Kurír - reggeli kiadás, 1996. február (7. évfolyam, 31-59. szám)
1996-02-04 / 34. szám
G MAGAZIN PIACI HÍRNÖK Valamikor a Vámház téri Duna-parton hatalmas dereglyék, bárkák kötöttek ki és ontották magukból a folyó bőséges haltermését. Már amit a magyarok, rácok, szerbek, szászok képesek voltak lafogni. És ahogy a korabeli leírások tudtul adják, bizony jól megéltek a halászatból Győrtől Mohácsig nemcsak a halászok, hanem a kereskedők, vendéglősök is. Hiszen akkor még olyan - ma már ritka vagy egyáltalán nem is létező - halakat nevelt a folyó, mint a viza, a tokhal vagy a dunai kecsege, a márna, a csendesebb holtágakban az óriási harcsák vagy a szinte már mesébe illő nevű mennyhal. Nem is volt híresebb a mosoni, győri, budai, kömlődi, paksi, bajai halételeknél, még a tiszai hírességekkel is felvették a versenyt, főleg, hogy a kalocsai őrölt csípős pirospaprika is a folyóhoz közeli földeken termett, és különös, pikáns ízeket varázsolt a vörösen izzó halászlébe. Aztán a marhákat, amiket az alföldi óriás legelőkről hajtottak a nyugati határszélek felé, jócskán megtizedelték a pesti vágóhidakon. Természetes, hogy a ferencvárosi vágóhíd is közel volt a folyóhoz, csakúgy, mint a Vámház téri Nagycsarnokhoz és a ráckevei Kis-Duna partjára telepedett Nagyvásártelephez is. És amikor a marhákat egy jól irányzott homlokütéssel a mészároslegények megszabadították az életüktől, akkor gyorsan megkönnyebbítették őltelmüket bőrüktől is. Ezeket aztán megint csak a folyó hátán az újpesti, megyeri tímárok cserzőkádjaiba továbbították. Volt is bűz a környéken, de arra még a büdös sajt, a kvárgli vagy a lágyabb pálpusztai is csak úgy csúszott, ha éppen északi szél fújt, egyenesen a kiskocsmák, szőlőlugasos kisvendéglők, hordós borokat decinként mérő koccintók felé. Ezen vendéglők tűzhelyein fejezte be földi létét a marha kispörkölt formájában, de csak az ínyenceknek, hiszen a magyar gyomor inkább a disznót részesítette előnyben minden mással szemben. Még a tejföles csirke-, tyúkpörkölt is olyan asszonyféléknek kijáró étel volt, kivéve talán a jó palócok földjén, ahol ha valami tejföles, túrós, savanykás, akkor már bizton számíthatott elismerésre. Igaz, a pesti polgárasszonyok cselédei párosával vitték a rántani való csirkét, négyesével a gyönge húsú galambot, de a hízott pulykát, libát azt már a legénnyel vitették haza. Volt is bőven baromfi a Nagycsarnokban, hiszen a finom ízlés belopta már magát a polgári konyhákba, illett franciásan étkezni, kerülni a túl zsíros étkeket, még ha összetűzésbe is kerültek a ház urával. Sokszor mégis csak az asszonyi furfang és kitartás győzött, azt kapta a férj, amit még csak fel sem ismert, nem volt a gasztronómiai ismeretek teljes birtokában, ezért aztán találgathatott, mi is az a majonéz, a tartár, a besamelről már nem is beszélve. Ki is lopakodott estebéd után minden valamire való atyafi a spejzba, hogy egypár karika vastag kolbásszal, erős, ecetes paprikával öblítse le az előkelő hidegkonyhai készítményeket, mielőtt valamilyen feneséget okozna gyomruknak az a sok sápadt, ömlesztett, édeskés micsoda. Hát még amikor a jóféle erdei gombákat csúfítják el mindenféle töltelékekkel, lelocsolják olyan geremicékkel, amelyektől végképpen elveszíti azt a jó kis erdei, humuszos illatát, erdőszéli fanyar ízét, így a gombát vagy rántva, de inkább jó paprikásán, pörköltnek ette még a pesti polgár is, lehetőleg galuskával, ha nem szégyellte, kanállal. Volt is felhozatal. A hatalmas standokon óriási kupacokban illatozott a csiperke, a szekfű, a tinóra, a róka, az elhízott pöfeteg, a hetyke kucsmagomba. Persze az idő haladtával ezeket már mind tanult bevizsgálók hitelesítették, látták el kézjegyükkel, hogy nincsen köztük gyilkos galóca vagy más, emberre veszélyes fajta. Akinek biztos helyről származó, tisztességes, minden mérgezést kizáróan felülvizsgált, megbízható minőségű gomba kellett, az a Nagycsarnokbarj mindig talált konyhájának megfelelőt, így alakulgatott a Nagycsarnok nimbusza, amíg végre az újjászületést is megérte, szépen felújították az évszázados falakat, kitágították a tárolókat, zümmögő hűtőtermekben fagyoskodik az áru, liftek, szállítószalagok cipekednek nagy mennyiségben. A háziasszonyok, lett légyen kisnyugdíjas vagy nagycsaládos, netán kurrens tengeri hal, japán, kínai fűszereket kajtató nagyasszony, bátran állhat a mozgólépcsőre, majd az felrepíti emelkedett magasságokba, ahol mindent, mi szem-szájnak ingere, megkaphat. Hacsak? No csak, hátrébb az agarakkal meg azzal a fránya bátorsággal. A magasságba emelkedésről nem is szólva. Félelem lengi be a mostanában a Nagycsarnok hangárnyi légterét. Bombariadóra vonulnak ki a tűzszerészei, vásárlókat hajtanak biztonságos helyekre, kofák zárják standjaikat, a hangosbemondó távozásra szólít fel mindenkit. Csikorogva záródnak a vasajtók. Feszült várakozás. A tűzszerészek lépteitől visszhangzik a csarnok. Immáron vagy tizenötször vonultak ki hiába, mert csak vaklárma volt az ismeretlen telefonáló bejelentése. Mondhatnánk, bomba felfújt. A recept ismertetésétől most eltekint a hírnek, nehogy mások is megpróbálkozzanak félelmet, bizonytalanságot kelteni tisztes vásárlók és eladók között s akkor még az is kérdés, hogy ki fizeti a tűzszerészt? T. SZABÓ ERVIN Bombás felfújt fogot a szeretőknek! Még a szabados gondolkodású franciák is megdöbbentek, amikor Francois Mitterrand elnök temetésén nemcsak özvegye és két fia jelent meg, hanem eljött barátnője, Anne Pingeot és közös szerelemgyerekük, Mazarine is. Ez az elhunyt végakarata volt. Mi több, Danielle Mitterrand és Anne asszony közösen perelték be a Paris Matchot - mert a bulvármagazin közölte az elnökről a halálos ágyon készült fotókat -, valamint az államfő egykori orvosát, aki egy könyvben kiteregette Mitterrand 14 éves küzdelmét a rák ellen. Azt jelenti-e ez, hogy Anne-t és Mazarine-t is ugyanolyan családtagnak tekintik, mint a törvényes família képviselőit? Eljön végre az egyenlőség a sokszor rejtegetett, szégyellt szeretők számára, akik csak a hátsó ajtón közlekedhettek, és tilos volt nekik részt venni az erkölcsösnek mondott társaság életében? Sokan azt mondják: Mitterrand életművének legfontosabb része nem a nagypolitika, hanem az, hogy intézményesítette a megváltozott erkölcsöket. Janine Mossuz-Lavau politológus, aki a nőkolitikai szerepével foglalkozik hangsúlyozza: két család összehozása némi modernséget vitt a francia társadalomba, abba a világba, amelyet eddig a képmutatás és a csend irányított. A franciák az elmúlt évtizedben csak „mellékutcának” nevezték a szeretőtartást, egy 1941-es amerikai film címe után (amelyben mellesleg a férfi főszerepet francia színész, Charles Boyer alakította). Holott a házasságtörésnek, a libertinizmusnak, a kettős életnek igencsak nagy és nemes, évszázadokra visszanyúló hagyományai vannak az országban, és a félrelépéseket jobban tolerálták, mint például az amerikaiak, ahol több neves politikusnak tette tönkre karrierjét a hűtlenség, Ted Kennedytől Gary Hartig (most éppen Bill Clintont fenyegeti ez a veszély). Persze az elnéző magatartás Franciaországban is csak a férfiakra vonatkozott - emlékezzünk csak, mekkora cirkusz lett Anna királyné, XIII. Lajos neje és Buckingham herceg viszonyából... Ma már nem sokan tudják a szerelem hazájában, hogy ki volt a királyné XIV. Lajos oldalán, de azt minden iskolás gyerek kívülről fújja, hogy szeretője, Mme de Maintenon teljesen hatása alatt tartotta a Napkirályt, és az uralkodó, aki kijelentette: az állam én vagyok, minden döntését vele konzultálta meg. XV. Lajos, akitől az „utánam az özönvíz” örökbecsű mondás származik, már nem is foglalkozott az államügyekkel, elvégre ott volt neki Mme de Pompadour és Mme de Récamier, akik cselekedtek és kegyeket is osztottak helyette. Napóleon szerelmeit már számtalanszor megírták, megfilmesítették - érdekes módon senkinek nem jutott eszébe, hogy két felesége, Josephine de Beauharnais vagy Mária Lujza filmhősnő legyen, ezzel szemben Walewska frófijőt, Désirée-t és Paulina orghesét, a császári Vénuszt annál inkább piedesztálra állították, olyan színésznőkkel, mint Greta Garbo, Jean Simmons (akit nemrégiben a Hamlet Oféliájaként láthattunk) vagy Gina Lollobrigida. Garbo Napóleonja különben szintén Charles Boyer volt. Lajos Fülöp király ellenben hűséges, monogám hajlamú ember hírében állt, és mint ilyent, unalmasnak tartották alattvalói. Ezzel szemben 1899-ben egy ország könnyezett azon, hogy Félix Faure köztársasági elnök kedvese karjai között lehelte ki a lelkét. Korunk is produkált hasonló eseteket. 1981-ben az elnökválasztási kampányban meglehetősen sokat piszkálták a hivatalban lévő elnököt, Valéry Giscard d’Estaing-t bizonyos zavaros pénzügyek miatt, azon azonban még a politikai ellenfelek sem akadtak fenn, amit fél Párizs suttogott: VGE állítólag többször is egy tejszállító furgonnal furikázta haza hajnalok hajnalán szeretőjét. És lám, az őt kiütő Mitterrand elnöknek is volt a háttérben „bizalmasa”, és szerelmüknek szép gyümölcse is lett. Vannak persze olyanok, akik szerint a méltóságteljessége, rendíthetetlen nyugalma miatt csak szfinxnek becézett államfő túlságosan messzire ment kedvese vállalásában, a többség azonban „friss lélegzetnek” tekinti e lépést - talán sokan önös érdekből. Akkor most már törvényes lesz a poligámia Franciaországban? Aligha, véli Marie-Thérèse Guichard újságírónő, aki Az elnök, aki szerette a nőket című könyvében megírta Mitterrand viszonyát a szebbik nemhez az életben és a politikában. - A házasságon kívüli kapcsolatokban éppen az az izgalmas, hogy a felek többnyire titokban csinálják - véli. - Amennyiben „hivatalosan” is lehetne mindenkinek szeretője, kit érdekeljen , GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Jelenet a Mellékutca című filmből Meg vagyunk húzatva Nemsokára jó lesz, mehet az egész család fogászatra, a felnőttek is ingyen. Sajnos kormányunk egy darabig megfosztott bennünket ettől az élvezettől, és persze nem csak bennünket. Ám ennek vége, újra visszajön valami, amit elvettek tőlünk, kisvártatva indulhatunk hosszú, tömör sorokban a fogászatra. Bocs, csak odafelé lesz hosszú, visszafelé viszont tömött. Sőt ha szerencsénk van, gyökértömött, annál többet lehet majd spórolni. Kérdezem is feleségemtől, ehhez mit szól? Pedig állítólag a Bokros majdnem lemondott emiatt, olyan ez neki, mintha a fogát tömnék, esztékaalapon. A nejem kutat az emlékezetében, tényleg, az emberek korábban mennyire szerettek fogorvoshoz járni, de ezek ott sem elvették még ezt az örömöt is. Most aztán törhetik a fejüket, mert a nép illő módon válaszolt, időarányosan csaknem feleannyian temettek, gyökereztettek, mint a szép világban. Ezt már ugye Hornék sem bírták tovább elviselni, szeretnék visszacsinálni. És mi lesz, szívem - érdeklődöm -, néhány héten belül visszakapja a fogát mindenki, aki az elmúlt uszkve fél évben spórolásból kihúzatta? Azt nem tudja a nejem, de abban biztos, hogy én meg vagyok húzatva. Nyilván, mint az autó. Az volt csak igazán meghúzatva. Hátha beindul. Nem voltam otthon, az asszony mesélte, hogy néhány szomszéd nekifeszült a kocsinak. Húzatták, vonatták, tolták, mégsem vált önjáróvá. Pedig nincs sok baja. Amikor legutóbb említést tettem róla, még csak egy lámpa égett pirosan a műszerfalon. A múltkor viszont az indításkor az összes kigyulladt. Ez baj, egy nagy baj, bólogattam. Sőt ahogy én nézem, ez sok nagy baj. Hogy melyek azok a bajok, ne kérdezze az asszony, de higgyen nekem, nekem hivatalból értenem kell ezekhez a dolgokhoz, különben egy kukkot sem tudnék szólni férfitársaságban, ha a futballról meg a nőkről elterelődik a szó. Tudniillik akkor következik az autó. Legfőképp az, amelyik nem megy. Hogy mi óhaja. A nejemen látszik, hogy erősen gondolkodik, mikor beszélgettem is valaha valakivel autóról. Erre pedig emlékezne, mert biztos jókat röhögött volna azokon a baromságokon, amiket én gépjárművekkel kapcsolatban említeni tudnék. Az már igaz, szívem, ebben lehet valami, ismerem el, ám felhívom figyelmét, milyen ügyesen tudok hümmögni meg igenezni olyankor, amikor fogalmam sincs, miről beszélgetnek velem. Ő igen, ezt már ő is tapasztalta, meg azt is, amikor azt sem tudom, saját magam mit beszélek, teszi hozzá, nem él nélkül. És lássam be, egy szemernyit sem értek az autókhoz se. Mert ugye, reméli, nem próbálkozom neki elmagyarázni, a kocsi ugyan gyenge pontom, de alig várom, meghibásodjék a mosógép, a tűzhely, a gázkonvektor vagy bármi a házban, hogy bebizonyíthassam, mennyire értek ezekhez, s főleg a hiba elhárításához, ő úgy látja, hogy inkább az ilyenféle problémák elhárításához van tehetségem, semmint a megoldásához. Bocsánat, vetem közbe, ez tévedés, legfeljebb a megoldást nem magamban látom, persze csak e téren. Ez pedig dicséretes önismeretre és önuralomra mutat. Mert mit csinálna egy meggondolatlan, hebehurgya férfi? Rögtön olajos ruhát öltene, szerszámosládáért indulna, de legelébb is az olajszintmérőpálcát venné magához. Azt megmártaná a megfelelő helyen, gondosan megszemlélné, megállapítaná, van-e olaj vagy nincs. Akár így, akár úgy, látszódna rajta, komoly ember kezében van az autó, hisz ezt a műveletet rendkívül elegánsan el lehet végezni, ugyanakkor egy korábban már megfelelően bepiszkított ronggyal egyúttal össze is maszatolható a kéz, szerencsésebb esetekben az alkat is, hogy rögtön látszik: aki ezt az autót most megvizsgálja, igazi szakértő, és nem fél a munkám sem, hisz nem rest bepiszkolni magát. Rögtön ezután célszerű lenne ugyebár félig behajolni a felnyitott motorháztető alá, de nem ám odahasalni szinte derékszögben, hanem némi távolságtartással szemlélni azt, miről fogalmam sincs, egy-két csővéget megpiszkálni, ami kicsavarható, kicsavarni, ami becsavarható, becsavarni, meggyőződni ami, minden elég laza-e vagy minden elég feszes-e, aztán megkérni valakit, üljön már be, túráztassa egy kicsit a motort. Ha beindul, fél győzelem, orbitális mázli esetén teljes. És ha nem? - az asszony arcán őszinte érdeklődés. Akkor tekerni kell egyet a törlőrongyon - folytatom -, a tisztábbik felével megdörzsölni a kezet, látszódjék, hogy amennyire csak lehet, még a tisztaságra is vigyáz az ember, mert az igazi mester környezetében tisztaság és rend honol. Ezután célszerű lehetőleg inkább csak könyökkel manőverezve, kissé oldalt fekve behajolni a kocsiba, és jó erősen szemügyre venni a műszerfalat, a bent futó vezetékeket, mindent bekapcsolni és mindent kikapcsolni, amit csak lehet. A nejemen látszik, egyre kíváncsibb, és aztán? Ha még mindig semmi eredmény, meg kell állni az autóm egy-két lépésre, leguggolni, benézni alá, nem lóg-e ott valami, aminek nem kéne, kipufogódob, ilyesmi. Lefeküdni fölösleges, nagyon megfázhat az ember, s lehet, hogy fölöslegesen, mert mégsem ott a baj forrása. Hanem? - a feleségem hangjában már gúny sincs. Hát akkor, szívem - világosítom fel -, meglehetősen elgondolkodva ismét a motorházhoz kell baktatni, de nem belenézni, hiszen korábban már alaposan szemügyre vettük, kicsit esetleg csavarhúzóval megkocogtatni ezt-azt, hogy érezzük, biztos nem hiába cipeltük ki a szerszámosládát. És mindeközben meglehetősen gondolkodni, hogy lássák, épp most összegezi az ember a tapasztaltakat. S ha ezután sem mozdul az autó? Nos, akkor szívem - felelem könnyedén -, szerelőhöz kell fordulni. Erre nélkülem is rájött volna, közli a feleségem. Persze, válaszolom, miért is ne hihetné ezt? Lám, rávezettem a legjobb megoldásra, anélkül, hogy az előbb vázolt fölösleges tortúrán keresztül kellett volna esni. Ilyen okos férje van, bizony. BANYAI GYÖRGY 1996. február 4. Vészhelyzet magyar módra Ne legyünk elégedetlenek, most aztán volt minden, mint a búcsúban, a Vészhelyzet című sorozat ötödik epizódjában nemcsak a betegekben jártunk térdig, hanem érdekes helyzetekben is, még a vonósok sem kímélték magukat. Csak emlékeztetőül: volt bedilizett anyuka, infarktusgyanús szélgörcs, betegségét elhanyagoló, elfoglalt üzletember, aki tahofónján terelte az osztály elektromos berendezéseit. Volt aztán cserbenhagyásos gázolás téves halottazonosítással, főnök csuklójához bilincselt titkárnő, némi infarktussal és feleséggel súlyosbítva. Nem maradhatott el a téves diagnózis és az ezt követő lelkiismereti válság, szép doktor és szép főnővér viszonya is tovább feszülődött. De legfőképpen volt egy nagyon megszeppent és halálosan fáradt medikus, éppen a megszökés előtt egy perccel, amikor már majdnem feladta a végérvényesen orvossá válást. A nehéz sorsú doktorpalánta előtti tisztelgésül hazai medikusokat kérdeztünk: ők milyennek látják egyetemista jelenüket, szakmai jövőjüket no és a sorozatot. K. V.