Kurír - reggeli kiadás, 1996. február (7. évfolyam, 31-59. szám)

1996-02-04 / 34. szám

1996. február 4. MIÉP, Csurka! ! A hó, a jég és az ónos eső­ ellenére megtelt az almádi közösségi ház­­ nagyterme, folyosója, előtere kíváncsiskodókkal. Csurka István I MIÉP-elnököt akarták hallgatni, aki híveinek nem okozott csaló­­o­dást. A pártelnök szidta a kormányt, kiemelten Horn Gyulát és Pe­ll­­ő Ivánt, de igyekezett az értelmiségi arcoknak is vonzót mondani.­­ Törvényen belüli ellenállást hirdetett meg a kormánnyal szemben,­­ de hangsúlyozta, hogy tavaly október 23-án azért álltak meg a lázas­o­dással, mert még nem volt elég érett a helyzet, most viszont tovább­­ várni nem lehet, március 15-én megmutatják, hogy egy népet nem­­ lehet büntetés nélkül becsapni, a szövegre várók erre hatalmas él­­­ jenzésben, tapsviharban törtek ki, a többiek pedig kíváncsian vár­­j­­ák a folytatást. Csurka drámaíróhoz méltó kétértelműséggel a kor­­­­mány intézkedéseit manipulációnak minősítette, s többek közt ki i­s jelentette, „a honfoglalás 1100 éves évfordulóját nem merik meg i­s ünnepelni, mert félnek, mint a tűztől, attól félnek, hogy idejönnek­­ hozzánk messziről, és látják, hogy egy sikeres, ünneplő társadalom­­ emlékezik méltó múltjára. Nekik a honfoglalás nem ünnep, mert­­ akkor még nem voltak itt. A világkiállítást is azért mondták le,­­ hogy a külföldiek ne láthassák, mit művelnek az állam polgáraival,­­ akiket alattvalói sorban tartanak.” A Magyar Igazság és Élet Pártja­­ viszont arra hívta fel aktivistáit, hogy aktuális radikális politikai­­ tartalommal töltsék meg a honfoglalás megünneplését. Csurka­­ szólt még a lengyel miniszterelnökről, aki KGB-ügynök volt, de­­ szerinte ilyen Magyarországon ki sem derülhetne, mert nincsenek­­ független bírák, ügyészek, akik az ügyet végigvinnék. Furcsa volt­­ hallgatni az ügynökök szapulását attól a Csurka Istvántól, aki maga­­ nyilvánosan ismerte be hasonló múltját. Ez persze a hallgatók­­ többségét nem gondolkoztatta el, ők arra vártak, hogy nyomorúsá- I­­os helyzetükről hatásos mondatokban valaki hangosan szóljon.­­ Hogy annak túl sok köze nem volt az igazsághoz, az Balatonalma- I­diban nem tűnt fel mindenkinek. Azon is csak kevesen gondolkod­­t­­ak el, miképp lehet egy kormányra úgy kezet emelni, elzavarni, ki- s seprűzni, hogy közben olyan törvények betartását hirdetik, ame- l­­yeket előtte tisztességtelennek minősítettek. Csurkát persze mind-­­­ez nem zavarta, élvezte a tapsot, az éljenzést, és várta a kitöltött MIÉP-belépőszelvényeket. D. ZS. Napfény a régen Fidesz-frakcióhétvége volt a Sun­light Hotelben, ahol is megtudhat­tuk, miről fog szólni a Szájer és a Deutsch, mint frakcióvezető, illetve alelnök kivonatolt tájékoztatása a sajtó, pontosabban a nyilvánosság elvetemülten kíváncsi rétegeinek. „Mi már akkor megmondtuk.” Legtöbbször ez hangzott el a két, még ifjonti politikustól. Ezzel is alá­támasztva a kormányon lévők igen­csak elhíresült rossz döntéseinek kártékonyságát, amit ők már előre jeleztek és mégsem változott semmi. Most ezt a folyamatot igyekeznek újra bemutatni, mert már most meg­mondják, mi lesz az a rossz és hibás döntés, aminek következtében to­vább süllyed az életszínvonal, szegé­nyedik a pályakezdő munkanélküli még akkor is, ha ilyen-olyan túl­munkát vállal, hiába, mert tönkrete­szik a Bokros-féle furmányos adó­terhek. Márpedig a Fidesz felszólal ez ellen, felszólal a családi pótlék ré­gi rendszerének megóvása mellett, a privatizációs ügyletek, ÁPV Rt. há­zon belüli elintézése ellen, legyen a személyi jövedelemadózás helyett családi, kapjon erkölcsi, anyagi reha­bilitációt az, akit az eltelt másfél év alatt elbocsátottak a közművelődési és kulturális munka frontjáról. Cselekvési tervet készítettek, hi­szen a láthatóan megbukott Bokros csomagjával együtt megbukott a kormány is, mivel elismerte annak propagandisztikus kijelentéseit, mi­szerint jobban élünk ma, mint teg­nap és 97-ben még jobban. A Fi­desz két nagy főben járó bűnt ró a kormány fejére, a családok helyze­tének romlását és a korrupció to­vábbi elburjánzását. És ők már most megmondják, hogy ezt már akkor megmondták, pedig ők ké­szek a gondok megoldására. Példá­ul nem akarnak abba belemenni, hogy a hatpárti különbözőségek után pénzfeldobással döntsenek az ORTT elnökének és helyettesének kiválasztásáról. Ezért megtették je­lölésüket a közalapítványi kuratóri­um tagjaira dr. Körmendi Ékes Ág­nes, Bárány Anselm, Hankiss Ág­nes, Tellér Gyula személyében. Ki­állnak az Országgyűlés képviselői gárdájának szám szerinti csökken­tése mellett, elég egy ekkora or­szágnak a jelenlegi 386 fő helyett 200-250 képviselő is. És ha nem kerülnek kormány­zásra a következő választásokon sem, akkor is meg fogják mondani előre, hogy ők megmondták. A Normafánál szájherflis úr fújja a hajós Lili Marlent, többen fázó­san bokáznak, várják a buszt. A pi­ros huszonegyest. Hamisítatlan dél-tiroli hangulat, egy kislány megcsúszik, seggre csücsül. Az apja ráförmed. Előre megmondtam, ne ugrálj, seggre esel. Jön a busz. A nyerő huszonegyes. T. SZ. E. Munkáspárti harakir­ Keményen bírálták tegnap az MSZP-t a Munkáspárt budapesti aktívaülésén. Thür­­mer Gyula például odáig is elment, hogy a szocialistákat nem tekinti tovább baloldali pártnak. Thürmer szerint a vezető kor­mányzópárt egyértelműen jobboldali, a hazai tőkéseket szolgálja. - A párt hamarosan korszerű, nemzeti, demokratikus baloldali alternatívát vázol fel - közölte a Munkáspárt elnöke sajtó­­tájékoztatóján, aki szerint nem követnek el harakirit, amiért nincs kapcsolatuk Horn Gyulával. Az MSZP-ről egyébiránt is csak akkor változna meg a véleményük, ha gyökeresen szakítanának a jelenlegi gazdasági és külpolitikájukkal. Thürmer még egy „érdekes” feltételt is szabott az MSZP-hez való közeledéshez, nevezete­sen a szocik szakítsanak az SZDSZ-szel. Ennek ellenére érdekes módon az MSZP balszárnyát nevezte meg, többek között, potenciális partnerként. Thürmer bírálta az „okucsányi hadműveletet” is. Elmond­ta, félrevezetik a társadalmat azzal, hogy erkölcsi kötelezettségnek nevezik az or­szág szerepvállalását a békefenntartó munkában. A Munkáspárt úgy látja, Ma­gyarország akkor tesz jót, ha­ távol marad a fegyveres erőkhöz fűződő feladatoktól. Megtudtuk még, hogy Horn Gyula után Thürmer is a térségbe utazik a jövő hé­ten. Úti célja Belgrád, ahol állítólag talál­kozik Milosevics elnökkel is. I. A. Volt némi aggódás a szocik választmányában, hogy az időjárás miatt ta­lán nem lesznek határozatképesek, de sem a politikusok, sem az ülés időpontja nem csúszott el. A műsoron először Csintalan Sándor volt, aki a kongresszus előkészületeit adta elő, aztán Szekeres Imre újságolta el, hogy újraválasztották, hogy aztán „vita jellegű beszélgetés” alakulhasson ki a „szakértőkkel és az értelmiséggel kapcsolatos politikáról”. Az MSZP választmánya szíve szerint jobban bevonná őket az államháztartási re­form előkészületeibe, nehogy megsértődjenek, mert az nem jó egy párt­nak. Akárcsak az, ha a sajtóval, a közvéleménnyel nem találja meg a han­got, amelyen a túlzott pesszimizmus és a túlzott optimizmus között „a tényeket helyesen lehetne érzékeltetni” - mondta Vitányi Iván elnök. Horn Miklós, a választmány általános elnökhelyettese egy korszerű szociáldemokrata párt kialakításának igényével és a kormányzati szerep­ből adódó feladatokkal magyarázta a párt elnökségének átalakítására szőtt terveket, melyek szerint az kisebb lenne és operatívabb. „Regioná­lis képviselet” helyett markáns egyéniségeket szeretnének a vezetésben látni. Még nem dőlt el, hogy lesz-e ügyvezető elnöke a nagyobbik kor­mánypártnak, erre az alapszabály megváltoztatásával a márciusi kong­resszus mond majd áment, addig pedig mindenki szabadon találgathat, hogy Kósánénak mekkorák az esélyei. (BOR) Reform volt, reform lesz ITTHON 3 K minimum Érdekeset szólt a minap Kiss Elemér államtitkár, megbízott és egyébként eddig profi szóvivő: a jö­vőben egy kukkot sem hajlandó elárulni arról, hogy a kormányülésen ki mit mondott, hogyan szavazott és egyáltalán mi történt. A zsurnaliszta és úgy általában a közvélemény elégedjen meg az­zal, amit az orra elé löknek, a részletek csak zavart és kellemetlenséget okoznának. Ezek ugyanis a ka­binet belügyei. Mivel Kiss Elemér jól ismeri a kormányt, Kiss Elemérnek a maga szempontjából vélhetően igaza van. Kit érdekel manapság, hogy az egyik minisz­ter mit mond a másikra, Bokros hányszor ajánlja fel a lemondását, ki fúr kit, és hogy ezen viták nyomán milyen erővonalak rajzolódnak ki a hát­térben? Ez jó, ha csak három-négymillió szavazó­képes állampolgár véleményét befolyásolja. Hoz­hatta volna példának a virslit is, amiről ugyanígy nem tudjuk, mit dobnak bele, mégis a januári ár­emelések előtt egy ország majszolja két pofára. Szóval a lényeg mindig csak a legeslegutolsó határozat. Ennek egyébként több, hétköznapi haszna is van. A közvéleménynek például a jövő­ben már nem kell tövig rágnia a körmét holmi ko­alíciós purparlék miatt. Belső válságok persze lesz­nek, de mennyivel jobb, ha csak este tudjuk meg, hogy szakítottak. Semmi izgalom, semmi ideges­kedés. Elvégre a többi részletkérdéssel együtt ez is a kormány belügye lesz. Az egyéni vélemények is elmosódnak, a karakán szembeszegülések is meg­­énekeletlenek maradnak, együtt örülnek, együtt viszik el a balhét, kollektíve egy masszában. Ám ha Kiss Elemér azt hiszi, hogy ettől boldo­gabbak lesznek, akkor téved. Régi igazság ugyan­is, hogy a titkolózókra mindig jobban figyelnek. Nem kell jósnak lenni, hogy kikövetkeztessük: ha az államtitkár szó szerint értelmezi a beosztását, ugrásszerűen megszaporodnak majd a kiszivárog­tatások. Gyanakvás, lapos pillantások egymásra, fojtott hangú figyelmeztetések - mindez egy tit­kolózó kormányban nem sok jóra vezet. S közben megint divatba jön a vicc a takarítónőről, aki be­kopog a zárt ajtón, mert közben bemondta a rá­dió, hogy megtelt az a bizonyos vödör... DIÁN TAMÁS \__/ A betegvadászat ellenHogyan tovább, falusi iskola? A vihar elült, a kedélyek le­csillapodtak. Már senki sem rohangál transzparens­sel a kezében, mert bezár­ták a településhez közel lé­vő, ámbátor korszerűnek jóindulattal sem nevezhető szülőotthont vagy csökken­tették a város státusát nö­velő nagykórház ágyszá­mát. Csakhogy ami tavaly zajlott le, az volt az első hullám, de az egészségügyi rendszer korszerűsítése nem fejeződött be, még jó néhány évig eltart. Tízezer ággyal lett kevesebb 1995- ben, mint addig volt, és idén ez a „fogyás” szám szerint is megismétlődik. De nem úgy, hogy a Népjó­léti Minisztérium rábök erre vagy arra az intézményre és közli, nincs szükség rá. Szabó György miniszter egyértelműen fogalmaz: a minisztérium nem zárat be egyetlen kórházat sem. Más lesz a menet, először is a megyékre, régiókra ki­dolgozzák a szakmai nor­mát, másodszor a megyei egészségügyi tanácsok összeülnek és megvívják a maguk csatáját. A helyi ér­dekek helyben ütköznek, és dönteni muszáj, előírt nor­mát tartani kell, hiszen ez alapján, és csak az arra já­ró összeget fizeti meg a társadalombiztosítás. Előre lehet tudni, nem jó taktika, ha egy megyében, ahol pél­dául kétszáz ágy felesle­ges, ezt úgy hozzák össze, hogy minden intézményből lecsipegetnek annyit, ameny­­nyi együtt kiadja a kétszá­zat. Ez látszattakarékos­ság. Bizony, bármennyire is háládatlan meg kényelmet­len feladat, de a helyieknek meg kell mondani, mire, melyik önálló egységre van a legkevésbé szükség, mi alakítható át ápolási vagy idősek otthonává. A dön­téshozó a társadalombizto­sító, neki van jogosítványa arra, hogy vásárol-e szol­gáltatást vagy nem. És amit nem vesz meg, annak előbb-utóbb annyi. A miniszter úrnak nin­csenek illúziói, tudja, az egészségügyi rendszer kor­szerűsítése sokaknak nem tetszik, akadnak, akiknek sérti az érdekeit, viszont ilyenkor a beteg lesz a nyertes. A váltás neki ígér jót, az ellátás színvonalá­ban, a minőség garantálá­sában, a betegjogok gya­korlásában. Megkapja a vá­lasztás lehetőségét is, mert végre lesz alternatíva. A mai gyakorlat rossz, a csa­ládorvosok gyakorta csak begyűjtik a kártyákat, felír­ják a gyógyszert, kitöltik a táppénzes papírt és beuta­lót írnak a kórházba. A kór­ház nem tiltakozik - miért is tenné? a finanszíro­zás módja inkább arra ösz­tökéli, hogy vadásszon a betegekre, mert minél töb­bet tud a statisztikájában megjeleníteni, annál jobban jár anyagilag. A harc nem a betegért van, akinek az ér­dekei azt diktálnák, hogy saját otthonában kapja meg a korrekt diagnosztizálást, az adekvát terápiát, mert nem kívánkozik a „fehér nagyüzembe”. CS. GY. Polgármesterek tucatjai forgolódnak álmatla­nul, törik a fejüket, hogyan mentsék meg isko­lájukat. A rendszerváltást követően a magára valamit is adó település kibővítette az iskolát vagy legalább megszervezték a felsősök hazate­lepítését. Hittek a helyi közösségekről szónok­lóknak, nem pálmakertet vagy gyémántbányát nyitottak, hanem szépítették és fölszerelték a sulit. Most rendre kiderül, hiba volt. Egymás után kerülnek matthelyzetbe, nem elég a fej­kvótaként kirótt összeg az iskolák fenntartására. A kistelepülések költségvetésének nyolcvanöt­­kilencven százalékát erre fordítják, de még ez sem elég. Fájdalmas döntéseket kell hozniuk. Ha fölszámolják első lépésként a felső tagoza­tot, előbb-utóbb számolniuk kell az alsósok le­morzsolódásával is. Az a család, amelyik a vá­rosba kénytelen utaztatni az egyik gyereket, rá­bízza a kisebbet is, mert ott jobbak a feltételek. Nem kell az udvaron át a WC-re menni, van tornaterem és video, délután pedig szakkörök. A gyerekek csak este érnek haza, Csönd lesz a községben. A polgármesterek házalnak, pénzt kunyerálnak, hogy ne haljon ki a falu az iskola haldoklásával, de közben arra is föl kell készül­niük, azt is meg kell szervezniük, hogy jövőre fogadják diákjaikat a közeli városban vagy nagy­községben. A szülők tiltakozását jogosnak tart­ják, és azzal is számolnak, hogy ez a kényszerű döntés polgármesteri székükbe kerülhet. S ak­kor még azzal is szembe kell nézniük, hogy sa­ját önkormányzatát sem képes eltartani a falu. Ilyenek a törvények. Újra mások döntenek majd róluk - nélkülük. S az senkit sem vigasztal, hogy nem ideológiai ok­ból, pusztán gazdasági kényszerből. (DALLOS) Játszva nyerhet repülőjegyet!­ Keresse hétfőtől a Kurírban a Par Avion játékát.

Next