Kurír - reggeli kiadás, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
1995-06-06 / 152. szám
12 MAGAZIN Magunknak szennyezünk Roppant bonyolult a magyarországi környezetvédelem, természetvédelem helyzete. Amióta ennek a területnek egyáltalán minisztériuma van, mindig a leggyengébb ember volt a kormányban. Rendszertől, hatalomtól függetlenül sosem képviselték eredményesen a tárca, pontosabban a környezet és a természet érdekeit. Az átgondolatlan iparosítás, a korszerűtlen technológia vagy a rendkívül hátrányos nemzetközi szerződés a szlovák féllel a bős-nagymarosi gázszörnyről, mind-mind horogütés volt a zöld elképzeléseknek. Arról nem is szólva, hogy politikailag is nehéz helyzetben voltak azok, akik következetesen képviselték a környezetvédelem ügyét. A helyzet bizonyos értelemben az utóbbi években gyökeresen megváltozott, és sok tekintetben változatlan maradt. Ma már magától értetődően sajátítják ki maguknak a mindenkori kormányok a környezetvédelem ügyét, de általában csak szavakban. Az ipari és azon belül is a vízügyi lobby semmit sem vesztett erejéből. Sajnos korántsem terjedt el az a szemlélet, amely a fejlett országokban a hatalomban és a gazdaságban igen. A nálunk szerencsésebb államokban már régóta rájöttek, a környezet-és természetvédelem nem csupán önvédelem, de kitűnő üzlet is. Tételesen, törvényileg szabályozott a környezetvédelem és az állatvédelem. Ebben az angolszász és a skandináv államok járnak élen. Az is kétségtelen tény, hogy mire a nyugati társadalmak rádöbbentek minderre, már visszafordíthatatlanul és jóvátehetetlenül tönkretették országaikat. A kelet-közép-európai országoknak éppen az a nagy előnyük, ami ugyanakkor sújtja is őket. Elmaradottságuk szinte behozhatatlan hátrány a fogyasztói társadalom szemszögéből, de éppen emiatt még mindig rengeteg természeti érték maradt érintetlenül vagy legalábbis viszonylag eredeti formájában. Éppen ebből a hátrányból lehetne most tőkét kovácsolni. Egyre nagyobb az érdeklődés a természeti környezet iránt. Főképpen az úgynevezett minőségi turizmus veszi célba a Föld épen maradt zugait. Magyarországon is számtalan lehetőség lenne kihasználni ezt a kíváncsiságot. Ehhez azonban ma még szinte minden feltétel hiányzik. Nincs igazán hatékony szabályozás, még akkor sem, ha létezik természetvédelmi törvény. Rendezetlen a vadászat, az erdő sorsa, az állatvédelmi törvény pedig a jelek szerint csak néhány ember szívügye. Még mindig erősen hat az a „szocializmusból” berögzült szemlélet, hogy a termelés, a gazdasági fejlődés az elsődleges minden mással szemben. Ideje lenne, ha végre itthon is megértenék a döntéshozók, ez a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. A környezetvédelem Magyarországon is üzlet lehetne, ráadásul ma már a fejlett országokba irányuló kereskedelmet is befolyásolhatja a hazai környezetvédelem. Egyelőre a mindenkori miniszterek inkább csak az átszervezésekben jeleskedtek, kézzel fogható eredmény nem sok született. A politikai okokból erőltetett és átgondolatlan privatizáció tovább súlyosbította például a magyarországi erdők helyzetét. Természetvédelmi területeket is magánkézbe adtak, s a jogbizonytalanságban felnőtt emberek első dolga volt a potom pénzért szerzett értékes erdők kiirtása. Messze van még az az idő, amikor nálunk is úgy gondolkodhatnak az erdőtulajdonosok, mint Finnországban, ahol jó száz éve szigorú szabályok szerint termelik ki és telepítik újra az erdőket. Talán most mégis elindul nálunk is valami, bár minden törvény annyit ér, amennyit betartanak és betartatnak belőle. Mindenesetre egyre több cég is fölismeri, a környezet-és természetvédelem nem kizárólag a zöldek ügye. Most még nincs késő, megmenthető rengeteg, felbecsülhetetlen értékű hazai élőhely, állat, növény. B. T. Lebomló kenőanyagok A hazai kenőanyagpiacon évente mintegy százezer tonna „feldolgozott termék” cserél gazdát. A legnagyobb mennyiséget, a teljes forgalom mintegy 60 százalékát a közlekedésben felhasznált motor- és hajtóműolajok adják. A maradék 40 százalékot az ipar használja föl azon a megszámlálhatatlanul sok kenési helyen, ahol fém alkatrészek mozdulnak el egymáson. Ahány kenési hely van, szinte annyiféle a különböző rendeltetésű és jellegű kenőanyag. Más kenés kell egy évekig üzemelő turbinához, más a dízelmotorhoz, megint más a fémforgácsoláshoz. A motorolajok, turbinaolajok, kompresszorolajok, hidraulikaolajok, s ezek változatai oly sokfélék, hogy a szakemberek mintegy 200-250 különféle ásványolaj-alapú kenőanyagot tartanak számon. A sor egészen a nagy tisztaságú kozmetikai és gyógyászati fehér olajokig tart. Az olajok fémekkel érintkeznek, ezért fontos, hogy ne legyenek érzékenyek a fémek katalizáló hatására, de megvédjék azokat a korróziótól és a rendszer által megkívánt súrlódási viszonyokat fenntartva az idő előtti kopástól. A kenőanyagok bizonyos határon túl nem lehetnek környezetbarátok. A fáradt olajat világszerte gyűjtik. Magyarországon ezt a MOL Rt. végzi. Nemzetközi adatok szerint a zárt rendszerben alkalmazott kenőanyagoknak legföljebb 50 százalékát lehet visszagyűjteni. Nálunk ez mintegy 30 000 tonna lenne, ennek körülbelül a felét, 15 000 tonnát sikerül begyűjteni, és kellő tisztítás után a bitumengyártásban újrahasznosítani. Ha figyelembe vesszük, hogy 1 liter ásványolaj az élővízbe kerülve 1 millió liter ivóvizet tud ihatatlanná tenni, belátható, hogy a kár jóval nagyobb, mint amennyi a puszta számokból várható. Nem véletlen, hogy Ausztriában, Portugáliában, Svájcban már csak e célra kifejlesztett, úgynevezett biológiailag gyorsan lebomló olajokkal szabad kenni a fakitermelésben használt láncfűrészeket. A vizek és a talaj védelmében már a hetvenes évek végén keresni kezdték azokat a kenőanyagokat, amelyek a veszteséges kenési helyeken használva is környezetkímélők, azaz kevésbé ártalmasak, és a hagyományos olajoknál biológiailag könnyebben lebomlanak. Először Svájcban, a Bodeni-tónál kezdték alkalmazni ezeket, miután kiderült, hogy a vizet igen erősen beszennyezték a kétütemű csónakmotorokból kikerülő olajszármazékok. Előbb kitiltották a kétüteműeket, majd keresni kezdték a kenésükre használható, biológiailag lebomló anyagokat. A Bodeni-tavon járó motorcsónakban ma kizárólag ilyen kenőanyagokat szabad használni. A szokásos szénhidrogén-alapú ásványolajok a természetben - adott vizsgálati körülmények között - csak részegesen, mintegy 30-40 százalékban bomlanak le. A repce- és a napraforgóolajokról azonban hamar kiderült, hogy rendkívül jók a kenési tulajdonságaik, például hőfoktűrésük és viszkozitási indexük. Az észterek hőtűrésükkel tűnnek ki. Míg a szokásos ásványolaj-finomítványok viszkozitási indexe 100 körül van, az észter típusú kenőanyagoké 200, tehát ezek ebből a szempontból jobbak. A kenőanyagok népes családján belül a könnyen lebomlók csak kisebb hányadot, néhány százalékot tesznek ki. Létjogosultságuk sincs mindenütt, de például az NSZK-ban 2000-re a kenőanyagok 10 százaléka már ilyen lesz. A biológiailag könnyen lebomló kenőanyagokat szokás környezetbarát termékeknek is nevezni. Ezek az ásványolajokhoz viszonyítva valóban környezetbarátok, de nagyobb mennyiségben kijutva azért idegenek a környezettől. A MOL Rt. a Carrier márkanevű kenőanyagai között forgalmaz saját fejlesztésű, gyorsan lebomló kenőanyagokat is. Ezek az olajok ugyancsak észter típusúak, részben természetes, részben szintetikus eredetűek. Ez utóbbiak jórészt importból származnak. A Biokom FG-100 jellegű biolebomló fűrészkenőanyag saját fejlesztésű, zsírsav alapú észter. A Carrier márkanevű termékek között van kétütemű csónakmotorolaj, Carrier Albatrosznak nevezik. Ez a 100 százalékosan szintetikus motorolaj 1:100-as keverési aránnyal is alkalmazható. Biológiai lebomlása majdnem tökéletes. A biolebomló hidraulikaolajokból csak kis mennyiségre van igény, de a környezettudatosság erősödésével ez várhatóan növekedni fog. A porlasztással elvesző biokenőanyagok a levegővel nagy felületen érintkeznek, gyorsan oxidálódnak, hamar lebomlanak. A fáradt biokenőanyagokat persze éppúgy nem szabad az árokba önteni, mint az étkezési repceolajat, mert mennyisége is terheli a környezetet. A hidraulikaolajok esetében a begyűjtés és az újrafeldolgozás éppúgy szóba jöhet, mint az ásványi kenőolajoknál. A külföldi törvények szerint ez a termék elégethető, de az ásványi fáradt olajokkal csak akkor keverhető össze, ha azokból nem akarnak regenerált olajat csinálni. A környezetkímélő kenőanyagok - sajnos - általában drágábbak, mint az ásványolajok. A növényi eredetű olajok másfélszer-kétszer, a szintetikusak esetenként háromszor többe kerülnek, mint a hagyományos kenőolajok. A fogyasztónak ennyivel többet kell fizetnie értük, ha részt vállal a természetért érzett közös felelősségből. A MOL Rt. is ezt teszi, hiszen nem csekély többletköltséget vállal, amikor ezekre, az össztermelésében csekély részesedésű termékeire vonatkozóan is érvényesíti a szigorodó nemzetközi környezetvédelmi normákat. A biolebomló kenőanyagok fejlesztése és bevizsgálása milliókba kerül, és ez a költség az egyébként nem olcsó árba nincs beépítve.