Kurír - reggeli kiadás, 1996. március (7. évfolyam, 60-89. szám)

1996-03-05 / 64. szám

2 ITTHON KOMPROMISSZUMKÉSZSÉG Megtartotta alakuló ülését az Országos Rádió és Televízió Testület. Révész Tamás Mihály el­nök elmondta: az eszmecsere igazi vita nélkül zajlott le, és jó esély van arra, hogy a testület tagjai kompromisszumot keresve fognak együttműködni. NEHÉZ KEZDETEK Tíz napon belül bérkorrekcióban részesül az a 2600 rendőr, akiknek a március 1 -jei illetmény­emelése nem érte el a 15 százalékot - jelen­tette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kuncze Gá­bor. A belügyminiszter az új rendszerre való áttérés kezdeti nehézségeivel magyarázta az át­lagosan 24 százalékos fizetésemelés körül ki­alakult anomáliákat. PÁRBESZÉDRE INVITÁLÓ A Magyar Iparszövetség többször kezdemé­nyezte a kormány és a vállalkozók közti párbe­szédet és együttműködést, ám a kabinet ígére­teinek ellenére ez eddig sikertelen volt. A szer­vezet ezért nyílt levelet intézett Medgyessy Péter pénzügyminiszterhez és ebben ismét a kapcsolatfelvételt, az egyeztetést sürgette. víz, víz, tiszta víz Teljesen ártalmatlan az egészségre a Margitszi­geti Kristályvíz, folyamatos fogyasztásra alkal­mas - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Miklósvári Géza, a Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Rt. elnök-vezérigazgatója. Az Álla­mi Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megállapítása - miszerint csapvíz helyett szinte egyetlen hazai ásványvíz sem iható ál­landóan - csak extrém esetekre vonatkozik. A baj a kút és a palackozóüzem közötti víztartály és csőrendszer hibájából eredt. Az ÁNTSZ február 19-i újabb vizsgálata szerint termékük már megfelelt a szabvány előírásának. REPÜLŐ SZIVAR Elkészült az első magyar tervezésű és gyártású kormányozható hőléghajó a Sós és Társa Kft. pé­csi üzemében. Az 1,3 tonnás légi járművet nem­csak a hajdani Zeppelinhez hasonló szivaralakja különbözteti meg a gömb formájú hőlégballo­noktól. A két motor által forgatott légcsavarjai és kormánylapátja révén pilótája pontosabban ma­nőverezhet vele. A hőléghajót a magyar szárma­zású Jakab Rezső tervezte és rendelte meg a pécsi cégtől, s ő is üzemelteti majd Németországban. SZIMPATIKUS HAJRÁ A tervezettnél gyorsabban haladnak a kivitele­zők a gellérthegyi új víznyomócső építési munkálataival, így a Villányi utat már ismét a régi forgalmi rend szerint használhatják az au­tósok - közölte Pénzes István fővárosi biztos. Péntektől a 61-es villamos is a megszokott rendben közlekedik. Az építők igyekeznek, hogy a Hegyalja úton is visszaállhasson a hét végére az eredeti közlekedési rend. KIRÁLYI PANOPTIKUM Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlék-P­arkban a millecentenáriumi program részk­­ént hétfőn megnyílt a Panoptikum. A Feszty­­körkép épületének egyik termében korhű kör­nyezetben elhelyezve 20 viaszfigura őrzi kirá­lyaink és a hét vezér arcvonásait. LOTTÓNYEREMÉNYEK Az ötös lottón telitalálat nem volt. A négyes 272 509; hármas 4034; a kettes 276 forintot ér. A nyerő számok: 21, 26, 44, 49, 81. A következő hétre átvitt nettó nyeremény: 190 252 323 fo­rint. A hatos lottón a hatos 153 52­5 171 forintot fizet, 5+1-es nem volt. Az ötös 60 008; a négyes 1388; a hármas 326 forintot ér. A nyertes tipp: 1, 5, 11, 21, 6, 45. Pótszám: 24. A következő hétre átvitt 5+1-es nyeremény: 4 680 632 forint. A Jo­keren (939 608) nem volt telitalálat, a következő hétre átvitt nyeremény: 5 231 053 forint. Az AustriaLottón a hatos 6 392 832; az 5+1-es 710 314; az ötös 14 971; a négyes 422; a hármas 32 schillinget fizet. A telitalálat számai: 14, 22, 25, 31, 33, 40. Pótszám: 28. A Joker (928901) nyere­ménye 1 885 953 schilling. HALAS ÖRÖMÖK Ha csak feleannyira tud valaki főzni, ahogy Krúdy Gyula enni tu­dott, ha csak egy töredé­két fel tudja ébreszteni bennünk azoknak a gasztronómiai örömök­nek, amiket Krúdy már megírt, nyert ügye van a szakmában. De amikor még csak tanulja ezt az ínycsiklandozó mestersé­get, akkor sem árt, ha nyer - mondjuk egy versenyt. Amilyet például a Grand Hotel Hungári­ában rendeztek elmélet­ben és gyakorlatban a másod- és harmadéves tanulóknak. Szakácsok, cukrászok és felszolgálók mutathatták meg tudásu­kat a szakma legjobbjai­nak, akik egy százfokú­­ skálán pontozva juttatták dobogóra a ma délutáni díjkiosztó ünnepségen a legjobbakat. Akik pedig „csak” szakmai tapaszta­­latokkal­ gazdagodva tér­nek vissza iskolájukba, a szervezők jóvoltából azok is magukkal vihetik Krúdytól A hús ezer­egyéjszakáját. B. K. Fotó: HEGEDŰS ÁKOS Vérért húst Tovább folytatja a Magyar Vöröskereszt a kellemest a hasznossal összekötő vér­adóakcióját. A mai napon, 10-14 óráig a X. kerületi Liget téri Shopping Cent­rumba várják azokat, akik önzetlenül is segítenének a rászoruló polgártársa­kon. A véradományt szí­vességgel viszonozzák a helyszínen, ahol ingyenes szűrővizsgálatot is tarta­nak, törzsvásárlói kártyá­kat osztanak, sőt a véradók kedvezménnyel vásárol­hatnak a csapolás után rendezett hús- és szem­üvegkeret-akción. Azért, hogy a feszültséget is old­ják, a helyszínen találkoz­hatnak Ihos Józseffel (szü­letett Ihos Katóval) és Gá­bor Szilveszter parodistá­­val, de lesz ingyen üdítő, termékbemutató és rock­koncert is. K. V lyuk hátán lyuk Az idei tél alaposan betett Ma­gyarország útjainak, s az autósok nem győzik a hatalmas kátyúkat kerülgetni. A helyreállítás a szo­kásosnál lassabban megy, hiszen több a lyuk. Hajdú-Bihar megyé­ben különösen a román határhoz vezető 42-es számú főút állapota kétségbeejtő, itt lassacskán le­hetetlen közlekedni. A tél okozta károkról Kerekes Tibort, a me­gyei közúti igazgatóság osztály­­vezetőjét kérdeztük. - Ez a tél nagyon megviselte az utakat, a károsodás - lega­lábbis amit eddig láttunk - a szokásos háromszorosa. Egyik legmételyezettebb főútunk, a 42-es számú, az ártándi határátkelő­ig vezet. Itt nemcsak a kátyúkkal van gond, hanem szűk is a pálya, különösen, ha a nagy kamionfor­galmat vesszük figyelembe. Rá­adásul az elmúlt időszakban nem nagyon volt pénzünk jelentősebb beavatkozásra. Most a Világbank és a Phare-program segítségével megkezdhetjük a felújítást. Idén a Berettyóújfalu és a határ közöt­ti 12 kilométeres szakaszt épít­jük újjá. Reményeink szerint há­rom éven belül túl leszünk a 42- es főút teljes rekonstrukcióján. (BERECZKY) Viláácsom Virág és paradicsom? Szép, piros lehet mind a kettő. Különösen, ha Pesten, a Molnár utcában találkoznak, Guba Ági Virágparadicsomában. Amely egyben mű­helyiskola. Olyan iskola, ahol a jelentke­zők a virágkötés, -rendezés gyakorlatával ismerkednek meg. Itt ez a lényeg, de azért tanulnak a - zömmel - hölgyek illem­tant és művészettörténetet is. Maga a helyiség régi-régi kis boltok hangulatát idézi, sok ódon tárggyal, fali­­kúttal. A hajópadló, a rusztikus holmik, a szalmakalapok is azt a kort idézik, amikor a bokréta mellé kézcsók járt a hölgyeknek, szigorúan kesztyűs kezük fölé, pontosan egy sóhajnyival. (TÓTH) 1996. március 5. Óvatosul az óvadékról Akik időnként megnéznek egy-egy amerikai akciófilmet, szembesülhetnek egy olyan jogintézménnyel, amely Ma­gyarországon még nem létezik: az óva­dékrendszerrel. Nálunk többen azért berzenkednek az óvadékkal szemben, mert attól tartanak, a nagyhalak meg­ússzák bűnös dolgaikat. Dr. Koczka Évával, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjével beszélgettünk. ■qjrlr Nálunk foglalkoznak az óvadék kérdésével? _ Dr. K. E.: Napirenden van a téma. Készül egy büntetőeljárási kódex. Vizs­gálják: célszerű-e bevezetni nálunk is az óvadék intézményét. ■qjrir: a jogászok véleménye erősen megoszlik. A többség ellenzi, mert a kü­lönböző­ bűncselekmények elkövetői esetleg meg­ússzák a felelősségre vonást. Szabad­lábart eltüntethetik a bizonyítékokat. Dr. K. E.: Induljunk ki abból, hogy minden új jogintézmény bevezetését körültekintően meg kell vizsgálni. Úgy vélem, ha valamilyen úton-módon - például óvadék bevezetésével - csök­kenthetjük az előzetes letartóztatások számát, az nem elvetendő. Persze szi­gorúan szabályozni kell, milyen esetek­ben lehet és kell alkalmazni. Vagyis, ha az a veszély áll fenn, hogy a gyanúsí­tott újabb bűncselekményt követ el, esetleg megszökhet, illetve amit ön is mondott, eltüntetheti a bizonyítéko­kat, akkor bármennyit is fizetne, le kell tartóztatni. De ez egyébként minden olyan országban így működik, ahol él az óvadék intézménye. ■qjrlr: Miért olyan fontos csökkenteni az előzetes letartóztatások számát? Csak nem a magyarországi - eléggé el nem ítélhető­ - fogda- és börtönviszonyok miatt? Dr. K. E.: Szó sincs erről. Egész egyszerűen azért, mert akiről még nem állapították meg jogerősen, hogy bűn­­cselekményt követett el, annak nem le­het korlátozni a szabadságát, kivéve a felsorolt eseteket. (SZILÁGYI) Támogatott ápolás Bár a minisztérium eltökélt, s ha futja rá, a biztosító is befogadja és támogatja az otthoni szakápolásra alakult csoportok munkáját, egyelőre a parlamenti vitákon vérző költségvetés miatt nincs döntés és pénz. Éppen ezért, a minisztériumi pályá­zatokon túl, idén a Soros Alapítvány is feldob 80 millió forintot azoknak, akik most indítanák a homecare-csapatot vagy már működtetnek ilyet. Az alapítványnál beszerezhető űrlappal pályázhatnak mind­azok az önkormányzatok, egészségügyi in­tézmények, szakmai csoportok és civil kezdeményezések, amelyek célja a kórhá­zi, aktív ágyon történő szakápolás kiváltá­sa az otthoni ellátással, sőt előnyt élvez­nek azok, akik kisebb falvakból, tanyasi területről indulnak a pénzért. Támogatás kérhető a team megszervezésére, az ápolás beindítására, de működő csapatok is pá­lyázhatnak, ha az ápolási eszközök beszer­zésére vagy szakmai továbbképzésre szán­nák a pénzt. A Soros-pályázat lehetővé te­szi, hogy működési költségekre is kérhes­senek anyagiakat, kizárólag azok, akik ko­rábbi szponzoruknak tett ígéretüket már teljesítették. Űrlapot és további információkat az alapít­vány új címén, a II. kerület Bolyai utcában kérhetnek az érdeklődők. (KOMORNIK) CSAK SEMMI PORNÓ! Eddig 79 hölgy jelent­­kezett az első meztelen női szépségversenyre, a Miss Nudi Hungaryra. A sorozat premierje áp­rilis 16-án Debrecen­ben, az Aranybika Szál­ló Bartók termében lesz, s ezután még öt város ad otthont a se­lejtezőknek. A döntőt valamikor ősszel, Buda­pesten, a Kongresszusi Központban rendezik. Az indulni vágyó hölgyektől egész ala­kos fényképet, nevet, címet vártak a szerve­zők, s mint Fekete Ár­pád, a rendezvény atyja elmondta, bizony a lányok-asszonyok némelyikének nem tö­kéletes az önkritikája. Éppen ezért mielőtt közönség elé lépné­nek, előzsűrizésen vesznek részt az indu­lók. Aki ezen a rostán átmegy, már nem jár rosszul, hiszen fellépti díjat mindenki kap, aki megfelelt. A félre­értések elkerülése vé­gett pedig leszögezte Fekete úr: nem por­nográfiáról, hanem íz­léses szórakoztató műsorról van szó, így nem tartanak az egy­házak esetleges tilta­kozásától. B. A. OxOtJlWKlzÄEPO cDÄITdlCS Ma Adorján és Adrián napja van. A Kurír Szabó Adorján írót választotta ki, mint e név egyik leghíresebb vise­lőjét. Minden Adorjánnak és Adriánnak boldog névnapot kívánunk! Ha ön ma 8.50-kor hallgatja a Danubius Rádiót és felhívja a 138-8027- es vagy 138-7678-as telefonszámot, akkor mondja be a kiválasztott személy nevét. MINDENNAP JUTALOM! Bp.: 103,3 Mhz, Debrecen: 103,5 Mhz, Kabhegy: 100,5 Mhz, Szeged: 94,4 Mhz, Sopron: 102,0 Mhz

Next