Kurír - reggeli kiadás, 1994. június (5. évfolyam, 148-177. szám)

1994-06-09 / 156. szám

14 HÖLGYKURÍR A nő maga a csoda . Régóta nem hallottuk a rá­dióban, pedig nyugodtsága so­kakat elkápráztatott. - Sok műsort megszün­tettek a rádióban. A Danubi­­usból pedig önmagamat lép­tettem ki. Számomra elfo­­gadhatatlan szakmai helyzet alakult ki. Sajnálom, hiszen az éjszakai rádiózás még mindig az egyik nagy szerel­mem. Az éjszaka nem a reali­tásoké. Teljesen más a han­gulat. Nem látok mást, csak árnyékokat. Ilyenkor általá­ban azok hallgatnak rádiót, akik magányosak, szomorú­­ak. Vagy szerelmesek és ép­pen nagyon jól érzik magu­kat, mert ölelkeznek. Tehát a nemiség is jobban előtérbe kerül. A férfi férfibb, mint nappal. Nappal ugyanis hiva­talnok vagy esztergályos, és nem férfi. A nő pedig nőbb, hiszen nem bevásárol, nem rohangál. Van ideje magára. Amikor vége van a harmadik műszaknak, lezuhanyozik, és jó illatú. Amikor talán még van ereje, hogy odafigyeljen magára s a társára. - Van energiájuk az embe­reknek egymásra? - Nincs. Ezért volt jó ez a műsor. Emberi hangon lehe­tett szólni. Beszélgetni lehe­tett. Olyan lehettem, amilyen vagyok, az összes hibámmal - s ha van erényemmel. - Van ideje a szeretteire? - Most már akad. Tudni­illik az összes műsorom meg­szűnt, így azokkal foglalkoz­hatom, akik kedvesek nekem. - Jókedvű. Mosolyog. Bol­dognak érzi magát?­­ - Nem tudom meghatá­rozni, mi a boldogság. Fan­tasztikus családom van, s az­zal foglalkozom, amit szere­tek. Elképzelhető, hogy ez az? Inkább úgy fogalmaznék, ez egy szép álom. Sajnos az élet nem csak ebből áll. - Gyakran álmodozik? - Nagyon sokszor. Sze­rintem az álom az, ami fej­lesztheti az emberiséget. De én ébren álmodok. Ha nin­csen képzelőerőd, nincs illú­ziód, hogyan várhatod el, hogy megváltozzanak körü­lötted a dolgok? Tervezni kell, s ha elfogadhatónak tar­tod az elképzeléseidet, meg kell őket valósítani. Aztán jön a neheze: el kell fogadtat­ni a többiekkel is! - Olyan ez, mint valami­lyen személyiségfejlesztő­ tanfo­lyam. Elméletben hihetetlenül szépnek tűnik, de meg lehet-e valósítani? - Ez már tőled függ. Se­gítséget várni badarság, mert amit nem tudsz saját erődből létrehozni, az sosem lesz meg. A támogatók előbb­­utóbb cserben hagynak. Vagyis a tehetségé és az aka­raté a döntő szerep. Persze szerencse is kell. - Ez úgy hangzik, mint Sartre egzisztencializmusa. Szerinte nincs Isten, aki ter­vezne, hanem az ember alakít­ja a sorsát, s csak rajta múlik, mit ér el. - Igen. A kérdés, hogy az ember hogyan alakítja az éle­tét. Érdemes azon elgondol­kodni, mi az, ami fontos. Saj­nos csak a sír szélén vagyunk bölcsek. De akkor már késő. - Akkor megint oda jutunk, hogy több időt kell szentelnünk azokra, akiket szeretünk. Eb­ben az esetben nem feledkezhe­tünk meg a nőkról sem. - Nyilván elengedhetetle­­nül fontos a tisztesség, a szakma, a gyerek, a nép, a nemzet. Ezek mind divatos és nélkülözhetetlen dolgok. Ná­lam azonban a nő feltétlenül idetartozna, mert a nő maga a csoda. Életet ad, izgat, s nem utolsósorban tartást biz­tosít a gyarló férfinak. Sőt nélküle mindazok a fogalmak, amelyeket korábban említet­tem, elképzelhetetlenek. Te­hát a nő a világ legfontosabb dolga. Imádom őket. PANTL PÉTER : Éjfél van. Fáradt hangú telefonálók, bulizó fiatalok hívják a rádiót. Boldog­ságról, bánatról beszélgetnek a mű­sorvezetővel. Olyan témákat választa­nak, amelyekre napközben nincs idő. A rövid csevegések után zene követke­zik, majd újabb telefonálót kapcsolnak az adásba. A melankolikus hang - kissé visszhangosítva - ismét meg­szólal: Halló! Itt Fodor János. I — I­I— IDŐUTAZÁS (Folytatás a 13. oldalról) A divatbemutató nem volt szokvá­nyos. A ruhák mellett a fénynek, a ze­nének, a mimikának, a mozdulatok­nak egyformán nagy szerepük volt. Mint amikor egy mozgásszínházat kereszteztek egy divatbemutatóval. Itt szó sem volt az aktuális divat­­irányzatról. A tervezők egyéni hang­vételű kollekciókat mutattak be saját tervezésű kelmékből, különleges ék­szerekkel, táskákkal, kiegészítőkkel. Több stílus keveredett egymással. A színes, bohém, extravagáns viselettől kezdve a misztikus, áttetsző szürke­fekete modelleken át a nőies, testre simuló, kihívó, zsugorított anyagból készült ruhákig szinte minden irány­zat képviseltette magát. Modernizált változatban a színpadon megjelent egy keleties, Japánt felidéző kollekció éppúgy, mint az ókori görög tunikák, római tógák redőzésének titkait boly­gató modellek sora. A koreográfus, Stubnya Béla az Arvisura Színház tagja, fantasztikus ötletekkel halmozta el a nézőket. Nem ezerszer elsütött, olcsó poéno­kat koptatott még tovább. A lányok táncoltak, tornáztak, játszottak, vo­nultak, vonaglottak hátrafelé, jöttek, kiráncigálták egymást a függöny mögül. A ruhák éltek. Hangulatokat fejeztek ki, a forma mögött felsejlett a mondanivaló. A tervezők a ruháikhoz zenéket is hoztak - mesélte a koreográfus. Mindezek már megadták az alap­hangulatot. A lányok egy része profi manöken volt, a másik csoport olya­nokból állt, akik ritmikus sportgim­nasztikával és mozgásszínházzal fog­lalkoznak. A manökenektől elvár­tam, hogy színészek és táncosok is legyenek, s fordítva. Amit­ így létre­hoztunk, az inkább divatszínház, mint divatbemutató volt. Uniformi­zált világunkban megpróbáltunk va­lami újat felmutatni. TAKÁCS BERNADETT A Fotó: VARALJAI SZANDRA Bimby-látószög Nevem: Bim­by, és mint láthatod, elég különös figura vagyok. A magam nem mindennapi szem­szögéből kívánom bemutatni a magyar közélet jeles képviselőit. Jól vagy rosszul, így sikerült. ■ Mint a mesében, tökéletes az alakja, selymes a bőre, szúrós, de közben paj­zánkodásra hívó a szeme. Az a fajta fér­fi, akiről a tini lányok rózsaszínű álma­ikban vágyakoznak. Balassa Gábor, a sztármanöken mégsem használja ki előnyös tulajdonságait, évek óta hűsé­ges barátnőjéhez, Gabriellához. Kétségtelen, hogy férfi modellek kö­zül a legkeresettebb, hisz nemcsak itt­hon, hanem Tokióban, Londonban, Párizsban, Milánóban és a szomszédos Ausztriában is ügynökséget tart fenn. Egy ilyen külföldi szereplés alkalmával nem ritka, hogy egy kifutón szerepel Cindy Crawforddal, Claudia Schifferrel és az egzotikus szépségű Imannal. A 28 éves Gábort mégsem vonzza a csillogás, a fényűzés, a bemutató utáni partik. Ő inkább megmarad annak a srácnak, aki haver­jaival együtt kaja­kozni jár, és aki hetente négy alkalom­mal body building-leckét vesz. A „szép, de üres” jelző rá semmi­képpen nem illik, mert hangmérnöki diplomája van, és emellett kifogásta­lanul beszél angolul is. Amikor nem a kifutókon szerepel, akkor sem hagyja el a színpadot, Hisz együttesével, a Bang Banggel már túl vannak egy sikeres nagylemezen és jó néhány fellépésen. Sikeresnek vallja magát, hisz nem­csak azt csinálja, amit szeret, hanem még gyermekkori álma, a saját zene­kar is valóra válhatott. BALASSA GÁBOR 1994. június 9. S­JIM­I S ÁGI A FÉRFIAKRÓL édesapám volt az életemben! emlékezik a kezdetekre a Az első számú férfi édesapa - em­lék Katona József Színház nép­szerű művésznője, Szirtes Ádámnak, az 1950-es évek utáni magyar filmgyártás egyik legtöbbet foglalkozta­tott, legkarakteresebb egyé­niségű népi hősének leánya. - Áldás és átok volt egy sze­mélyben: halálosan imád­tam, az együttlét jelentette a legnagyobb boldogságot szá­momra. De csak ritkán lehe­tett részem benne, mert szinte állandóan filmezett és játszott a Nemzeti Színház­ban. Gyakran napokig nem is találkozhattam vele. Ki­tüntetésnek számított, ha néha magával vitt a forgatá­sokra, az előadásokra. - A későbbiekben nem volt féltékeny az udvarlósra? - Ezt így nem mondhatnám, de tény, hogy alaposan „le­­káderezte” őket, és nem titkolta el a róluk alkotott vélemé­nyét. Én pedig hallgattam a tanácsaira. Már nagylány vol­tam, amikor felfedeztem: rajta kívül más férfiak is vannak a világon. Tizenhét éves koromban, egy ártatlan diákszere­lemmel kezdődött. Komolyabb kapcsolataim csak jóval ké­sőbb, már ifjú színésznőként alakultak ki. - Civilekkel? Partnereivel? - Nem tagadom, gyakran hozott össze az élet szakmabe­liekkel. Hiszen közöttük éltem, azonosak voltak az öröme­ink, problémáink, azonos témák foglalkoztattak bennünket. Állandó társ nélkül mindig árvának éreztem magam. Az árral szemben taposva a vizet, kellett, hogy megkapaszkodhassak egy kiálló ágban. - Milyen „ágat” választott a legszívesebben? - Soha sem volt úgynevezett férfiideálom. Partnereim nem külsejükkel, hanem személyiségükkel vettek le a lábamról. Az eszükkel, a humorukkal. Olyanok, akik kitágították azt a teret, amelyet át tudtam látni. A közvélekedés szerint minden új nő új életet jelent a férfi számára, s ez fordítva is nagyon igaz. - Milyen szerepet tölt be életében a szex? - Határtalanul fontosat! De nem megalkuvásokkal, érzel­mi kapcsolatok nélkül! Csak az olyan férfi kerülhet közel hozzám, akinek én jelentem a Napot az égen, de lehetőleg a Holdat és a csillagokat is. - Ezek szerint féltékeny természetű? - Természetesen! De sohasem ok nélkül, nem betegesen. Attól még nem dől össze a világ, ha a párom hosszasabban szemügyre vesz egy másik nőt, de a hazugságot, az áltatást képtelen vagyok elviselni. Jól tudom, egy kapcsolatban tole­ranciára is szükség van, de csak a tisztességes határokig. - A Katona József Színház társaolatával gyakran jár külföldön, így távoli, egzotikus országokban is! Megismerkedett ottani férfiakkal? - Nem nagyon volt rá időm, lehetőségem, hiszen ezek a vendégszereplések nagyon szoros programot jelentettek. A szállodából a színházba, a próbákra, az előadásokra, utána pedig fáradtan vissza a szobánkba. De egy-két kalandomra máig is szívesen emlékezem. Az Übü királlyal léptünk fel Finnországban, és közben megismerkedtem egy nagyon he­lyes olasz sráccal. Meglátni és megszeretni egymást­­ egy pillanat műve volt, de sajnos mindössze két napig tartott a szerelem, mert haza kellett utaznunk. A másik csak elmélet­ben jött össze: valahol Dél-Amerikában - hogy melyik or­szágban, melyik városban, arra már nem emlékszem - felfi­gyeltem egy hosszú, koromfekete hajú, tüzes tekintetű, gyö­nyörű indián fiatalemberre, aki népművészeti csecsebecséket árult az utcán. Alkudozni kezdtem - ahogy arra felé illik - egy pompás fülbevalóra, de csak egy fél párra futotta volna a zsebpénzemből. Közös nyelv híján kézzel-lábbal próbáltam megértetni magam, és sikerült is végül megkötni az üzletet. Ám ha közben intett volna, hogy menjek el vele, könnyen lehet, hogy igent mondok. Sajnos, az invitálás elmaradt... - Úgy tudom, hogy hétévi házasság után hosszabb ideje egye­dül él Annával, tízesztendős kislányával. - De nem magányosan! Kell, hogy mindig legyen mellet­tem valaki, akire rábízhatom magam. Prózai hasonlattal: egy olyan „terepjáróra”, amelyik ki tud húzni a gödörből, ha oly­kor belepottyanok. - Szívesen vállalja a házimunkát? - Jobban szeretem megosztani a párommal. Édesanyám­tól - aki valóságos konyhaművész volt - örököltem ezt a tudományt, de őszintén szólva sajnálom az időt a tűzhely mellett, pepecseléssel tölteni. - Vannak álompartnerei? - Nem is egy! Még belegondolni is gyönyörűség, mekkora élmény lenne együtt játszani Robert de Niróval, Jack Nichol­­sonnal, Al Pacinóval. De hol van nekem ilyen szerencsém? - És szerepálmok? - Csehov nőalakjai állnak a legközelebb hozzám. Az ő bonyolult lelkű, sorsüldözött leányai, asszonyai. Talán, mert szerencsére nem hasonlítok hozzájuk, és éppen ezért komoly kihívást jelent eljátszani őket. GARAI TAMÁS H­ölgyKurír Megjelenik minden csütörtökön II. évfolyam 2­3. szám Munkatársak: V. Polgár Judith és Zentai Mari Művészeti szerkesztő: Csombó Gabriella és Rátonyi Gabriella

Next