Kurír - reggeli kiadás, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)

1995-06-06 / 152. szám

12 MAGAZIN Magunknak szennyezünk Roppant bonyolult a magyarországi környezetvé­delem, természetvédelem helyzete. Amióta ennek a területnek egyáltalán minisztériuma van, mindig a leggyengébb ember volt a kormányban. Rend­szertől, hatalomtól függetlenül sosem képviselték eredményesen a tárca, pontosabban a környezet és a természet érdekeit. Az átgondolatlan iparosítás, a korszerűtlen tech­nológia vagy­ a rendkívül hátrányos nemzetközi szerződés a szlovák féllel a bős-nagymarosi gáz­szörnyről, mind-mind horogütés volt a zöld elkép­zeléseknek. Arról nem is szólva, hogy politikailag is nehéz helyzetben voltak azok, akik következete­sen képviselték a környezetvédelem ügyét. A helyzet bizonyos értelemben az utóbbi évek­ben gyökeresen megváltozott, és sok tekintetben változatlan maradt. Ma már magától értetődően sajátítják ki maguknak a mindenkori kormányok a környezetvédelem ügyét, de általában csak sza­vakban. Az ipari és azon belül is a vízügyi lobby semmit sem vesztett erejéből. Sajnos korántsem terjedt el az a szemlélet, amely a fejlett országok­ban a hatalomban és a gazdaságban igen. A nálunk szerencsésebb államokban már régóta rájöttek, a környezet-és természetvédelem nem csupán önvédelem, de kitűnő üzlet is. Tételesen, törvényileg szabályozott a környezetvédelem és az állatvédelem. Ebben az angolszász és a skandináv államok járnak élen. Az is kétségtelen tény, hogy mire a nyugati tár­sadalmak rádöbbentek minderre, már visszafor­díthatatlanul és jóvátehetetlenül tönkretették or­szágaikat. A kelet-közép-európai országoknak ép­pen az a nagy előnyük, ami ugyanakkor sújtja is őket. Elmaradottságuk szinte behozhatatlan hát­rány a fogyasztói társadalom szemszögéből, de éppen emiatt m­ég mindig rengeteg természeti ér­ték maradt érintetlenül vagy legalábbis viszonylag eredeti formájában. Éppen ebből a hátrányból lehetne most tőkét kovácsolni. Egyre nagyobb az érdeklődés a ter­mészeti környezet iránt. Főképpen az úgyneve­zett minőségi turizmus veszi célba a Föld épen maradt zugait. Magyarországon is számtalan le­hetőség lenne kihasználni ezt a kíváncsiságot. Ehhez azonban ma még szinte minden feltétel hiányzik. Nincs igazán hatékony szabályozás, még akkor sem,­ ha létezik természetvédelmi törvény. Rendezetlen a vadászat, az erdő sorsa, az állatvédelmi törvény pedig a jelek szerint csak néhány ember szívügye. Még mindig erő­sen hat az a „szocializmusból” berögzült szem­lélet, hogy a termelés, a gazdasági fejlődés az elsődleges minden mással szemben. Ideje len­ne, ha végre itthon is megértenék a döntésho­zók, ez a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. A környezetvédelem Magyarországon is üzlet lehetne, ráadásul ma már a fejlett országokba irányuló kereskedelmet is befolyásolhatja a ha­zai környezetvédelem. Egyelőre a mindenkori miniszterek inkább csak az átszervezésekben jeleskedtek, kézzel fogható eredmény nem sok született. A politi­kai okokból erőltetett és átgondolatlan privati­záció tovább súlyosbította például a magyaror­szági erdők helyzetét. Természetvédelmi terüle­teket is magánkézbe adtak, s a jogbizonytalan­ságban felnőtt emberek első dolga volt a potom pénzért szerzett értékes erdők kiirtása. Messze van még az az idő, amikor nálunk is úgy gon­dolkodhatnak az erdőtulajdonosok, mint Finn­országban, ahol jó száz éve szigorú szabályok szerint termelik ki és telepítik újra az erdőket. Talán most mégis elindul nálunk is valami, bár minden törvény annyit ér, amennyit betarta­nak és betartatnak belőle. Mindenesetre egyre több cég is fölismeri, a környezet-és természet­­védelem nem kizárólag a zöldek ügye. Most még nincs késő, megmenthető rengeteg, felbecsülhe­tetlen értékű hazai élőhely, állat, növény. B. T. L­ebomló k­enőanyagok A hazai kenőanyagpiacon évente mintegy százezer tonna „feldolgozott termék” cse­rél gazdát. A legnagyobb mennyiséget, a teljes forgalom mintegy 60 százalékát a közlekedésben felhasznált motor- és haj­tóműolajok adják. A maradék 40 százalé­kot az ipar használja föl azon a megszám­lálhatatlanul sok kenési helyen, ahol fém alkatrészek mozdulnak el egymáson. Ahány kenési hely van, szinte annyiféle a különböző rendeltetésű és jellegű kenő­anyag. Más kenés kell egy évekig üzemelő turbinához, más a dízelmotorhoz, megint más a fémforgácsoláshoz. A motorolajok, turbinaolajok, kompresszorolajok, hidrau­likaolajok, s ezek változatai oly sokfélék, hogy a szakemberek mintegy 200-250 kü­lönféle ásványolaj-alapú kenőanyagot tar­tanak számon. A sor egészen a nagy tisz­taságú kozmetikai és gyógyászati fehér olajokig tart. Az olajok fémekkel érintkeznek, ezért fontos, hogy ne legyenek érzékenyek a fé­mek katalizáló hatására, de megvédjék azokat a korróziótól és a­­ rendszer által megkívánt súrlódási viszonyokat fenntart­va­­ az idő előtti kopástól. A kenőanyagok bizonyos határon túl nem lehetnek környezetbarátok. A fáradt olajat világszerte gyűjtik. Ma­gyarországon ezt a MOL Rt. végzi. Nem­zetközi adatok szerint a zárt rendszerben alkalmazott kenőanyagoknak legföljebb 50 százalékát lehet visszagyűjteni. Nálunk ez mintegy 30 000 tonna lenne, ennek körülbelül a felét, 15 000 tonnát sikerül begyűjteni, és kellő tisztítás után a bitu­mengyártásban újrahasznosítani. Ha figyelembe vesszük, hogy 1 liter ás­ványolaj az élővízbe kerülve 1 millió liter ivóvizet tud ihatatlanná tenni, belátható, hogy a kár jóval nagyobb, mint amennyi a puszta számokból várható. Nem véletlen, hogy Ausztriában, Portugáliában, Svájc­ban már csak e célra kifejlesztett, úgyne­vezett biológiailag gyorsan lebomló ola­jokkal szabad kenni a fakitermelésben használt láncfűrészeket. A vizek és a talaj védelmében már a hetvenes évek végén keresni kezdték azokat a kenőanyagokat, amelyek a veszteséges kenési helyeken használva is környezetkímélők, azaz kevésbé ártal­masak, és a hagyományos olajoknál bio­lógiailag könnyebben lebomlanak. Elő­ször Svájcban, a Bodeni-tónál kezdték alkalmazni ezeket, miután kiderült, hogy a vizet igen erősen beszennyezték a kétütemű csónakmotorokból kikerülő olajszármazékok. Előbb kitiltották a két­üteműeket, majd keresni kezdték a ke­nésükre használható, biológiailag le­bomló anyagokat. A Bodeni-tavon járó motorcsónakban ma kizárólag ilyen ke­nőanyagokat szabad használni. A szokásos szénhidrogén-alapú ás­ványolajok a természetben - adott vizs­g­­álati körülmények között - csak rész­egesen, mintegy 30-40 százalékban bomlanak le. A repce- és a napraforgóolajokról azonban hamar kiderült, hogy rendkívül jók a kenési tulajdonságaik, például hő­foktűrésük és viszkozitási indexük. Az ész­terek hőtűrésükkel tűnnek ki. Míg a szo­kásos ásványolaj-finomítványok viszkozi­tási indexe 100 körül van, az észter típusú kenőanyagoké 200, tehát ezek ebből a szempontból jobbak. A kenőanyagok népes családján belül a könnyen lebomlók csak kisebb hányadot, néhány százalékot tesznek ki. Létjogo­sultságuk sincs mindenütt, de például az NSZK-ban 2000-re a kenőanyagok 10 százaléka már ilyen lesz. A biológiailag könnyen lebomló kenőanyagokat szokás környezetbarát termékeknek is nevezni. Ezek az ásványolajokhoz viszonyítva való­ban környezetbarátok, de nagyobb mennyiségben kijutva azért idegenek a környezettől. A MOL Rt. a Carrier márkanevű kenő­anyagai között forgalmaz saját fejlesztésű, gyorsan lebomló kenőanyagokat is. Ezek az olajok ugyancsak észter típusúak, rész­ben természetes, részben szintetikus ere­detűek. Ez utóbbiak jórészt importból származnak. A Biokom FG-100 jellegű biolebomló fűrészkenőanyag saját fejlesz­tésű, zsírsav alapú észter. A Carrier már­kanevű termékek között van kétütemű csónakmotorolaj, Carrier Albatrosznak nevezik. Ez a 100 százalékosan szintetikus motorolaj 1:100-as keverési aránnyal is alkalmazható. Biológiai lebomlása majd­nem tökéletes. A biolebomló hidraulika­­olajokból csak kis mennyiségre van igény, de a környezettudatosság erősödésével ez várhatóan növekedni fog. A porlasztással elvesző biokenőanya­gok a levegővel nagy­ felületen érintkez­nek, gyorsan oxidálódnak, hamar lebom­­lanak. A fáradt biokenőanyagokat persze éppúgy nem szabad az árokba önteni, mint az étkezési repceolajat, mert mennyisége is terheli a környezetet. A hidraulikaolajok esetében a begyűjtés és az újrafeldolgozás éppúgy szóba jöhet, mint az ásványi kenőolajoknál. A külföl­di törvények szerint ez a termék eléget­hető, de az ásványi fáradt olajokkal csak akkor keverhető össze, ha azokból nem akarnak regenerált olajat csinálni. A környezetkímélő kenőanyagok - sajnos - általában drágábbak, mint az ás­ványolajok. A növényi eredetű olajok másfélszer-kétszer, a szintetikusak eseten­ként háromszor többe kerülnek, mint a hagyományos kenőolajok. A fogyasztónak ennyivel többet kell fizetnie értük, ha részt vállal a természetért érzett közös fe­lelősségből. A MOL Rt. is ezt teszi, hi­szen nem csekély többletköltséget vállal, amikor ezekre, az össztermelésében cse­kély részesedésű termékeire vonatkozóan is érvényesíti a szigorodó nemzetközi környezetvédelmi normákat. A biolebom­ló kenőanyagok fejlesztése és bevizsgálása milliókba kerül, és ez a költség az egyéb­ként nem olcsó árba nincs beépítve.

Next