Kurír - reggeli kiadás, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-12 / 188. szám

1995. július 12. r­K­IÁLTÓ A Nyerjen egy Kurírkoptert! Vagy inkább a 2 milliót választja? E­setleg szívesen nyerne a heti értékes nyeremények közül? Akárhogyan dönt, játsszon velünk. A július 17-től öt héten át tartó játék során hetente is öt értékes nyereményt sorsolunk ki. A közjegyző jelenlétében kisorsolt nyertesek nevét a pénteki Kurírban közöljük. A főnyereményt, azaz a RAF 2000 GTX kétszemélyes, tűzpiros autogirót augusztus 20-án nyilvánosan sorsoljuk ki. Hogyan játszhat? Önnek nem kell mást tennie, mint a Kurírban naponta megjelenő sorszámozott játékszelvények közül hármat kivágnia és két, az előző héten játszott, de nem nyert hatoslottó-szelvénnyel együtt beküldeni a Kurír Játékirodára. (1081 Budapest, Köztársaság tér 27.) A játék- és hatoslottó-szelvények beérkezésének határideje mindig a játékhetet követő szerda éjfél. Hogyan nyerhet? A főnyereményért mindenki pályázhat, aki legalább egy héten részt vesz a játékban, azaz 3 Kurír- és 2 hatoslottó-szel­vényt beküldött. Hatványozza meg esélyeit! Ha többször három szel­vényt­ és 2 lottót küld be, vagy több héten keresztül játszik velünk, esélyei növekednek. A hetenkénti sorso­láson az a játékos vesz részt, akinek szelvényei a játék­hetet követő szerda éjfélig beérkeznek a játékirodára. A heti sorsolás eredményét a pénteki Kurírban közöljük. Mit nyerhet? A főnyeremény egy RAF 2000 GTX kétszemélyes autogiro, melyhez a Kurír Rt. a „jogosítvány” megszerzésének költségeit is (700 000 Ft) vállalja. Amennyiben Ön megnyeri a főnyereményt, de úgy dönt, nem kívánja átvenni, úgy nyereménye 2 millió forint, melynek adóterheit a Kurír Rt. vállalja. Nyeremények hetenként is! 3 Az autogiro nem más, mint egy forgószárnyas repülőgép, amelynek rotorját a repülés közben a levegő tartja forgásban. A motoros autogirót egy toló légcsavar­ral is ellátták, amelynek segítségével a motoros repülőgépekhez hasonló manu­ul­vereket tud végrehajtani. Az első, gyakorlatilag használható autogirót Juan de la Cierva spanyol konstruktőr építette 1923-ban. Ezt a szerkezetet lehetett egyébként minden idők első igazi rotormeghajtású légi járműveként is számon tartani. Az első két­üléses autogiro szintén a spanyol mérnök nevéhez fűződik. Ezt négy évvel első modellje után építette meg, 1927-ben, s ennek köszönhetően az első utas is a levegőbe emelkedhetett autogiróval. Amerikában egy évvel később készült el az első autogiro, míg a Szovjetunióban 1929-ben sikerült a később híressé váló Nyikolaj Kamovnak és társának, Nyikolaj Szkirzsinszkijnek megépítenie az első repülőképes autogirót. Talán kevésbé közismert, de az Egyesült Államok hadseregében is az autogiro volt az első forgószárnyas repülőszerkezet, a helikoptert megelőzve. De nem csak a tengerentúlon, hanem a Szovjetunióban is rendszeresítették a hadseregben, méghozzá 7,62-es géppuskákat szerelve rá. Japánban a tengeralattjárók elleni harcra szerelték fel a forgószárnyasokat, amelyek bom­bákkal és mélyvízi aknákkal felszerelve emelkedtek a levegőbe az Akitsu Maru cirkáló fedélzetéről. De evezzünk békésebb vizekre. A jelenleg ismert és használatos autogirók úgynevezett kitként kerülnek forgalomba, azaz a vásárlóknak otthon kell összerakniuk a szerkezetet. Az első előre gyártott dobozból épített Girokoptert Angliában szerelték össze és úgy tervezték, hogy repülőgéppel vontatni lehessen. Az első vontatásos felszállás 1942-ben történt, ám nem repülőgép, hanem egy dzsip vonszolta maga után az autogirót. A Kurír és a Sze­rencsejáték Rt. közös játékának főnyereménye, a Rotary Air Force 2000 is egy Kanadában készülő kit autogiro, amelyet az Air Trend Europa Kft. szakemberei raknak össze Magyarországon, így a nyertesnek nem lesz más dolga, mint beleülni és megtanulni repülni. (Folytatjuk) A véle­t ír Főnyeremény kivételével a nyeremények pénzre nem válthatók. A játékban mindenki részt vehet, kivéve a Kurír Rt. és a Szerencsejáték Rt. dolgozóit és azok hozzátartozóit. ■oirir TÁRSADALOM 9 Az apa azonnal a kilencéves kislány szobájába vezet. - Mindene megvolt - sóhajtja Kerekes István, miközben mutatja a gyermek kedvenc tárgyait. Színes tévéjét, kép­magnóját, asztalát, plüssfiguráit, földgömbjét, fehér csergé­­vel terített ágyát. Irina azonban már nem lakik itt. Egy máju­si napon holland állampolgárságú, őszét nemzetiségű anyja utánajött s kilopta az országból. Azóta apja nem hallott róla. - Hogyan ismerkedett meg Irina anyjá­val? - Kadosa Pál egyik utolsó növendé­ke voltam. A zongoraművészi diploma megszerzését követően hároméves, posztgraduális aspirantúrára mentem ki a leningrádi Rimszkij Korszakov Kon­zervatóriumba. Kint ismerkedtem meg Béla Tubejevával, az oszét nemzetiségű elsőéves hallgatóval. Nem gondoltam, hogy a flörtből komoly dolog lesz, hi­szen tüneményes feleségem volt itthon. Aztán történt egy s más, ami miatt vé­gül feleségül kellett vennem. Tubejevát egy trauma érte, s öngyilkosságot kísé­relt meg. Lényegében ez döntötte el, hogy elváltam, s Bélával házasodtam össze. Két esküvőnk volt, egy Lenin­g­rádban és még egy Ordzsonikidzében, Észak-Oszétia fővárosában. Oszétul kértem meg Béla kezét, s azt mondtam, remélem, ezzel is a büszke oszét népet fogom szolgálni. Amikor Magyaror­szágra jöttünk, már nejemnek is zongo­­raművészi diplomája volt. Hamar meg­tanult magyarul és munkát talált. Én a debreceni főiskolán tanítottam s néha együtt koncerteztünk. Lányunk, Irina 1986-ban született. - Ezután kezdődtek a különleges ese­mények? - Bizony. Lányunk négy hónapos volt, amikor mindhárman kimentünk Irakba. A Szaddám Huszeinről elneve­zett központi általános iskolában két éven át zongorára oktattam a gyereke­ket. A feleségem nyaralt, mert neki nem volt munkaszerződése. Hosszú lenne el­magyarázni, miként tanultam meg ara­bul. Bagdadban nemcsak a családban, hanem baráti társaságban is leginkább oroszul beszéltünk, mert sok orosz, uk­rán, azerbajdzsán kolléga élt kint. A két­éves kiküldetés 1988 nyarán ért véget. Csak néhány napja éltünk ismét Buda­pesten, amikor egyik este a Citroennel karamboloztam. Szerencsére egyedül voltam a kocsiban, és a buszban sem tar­tózkodott utas. Eredmény: 56 napos kó­ma. Felébredésem után még jó fél évig tartottak kórházban. Bal karomban most is sok csont- és üvegszilánk van. Az a­­ legnagyobb probléma, hogy a bal kezem ujjai még mindig nem tértek magukhoz, tehát egyelőre nincs zongoraművészet... Feleségem egyébként akkor adta be a válókeresetet, amikor kijöttem a kórház­ból. Folyt a bontóper, de együtt laktunk. Egyik nap hazaértem, és sehol senki. A gyereket a Szovjetunióba hurcolta a nagyszülőkhöz, otthagyta, s egyedül tért vissza Budapestre, de csak azért, hogy tíz nap múlva Hollandiába utazzon. Sike­rült valamilyen állást szereznie. Közben folytatódott a pereskedés, s a vezető bí­rónő végzéssel kötelezte őt, három na­pon belül hozza vissza a kiskorú Kerekes Irinát. Nem volt hajlandó. Akkor anyu­kámmal kimentem Ordzsonikidzébe. Reménykedtünk, mert a szovjet belügy­minisztérium átiratot küldött az észak­­oszét belügynek, ezért ott behívták a Tu­bejeva nagyszülőket, s közölték, mi a helyzet. Mindhiába. 1990 március elejé­­­­re tűzték ki a döntő tárgyalás. Már csak az volt a kérdés, kinek ítélik a gyereket. Bela megijedt, s egyik rokonával Buda­pestre hozatta Irinát. Nyilvánvaló volt számára, ha nincs itt a leányka, akkor ve­szít. A tárgyalás elő­tti este nejem felke­resett, s igen rossz lelkiállapotban volt. Sírógörcsök közepette hajtogatta, hogy nem tud élni a gyerek nélkül. Mivel már volt öngyilkossági kísérlete, megijedtem. Arra gondoltam, ha tényleg csinál vala­mit, a lányomnak miként számolok el vele. Ismertem, nem az a típus, aki veszí­teni képes, nem hajlik, hanem törik... A bíróság nagy megrökönyödésére közös megegyezést terjesztettünk be, amelynek értelmében minden az övé lett, nemcsak Irina, hanem minden vagyonunk. - Masával vitte a pereket? - Dehogyis! Tubejeva boldogan ment vissza Hollandiába, egyedül. S né­hány hónap múlva férjhez ment egy kö­zépkorú, gazdag férfihoz. Ez egyébként a szovjet tranzitfeleségek táncának ko­reográfiája. A Szovjetunióból a „testvéri szocialista országba”, Magyarországra szabadultak ki, de eszük ágában sem volt itt maradni. Az első adódó alka­lommal Nyugatra pályáztak, s ott ra­gadtak. Százával történtek ilyen esetek. Amikor Tubejeva visszament Hollandi­ába, gyermekelhelyezési keresetet ad­tam be a bíróságra. Hiszen Irina velem és új családommal élt. Ez a per három és fél éven át folyt-folydogált. Sok tár­gyalás volt alsó-, majd közép- s végül felsőfokon. Néha az anyuka is megje­lent. A Fővárosi Bíróság másodfokon úgy döntött, a gyerek itt jó helyen van, de a Legfelsőbb Bíróság ellenem ítélt.Tubejeva sohasem foglalkozott a lányával. Irinát én tanítottam meg oro­szul is írni, olvasni, mert itt angol han­­gozatos iskolába járt. Különben jól sak­kozott, nagyszerűen énekelt, furulyá­zott, rajzolt. Korcsolyázott, úszott, ke­rékpározott, futott. Az iskolában művé­szi tornára és újságírói szakkörre járt. A Kazinczy-szavalóverseny kerületi dön­tőjében harmadik lett. A 3. A osztály egyik legjobb tanulója volt. Tehát Bu­dapesten biztonságban érezte magát, minden feltétel megvolt a kiegyensú­lyozott fejlődéséhez. A bírósági ügyek miatt több pszichológushoz fordultunk. Dr. Kardos Ferenc szerint: Irina utalá­saiból kitűnik, a jövőt az apjával, neve­lőanyjával, testvéreivel képzeli el. Ranschburg Jenő pedig kijelentette: ha Irinát kiragadják a budapesti családból, a gyerek mentális fejlődése kerül ve­szélybe. Csakhogy minden szó felesle­ges volt, mert a Legfelsőbb Bíróság há­rom taláros hölgye 1994 szeptemberé­ben alkalmatlannak ítélt a gyerek neve­lésére. Hogy miért, nem tudom. - Végül is ellopta maguktól a lányt? - Igen, de néhány szót magamról is mondanék. A baleset miatt zongora­művészi pályámnak búcsút mondhat­tam. Tanítani is nehéz, mert nem tu­dom megmutatni, mit hogyan kell csi­nálni. Viszont a gyógyulás hite nem veszett ki belőlem. Sajnos a kislánnyal kapcsolatban ennél is mérsékeltebb re­ményeim lehetnek. Irina 1995. május 22-én az oktatás befejezése után nem tért haza. Az iskola igazgatójától tud­tuk meg, az anyuka ment érte. Kinyo­mozhatta, hova jár iskolába és kilopta az országból. Nem hagyta, hogy bárki­től is elbúcsúzzon, bármilyen szemé­lyes holmit magával vigyen. Irina útle­vele nálam maradt, de úgy látszik, arra nem volt szükség. Azóta semmit sem hallottunk róla. Ki tudja, talán az anyja nem engedte meg neki, hogy írjon vagy telefonáljon. • •• Kerekes Istvánnak a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében ugyan évente egy­szer joga van látnia gyermekét, s a hol­landiai kiutazás költségeit az anyának kell állnia, de ő jogi úton is vissza akarja szerezni Irinát. KIBÉDI VARGA SÁNDOR IRINA, AZ ELLOPOTT LÁNY Itt minden lányára emlékezteti Fotó: VARALLAI SZANDRA

Next