Kurír - reggeli kiadás, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-05 / 302. szám

2 ITTHON ÓPUSZTASZER! Ópusztaszer képviselő-testülete feloszlatta önmagát, mivel a polgármester, Kecskeméti János többszöri felszólításuk ellenére sem mondott le. A polgármesterrel elsősorban azért nem hajlandók együtt dolgozni a képvi­selők, mert véleményük szerint nem jól és önkényesen gazdálkodik a község pénzével. Számos, főként anyagi kérdésben a fejük fe­­lett átnyúlva intézkedett, a pénzügyi bizott­ság többször is sikertelenül próbálta elszá­moltatni. Kecskeméti János a rendkívüli tes­tületi ülésen elismerte, hogy olykor nem tá­jékoztatta időben a testületet egyes kérdések­ről. A törvény szerint Ópusztaszeren 75 na­pon belül ki kell írni a választást. ÜGYVÉDEK EGYMÁS KÖZT Vastagh Pál úgy véli, hogy a jelenlegi időszak éppúgy a magyar igazságszolgáltatás és jog­rend fejlődésének kiemelkedő korszaka, mint volt a múlt században a kiegyezést követően. Az igazságügyi miniszter ezt szombaton mondta Debrecenben, amikor köszöntötte a 120 évvel ezelőtt alakult Hajdú-Bihar Me­gyei Ügyvédi Kamara ünnepi közgyűlését. A miniszter emlékeztetett rá, hogy a történe­lem folyamán az ügyvédek mindig a prog­resszió oldalán tűntek fel: az eszme, a gondo­lat szabadságához vélhetően a pálya szabad­sága is hozzájárult. LÖVÉSZEK VIRÁGAI A Kossuth laktanyában állomásozó egykori lö­vészezred 1956-ban hősi halált halt katonáira emlékeztek szombaton Debrecenben. A lakta­nyában elhelyezett emléktáblánál tartott ko­szorúzáson felidézték a végzetes nap esemé­nyeit: november 4-én éjszaka szovjet páncélo­sok vették körül a laktanyát, s hajnalban min­den felszólítás nélkül lőni kezdtek. A bentlévő, fegyvertelen magyar katonák közül többet ál­mában ért a halál. Az emléktáblán Debrecen város vezetői, a helyőrség-parancsnokság kép­viselői és az elhunyt katonák hozzátartozói he­lyezték el a megemlékezés virágait. TORONYÓRA NEM LÁNC NÉLKÜL Zenélő toronyórát avattak egy Békés megyei faluban, Mezőgyánban. Az óra minden este hat órakor a református énekeskönyv 511. di­cséretét játssza el. A templomtorony vilamny­­órája a hívek adományaiból összegyűlt több mint 350 ezer forintból készült el. A 201 éve épült mezőgyáni református istenháza tor­nyának több mint százéves órája annyira megöregedett, hogy az eredeti szerkezetet felújítani már nem lett volna érdemes. PROBLÉMÁK A KÖZÉPPONTBAN Új módszereket alkalmazó, nyolchetes társa­dalomismereti-közösségi népfőiskolát szerve­zett négy zalai községben a zalaegerszegi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. A programsorozat célja: gyorsítani a helyi problémafeltárásra és megoldásra alkalmas, önálló cselekvőképességű civil közösségek ki­alakulását. Ezt a törekvést többek között cso­portos helyzet- és szerepjátékok, vita- és öt­letfórumok alkalmazása szolgálja. NEHÉZ TEHER A hazai határátkelőhelyek többségénél nem alakult ki jelentős torlódás szombaton sem a személy-, sem a teherforgalomban. A személy­­forgalomban egyórás várakozási időre kell szá­mítaniuk Tompánál a ki- és befelé tartóknak , egyaránt. Battonyánál a beérkező személyszál­lító buszok 2 órát várakoznak. Záhonynál a ki­felé­ menő személyautók egy­ órát­ állnak sorba. A teherforgalomban a legnagyobb torlódás to­vábbra is Záhonynál van, ahol a kifelé induló kamionok 30 órát várakoznak. Biharkeresztes­­nél befelé 4 órát, kifelé 5 órát kell várni az át­­léptetésre. Az országot elhagyó teherautóknak várakozniuk kell két órán át Gyulánál és 9 órán át Nagylaknál is. Rédicsnél az átkelés két órát vesz igénybe befelé és 1 órát kifelé. PLAKÁTRA. TECHNO! Ha igazat szólt a költő, hogy a mosónők korán halnak, akkor a papírforma szerint a techno (tek­nő?) még rövidebb életű kell le­gyen. De hát nem. Mert egy ide­je már hódít, sőt hengerel az is­tenadta. Irányzat, életforma, hét­végi érzés - oly mindegy. A lé­nyeg, hogy most már vizualice is itt van, méghozzá a West Techno Plakátőrület akció keretében. A szervezők az ország 111 óriásplakátján hirdettek harcot az egyhangúság ellen, s elvileg bárki benevezhetett a plakátfes­tőversenyre, amelynek díja egy­millió forint. Azért mondtuk az előbb, hogy csak elvileg, mert a többszörös túljelentkezést előbb még egy szakmai zsűri­nek kellett atrostálni, hogy a hétvégén elindulhasson az őrü­let. Téma tekintetében megkö­tés szinte nincs is, az egyedüli szempont legfeljebb az, hogy az alkotásnak a fiatalság életérzé­sét kell közvetítenie. Az már csak a hab a tortán, hogy 20 óriás felületet színházak, szer­kesztőségek kaptak, így ezek tagjai is festékes flakont ragad­hattak, hogy önmagukat reklá­mozhassák. A művek november 10-ig készülnek, s utána még a hónap végéig megtekinthetők. A csúcs, a buli méltó levezető akkordja azonban e hó 25-én lesz a budaörsi repülőtér egyik hangárjában, ahol több mint hétórás techno-rave koncertet tartanak hazai és külföldi sztá­rok vendégszereplésével. S az sincs elveszve, aki fölött már el­röppentek az évek, hisz csak fi­gyelnie kell a plakátokat, be­szippantani ezt az életérzést, három hete van megfogadni a tanácsot: tanulj, techno... A többit tudják. D. T. — Ecsettel támadás! Fotó: HEGEDŰS ÁKOS Zemplényi már megint előkerült? Mint a barcelonai olimpiát követően jó néhányszor, is­mét felröppent a hír: Zemplényi György, hazánk egykori úszószövetségi elnöke, a fiatalkorúak börtönének és férfi lakóinak nagy gyámolítója, néhány száz millió forint nyomtalan eltüntetője­­ előkerült! Egy lap szerint meg nem nevezhető dél-amerikai or­szágban csapott le rá az FBI, azaz a szövetségi nyomozó­­iroda. Egy pszichiátriai klinikán rendezte be Zemplényi úr az új főhadiszállását, de az FBI elől nem bújhatott el, hiába csináltatott magának új arcot. Az üggyel kapcsolat­ban az Interpol Magyar Nemzeti Irodája felvette az ilyenkor szokásos stratégiai állást, nem foglalt állást. Az igazi rejtély ebben a históriában, hogy ha maguk a szövetségiek sem tudják, hogy az a Zemplényi az igazi Zemplényi, akkor miből gondolják, hogy nem található ki, hogy az Egyesült Államok szövetségi nyomozóirodája (amely csak az USA területén kompetens) melyik ország­ban tartóztatta le hírességünket. Képzavar? Kicsit az, minthogy az az évente rendszeresen elővarázsolt törté­net is. Azért kíváncsian várjuk a folytatást! K. L. GY, Pelyhek tánca Táncot járnak a kövér hópely­­hek. Pénteken már végigsö­pörtek Veszprém megyén, de az úttisztítók még bolondnak gondolták a Kurír tudósítóit, amikor a téli felkészülésről ér­deklődtek. Szombaton hajnalra viszont korcsolyapályává vált a 8-as út, reggel héttől pedig ki­tartóan hullott a hó. A kicsik kinyújtották a nyelvüket, úgy nyelték a pelyheket. Az anyu­kák többsége viszont nem örült, inkább megijedt, miből vesz a gyereknek a kinőtt téli­kabát és a csizma helyett újat, amikor még sem a KST-t, sem a 13. havi fizetést nem kapta meg, a tél pedig se szó, se be­széd, beállított. A hó pedig csak egyre hullott, megtapadt a parkok füvén, a sárgálló ezüstnyárfákat kifehérítette, jótékony, mindent takaró lep­let borított a tájra. A fizetés­­emelésre áhítozók néhány per­cig ellágyultan figyelték a ter­mészet csodáját, aztán eszük­be jutott a fűtésszámla, s el­szállt a varázslat. Minderről azonban a kis hópelyhek nem tudtak, ők járták tovább tán­cukat. (DALLOS) 1995. november 5. .................................................................. Nem robbant tegnap sem Valaki tegnap nagyon hülye viccet játszott a tűzszerészekkel. Fél tizenegy tájékán tele­fonon egy nevét eltitkoló férfi közölte a tűzoltóság ügyeletes tisztjével, hogy bom­bát helyezett el a Nyugati pályaudvaron. A szakemberek csak annyit tudtak kideríteni, hogy a hívás a Lágymányosi központon ke­resztül érkezett. A tűzszerészek és rend­őrök 11 órakor már a helyszínen voltak és lezárták a pályaudvart. A vonatokat is kitol­ták a csarnokból és az utasoknak is távozni­uk kellett. Mint Kormos Endrétől, a ren­dőrség ügyeletes sajtómunkatársától meg­tudtuk, a tűzszerészi vizsgálat több órát vett igénybe, de bombát nem találtak. A vonatok többórás késéssel indultak és ér­keztek. Mint megtudtuk, csak kora este állt helyre a menetrend. Épphogy befejezték tegnap délelőtt a tűzszerészek a Nyugati pályaudvar átvizs­gálását, újabb bombariadóhoz riasztották őket. Fél egykor megcsörrent a telefon az óbudai Flórián Üzletközpontban és egy is­meretlen férfihang bejelentette: bombát helyezett el az áruházban. A Flóriánt azon­nal kiürítették, s a tűzszerészek több mint két órán át dolgoztak. Alaposan átvizsgálták az épületet, de itt sem találtak semmit. A telefonáló egyelőre ismeretlen, de nem zár­ható ki, hogy a két esetben ugyanaz a férfi szórakozott több száz utazóval, illetve vásá­rolni szándékozó óbudaival. SZ. B.-K. A.­­ MNMMNMNMMMMfflS&MMMNMHMMHMMNMMMMMMMMMNf Két lövés, egy halott Járókelők találták meg pénteken a kora délutáni órákban a képen látható férfit Óbudán, a Virágnyereg és a Menedékház utca sarkán lévő kiserdőben. Halott volt. Az ismeretlen már egy hete feküdt „kényszerű” pihenőhelyén, állán és mellén egy-egy golyónyom volt látható, ami sej­tetni engedte. Halála nem természetes kö­rülmények között következhetett be. Az egész történetnek amolyan kivégzésszerű jelleget adott az, hogy fegyver nem volt az elhunyt mellett, s mivel a két lövés infor­mációink szerint egyenként is halálos volt, talán az öngyilkos verzió ki is zárható. Sem­mi nem volt az elhunytnál, ami igazolta volna személyazonosságát, származását, így jelenleg csak annyi tudható róla: európai. Ezért a rendőrség kéri: aki felismerni véli a fotón látható férfit, jelentkezzen ná­luk. A gyilkos fegyvert egyébként néhány órával később, a helyszín közelében megta­lálták, de ezzel kapcsolatban szombat dél­utánig nem nyilatkozott a rendőrség. A vizsgálat folytatódik. (KISS) SZOLGÁLTATÁS REDŐNYOSMUNKAK részletre! 160-8783­­336749/1 KI ANTIK BÚTORÁT fényeztesse lakásán! 76/322-645 OKTATÁS VÉGLEGES jogosítványt szeretnél? Akkor gyere el! Személygépkocsi-vezetői tanfolyam indul 1995. no­vember 6-án 17.00-kor az Egressy Szakközépiskolában, XIV. Egressy út 71. Részletfizetés. Tel.: 262-6055 UTAZÁS AMERIKAI repülőjegyét másutt is megvehetne, de jegyéhez díjmentes bérautót csak mi biztosítunk Önnek az USA-ban. Mercator Travel Tel.: 202-1490, 269-4395. (233712/70) VEGYES SZOBAI kondigépemet, súlyaimat, bokszzsáko­mat, hasizompadomat olcsón eladom külön, és leszállítom. 06-30/422-587. (339443/12K)­­ APRÓHIRDETÉSEK JÁRMŰ+BÉRLÉS TOTALKAROS AUTÓT VENNÉK 06-30/502-637. (335739/1K) SÉRÜLT, totálkáros gépkocsit vásárolnék. 06-30- 446-918. (340047/24K) LEGOLCSÓBBAN kisteherautó-bérlés a Belsped Rt - nél! Barkas kistehergépkocsik 1000 Ft/nap+km. Tel.: 261-2715,260-3683. Budapest X., Száva u. 5-7. INGATLAN SZOMBATHELY belvárosában 25 m2-es üzlethelyiség 8 éves időtartamra kiadó. Tel.: 06-30-376-576 Hétfőtől hétfőig mindennap apróhirdetés a Kurírban! Hirdetésfelvétel: Budapest Vill. ker., Blaha Lujza tér 3. Budapest vill. ker., Rákóczi út 54., 1113 Diószegi Út 63. 185-3286; 185-3287 1053 Vámház krt. 10. 117-0272 Hirdetését nálunk is feladhatja ! TATA: Tatai Építőipari Kft 2890 Tata, Fürdő u. 11. T/f.: 34/381-160/15 mel. 134/381-373/17 mel. SZOMBATHELY: Savaria Tourist Fox Tours Iroda, 9700 Szombathely, Király u. 1.­­:06-94-325-831, f.: 06-94-325-830 KECSKEMÉTI kap Transit ECCOKecskem­ét Jókai u. 26. T/f.: 06-76-483-246 NYÍREGYHÁZA, HÍ­R CITY Üzleti ház 4400 Nyíregyháza, Zrínyi u. 9. T/f.: 42/311-608 SZÉKESFEHÉRVÁR: Kossuth Könyvesbolt 8000 Székesfehérvár, József Aéta út 7-9 T/f: 06-22-311-886 SZOLNOK: Holiday Tours Utazási Iroda 5000 Szolnok, Mészáros­ 2. T: 06-56-373-096, f.: 06-56-422-024 EGER: Agria Rím 3300 Eger, Széchenyi út 14. T/f.: 06-36-311-888 DEBRECEN: Délibáb Utazási Iroda 4024 Debrecen, Batthyány u. 8. T/f.: 52/346-911,346-789 ZALAEGISZEC:Tex Travel 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. T­.: 06/92-323-668 PÉCS: 7621 Pécs, Ferencesek u. 28. T: 06/72-325-020 KORONCÓ: Koroncó, Szt László u. 44. T: 06/60-372-314 Poker és Társa Bt. Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyékben 06/30-470143 GYŐR: 9023 Győr, Fokres G. U. 357B1/2. Tel/fax: 06/96-436-530 Ma Imre napja van. A Kurír Bak Imre festőművészt választotta ki, mint e név egyik leghí­resebb viselőjét. Minden Imrének boldog névnapot kívánunk! A Kurír mai Rejtvénymellékletével kapcsolatos következő kérdésünk. Ha ön ma 10.20-kor hallgatja a Danubius rádiót és felhívja a 138-8027-es vagy 138-7678-as telefonszámot, akkor mondja be a kiválasztott sze­mély nevét és hogy mi a jellemzője a „skandináv" keresztrejtvénynek. MINDENNAP JUTALOM!

Next