Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-14 / 72. szám

1993. március 14. ^1 Gitárra és írógépre 1 Elindulni, tapasztalni, megérkezni, hírt hozni, közreadni. A zenész (daltulajdonos) és az újságíró hitvallása. Egyi­kük az ország kis falvait járja, másik a nagyvárosban kerülgeti az elkerülhetetlent. Hírt adnak egymásnak arról, ami szóra érdemes, mi közreadjuk, ami a közre tartozik. K­edves ünneplőbe öltözött Barátom! Az a híres jóslása Brutusnak, hogy találkozunk majd Filippinél és a júliusi Ceasarnak címzett idusi jövendölés! Hát igen! Ez a nap a Római Birodalom törté­nész kutatóin kívül talán csak a mi történelmünkben tartja magát olyan erősen. Nyugat-Európa azt sem tudja, mi fán terem a forra­dalom, és a bukást ismeri. Persze mi sem tudjuk. Ne­künk minimum egy bocskoros köznemes kell, hogy bevezessen bennünket a történelemtan­könyvbe. Ma a forradalmárok se nem bocskorosok, se nem közneme­sek. Legfeljebb köztisztviselők. Az országot figyelem az ün­nep előkészületein. Az első ész­revételem: nincs rá pénz. A má­sodik: nem illik belépőjegyet szedni az ünnepi műsorokra, de illik, és a köztisztviselő forradal­márok nemzetiszínű tekintettel hagyják is, hogy pénzért (20 eé­­terre egész a kétmillióig) vásár­­kodjanak, rendezvénykedjenek ünnepünkön. Bár Petőfi Sándor A királyokhoz című versét ’48 márciusa végén két pengő kv.-ért adták. Különben a vidéki Magyaror­szág még mindig egyetért a 12 ponttal. Próbáltam elmondani szerteszét, hogy a 12. pont, már­mint az unió követelése, csak a délutáni pesti Városházán felvett jegyzőkönyvben toldódott meg az unió Erdéllyel formára, köve­teléssé­­ kevesen hiszik el. Mire levelem megkapod, már utazom Mezőtúrra. Csendes vá­ros. Kis előadás lesz. Alexandr Petrovicsot 1847. június 1-én Szalontáról jövet, Pest felé el­kapta a nyári zápor. Mezőtúron várta meg az égiháború végét. Remélem, szép időnk lesz, bár 145 évvel ezelőtt egész nap esett az eső. Ünnepeljetek, vidámkodjatok! „Hazafiyas” üdvözlettel: DINNYÉS JÓZSEF Kedves Jóska amint leveled legvégén kérted, ünnepelek és vidámodok. Ünne­pelni muszáj, hiszen nem élhe­tünk csupa hétköznapon, a vi­dámságra is számtalan okom van, ezek közül most elégedj meg eggyel: talán nem tévedés, itt a tavasz! A tavasz pedig maga az ígéret, amiből még bármi lehet, s ebben az értelemben tán még jobb is, mint a beteljesedés, amelyről meg­tudjuk már, milyen, szóval, nem mindig olyan, mint ami­lyenről álmodtunk. Persze a dolgok sohasem fe­keték és fehérek, az életben számtalan színes árnyalat van még, csak ezeket nem mindig vagyunk hajlandók észrevenni. Ami pedig a fekete-fehéret illeti, megosztom veled egy ünnep előtti élményemet. Kedden, a késő délutáni órák­ban a Nyugati pályaudvar felé jártam, amikor észrevettem a sakkozó embert. A sakkozó em­ber olyan jó ötvenes volt, lehet, hogy valamivel fiatalabb és csak a ruházata öregítette. Ez utóbbi ugyanis nem éppen a legújabb divat szerint való volt, félő, hogy még a korábbi divatot sem kö­vette, ez az ember valószínűleg elkövette azt a könnyelműséget, hogy mindig azt vette fel, amije éppen volt. Nos, ezen a keddi délutánon szokása szerint hajtott a város, mindenki ment és ro­hant, ki gépen szállt fölébe, az nyüzsgő hangyák ezreit láthatta, mindenki mozgott valami látha­tatlan cél felé. Csupán a sakkozó ember nem sietett sehova. Komótosan kipa­kolta rekvizitjeit egy használaton kívüli könyvespultra. Először természetesen egy sakktáblát vett elő kopottas táskájából, fel­állította a sárgás és a sötétbarna bábukat, majd egy üveg bort tett le a tábla mellé, végül egy Sokol rádió is előkerült, becsszó, tíz éve nem láttam Sokol rádiót, már ezért is megérte, hogy arra mentem aznap. Persze, akár a többi hangya, én is rohantam a dolgom után, de vagy fél óra múlva, már dol­gom végezetten, ismét arra vitt az utam. Emberünk ekkor egy fiatal fiúval sakkozott, aki foly­ton az óráját nézte, valószínűleg indult a vonata, s csak a két át­szállás közti kieső időt használta fel egy kis pénzdíjas agytornára. Mert, majd elfelejtem, a sak­kozó ember nem csupán a dicső­ségért sakkozott, igaz, nem is a pénzért, a gazdagságért. Egy könnyű pillanatában, amikor már mattolta a fiút és arról is meggyőződött, hogy nem az adóhivatal embere vagyok, aki rejtett nagy jövedelmek után vizslat, elárulta, hogy kereken 100 forintért sakkozik, s idáig egyszer sem vesztett. Igaz, tette hozzá némi kis öngúnnyal, a Polgár lányok mostanában más­féle tornákon teszik próbára ké­pességeiket. Természetesen már megint ro­hannom kellett, ezért csupán egy sóvár búcsúpillantást vethettem a sakkozó emberre, aki már újabb vesztesjelöltet szólított fel, ezúttal egy katona fogadta el a kihívást, az üveg bor meg a Sokol rádió társaságában. Kedves barátom, Jóska! Talán fennköltebb gondolatokra számí­tottál ezekben a márciusi napok­ban, ám szerintem ez is nagy do­log, hogy amíg mi hajtunk és ro­hanunk, van egy ember a körúton, a Nyugati pályaudvar bejárata előtt, aki helyettünk is lejátssza el­mulasztott sakkpartijainkat. Pestiesen szólva: ez sem piskóta! Még mindig a régi barátsággal: FÖLD S. PÉTER P­IACI HÍRNÖK Sándor vagdaltja Már késő délután volt, mikor a kevi piacról Lórévhez ér­tünk. Csendes kora ősz volt. A hetyke, égő szemű fiatal­ember éppúgy nem csodál­kozott a négy ökör lassúsá­gán, mint jómagam. Csende­sen pöfékelt a saroglyában, nyilván ő is tudta, ezeknek a barmoknak mintegy húsz akó bort vagy néhány sütőtö­köt kell vonszolniuk, egy­kedvű sebességük nem válto­zik. Cifrát káromkodtam, ahogy látom ám, hogy a rév éppen félúton van a Dunán. Csakhogy a túlpart felé. No lesz vagy két-három fertály­óra, mire visszaér, ha egyál­talán elindul, mikor már a nap lemenőben. Dühömben jókorát húztam a legközeleb­bi óriástök kobakjára, meg is reccsent belé. A hetyke le­gény meg csak mosolygott ifjonti bajusza alatt. Lekászá­lódtam, és idegességemet enyhítőn szalonnázni kezd­tem, hátha éhemmel együtt nyugtalanságom is elmúlik. Estére már pentelei szállá­somban akartam heverni. Ki­csit rosszkedvűen, de csak rá­szántam magam, és meg­mondottam a legénynek, hogy a pár falat tokaszalon­nán kívül nincs más, mivel megkínálhatom, hacsak sütő­tökkel nem. Ne szégyenkez­zen, bátyám, mondta, jó lesz az nekem éppen. Azzal rövid szablyát rántott elő, és nagy vehemenciával nyolcrét hasí­totta a legkisebb tököt. Csak úgy pörgött vékony karjában a szablya, közben mint egy sámán dörögte a Duna fölé. Nesze török, nesze német, nesze muszka, majd száraz sásból tüzet nyújtott, apró gallyakat szórt rá, és már sült is a tök a szablya hegyén. Ahogy csörgött belőle az il­latos lé, úgy nyeltem én is a nyálam, ki ne csorduljon szé­gyenszemre. Na bátyám, ve­gyen! Bökte elém az első sze­letet. Jól meg is égettem ma­gam, annyira mohón kaptam az ajánlaton. Mire befejeztük az evést, csinos kulacsból borral kínált. Aztán mikor elváltunk és megkérdeztem, minek hívják, azt mondta: „Ki vagyok én, nem mon­dom meg, / Ha megmon­dom, rám ismernek, / Pedig ha rám ismernének, leg­alábbis felkötnének.” Azzal leugrott a kocsiról, és hangos jó éccabáttal eltűnt a kora őszi ködben. Azóta felénk a sült tököt úgy mondják, a Sándor vagdaltja. T. SZ. E. MINDENFÉLE 9 Tavaszi gondok... Bár az időjárás még nem iga­zán tavaszias, a jó idő megér­kezésének biztos hírnöke: ku­tyánk, macskánk hullatni kez­di szőrzetét. Ilyenkor cseréli fel a sűrű téli bundát könnyebb nyári takaróra. Hi­ába is porszívózunk utána, mi­re befejeztük, kezdhetjük elöl­ről. A szőrváltást sajnos nem lehet siettetni, de szerencsére mindössze két-három hétig tart. Ilyenkor kedvencünket naponta legalább egyszer gondosan ki kell kefélni, ala­posan átfésülni. Ehhez ne használjunk műanyag kefét vagy fésűt, mert azok elektro­mosan feltöltődnek, és kisülé­sükkel fájdalmat okoznak álla­tainknak. A hosszú szőrű macskák egyébként is rend­szeres szőrápolást igényelnek. A fehér, kékes és krémszínű cicák fésülését szőr ellenében, azaz hátulról előre kezdjük, az elhalt szőröket így lehet a leg­könnyebben eltávolítani. Köz­ben hintőport is használha­tunk, mert ez fellazítja, habos­sá teszi a szőrzetet. Ugyanezt nem ajánljuk csíkos, fekete vagy vörös színű állatok szépí­téséhez, mert a hintőpor ezeknek a szőrét fakóvá, min­tázatukat elmosódottá teszi. Náluk a fésülést is szálirány­ban ajánlatos elvégezni. Nem csak tavaszi tennivaló a rendszeres fül-, illetve kül­­sőhallójárat-ápolás. Sohase nyúljunk hegyes tárggyal az állat­ fülébe, akkor sem, ha vattát csavarunk rá. A hegyes eszköz sérülést okozhat, a benn maradt vatta pedig órák alatt gyulladást idézhet elő. A legjobb megoldás, ha kisuj­­junkra öntött parafinolajjal vagy napraforgóolajjal tiszto­gatjuk a hallójáratokat. Az uszkárok, spánielek fülét be­lülről is szőr borítja. Ennek az eltávolítását ne házilag végez­zük, bízzuk állatkozmetiku­sokra. Ha mégis begyulladt a külső hallójárat, orvosi keze­lést igényel, mert a begyulladt részeket csak altatással lehet megtisztítani, gyógykezelni. DR. KISS LÁSZLÓ Csak szőrmentén! KI MIT TUD? Március 20-án az Ady Művelődési Központban (IV., Tavasz u. 4.) kutya Ki mit tud? versenyt rendeznek. A reggel 9-től délután 5 óráig tartó programban ügyességi vetélkedők, kutyavásár és kutyakozmetikai be­mutató lesz. Sor kerül Gazdit kere­sünk akcióra és játékos „viadalok­ra”, amelyeken fogadást lehet kötni a négylábú versenyzőkre. A káposz­tásmegyeri állatkórház orvosai díjta­lan tanácsadással szolgálnak a hely­színen, a gyermekek pedig kutyaraj­zoló versenyen vehetnek részt. Valaki él a házban Ezt a kérdést nem árt tisztázni már attól a pilla­nattól kezdve, hogy a kiskutya került a családba. Mert ha kés­lekedünk vele, az eb kihasznál­ja a tisztázatlan helyzetet, elka­­patja magát, és a családtagok rövidesen kénytelenek úgy­ tán­colni, ahogy a kedvenc fü­tyül... A nevelést minél korábban kell elkezdeni. Amikor a kutya még fiatal, tanulékony, és nem rögződtek benne helytelen szo­kások. Természet adta tehetsé­ge van arra, hogy megtanulja, miként tud gazdájának örömet szerezni. De elvárja, hogy megjutalmazzuk, ha azt teszi, amit megkövetelünk tőle. Mi­nél csábítóbb a jutalom, annál hamarabb fogja a tanultakat az agyába vésni. Ha kezdetben nehezen megy a „tréning”, nem árt egy kis feddés. A kutya finom érzékeivel azonnal ész­reveszi a hangunkból, hogy va­lamiért haragszunk rá. Mivel alapvetően falka típusú, tehát elfogadja, ha a falkavezér - mármint az ember - paran­csol neki, elegendő egy erőtel­jes rendreutasítás, hogy maga­tartásán változtasson. Az első tantárgy: a szobatisz­taság. A kölyökkutyát legalább naponta ötször kell sétálni vin­ni, elsősorban az ébredés és az étkezések után. Ha eközben végzi el a szükségét, nyomban jutalmazzuk meg. Többszöri is­métlés után meg fogja érteni, ha nem a lakásban, de nem is az aszfaltút közepén, a járókelők között „megy ki”, mindig juta­lom következik. Ellenkező eset­ben viszont büntetés jár. Ezzel együtt a tökéletes szobatisztaság hosszú és türelmes gyakorlás eredménye, és hat-hét hóna­posnál fiatalabb állattól nem is követelhető meg. A következő tudnivaló: meg­­tanultatni az állattal a nevét, és rávenni, hogy hívásra odajöjjön hozzánk. Ez leghamarabb akkor sikerül, ha jutalmat kap érte. Nem feltétlenül ennivalót, mél­tányolni tudja a kis állat a jó szót, a simogatást is. A kiskutya kedvenc szórakozása a rágcsá­­lás. Mindent igyekszik a szájába venni, amit csak elér a lakásban: papucsot, zoknit, asztallábat és hasonlókat. Erőteljes „nem sza­bad!” figyelmeztetéssel előbb­­utóbb leszokik erről, de addig sem árt, ha lehetőleg mindent eltávolítunk a „veszélyzónából”. Ha a kiskutya mindezt már tudja, magasabb osztályba lép­het. Meg kell tanulnia parancs­szóra ülni, helyére menni, láb­hoz jönni. Mindezekről bőveb­bet a jövő héten. ■ Lábhoz!

Next