Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-13 / 71. szám
1993. március 13. Csípős januári hajnal volt, tíz perccel múlhatott öt óra. Sándor arra ébredt, hogy félbeszakadt a kellemes, bizsergető álom. Nagy kár, gondolta, pedig már majdnem elkapta azt a nőt. Végignézett magán, csak úgy ágaskodott bennne a férfiasság. Komótosan föltápászkodott a szakadozott ágybetétről, megigazította a gatyáját, aztán elindult ki, az istállóba. - Lerendezem az Ildit - morogta maga elé egykedvűen, ám alaposan elnyúlt a tekintete, ahogy a nyomorúságos kalyibába lépett: a ledörzsölt kérgű akácfa oszlop ott állt középen, tövében ott az erős fémlánc, a nő viszont eltűnt. Vadász Ildikó ekkor már a hatodik napját töltötte a Debrecen határában levő cigánytelep szélső házának istállójában, egy oszlophoz láncolva, meztelenül. Valóságos csoda, hogy ennyi időn át kibírta a mínusz tíz fokos éjszakákat, a folyamatos éheztetést és szomjazást, a tucatnyi erőszakot, s a „lerendezések” közti folyamatos verést. Fél lábbal már ott állt Szent Péter kapujában, amikor negyedikén, hajnalban sikerült kiszabadítania csuklóját a marhalánc szorításából, hogy aztán a lábát is eloldva, négykézláb elkússzon a majd egy kilométerre fekvő szomszéd tanyára, Hantzáékhoz. Fölegyenesedni nem mert, nem is tudott volna, úgy vonszolta végig magát a fagyos földön, át az erdőn, mint egy halálfélelemtől űzött, sebzett állat. A huszonöt éves, hajdúhadházi cigánylány január 29-én indult el otthonról, diszkózni akart egyet Debrecenben. Még jószerével bele sem melegedett a táncba, amikor ismerősökkel találkozott. Lakatos Zsoltival meg a nővérével, Ibolyával, és velük volt Kovács Sanyika is, aki már jó ideje Lakatoséknál lakott. A Zsoltinak a haverja Ibolyának az élettársféléje volt. Az ilyesmit nem lehet pontosan megállapítani. Ildi is volt már az élettársa a Zsoltinak. Kerek egy hétig tartott a kapcsolat, akkor aztán a lány osztott, szorzott, kiszámolta, hogy hét évvel mégiscsak idősebb a fiúnál, ezért otthagyta. Keressen mindenki magához valót. Ennek már öt hónapja, azóta nem is látták egymást. Most se tervezték a találkát, így alakult. A Lakatos fiú érzékeny lelkét mégis fölkavarta a múlt. Taxiba lökték a lányt, aztán irány a Füredi út, a dicsőséges forradalmár, Nagy Sándor emlékműve. Odáig megy csak a taxi, mert a bekötőút nappal sáros, ha pedig megrágja, olyan gödrös, hogy fuvaros nem kockáztatja kenyérkereső autóját. Azt az ötszáz métert könnyedén megtették már gyalog is. Először nem volt semmi baj, még egy szeretetből megeresztett pofon se emlékeztetett a korábbi kalandra. Az igaz, hogy a Zsolti gyorsan meg akarta nézni, megtanult-e már rendesen furulyázni élete régi-új párja, aztán meg átadta a Sanyinak, később visszavette, szóval ment az orgia, de ez nem lepte meg Ildit, valószínűleg bekalkulálta a kirándulásba. Az már nem annyira tetszett neki, hogy meztelenre vetkőztették, és vissza sem adták a ruháit. A fiúk azt mondták, azért kell, hogy meg ne szökjön, de ő átlátott a szitán: szép ruhák voltak, nemrég vette őket a piacon. Diszkóba mégse megy az ember csak úgy, koszos, vásott göncben. Nem csoda, hogy Lakatos Ibolyának megtetszettek a ruhák, a csizma meg, hát az épp a lábára illett. Fekete bőrcsizma volt, ezerkettőért vette Ildikó, még alig használta. Az igazán nagy baj akkor kezdődött, amikor a fiúk pusmogni kezdtek, aztán valamelyikük eltűnt, majd lánccal meg szíjjal került elő. Először még arra gondolt, talán csak valamelyik kutyát akarják megkötni, mert kutyából annyi volt, hogy lépten-nyomon elbotlott bennük az ember. Ráadásul a Zsolti olyan kedvesen szólongatta, mintha kismadarat akart volna mutatogatni az istállónak nevezett tákolmányban. Rosszat sejtett, de azért kiment vele. Na, ott elkapták, kikötötték az oszlophoz, mindkét kezét, mindkét lábát. Közben a Zsolti el is magyarázta, hogy ennek márpedig így kell lenni, mert meg kell törni az asszonyt, hogy ne legyen kedve szökdösni, meg kurválkodni a kivezető utak mentén. Legföljebb akkor, ha küldik. A megtörés sikerült. Ki csak ököllel ütött, ki rúgott is. A diszkós csapat még segítséget is kapott. Jött a Balogh Laci is, hát annak olyan kemény orrú bakancsa volt, alighanem vassal tömték ki az orrát! Aztán Ibolya is be-beszállt a verésbe, annyira fölzaklatta a szép ruha. - Mindenki ütötte, azért ütöttem én is - mondta később. - Amúgy nem haragudtam rá, csak nem akartam kimaradni. Nem akart kimaradni Zsolti mamája, az öreg Lakatosné sem. Seprűnyéllel verte a lány vállát, meg a fejét. Merthogy „miért jött ide ez a büdös kurva, miért nem megy el?!”. Leginkább a láncok miatt nem ment persze. Két nap alatt sikerült széthasítani a lány fejét, de elunták a verést, új játékot kellett kitalálni. Zsolti kerített egy lakodalmas kazettát, benyomta a magnóba, hadd szóljon. Eloldották a lányt a fától, s amíg táncolt, addig nem kellett a táncoktól szenvednie. Táncolt fél órát, egyet, aztán többet is. Ha lankadt, akkor odasuhintottak neki egyet, vagy elnyomtak a bőrén egy-egy cigarettacsikket, attól mindjárt fürgébb lett. Nagy sikert mégse aratott, mert a fiúknak különleges tervük volt vele. Unalmasnak találták már, hogy a kikötött lányon vezessék le a gerjedelmüket. Úgy gondolták, ha meztelenül táncol előttük, az sokkal izgatóbb. Versenyeztek is, hogy ki a keményebb, de Ildi nem bírta szuflával a táncot. Mire jó lett volna, arra abbahagyta. Erre visszavitték az istállóba a fához. Később úgy látták, jót tenne neki egy kis levegőváltozás, ezért az udvari körtefához kötötték. De ez már február másodikán történt. Aznap nagyon hideg volt, ruhát is adtak neki. Egy vékony, fekete szoknyát meg egy nyári blúzt, a lábára semmit. Később mégis bekötötték az istállóba, de ekkorra már annyira feldagadt az egyik csuklója, hogy nem tudták bekapcsolni a láncot. Meg látszott is rajta, hogy lassan megtörik, már nem ellenkezik. Jóindulatuk jeléül ezért csak az egyik kezét meg az egyik lábát kötötték oda. Jóindulat ide, könnyítés oda, Ildi negyedikén reggelre megszökött. Kerülgetjük a kátyúkat az emlékmű melletti úton, a segítségünkre kiküldött nyomozó szabódik, ők csak Nivával merészkednek erre, mert a Golf bizony elmerül, de most nincs a Niva. Ha gondolom, kockáztassuk meg a mi kocsinkkal. - Egészségügyi mosó neveti el magát, s egy jó tízméteres kátyúra mutat. Ha jó az ajtószigetelés, akkor nyugodtan átkelhetünk. Ha nem, akkor lábmosás. Ez a Domokos Mártonkert, a cigánytelep. Elhajtunk a négy sorház előtt, az utolsónál állunk meg. Az udvaron senki, a ház is üres. Az ajtók, ablakok tokját kiszaggatták, de üvegcserép sehol, már rég nem használnak errefelé ilyesmit. A legnagyobb szobában tíz centi vastagon áll a homok. - Melegpadló - biccent a nyomozó. A középső helyiségben egy rozzant ágybetét, huzata fölhasítva. Talán ezen alhatott a Sanyi, vagy ahogy errefelé ismerik a harmincegy éves férfit, a Tanyika. A villanykapcsoló kitépve a falból, de nincs jelentősége, az áramot már régebben kikapcsolták. A kisebbik szoba teljesen üres. Itt szólt annak idején a magnó, ment a táncoltatás. Az udvaron ott a körtefa, az istálló viszont összedöntve. Még álló, hátsó falán bekukucskálva látszik a kínzóoszlop, de a lánc sehol. Azt már a rendőrök se találták. - A Darabos utcába ment - mondja az egyik szomszédasszony, aki a vizitünket jött ellenőrizni. - Mondom, a Lakatosnét ott találják meg, de nem én mondtam, teszi hozzá sietve, aztán elszalad, mintha megbánta volna már, hogy elmondta. Az öreg Lakatosné a kihallgatása után eltűnt, a Balogh Lacit meg még el sem fogták, a másik három viszont ott ül a fogdán. Tanyika szerint bolond ez a Laci, miért nem jön elő, hiszen olyan jó a sitten, ő egyből a gyűjtőbe ment volna, ott ezelőtt is olyan jól érezte magát. Ha tíz évet kap, az se baj, se istene, se hazája, ott meg legalább főznek rá, és tévé is van. Közben hatalmas cigánycsapat gyűlik körénk, mondják, nézzük meg ezt a nyomortanyát, nem ad segélyt a tanács, ólban laknak itt az emberek. Ahogy két házzal odébb megyünk, látszik, jókor érkeztünk: disznóvágás lehetett itt a napokban. A ház előtti fa ágára fölcsapva három malacka. Az egyik talán éppen csak kibújt az anyjából, a másik kettő meglehet vagy kéthetes. Hasuk hosszában fölvágva, az enyhe időben orrukból csepeg a vér. - Honnan valók ezek a malacok - nyel nagyot a nyomozó, a szag orrfacsaró. - Hát az anyjuk alól, kacsint cinkosan az egyik barázdás képű cigányasszony. - Nem a dögkútból? - Maga sem elevenen eszi, nézze már az ember méltatlankodik amaz. Egy jobban öltözött fiatalember botra támaszkodva kísér bennünket végig a tanyán. Látszik, nagy respektje van. - Erősítettünk a srácokkal, aztán ínszalaghúzódást kaptam - emeli levegőbe a botját -, tudja, most jöttem ki. Négy év hét hónapot húztam le. Betörés, rablás, volt ott minden. Ahogy elnézzük, jószerével ő az egyetlen férfi a telepen. A többiek ülnek valahol. - Nem hallották, hogy a szomszédban kikötve kínoznak valakit? - Mi nem tudtunk semmiről - néz a szemembe keményen az egyik asszony, látszik rajta, a gyerekei életére is kész lenne megesküdni. - Messze van az ide - vágja rá egy tizenhatéves forma lány meg aztán nagy a zsivaj a cigányok között, nem figyelünk mi az ilyesmire. - Azok mind a Lakatosék rokonai - mondja Vadász Ildikó a kórházban. - Azért nem hozzájuk másztam, hanem a Hamzáékhoz, át az erdőn. De közben lefagytak az ujjaim - mutatja kezén az elüszkösödött, fekete csonkokat. Elfagyott a talpa is, egyik-másik lábujját le kellett amputálni. A főorvos szerint már hazamehetne, mert feküdni otthon is tudna, de nincs hova mennie. - A nővérem férje üzent, hogy Hadháztéglásra nem mehetek vissza. Talán itt maradok Debrecenben. Ha meglátogat a másik nővérem, megbeszélem vele. - ő hol lakik? - Hát ott, a Nagy Sándor-emlékmű környékén. - A Lakatos família mellett? - Azon a környéken. - Nem fél? - Azt üzenték a Zsolti rokonai, hogy megölnek. Hogy bejönnek, aztán adnak nekem valami injekciót, amitől meghalok. De, ki tudja... Hazafelé még érzek egy kis bizsergést a lábam szárán, ezt még a tanyáról hoztam magammal. A nyomozó csak nevet. - Nem kell félni. Nincs ott semmi, csak úgy érzi az ember. Állítólag meg lehet szokni. Ha az oszlop mesélni tudna... Fotó: BEGE NÓRA RIPORT 7