Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-29 / 86. szám

Négy magyar állampolgár köz­jegyző előtt kijelentette, hogy egy magyar parlamenti képviselő lejá­ratására akció készült. Az Ország­­gyűlés illetékesei ma vélhetően foglalkoznak az üggyel. A négy személy - a Kurírban korábban publikált közjegyzői okirat tanú­sága szerint - rendőrként kapott megbízatást a szupertitkos fel­adatra. A Polip című filmsorozat­ból ismert Cattani felügyelő nevét viselte az a kommandó, amelynek a tagjai voltak. Az olasz felügyelő az életével fizetett azért, mert szem­beszegült a démoni hatalmasságok­kal. A magyar rendőrök most egy ördögi tervet tártak a nyilvános­ság elé. (Bővebben az 5. oldalon) EHETI NYERŐSZÁMOK: ooo 0­­0­0 Pótszám: a Joker: 033 689 EZREDESI HULLAÁLLOMÁNY Bizonyos Szomorúné levelét meg­írta. Egészen pontosan azt írta benne, hogy az Innoszolg nevű építőipari és szolgáltató kisvállal­kozás és annak teljhatalmú veze­­tő­je, Huszti Zsigmond nem éppen tisztességes­ üzleteket folytat. Szo­morúné maga sem sejtette, hogy ezzel a feljelentő levéllel a követ­kező öt esztendő egyik legsöté­tebb bűncselekmény-sorozatának elindítója lesz. Az 1987 őszén kelt levelet a gazdasági rendészetnek címezte, de hogy, hogy nem, má­sokhoz is eljutott. Ám ennek csak később lett jelentősége. A gazdasági rendészetet akkor Tóth Ferenc rendőr alezredes ve­zette, aki régi jó viszonyban volt a vállalkozó Huszával. (Az Inno­szolg közreműködött Tóth és csa­ládja építkezésein, Husza vadász­­fegyvert is szerzett neki.) Szomo­­rúné fogalmazványában sok igaz­ság lehetett, minthogy Husza haj­landó volt mélyen a zsebébe nyúl­ni, ha az a bizonyos levél minden­féle rendőrségi vizsgálódás nélkül is. Huszti egy-egymillió forintot valamelyik papírkosárban iktató­ adott a két főrendőrnek, s úgy dik. Tóthon kívül tudott a levélről tűnt, ezzel az Innoszolg ügye le- Pudleiner Gyula rendőr ezredes került a napirendről. Onnan jött Pudleiner Gyula, mutatja a Szív utcai lövöldözés lábsérültje Örökre zöld ■ Il II ■ II ■ ■ n örökzöldek (Kertészeti összeállításunk a 13-15. oldalon) v­ober Szerviz és Kereskedelmi KFT 1112 Budapest, Bajmóci út 11. Panasonic klímaberendezések (ablakklíma, split-klíma, stb.) Bionaire légtisztítók, légnedvesítők Lakásokba, irodákba az Ön egészségéért és kényelméért! Keresse üzletkötőinket! Tel: 186-9204,166-9846 Tel/Fax:1­86-8831 Á­PRILIS ELSEJÉN JÖNI MEGKEZDJÜK, VISSZA SZÁMLÁ­L Fehér mezőben fekete négyzet, 36 oldalas, • színház • mozi • zene • autó • az állatvilág és a népművészet hagyományai rejtvényekben • Kern András és Eszenyi Enikő: Az én rejtvényem­ • Keresztrejtvény nyelvet tudóknak és tanulóknak • Pályázhat elektronikus szótárakért • vidám soltvadkerti hétvégéért • gyerekeknek Sim­ex csokiért • Oriflame- és Adidas-csomagokért és utazásért a Club Labourse-szel • MM, TESZI, HM MEGVESZI MEGFEJTI ES MEGMWEHE M PÁJUMOT FIGYELLEz iMFglIíS I. Jelcin felvásárolja minden ellenfelét Meglehetős káosz uralkodott tegnap Moszkvában, hiszen a reggeli óráktól már százezres tüntetések és ellentünte­tések adtak munkát a rendőröknek. Jel­cin a puccsista idők emlékét idézve egy teherautó platójáról bizonygatta a mel­lette kiálló tízezreknek, hogy nem haj­landó alávetni magát a parlament eset­leges „trónfosztó” döntésének. A szu­perparlament viszont hét órán át kép­telen volt hozzákezdeni a szavazáshoz, igaz, ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a Kreml előtt tüntető Jelcin-barát tömeg alapos verést helyezett kilátásba a konzervatív honatyáknak. Aztán vé­get ért az egész napos tortúra, és nem változott semmi: Borisz Jelcin éppúgy a helyén maradt, mint korábbi ellenlá­basa, Haszbulatov parlamenti elnök. (Beszámolónk a 6. oldalon) Bálványimádók miniszterelnöke „Ha maagyar vagy, nem szavazhatsz má­sra, csak a Füüggetlen Kiisgazda­­pááártra.” Gyimóthy Géza főtitkár öblös hangja a rezesbanda pattogó kí­sérete mellett megteremtette a kisgaz­dajókedv alapjait tegnap, az Építők Székházában tartott országos nagy­gyűlésen. Előzményül a másik hangu­latpillér, a szombati nagyválasztmány szolgálhatott, ahol a derék párttagok közfelkiáltással miniszterelnök-jelöltté avatták bálványozott elnöküket, Tor­gyánt. Vasárnapra maradt a zászló­szentelés, a zászlóanya fogadalomtéte­le és a miniszterelnök-jelölt eskütéte­le. Közös éneklés, ökumenikus mise, felállás-leülés, tapsvihar, pogácsaosz­tás, pusziosztás. Hogy is mondá a filo­zófus? A vallásos érzés forrása az ér­telmiségi számára lehet a meditáció, a gondolkodás, a meggyőződés. A széle­sebb közösség számára mindezt a rí­tus, a közös ima alapozza meg. (Részletek az 5. oldalon)

Next