Kurír - reggeli kiadás, 1996. február (7. évfolyam, 31-59. szám)
1996-02-04 / 34. szám
1996. február 4. MIÉP, Csurka! ! A hó, a jég és az ónos eső ellenére megtelt az almádi közösségi ház nagyterme, folyosója, előtere kíváncsiskodókkal. Csurka István I MIÉP-elnököt akarták hallgatni, aki híveinek nem okozott csalóodást. A pártelnök szidta a kormányt, kiemelten Horn Gyulát és Pellő Ivánt, de igyekezett az értelmiségi arcoknak is vonzót mondani. Törvényen belüli ellenállást hirdetett meg a kormánnyal szemben, de hangsúlyozta, hogy tavaly október 23-án azért álltak meg a lázasodással, mert még nem volt elég érett a helyzet, most viszont tovább várni nem lehet, március 15-én megmutatják, hogy egy népet nem lehet büntetés nélkül becsapni, a szövegre várók erre hatalmas él jenzésben, tapsviharban törtek ki, a többiek pedig kíváncsian várják a folytatást. Csurka drámaíróhoz méltó kétértelműséggel a kormány intézkedéseit manipulációnak minősítette, s többek közt ki is jelentette, „a honfoglalás 1100 éves évfordulóját nem merik meg is ünnepelni, mert félnek, mint a tűztől, attól félnek, hogy idejönnek hozzánk messziről, és látják, hogy egy sikeres, ünneplő társadalom emlékezik méltó múltjára. Nekik a honfoglalás nem ünnep, mert akkor még nem voltak itt. A világkiállítást is azért mondták le, hogy a külföldiek ne láthassák, mit művelnek az állam polgáraival, akiket alattvalói sorban tartanak.” A Magyar Igazság és Élet Pártja viszont arra hívta fel aktivistáit, hogy aktuális radikális politikai tartalommal töltsék meg a honfoglalás megünneplését. Csurka szólt még a lengyel miniszterelnökről, aki KGB-ügynök volt, de szerinte ilyen Magyarországon ki sem derülhetne, mert nincsenek független bírák, ügyészek, akik az ügyet végigvinnék. Furcsa volt hallgatni az ügynökök szapulását attól a Csurka Istvántól, aki maga nyilvánosan ismerte be hasonló múltját. Ez persze a hallgatók többségét nem gondolkoztatta el, ők arra vártak, hogy nyomorúsá- Ios helyzetükről hatásos mondatokban valaki hangosan szóljon. Hogy annak túl sok köze nem volt az igazsághoz, az Balatonalma- Idiban nem tűnt fel mindenkinek. Azon is csak kevesen gondolkodtak el, miképp lehet egy kormányra úgy kezet emelni, elzavarni, ki- s seprűzni, hogy közben olyan törvények betartását hirdetik, ame- lyeket előtte tisztességtelennek minősítettek. Csurkát persze mind-ez nem zavarta, élvezte a tapsot, az éljenzést, és várta a kitöltött MIÉP-belépőszelvényeket. D. ZS. Napfény a régen Fidesz-frakcióhétvége volt a Sunlight Hotelben, ahol is megtudhattuk, miről fog szólni a Szájer és a Deutsch, mint frakcióvezető, illetve alelnök kivonatolt tájékoztatása a sajtó, pontosabban a nyilvánosság elvetemülten kíváncsi rétegeinek. „Mi már akkor megmondtuk.” Legtöbbször ez hangzott el a két, még ifjonti politikustól. Ezzel is alátámasztva a kormányon lévők igencsak elhíresült rossz döntéseinek kártékonyságát, amit ők már előre jeleztek és mégsem változott semmi. Most ezt a folyamatot igyekeznek újra bemutatni, mert már most megmondják, mi lesz az a rossz és hibás döntés, aminek következtében tovább süllyed az életszínvonal, szegényedik a pályakezdő munkanélküli még akkor is, ha ilyen-olyan túlmunkát vállal, hiába, mert tönkreteszik a Bokros-féle furmányos adóterhek. Márpedig a Fidesz felszólal ez ellen, felszólal a családi pótlék régi rendszerének megóvása mellett, a privatizációs ügyletek, ÁPV Rt. házon belüli elintézése ellen, legyen a személyi jövedelemadózás helyett családi, kapjon erkölcsi, anyagi rehabilitációt az, akit az eltelt másfél év alatt elbocsátottak a közművelődési és kulturális munka frontjáról. Cselekvési tervet készítettek, hiszen a láthatóan megbukott Bokros csomagjával együtt megbukott a kormány is, mivel elismerte annak propagandisztikus kijelentéseit, miszerint jobban élünk ma, mint tegnap és 97-ben még jobban. A Fidesz két nagy főben járó bűnt ró a kormány fejére, a családok helyzetének romlását és a korrupció további elburjánzását. És ők már most megmondják, hogy ezt már akkor megmondták, pedig ők készek a gondok megoldására. Például nem akarnak abba belemenni, hogy a hatpárti különbözőségek után pénzfeldobással döntsenek az ORTT elnökének és helyettesének kiválasztásáról. Ezért megtették jelölésüket a közalapítványi kuratórium tagjaira dr. Körmendi Ékes Ágnes, Bárány Anselm, Hankiss Ágnes, Tellér Gyula személyében. Kiállnak az Országgyűlés képviselői gárdájának szám szerinti csökkentése mellett, elég egy ekkora országnak a jelenlegi 386 fő helyett 200-250 képviselő is. És ha nem kerülnek kormányzásra a következő választásokon sem, akkor is meg fogják mondani előre, hogy ők megmondták. A Normafánál szájherflis úr fújja a hajós Lili Marlent, többen fázósan bokáznak, várják a buszt. A piros huszonegyest. Hamisítatlan dél-tiroli hangulat, egy kislány megcsúszik, seggre csücsül. Az apja ráförmed. Előre megmondtam, ne ugrálj, seggre esel. Jön a busz. A nyerő huszonegyes. T. SZ. E. Munkáspárti harakir Keményen bírálták tegnap az MSZP-t a Munkáspárt budapesti aktívaülésén. Thürmer Gyula például odáig is elment, hogy a szocialistákat nem tekinti tovább baloldali pártnak. Thürmer szerint a vezető kormányzópárt egyértelműen jobboldali, a hazai tőkéseket szolgálja. - A párt hamarosan korszerű, nemzeti, demokratikus baloldali alternatívát vázol fel - közölte a Munkáspárt elnöke sajtótájékoztatóján, aki szerint nem követnek el harakirit, amiért nincs kapcsolatuk Horn Gyulával. Az MSZP-ről egyébiránt is csak akkor változna meg a véleményük, ha gyökeresen szakítanának a jelenlegi gazdasági és külpolitikájukkal. Thürmer még egy „érdekes” feltételt is szabott az MSZP-hez való közeledéshez, nevezetesen a szocik szakítsanak az SZDSZ-szel. Ennek ellenére érdekes módon az MSZP balszárnyát nevezte meg, többek között, potenciális partnerként. Thürmer bírálta az „okucsányi hadműveletet” is. Elmondta, félrevezetik a társadalmat azzal, hogy erkölcsi kötelezettségnek nevezik az ország szerepvállalását a békefenntartó munkában. A Munkáspárt úgy látja, Magyarország akkor tesz jót, ha távol marad a fegyveres erőkhöz fűződő feladatoktól. Megtudtuk még, hogy Horn Gyula után Thürmer is a térségbe utazik a jövő héten. Úti célja Belgrád, ahol állítólag találkozik Milosevics elnökkel is. I. A. Volt némi aggódás a szocik választmányában, hogy az időjárás miatt talán nem lesznek határozatképesek, de sem a politikusok, sem az ülés időpontja nem csúszott el. A műsoron először Csintalan Sándor volt, aki a kongresszus előkészületeit adta elő, aztán Szekeres Imre újságolta el, hogy újraválasztották, hogy aztán „vita jellegű beszélgetés” alakulhasson ki a „szakértőkkel és az értelmiséggel kapcsolatos politikáról”. Az MSZP választmánya szíve szerint jobban bevonná őket az államháztartási reform előkészületeibe, nehogy megsértődjenek, mert az nem jó egy pártnak. Akárcsak az, ha a sajtóval, a közvéleménnyel nem találja meg a hangot, amelyen a túlzott pesszimizmus és a túlzott optimizmus között „a tényeket helyesen lehetne érzékeltetni” - mondta Vitányi Iván elnök. Horn Miklós, a választmány általános elnökhelyettese egy korszerű szociáldemokrata párt kialakításának igényével és a kormányzati szerepből adódó feladatokkal magyarázta a párt elnökségének átalakítására szőtt terveket, melyek szerint az kisebb lenne és operatívabb. „Regionális képviselet” helyett markáns egyéniségeket szeretnének a vezetésben látni. Még nem dőlt el, hogy lesz-e ügyvezető elnöke a nagyobbik kormánypártnak, erre az alapszabály megváltoztatásával a márciusi kongresszus mond majd áment, addig pedig mindenki szabadon találgathat, hogy Kósánénak mekkorák az esélyei. (BOR) Reform volt, reform lesz ITTHON 3 K minimum Érdekeset szólt a minap Kiss Elemér államtitkár, megbízott és egyébként eddig profi szóvivő: a jövőben egy kukkot sem hajlandó elárulni arról, hogy a kormányülésen ki mit mondott, hogyan szavazott és egyáltalán mi történt. A zsurnaliszta és úgy általában a közvélemény elégedjen meg azzal, amit az orra elé löknek, a részletek csak zavart és kellemetlenséget okoznának. Ezek ugyanis a kabinet belügyei. Mivel Kiss Elemér jól ismeri a kormányt, Kiss Elemérnek a maga szempontjából vélhetően igaza van. Kit érdekel manapság, hogy az egyik miniszter mit mond a másikra, Bokros hányszor ajánlja fel a lemondását, ki fúr kit, és hogy ezen viták nyomán milyen erővonalak rajzolódnak ki a háttérben? Ez jó, ha csak három-négymillió szavazóképes állampolgár véleményét befolyásolja. Hozhatta volna példának a virslit is, amiről ugyanígy nem tudjuk, mit dobnak bele, mégis a januári áremelések előtt egy ország majszolja két pofára. Szóval a lényeg mindig csak a legeslegutolsó határozat. Ennek egyébként több, hétköznapi haszna is van. A közvéleménynek például a jövőben már nem kell tövig rágnia a körmét holmi koalíciós purparlék miatt. Belső válságok persze lesznek, de mennyivel jobb, ha csak este tudjuk meg, hogy szakítottak. Semmi izgalom, semmi idegeskedés. Elvégre a többi részletkérdéssel együtt ez is a kormány belügye lesz. Az egyéni vélemények is elmosódnak, a karakán szembeszegülések is megénekeletlenek maradnak, együtt örülnek, együtt viszik el a balhét, kollektíve egy masszában. Ám ha Kiss Elemér azt hiszi, hogy ettől boldogabbak lesznek, akkor téved. Régi igazság ugyanis, hogy a titkolózókra mindig jobban figyelnek. Nem kell jósnak lenni, hogy kikövetkeztessük: ha az államtitkár szó szerint értelmezi a beosztását, ugrásszerűen megszaporodnak majd a kiszivárogtatások. Gyanakvás, lapos pillantások egymásra, fojtott hangú figyelmeztetések - mindez egy titkolózó kormányban nem sok jóra vezet. S közben megint divatba jön a vicc a takarítónőről, aki bekopog a zárt ajtón, mert közben bemondta a rádió, hogy megtelt az a bizonyos vödör... DIÁN TAMÁS \__/ A betegvadászat ellenHogyan tovább, falusi iskola? A vihar elült, a kedélyek lecsillapodtak. Már senki sem rohangál transzparenssel a kezében, mert bezárták a településhez közel lévő, ámbátor korszerűnek jóindulattal sem nevezhető szülőotthont vagy csökkentették a város státusát növelő nagykórház ágyszámát. Csakhogy ami tavaly zajlott le, az volt az első hullám, de az egészségügyi rendszer korszerűsítése nem fejeződött be, még jó néhány évig eltart. Tízezer ággyal lett kevesebb 1995- ben, mint addig volt, és idén ez a „fogyás” szám szerint is megismétlődik. De nem úgy, hogy a Népjóléti Minisztérium rábök erre vagy arra az intézményre és közli, nincs szükség rá. Szabó György miniszter egyértelműen fogalmaz: a minisztérium nem zárat be egyetlen kórházat sem. Más lesz a menet, először is a megyékre, régiókra kidolgozzák a szakmai normát, másodszor a megyei egészségügyi tanácsok összeülnek és megvívják a maguk csatáját. A helyi érdekek helyben ütköznek, és dönteni muszáj, előírt normát tartani kell, hiszen ez alapján, és csak az arra járó összeget fizeti meg a társadalombiztosítás. Előre lehet tudni, nem jó taktika, ha egy megyében, ahol például kétszáz ágy felesleges, ezt úgy hozzák össze, hogy minden intézményből lecsipegetnek annyit, amenynyi együtt kiadja a kétszázat. Ez látszattakarékosság. Bizony, bármennyire is háládatlan meg kényelmetlen feladat, de a helyieknek meg kell mondani, mire, melyik önálló egységre van a legkevésbé szükség, mi alakítható át ápolási vagy idősek otthonává. A döntéshozó a társadalombiztosító, neki van jogosítványa arra, hogy vásárol-e szolgáltatást vagy nem. És amit nem vesz meg, annak előbb-utóbb annyi. A miniszter úrnak nincsenek illúziói, tudja, az egészségügyi rendszer korszerűsítése sokaknak nem tetszik, akadnak, akiknek sérti az érdekeit, viszont ilyenkor a beteg lesz a nyertes. A váltás neki ígér jót, az ellátás színvonalában, a minőség garantálásában, a betegjogok gyakorlásában. Megkapja a választás lehetőségét is, mert végre lesz alternatíva. A mai gyakorlat rossz, a családorvosok gyakorta csak begyűjtik a kártyákat, felírják a gyógyszert, kitöltik a táppénzes papírt és beutalót írnak a kórházba. A kórház nem tiltakozik - miért is tenné? a finanszírozás módja inkább arra ösztökéli, hogy vadásszon a betegekre, mert minél többet tud a statisztikájában megjeleníteni, annál jobban jár anyagilag. A harc nem a betegért van, akinek az érdekei azt diktálnák, hogy saját otthonában kapja meg a korrekt diagnosztizálást, az adekvát terápiát, mert nem kívánkozik a „fehér nagyüzembe”. CS. GY. Polgármesterek tucatjai forgolódnak álmatlanul, törik a fejüket, hogyan mentsék meg iskolájukat. A rendszerváltást követően a magára valamit is adó település kibővítette az iskolát vagy legalább megszervezték a felsősök hazatelepítését. Hittek a helyi közösségekről szónoklóknak, nem pálmakertet vagy gyémántbányát nyitottak, hanem szépítették és fölszerelték a sulit. Most rendre kiderül, hiba volt. Egymás után kerülnek matthelyzetbe, nem elég a fejkvótaként kirótt összeg az iskolák fenntartására. A kistelepülések költségvetésének nyolcvanötkilencven százalékát erre fordítják, de még ez sem elég. Fájdalmas döntéseket kell hozniuk. Ha fölszámolják első lépésként a felső tagozatot, előbb-utóbb számolniuk kell az alsósok lemorzsolódásával is. Az a család, amelyik a városba kénytelen utaztatni az egyik gyereket, rábízza a kisebbet is, mert ott jobbak a feltételek. Nem kell az udvaron át a WC-re menni, van tornaterem és video, délután pedig szakkörök. A gyerekek csak este érnek haza, Csönd lesz a községben. A polgármesterek házalnak, pénzt kunyerálnak, hogy ne haljon ki a falu az iskola haldoklásával, de közben arra is föl kell készülniük, azt is meg kell szervezniük, hogy jövőre fogadják diákjaikat a közeli városban vagy nagyközségben. A szülők tiltakozását jogosnak tartják, és azzal is számolnak, hogy ez a kényszerű döntés polgármesteri székükbe kerülhet. S akkor még azzal is szembe kell nézniük, hogy saját önkormányzatát sem képes eltartani a falu. Ilyenek a törvények. Újra mások döntenek majd róluk - nélkülük. S az senkit sem vigasztal, hogy nem ideológiai okból, pusztán gazdasági kényszerből. (DALLOS) Játszva nyerhet repülőjegyet! Keresse hétfőtől a Kurírban a Par Avion játékát.