Kurír - reggeli kiadás, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-14 / 190. szám

Rájött a szapora a kormányü­dülőre Balszerencsésnek bizonyult az elmúlt hétvége a balaton­­öszödi kormányüdülő néhány vendégének, illetve dolgozó­jának. Többüket ugyanis egyre gyakrabban vette elő a has­menés, ami kétségtelenül a gyomorrontás csalhatatlan jele. Azonnal elrendelték az ételek vizsgálatát, s az előírásoknak megfelelően székletmintát is begyűjtöttek. Az üdülő igazga­tójától, Etey Ferenctől megtudtuk, nem történt tömeges megbetegedés, így nem kell attól tartani, hogy a fertőzés járvánnyá alakul, ezért a területet sem zárták le. Balaton­­öszödön egyébként úgy tudják, a szalmonella okolható a kí­nos közjátékért. Dr. Koncz Gábor, az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Somogy Megyei Intézetének vezetője ezt kérdésünkre megerősítette, s meg is nevezte a tettest: „Salmonella enteritidis.” A szép nevű szörnyeteg ál­talában a tojásban, a nyers baromfihúsban és a tejtermékek­ben üti fel tanyáját, nem válogatós, s akár magas rangú kor­mánytagok ételébe is beveszi magát, hogy aztán az áldoza­tot némi lázzal (is) gyötörje. A doktor úr azonban elmond­ta: mára már mindenki túlesett a dolgon, egy kislány van még a kaposvári kórházban, s mivel ő is a madártejből evett, amire a többiek gyanakodtak, a szakember beigazolódni lát­ja a feltevést, alighanem a harmadik fogásként felszolgált ínyencség a bűnös. Az ételminták úgynevezett kitenyésztése hosszabb időt vesz igénybe, ám az eddigi székletminták is arra utalnak: ez bizony szalmonella volt. Koncz doktor végezetül megnyug­tatott mindenkit: a hasmenéses tünetek nem terjedtek el, maradtak kormányüdülői szinten. BALOGH P. FERENC Tudósításunk a 3. oldalon Nyugtáinkon a helyzet változó A Bosnyák téri piacon azt mondják, a tisztességtelen milliárdosokat segíti a kormány. A Lehel piacon azt, hogy az üzéreket. Az APEH pedig azt hangoztatja, ő az adócsalókat akarja tetten érni. Tegnap óta ismét ellenőrzik a nyugtaadást, sőt már büntettek is. Van, aki azt kiáltja, hogy ha őhozzá benéz egy ellenőr, leveri, mint vak a poharat. Mindenesetre a kereskedők érdekképviselete és a kormány szervei között vége szakadt a tárgyalásoknak. A piacokon folyik az árusítás, de mindenhol a kormányt szidják. A vásárlók is. Fotó: BEGE NÓRA Féltékenységből ölt a rendőr Értesüléseink szerint a debreceni tragédiát szerel­mi háromszög okozta, amelyben a taxis is szerepet játszhatott­­ a meggyilkolt asszony munkahelyén randevúdnak. Nem véletlen ezek serint, hogy az árllokfutó rendőr élettársa után Keresztesi faren­cet is lelőne. A gyilkosságok indítékával kapcsola­tos találgatásokat látszik alátámasztani, hony hírek szerint az ámokfutó rendén a ..Kivérést­elén men kínozta élettársát, ugyanis először az l) A droszt, ahonnan az utolsó fuvarért indult Fotó: KALLUS GYÖRGY A hal könnyei Nyolcvanegy halott és 269 eltűnt áldozata olajvezetékek sodródtak el, egy atomerő­­van a hokkaidói tengerrengésnek - leg­­ma is veszélybe került - és Okusiri­szi­­alábbis ez idáig. Félő, hogy a pusztító ele­­getén minden második ház elpusztult. A mi csapás tovább gyilkolja a Csendes-óce- helyi szállodának híre-hamva sincs már,­án szigeteinek és partvidékének lakóit. Az egy egész hegyoldal omlott az épületre, árhullám nyomában tüzek gyulladtak, kő- (6. oldal) Egy paragrafus, egy étel Hétfőn este - mint azt már tegnap megírtuk - a Tété­nyi úti Szent Imre Kórház intenzív osztálya előtt a jár­dán meghalt egy 76 éves nyugdíjas pedagógus. Az orvosok elutasították a se­gítséget, mondván nem rá­juk tartozik az eset, hívják ki a mentőket. Dr. Andics László, az Országos Men­tőszolgálat budapesti főor­vosa ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: az egészség­­ügyi törvény szerint az or­vosnak kötelessége segíte­ni. A Szent Imre Kórház or­vos-igazgatóhelyettese, dr. Péteri Miklós olvasta a Ku­rírt és bekérette az igazoló jelentéseket. Lehet, hogy az eset az orvosi kamara etikai bizottsága elé kerül. (Részletek a 4. oldalon) VÍZIVÁROS Dörög, borul, az ember örökké az eget lesi, reménykedik, ebből biztos eső lesz. Jót tenne a kukoricának. S jön vízözön. Abszolút helyi zápor, a Hajnóczy utca és a Krisztina körút sarkára korlátozva. Egy kóbor BM­W-s - talán hobbikert-tulajdonos - szintén az eget lesve eltrafálja a tűzcsapot. A víz négy emelet magasan tör fel, ami épp jó dolog, napok óta erőtlen a nyomás. Na, ez a víz mos mindent: tetőt, száradó gatyát, flasztert, járókelőt. Mielőtt elzárnák a csapot, a víz még összetör egy eltoit autót. Aztán az emberek telefonálgatnak, helló, milyen idő van nálatok? Nálunk szakad... még a beton is. Július van, bolondos július. ELEMES MÁGUS (15. oldal) ­Megtalálták Árpád vezért? Egy kassai régész közölte, megtalálták Árpád ve­zér sírját, s mi több, a helyszíntől nem messze - négy méterre - a jó Álmoséra is ráakadtak. A szenzációs bejelentés a Zürichi Magyar Történel­mi Egyesület kaposvári őstörténeti konferenciá­ján hangzott el. (Lapozzon a 4. oldalra!) Védő Semtex Egy londoni kereskedő merényletet akart elkövetni John Major brit kor­mányfő ellen, ám ezzel mégsem vá­dolják. A 29 éves Vincent Woodot még tavaly ősszel tartóztatták le, mi­után rábukkantak a szekrényében rejtegetett 17,5 kilogramm Semtex robbanóanyagra. Ez az északír terro­risták kedvelt robbantószere. Bár Wood angol, tudták róla, hogy támo­gatja az északír szeparatistákat. A perben derült ki, hogy a rendőrség egy félig elégett térképet is talált ná­la, s azon be volt jelölve Major mi­niszterelnök cambridgeshire-i, hun­­tingdoni háza. Woodot mégsem vá­dolják merényletkísérlettel, mert, az eljárást gyorsítandó, bűnösnek val­lotta magát robbanóanyag-tartásban.

Next