kazahsztán és Szlovénia valószínűleg legyőzi a ma­gyar gárdát, a másik három csapat ellen viszont nyernie kell a csapat­nak. Ez esetben a csoport harmadik helyén végeznének, ami biztos bennmaradást jelentene. A nemzet­közi szövetség még nem döntötte el a kiesés pontos kérdését, de az már biztos, hogy a két-két alcsoport utolsó helyezettjei búcsúzni kény­szerülnek. A magyar válogatott pénteken lép először jégre, az ellenfél Dél-Af­rika. A hazautazásra március 19-én, az elő­döntők napján kerül sor, ha csak nem jutunk tovább. A döntőt március 21- én rendezik. Percek Pontok JÉGKORONG Az NHL-ben: Minnesota North Stars-Detroit Red Wings 1-7, Buffalo Sabres-Winnipeg Jets 2-1, San Jose Sharks-Ed­­monton Oilers 6-3, Washington Capitals-New York Islan­ders 2-3, New Jersey Devils-Philadelphia Flyers 7-3, Chica­go Blackhawks-Ottawa Senators 4-2. KOSÁRLABDA Az NBA eredményei: Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 96-88, Orlando Magic-Los Angeles Clippers 112-95, Detroit Pistons-Milwaukee Bucks 98-91, Portland Trailblazers-Gol­­den State Warriors 113-96, Miami Heat-Indiana Pacers 114-99, Charlotte Hornets-Los Angeles Lakers 105-101. LABDARÚGÁS Sydneyben, a junior (20 éven aluliak) világbajnokság A csoportjá­ban: Kolumbia-Kamerun 3-2, Ausztrália-Oroszország 3-1. SAKK A férfi világbajnoki zónaversenyen hétfőn a függőjátszmákat fejezték be. Két magyar játékos volt érdekelt, Polgár Judit világossal megnyerte, Sax Gyula viszont sötéttel elvesztette félbemaradt partiját. Az A csoport állása: Georgiev (bolgár) és Ftacnik (szlovák) 3.5-3.5 pont, Adorján András 3, Polgár Judit, Wojtkiewicz (lengyel), Rasik (cseh), Kolev (bolgár), Gdanski 2.5-2.5, Sax Gyula, Cosma (román), Suba (román) 2-2, Ermenkov 1.5. A B csoport állása: Portisch, Topalov (bolgár) 4-4 pont, Stohl (szlovák), Szpaszov (bolgár) 3.5-3.5, Haba, Kuczynski 2.5-2.5, Istratescu (román), Polgár Zsuzsa, Csernyin, Marin (román) 2-2, Gazik (szlovák) 1.5, Sznapik (lengyel) 0.5. 21 MANÖKEN, HOSTESS SZERETNE LENNI? Az ország legnagyobb rendezvényszervező­ irodája megbízható képzést és munkát kínál Önnek! (Cégünk szervezi többek között a tv 6-os lottó sorsolását, az operaházi bált és világcégek divatbemutatóit országszerte.) Várjuk 14 év fölötti hölgyek jelentkezését. A kiválasztottak már a tanfolyam idején folyamatos munkalehetőséget kapnak. AZ ALAPKÉPZÉS DÍJA: 2500 FT Jelentkezés írásban 1993. április 5-ig: Szféra Kulturális Szolgáltató Kft. 1277 Budapest 23., Pf. 71. Telefon: 250-0562

Next