Kurír - reggeli kiadás, 1994. május (5. évfolyam, 118-147. szám)
1994-05-17 / 134. szám
16 Anyahajóparti „Nincs nagyobb kaland, mint gyereket szülni.” A Frakk tudósítója a nagyérdemű olvasó elnézését kéri, de már nem emlékszik, kitől származik az idézet. Minderre persze nem akkor gondolt, amikor a Kismama című orgánum meghívásának eleget teendő loholt négyszer százon világcsúcsot a pesti alsó rakparton. A majdnem elkésésért egyaránt felelős a taxisofőr, aki a Szent István parki hajóállomás helyett a Jászai Mari térinél tette ki, és egy bizonyos Luca nevű, 10 hetes úrinő, aki első mosolyait próbálgatva kergette időzavarba a tollforgatót. Némi lihegések közepette azonban sikerült a Verőce névre hallgató hajó fedélzetére lépnie, mely ezen a kicsit borongós napon büszkén és joggal viselte az anyahajó címet. Czolnár Katalin főszerkesztő, Hajnal Éva szerkesztő és Doktor Ferenc, a Semit Interprint Svéd Nyomdai és Kiadói Kft. vezetője örömmel és elismeréssel adózott a pompás részidő előtt. A Kismama, mely magát a kezdő és gyakorló szülők magazinjának tartja, tegyük hozzá, teljes joggal, egy kis tavaszi hajókirándulásra hívta mindazokat, akik a lap körül tüsténkednek. Doktor Ferenc büszkeséggel és optimizmussal teli bevezetője után a meghívottak előbb a svédasztalt vették górcső alá, majd ahogyan illik, élénk beszélgetésbe merültek. Felületes külügyi mintavétel alapján állítható, hogy a legdivatosabb kutyafajtáktól a baloldaliság mibenlétéig széles sávban mozgott az eszmecserék témaválasztása. H. P. P. Balról jobbra: Doktor Ferenc felelős kiadó, Szőcs Károly, a SZAK reklámstúdió vezetője és neje, Ágnes asszony, a Kismama menedzsere A lap legifjabb olvasója érthetően kísérettel érkezett Czolnár Katalin főszerkesztő Kell egy jó hely a pesti éjszakában. Pontosabban kellene. Merthogy ha nagyon belegondolunk, hova tud manapság beülni egy kis beszélgetésre, intim összebújásra az emberfia partnerével? És akkor még nem is beszéltünk egy kellemes kis műsor ról, amelynek nem feltétlenül a natúr szexualitás a központja. Nos, örömmel jelenthetjük a Frakk olvasóinak, hogy néhány napja már van hova menniük az „ilyen különleges igényeket" keresőknek. A Belvárosban, a Szent István körúton megújulva, megszépülve nyitotta meg kapuit a Nirvána. Csipkerózsika-álmából ébresztette Krasznai László uram, a Nautilus étterem tulajdonosa. Nem kevés törődéssel, és persze a teljes belső dizájn át-, illetve újjáalakításával. A nyolcvan vendéget fogadó bár afféle kis éjszakai oázis lehet a szolid szórakozást kedvelőknek. S persze a nosztalgiázóknak. Hiszen műsorában fellép a manapság oly ritkán pódiumot vállaló Cserháti Zsuzsa, hogy az érdekes hangú egykori táncdalfesztiválos Grazina Kovalcikról most ne is beszéljünk. Apropó, műsor. Szolid, kellemes, szórakoztató, és pont annyi, amennyi kell belőle. Azután a vendégeké a pódium, pontosabban a táncparkett, ahol örökzöld slágerekre andalíthatják magukat a párok. S hogy lesze sikere, vendégsereglete az új Nirvánának? Úgy gondoljuk, ha a nyitóparti alapján ítélünk - Bizonyosan. Szerdán ugyanis egy gombostűt sem nagyon lehetett leejteni a kétszintes éjszakai szórakozóhelyen, annyian voltak kíváncsiak Krasznai uram újabb vendéglátó-vendégváró oázisára. Többek között találkoztunk az egykori revüsztár hercegnővel, Medveczky Ilonával. Beugrott egy pohár jófajta sörre Ungvári Tamás, tették tiszteletüket kiváló sportolóink, így Farkas Péter birkózó olimpiai és világbajnok, valamint Fábián László, aki az öttusában hasonló eredményekkel büszkélkedhet. És még sorolhatnánk, így szemmel láthatóan jól érezte magát a száz folk celsiusos Orbán Józsi, és persze a sajtó jeles képviselői, akiket azért hívott a tulajdonos, hogy lássák saját szemükkel a műsort, és ítéljék meg a legújabb kori Nirvána kínálatát. Nos, a mi értékítéletünk szerint az új bár jól vizsgázott. NIRVANA-NYITANY oaoaoaoaonoaoaoaoaoaonoaoaoopaoaoaoaoaoaoaoao Krasznai uram új birodalmában Ungvári Tamás (jobbra) Kasznár Tamással, a Casino Vigadó direktorával A száz folk celsiusos Orbán Józsi A olimpikonduó: Fábián László és Farkas Péter TÉRJEN LE HOZZÁNK! 1. A Váci utca sétálórészében légkondicionált pince étterem várja kedves vendégeit nemzetközi és magyaros ételkülönlegességeivel 20 ÓRÁTÓL AMERIKAI DZSESSZ. Esküvők, fogadások lebonyolítását vállaljuk Nyitva tartás: 11—24-ig Asztalfoglalás: 118-3814 FRAKK 1994. május 17. ELREGGAELT SZAMOK ▼ ¥▼▼▼¥¥▼ Magyarország zenei életéből a sok felemás zenei irányzat virágzása miatt valahogy kiszorult egy igen érdekes és értékes zenei műfaj: a reggae. Kis hazánkban egyetlen zenekar maradt szinte keményfejűen hű a reggae hez, a Ladánybene 27. Az LB 27 a minap tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Közgázon. Az album, aminek megismerhettük a zenei anyagát, immár a harmadik, a Zebra kiadó gondozásában jelent meg, és nemes egyszerűséggel csak a Live címet viseli. Azért Live, vagyis élő, mert a kazetta anyagát a SOTE-klubban megtartott jótékonysági koncerten rögzítették valamikor márciusban. A harmadik album jó része egyébként válogatás a Ladánybene korábbi, legsikeresebb számaiból, így például rajta van a Rastafari vagy a Szedegetem, de akad rajta Bob Marley-feldolgozás is. A kazettán kívül, ami már kapható az üzletekben, nemsokára megjelenik majd a CD is. A koncert utáni fogadáson tudtuk meg Bodnár Tibortól, a zenekar vezetőjétől, hogy a Ladánybene idén is megszervezi táborát, a nemzetközi reggae-tábort, amely ez évben július 5-től 12-ig tart majd. Az LB 27 egyébként a tábor bezárása után a tervek szerint országos turnéra indul majd a nyár folyamán. SZ. F. F. László M. Miksa kólázik, Bokó Zoltán figyeli Tóth Gábor (balra), az együttes gitárosa barátnőjével és a zenekarvezetővel, Bodnár Tiborral Árokszállási Tamás dobművész (jobbra) Moór Bernadettel és a „félszemű" Hertlendi „Rasta” Istvánnal