Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-25 / 82. szám

II HÖLGYKURÍR 1993. március 25. Miről álmodik a tóm? Természetesen olyan férfi partnerról, aki megnyerő, nem felelt! el a születés- és névnapokat, pontosan tudja, mikor milyen ajándékkal szerzi a legnagyobb örömet, nem fél megfogni a partfis nyelét vagy a mosogatórongyot, állandóan azon töri a fejét, milyen vikendet szervezzen (természetesen az illető hölggyel kettesben!), egyszerre romantikus, szexi, gondoskodó, jó humorú, ha kell kalandos, meg úgy egyáltalán: ideális. Nos, terem ilyen férfi, bármilyen bokorban? Ennek próbált utánajárni a francia Harlequin Kiadó, a szerelmes­regények nagy specialistája, amikor megkérdezte 14 ország asszonyait a világ minden táján, hogy vajon milyenek az ő országának férjei, férfiai ■ A korábbi hiedelmekkel ellentétben a hellén férfiak egyáltalán nem „ma- cho típusúak”, hanem rendkívül fi­gyelmesek: 73 százalékuk emlékszik az első találkozás pontos idejére, és tudja, milyen virágot és milyen parfümöt szeret hitvese. Szívesen viszik váratla­nul feleségüket vacsorázni vagy ro­mantikus víkendekre (82 százalék), és a többi náció férjeinél gyakrabban sut­togják kedvesük fülébe a mámorító „szeretlek”-et. A görög férfiak győztek a „legromantikusabb” és a jjegsze- xibb” kategóriában egyaránt. Állítólag 81 százalékuk még a házimunkából is kiveszi a részét. Az „ezüstérmes” ausztrál férfiak eredményeit vizsgálva az első megle­petés: közülük több mint 50 százalék tudja pontosan, milyen méretű alsóne­műt visel a felesége. (Ugyanezt a japán férfiaknak még egynegyede sem tud­ja.) Az angolokkal együtt az élen áll­mennyire tisztelik a nőket, és ugyan­csak a legjobbak a magyar férfiak a háztartásban és a gyermeknevelésben. A felmérés készítői ugyanakkor felhív­ják a figyelmet arra, hogy a magyar férfitól ne várjon romantikus improvi­zációkat az ember lánya, hanem örül­jön annak, hogy megbízhatóak és hű­ségesek. A negyedik helyen álló angolok a megbízható középszernek köszönhetik előkelő helyezésüket. Ugyanis se nem szexik, se nem romantikusak, se nem előrelátóak, még kevésbé charme- osak. Igaz, hogy egyáltalán nem önző- ek, viszont a gyereknevelésben csapni- valóak. Ha lett volna olyan kérdéska­tegória, hogy kik a legkonformistáb­bak, bizonyára az angol férfiak viszik el a pálmát. Velük szemben az olasz férfiak valóban romantikusak, szexik és jóképűek, de ugyanakkor messze „megnyerték” a lustaság kategóriáját is. Éppen ezért nem túlzottan tisztelik Paul Hogan, az ausztrál „Krokodil” Szabó István, aki talán nemcsak rendezni, hanem mosogatni is tud feleségeiket, meglehetősen önzőek, és nem szeretik a rögtönzéseket. Verhe­tetlenek viszont a házassági évfordulók észben tartásában vagy a feleség ruha­méretének ismeretében. Velük szem­ben a svéd férfiak elsők lehetnének a „felejtsünk el mindent és gyerünk el valahová” kategóriában. Ok azok, akik gyakran elfelejtik házassági év­fordulójuk dátumát, vagy' egyszerűen sosem tudják, feleségük milyen virá­got szeret. Kevéssé veszik ki részüket házimunkából, legfeljebb egy-egy vacsorafőzés erejéig. A spanyol férfiak kategorizálása elég nehéz, hiszen ők nagyon tisztelik fele­ségüket, de nem ismerik az asszony méreteit. Először a feleségre gon­dolnak, csak aztán maguk­ra, viszont otthon a kisujjukat sem mozdítják. Min­dig jókor tudják azt susogni, hogy „szeret­lek”, ugyanak­kor rendkívül szórakozottak. A spanyol férfi­ak imádnak a tévé előtt üldö­lésről nem is hallottak, nagyon ritkán vesznek virágot, nem hódítóak, ráadá­sul 15 százalékuk még a szombat es­tékkel sem tud mit kezdeni. A kanadai férfiakról hasonlóakat lehet elmonda­ni, bár ők valamivel figyelmesebbek, szombat esténként pedig szeretnek otthon, a kandalló mellett üldögélni kedvesükkel. A felmérés szerint a világ legelőzéke- nyebb és legfigyelmesebb férfiai az új-zé- landiak. Rengetegszer ajándékoznak „csak úgy” mindenfélét a szeretett nőnek. Az európai önző hím megtestesítője a német férfi. Egyáltalán nem figyel­mes, romantikus víkendekről nem is hallott, gyertyafényes vacsoráról mégúgy sem. A sor végén állnak a francia férfiak, akik se nem charme-osak, se nem sze­xisek, minden másodikuk elfelejti az évfordulókat, és ha vakációzni megy, azt is inkább a haverokkal. A lengyelek csaknem ugyanolyan ra- gaszkodóak, mint a magyarok, és szin­tén nagyon háziasak. Ezzel szemben sosem ajándékoznak semmit váratla­nul, meglehetősen szórakozottak, szombat esténként pedig szinte csak alszanak. Sereghajtók még a japán férfiak: a 24 kérdéscsoportból 22 alkalommal az utolsó három hely valamelyikén szere­pelnek. Hibáik listája meglehetősen hosszúra nyúlik: rossz apák, rossz fér­jek, közepes szeretők, ráadásul egyhar- maduk szombat esténként is legszíve­sebben bárki mással elmenne otthon­ról, mint a feleségével. Mint minden felmérés, ez sem tö­kéletes. De hát nem tökéletesek az an­tik görög szobrok férfi szépségei sem. A reményről azonban nem szabad letenni. Az ideális vagy azt megközelítő férfi lehet, hogy mégis lé­tezik, talán ép­pen a szom­szédban él. Per­sze őt megtalál­ni, az az igazán nagy feladat... LANTOS ISTVÁN* Demis Roussos, a „nagyszerű görög férj” nak a tekintetben, hogy előbb gondol­nak a feleségükre, s csak aztán maguk­ra. Ugyanígy a kiváló második helyet mondhatják magukénak az ausztrál férfiak a „szeretlek” kimondásának gyakoriságában. . A magyar férfiak 97 százaléka pon­tosan tudja feleségének születésnapját, sőt nem felejt el megemlékezni róla. A megkérdezett nők szerint a magyar férfiak 73 százaléka (szemben a japán hímneműek 27 százalékával) még hosszú idő után is meghatottan emlék­szik első randevújára. Tökéletesen is­merik feleségük kedvenc virágát, az el­ső helyen vannak a tekintetben, hogy VÁMOS MIKLÓS-A NŐKRŐL ■ - Meghatározó nők az életemben? Lehet, hogy most el­keserítem, de hirtelen két irodalmi nőalak jut az eszembe. Az egyik Bovaryné, a másik pedig Anna Karenina. Gimna­zista voltam, amikor kezembe került ez a két regény. Mind- kettejük sorsa nagyon megrázott. Aztán itt van még Csehov Három nővére, a Sirály Nyinája. Különös, nem, hogy megírt nők jutnak az eszembe? Velük szívesen megismer­kednék, elücsörögnék egy presszóban. Na de jöjjenek a va­lóságosak. Az általános iskolában véletlenül sem találkozhat­tunk lányokkal. A su­li ugyanis nem volt koedukált. így aztán a Kölcsey gimnázi­umban meglepődve tapasztaltam, hogy osztályom népessé­gének legalább a het­ven százaléka lány. Az első tizenéves kapcsolatokat pedig Laricsev neve fémje­lezte. A Laricsev egy keménykötéses mate­matikai példatár volt, amellyel kedélyesen püföltük a lányok fe­jét. Született egy-két szerelem, nálam, ki tudja, miért, ezek elég hosszan tartóak voltak. Beleszerettem egy pici, törékeny lányba, később meg egy kevésbé pici és kevésbé törékenybe. Közben megalakítot­tuk a Gerilla együt­test. Szabadidőm nagy részét a vidéki turnék merítették ki. Természetesen mint minden eervüttes­gélni. Az összesítés­ben nyolca­dik helyezett ameri­kaiak több kategóriá ban is a szégyen- teljes utolsó he­lyen végeztek: nem tudják feleségük születés­napját, ott­hon nem segítenek, a gyer- mekneve­egy évig tudtam arisztokratikus magatar- álló lenni. Pontosan addig, amíg Anna bé­nek, nekünk is megvolt a magunk sleppje. Nőben, lányban nem volt hiány. Mégis, egy egészen más körből került ki az a lány, aki életemnek és fejlődésemnek meghatározó alakja volt. Tizenévesen kerültem be egy értelmiségi körbe, a hat­vanas-hetvenes évek ellenzéki körébe. Egy orvostanhallgató lány szervezte az összejöveteleket a lakásán. Jóval idősebb volt nálam, különösen, ha arra gondolok, hogy tizenvala- hány évesen egy húszon felüli már idős embernek számít. Könyveket adott a kezembe és elvárta, hogy minden egyes alkalomra vigyek magammal egy irományt, novellát, akár­mit. Borzasztóan tudatos lány volt, így, utólag visszagondol­va, ma már nem tetszene nekem. Tipikus szemüveges tanár­nő, aki állandóan vizsgáztatott. Nem, szerelmes nem voltam belé, de nagyon sokat jelentett a számomra, hogy együtt le­hettünk. A szakítás szörnyű volt. Következő kapcsolatom pedig már a feleségem volt. Ki se merem számolni, hogy milyen régóta élünk együtt. Vele egészen más, furcsa viszo­nyunk alakult ki. Szüléimét és családomat elég fiatalon ve­szítettem el, így a családot ő jelentette a számomra. Furcsa, de én nagyon sokáig nem akartam gyereket. Minden törté­nelmi tapasztalat arra intett, hogy ezen a világon nincs helye az utódoknak. Mert ha lőnek, én ugyan beállók egy oszlop mögé, de mi lesz a gyerekkel? Aztán egy idő után úgy érez­tem, hogy a feleségemnek joga van a gyerekhez. Jó, mond­tam, legyen gyerek, de akkor az a tiéd. Megszületett Anna, aki ma tizenhat éves. Amikor a kórházi váróban, az üvegfal másik oldalán megmutatták a gyerekemet, aki elég csú­nyácska volt, igyekeztem eltűnni a kint ácsorgó férjek kö­zött. Körülbelül eg tásommal kívülál szélni nem kezdett. Azóta egészen bensőséges a kapcso­latunk. Sőt ma már néha úgy érzem, én szültem a lá­nyomat. Ha egyetlen fontos nőt kellene választanom az életemben, akkor az mindenképpen a lányom lenne. Olyan fantaszikus dolog ez. Előtted van a gyereked, aki mégse te vagy, de ha szembejön veled, olyan, mintha tükör­be néznél. Édesanyám? Nyolc éve írok két könyvet. Az egyikkel, amely Amerikáról szól, végül megbirkóztam, most jelenik meg a könyvhéten. A másik pedig anyámról szól. Erre a könyvre már húsz éve készülök. Amíg anyám élt, nem írhat­tam meg, hiszen nincs az az irodalom, amely megérte volna, hogy megsértsem. Ha az ő történetébe kezdek, a század tör­ténetét kellene megírnom. Anyám mániás depressziós volt. Hihetetlen hangulati hullámzásai voltak. Ha a hangulati görbe csúcsán volt, azt képzelte magáról, hogy ő bolsevista. El akart utazni Moszkvába, Lenin műveivel fejezte be a na­pot, műanyag Kreml-szobrocskákkal volt teli a lakás. Na­gyon nehezen éltem meg ezeket a dolgokat tizenévesen. A depressziósokkal ellentétben azonban ő nem akart öngyilkos lenni. így meglehetősen váratlanul ért minket, amikor mégis megtette. Megmenekült, de két évvel később tudó­kban meghalt. Milyennek látom mostanában a nőket? Először is, rendkí­vül figyelmesen megbámulom őket. Megpróbálom őket el­képzelni egy csomó élethelyzetben. A mai nők egyébként ugyanúgy két részre oszlottak, mint a társadalmunk. Van­nak, akik elképesztő karriereket futnak be és rengeteg pénzt költenek magukra. A többiek pedig lestarpáltak, elnyűttek, nem foglalkoznak magukkal. Egyébként én nagyon szeret­ném kipróbálni, milyen nőnek lenni. Egy csomó mindent azért nem tudhatok, mert férfi vagyok. Lejegyezte: SZABÓ BEA *

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék