Kurír - reggeli kiadás, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)

1995-09-01 / 238. szám

Csapás után kis szünet A NATO gépei tegnap már alig bombázták a boszniai szerbek állásait, egyrészt mert az időjárási viszonyok sem voltak kedvezőek, másrészt inkább csak felmérni próbálták, hogy a szerdai légicsapások mekkora károkat okoztak. (Az öbölháború óta szokás, hogy a katonák bemutatják a sajtónak is, gépeik hogyan találták el a cél­pontokat - ez látható képeinken.) Belgrádon és Moszkván kívül többnyire úgy értékelik az akciósorozatot, hogy a hadművelettel az eddigi békefenntartás helyébe a „békekikényszerítés” lépett. Vagyis a katonai cél­­ az ENSZ védett övezeteinek valódi megvédése - mellett a politikai cél az, hogy a szerbek belássák: ha leülnek tárgyalni, elérhetnek kompromisszumot, de ha folytatják a háborúskodást, mindent elveszíthetnek. (6. oldal)­­ ­ millió A Joker nyerőszámai a 17. oldalon AKIMMA 150 EZRET ÉR Szundikálni nem bán Aki munka közben egy kis szünetet tart, mi több, néhány percre az asztalra dőlve pihen, az nem lusta, hanem okos. Egy amerikai kísérletsorozat szerint aki 15-30 percet szunyókál, az sokkal fit­tebben, nagyobb kedvvel tudja folytatni a munkáját. Ha valaki ál­mosnak érzi magát, nem kell feltétlenül a laktató ebédben vagy az unalomban keresnie az elpilledés okát. Az agy ugyanis reflex­­szerűen keresi magának azt a kis pihenőidőt, amikor egy rövid alvással fel tud töltődni. Az ember képes arra, hogy egy kis tor­nával, kávéval, világos fénnyel vagy a hőmérséklet csökkentésé­vel átvészelje ezeket a periódusokat - de legtöbbet egy 15 per­ces szundikálás nyújt. Hatása ötórai alvással egyenértékű. Én, a Gyula meg a sok lottó Körülbelül ilyen felállásban tömörül mostanság az ország, s próbálja eltalálni azt az öt számot, amely kis híján 370 milliócs­­kával gyarapítaná a mindenkori konyhapénzt. S ráadásul, hogy teljes legyen az izgalom, a Kurír tegnap a magyar sajtóban első­ként megírta, hogy állítólag megvan az öttalálatos, csak még nem találják az ellenőrző szelvényét. Nos, 24 órányi szívdobo­gás után megtudtuk: most már nem is lesz meg. A Szerencsejá­ték Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ilyen esetek­ben mindig megnő az óvások száma, ám ezeket eddig sohasem találták megalapozottnak. További érdekesség, hogy valamennyi reklamáló régi típusú szelvényt lobogtat; a szuperbiztosan ellen­őrizhető gépi tippelés után még sohasem reklamáltak. Egyetlen felülvizsgálat egyébként 100 ezer forintba kerül, ám ezt a költsé­get mindig a cég állja. (Hogy miért, kiderül a 2. oldalon) 1995. szeptember 1. péntek Tűzoltó nagykövet Különleges japán tűzoltó kap­szulát mutattak be tegnap az I., II. és XII. kerületi tűzoltóság Budakeszi úti központjában. A sikeres gyakorlaton részt vevő Tanaka Yoshimoto, Japán ma­gyarországi nagykövete maga is példás gyorsasággal fékezte meg a lángokat. (Bővebben a 4. oldalon) Fotó: KERTÉSZ GÁBOR Pucér ugrás Ledobta magáról ruháit Cindia Baccaforte pornószínésznő, mivel nem hívták meg a velencei filmfesztiválra. Vélhetően csak irigykedett azokra a kebeltársnőire, akiket néhány hónapja a cannes-i fesztivál befo­gadott. Cindia terve: meztelenül és ejtőer­nyővel Velence központjába ugrik. Megér­kezéséről és fogadtatásáról egyelőre nem tudunk. (Velencei tudósítás a 11. oldalon) |-------------------------- ------------------| Telefonszám: 20-102-10 - 20-102-98 AZ A Trezor Értékjegy magas kamatai és rendkívül rugalmas konstrukciója a Kereskedelmi Bank Rt. által szavatolt tökéletes pénzügyi biztonsággal párosul. A Kamatőrben mindenki megbízhat. T­rezor Értékjegy Információ: Kereskedelmi Bank Rt. 1125343 A HIVATÁSOS ZÁMÁIŐR

Next