Kurír - reggeli kiadás, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1996-06-01 / 148. szám
1996. június 1. Szelek szárnyán az almafahalál? Újabb 43 hektáros almafaültetvényt támadott meg a csak égetéssel elpusztítható tűzelhalás-baktérium, pedig a nyárlőrinci, hasonló nagyságú almás utolsó gallyai elhamvadtak régen. A rendkívül veszélyes, széllel, méhekkel, metszőollóval egyaránt terjedő növénybetegség ezúttal a korábban fertőződött területtől mintegy két kilométerre bukkant fel. A környék almatermesztői tegnap reggel szinte kivétel nélkül az almaültetvényeiket vizsgálták. A megyei növény-egészségügyi állomás szakemberei szintén a helyszínen voltak. A nagy kiterjedésű, a szakszövetkezet által művelt, félhektáros táblának 70 tulajdonosa van. A gazdák a fertőzött gócok felszámolásától remélik: ezúttal talán elmarad az újabb 43 hektáros terület teljes megsemmisítése. Tegnap a Kurír kérdésére Boda László karantén-főfelügyelő elmondta: az újabb megbetegedést azok a kollégái észlelték, akik immár egy hónapja a környék almásaiban végeznek kontrollvizsgálatokat. Egyelőre mintegy 2-2,5 hektáros területre mondták ki a halálos ítéletet, tehát azonnali beavatkozással próbálják lokalizálni a fertőzést. Ám a sikeres beavatkozás esélye kicsi, a növénykór még a széllel is terjed. Az elmúlt napok szélviharos időjárása miatt lehet, hogy a tűzelhalás esetleg távolabbi területeken is felbukkan. A növényvédelmi szolgálat emberei már tegnap kézbesítették a fertőzött területek felszámolását elrendelő határozatokat, a verdikt megfellebbezhetetlen. A gazdák kétségbeesetten kezdték almafiáikat gyökerestől kitépetni, a gallyak és a levelek égetése is megkezdődött. Köztudott, hogy a betegségnek nincs ellenszere, sokan mégis megpróbálják a lehetetlent, növényvédő szerekkel kísérleteznek. (ZSIGA) Elfelejtett leletek Ha igaz, hogy az ősök szelleme képes bosszút állni, akkor Nagykanizsán minden oka meglehet rá. Majdnem elfeledkeztek ugyanis a város vásárcsarnokának építkezésénél arról, hogy a gödörben több ezer éves emlékek rejtőznek. A polgármesteri hivatalnak az építési engedély kiadásakor kiesett, hogy a Thury György Múzeumot értesítse. Pedig ha szólnak, időben kiderül, hogy elődeink nyomait előbb kellene kiásni, mint az épület alapjait. Az építkezést egyébként már vagy négy évvel ezelőtt üves alapkőletétellel Egészen mostanáig ennél előrébb nem is jutottak, most viszont nekiálltak volna a továbbiaknak. A város múzeumában majdnem későn és ráadásul egészen véletlenül értesültek a munkálatok újbóli megkezdéséről, ezért mindössze 15 napot kaptak a hivataltól a leletmentésre. Közmunkásokkal és alig több mint 60 ezer forinttal kezdtek el ásni jó két héttel ezelőtt az autóbusz-pályaudvar mögötti területen. A határidő ugyan tegnap lejárt, de akad még tennivaló. Szerdáig kaptak haladékot a régészek, hogy a négyezer éves, az úgynevezett badeni kultúrához tartozó, késő rézkori emlékeket kiemeljék a földből. Csaknem ezer négyzetméteres területet ástak fel a Dunántúlon ritkaságnak számító lelőhelyen, állatcsontokat, ép és töredék edényeket, nyílhegyeket, kőeszközöket kapartak ke a föld alól mindeddig. Horváth László, a múzeum igazgatója elmondta, hogy 1977 óta ismerik ezt a lelőhelyet, de még legalább hetven hasonló van Nagykanizsán a föld alatt. A város tágabb környezetében ötszáznál is több helyen kellene ásniuk, de ez egyelőre lehetetlen. A mostani ásatást is csak az építkezés indokolta, pedig néhány évvel ezelőtt telefonkábelt már fektettek ezen a részen, s akkor a munkások éppen beleástak egy régészeti objektumba. Nem vették észre vagy elfelejtették jelezni? A biztos: ha háromnégy évig nem akartak itt építeni, ez a leletmentő két hét már nem hátráltatja a vásárcsarnok elkészültét. L. B. 333. NÉGYTENYERES A fiúk egy darabig rádiótelefonoztak a teraszon, aztán bevonultak. A legenda, amely csak egyszer búcsúzott el. Az LGT. Presser Pici, Somló Tamás, Solti János, Karácsony János. A Rock Citybe érkeztek, a Hemingway Alapítvány felkérésére, tenyerelni. Csoda, hogy miért csak most. Mindenki a balt nyomta, csak Somló a jobbot. Pár szót, kérték őket, köszönöm, mondta Pici, annyit beszéltünk már hosszú éveken át, köszönöm. És csókolunk mindenkit. Köszönjük. És lám, átadjuk. T. O. Kutyaharapást műtéttel is. Továbbra sincs túl az életveszélyen a hároméves B. Tünde, akit szerdán támadott meg egy pitbull Sashalmon. Minderről Tary Erzsébet, a Heim Pál Kórház orvos igazgatója tájékoztatta lapunkat. Megtudtuk, a gyerek testét nemcsak a pitbull okozta harapások, hanem egy másik kutya, egy német juhász harapásai is tarkítják. Leginkább a fejét és a hasát marcangolták szét a harcias négylábúak. Az igazgatónő elmondta: eddig már több operációt végrehajtottak a kislányon, megműtötték a fejét, a hátát és a popsiját. Kérdésünkre, ha sikerül a gyereknek túljutni az életveszélyen, maradéktalanul felépülhet-e, az igazgatónő még jóslásokba sem mert bocsátkozni. Csak annyit mondott, hogy szinte biztosan nem fog a hétvégén gyökeresen megváltozni a kislány állapota. A kórház vezetője közölte: információi szerint azért támadták meg az ebek B. Tündét, mert a kislány el akarta venni előlük ennivalójukat. Ez persze a kutyákat, s talán gazdájukat sem mentesíti a felelősség alól. Kovács Péter állatorvos úgy kommentálta a szörnyű balesetet, hogy eljött a pillanat, amikor már nemcsak a pitbullok tenyésztését kell megakadályozni, hanem fontolóra kell venni az ilyen és hasonló ebek tartásának engedélyezését is. SZ. B. Úgy tűnik, lassan rovatot lehetne nyitni az ilyen eseteknek, bár a tegnap történt monori baleset némiképpen kilóg a sorból. Ott ugyanis a család saját kutyája harapta meg alig kétéves kisgazdáját. A német juhász fogai sok apró koponyacsonttörést okoztak, mondhatni, kilyuggatták a csontot, de az Országos Mentőszolgálattól kapott tájékoztatás szerint szerencsére a CT-vizsgálat nem mutatott sérülést az agyállományban. Ha lehet mondani, szerencsésen alakult a mindenképpen sokkot okozó eset, bár a pici lány még jó darabig a kórházban marad, s az sem öröm. A kutya sorsáról nem érkezett hír. K. V. A ff ■ MCI 2.V . : rt f nu ! a • É► mx emum : tmu ; M.U ru • ' mi I» m 41 KUK l nu ki* r*w A jövőnek nyomnak Fotó: TOROCZKAY CSABA ITTHON 3 Kétséges dicséret A kecskeméti Katona József Színház tizenhárom művésze ellen bűncselekmény alapos gyanúja miatt elrendelt nyomozás folytatódik - tájékoztatta lapunkat tegnap Kovács István, a városi rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályvezetője. Az őrnagy elmondta: a vizsgálat szakértő bevonásával folyik, neki arra kell választ adnia, mekkora nagyságú kár keletkezett azzal, hogy a színészek a büfébe egy függöny szétvágásával jutottak be. A rendőrségnek az ügyről az a véleménye: nem kétséges, rongálás történt május 23-án este, hiszen a nyitva tartási idő vége előtt bezárt büfébe ugyan jogtalanul jutottak az elkövetők, ám semmit nem tulajdonítottak el, hiszen az italt, szendvicset fogyasztó művészek a helyszínen hagyott papíron feltüntették fogyasztásukat. Kovács őrnagy szerint valószínű, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntetik meg, az iratokat a szabálysértési hatósághoz továbbítják. Tegnap kétkedve fogadtuk a városban futótűzként terjedő hírt, miszerint Bal József színidirektor a kényessé vált ügyben megdicsérte az érintetteket. Később megkaptuk azt a közleményt, amelyből kiderül: Bal József igazgató a színházi próbatáblán öt napig közszemlén lévő, lebélyegezett iratban dicséretben részesíti őket „emberfeletti erőfeszítésükért”. A többi színházi dolgozót pedig arra biztatja, hogy a „vezető művészeink által megszabott és irányadó etikai normát kövessék”. A nyilvánosságra került irat megosztja a közvéleményt, ugyanis annak hivatalos jellege miatt nem lehet eldönteni, hogy egy ironikus megnyilvánulás vagy valódi dicséret. Annyi máris bizonyos, hogy a kecskeméti közgyűlés szerdai ülésén több képviselő hozzászól a témához, az igazgató támadások kereszttüzébe kerülhet. Egy felszólalásra készülő képviselő azt az álláspontot képviseli: ha iróniáról, ha valós dicséretről van szó, mindenképpen aggályos, ha egy csaknem 200 millió forint közpénzzel gazdálkodó vezető így viselkedik. ZS. F. NYUGATRA NEM SZA11 IKARUS Július elsejétől, azaz éppen a nyári szezon kellős közepétől nem hagyhatják el az országot azok a nyolc évnél idősebb Ikarus buszok, amelyeket nem szereltek fel retarderrel (megerősített motorfékkel) és ABS-szel (kipörgésgátlóval). December 31-től ugyanerre a sorsra jutnak a fiatalabb Ikarusok is, ha tulajdonosaik népi költenek a már említett eszközökre. És nem minden busszal, utaztatással foglalkozó vállalkozó teheti meg, hogy járművenkét másfél-két milliót beruházzon. Ezek után két választása marad a tulajnak: eladhatja a ’92-es kormányrendelet nyomán lealacsonyított Ikarusát az ukránoknak - akik veszik is, mint a cukrot - avagy megpróbál beletörődni abba, hogy eztán csak belföldi fuvarjai lesznek. A buszosok úgy érzik, a rendelet - noha annak eredeti szándékait ők is jogosnak tartják - kissé felemás módon sült el. Sorra adják el 5-8 éves Ikarusaikat a vállalkozók. A buszokért cserébe keleti szomszédainktól egy-másfél milliót kapnak, amihez, ha hozzátesznek egy keveset, 15-18, jó esetben 10-12 éves nyugati buszokat vásárolnak. Ezek természetesen rendelkeznek retarderrel és ABS-szel, ugyanakkor nyolcszázezer-egymillió kilométert is futottak. A fuvaros szakma öregjei pedig nincsenek meggyőződve arról, hogy jobban bízhatnak a lestrapált nyugati buszokban, mint a kevésbé puccos Ikarusokban. - A magam részéről teljesen padlóra kerültem - vélekedik egy vállalkozó, aki csak hazai járművekkel rendelkezik. - Még a rendelet meghozatalakor, ’92-ben megrendeltem öt nyugati buszt. Aztán megérkeztek, hát nem is buszok voltak, hanem roncsok. Azóta pereskedem, új gépet nem tudtam venni. Van nekünk egy érdekvédelmi szervezetünk, a NIT. Fizettem én is tagdíjat, de őszintén szólva sosem éreztem, hogy kiállt volna mellettem a szervezet. Most meg itt állok befürödve: se busz, se fuvar, hamarosan lehúzhatom a rolót. Egyébként van egy érzésem. A NTT azért ágált a rendelet mellett, mert az ottani döntéshozók mind újgazdag vállalkozók. Piszkosul utálták, hogy az ikarusosok bőven az ő árajánlataik alatt elvitték előlük a fuvarokat. - Nem mindenki járt rosszul. A tőkeerős vállalkozóknak direkt jól jött a rendelet - vélekedik J. I., aki szintén már jó néhány évtizede rója az autópályák kilométereit. De nem is ez a legnagyobb gond vele. Nyugat-Európában az ilyen szabályokat úgy hozzák, hogy meghatározott időtől kezdve nem lehet üzembe helyezni olyan járműveket, amelyek nem felelnek meg bizonyos előírásoknak. Magyarországon ez úgy szól, hogy nem közlekedhetnek, s a kettő nem ugyanaz. Egyébként Nyugaton egyetlen országban sem kötelező a retarder használata. Nyugat-Európában megengedhették maguknak, hogy ne biztonsági szabályozókat léptessenek életbe, hanem például a szennyezőanyag-kibocsátásról döntsenek - válaszolta kérdésünkre a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium jogásza. - Magyarországnak viszont egyszerűen nem volt más választása. Két olyan súlyos baleset után, ahol - igaz, mindkét esetben bizonyítottan sofőrhiba miatt - több tíz ember halt meg, egyszerűen demonstrálnia kellett a biztonságra vonatkozó szabályokat. A döntés egyébként négy éve született, bőven lett volna idejük a vállalkozóknak az átállásra. Ugyanezen álláspontra helyezkedik Ilosvai Péter is, a NIT buszostanácsának ritkára. A minisztérium bizonyítani akart, s ahhoz ugyebár nem férhet kétség, hogy a retarder biztonságossá teszi a hegyvidéki buszozást. Számunkra az volt a kérdés, kiket támogassunk. Azokat, akik hajlandóak befektetni, avagy azokt, akik nem tudnak vagy nem akarnak váltani. Mi az előbbi megoldás mellett döntöttünk. Aki nem tud lépést tartani, nézzen más foglalkozás után! CS. E. Kyr.• Drága az út Európába Mindig üdvözlendő, ha sok azonos érdeklődésű ember találkozik, ugyanis perceken belül megtalálják a hullámhosszt. Vegyük például a közlekedési miniszterek európai konferenciáját. A résztvevők szinte azonnal nyomatékosították: a jövőben nagyobb szerepet szánnak a vasútnak. Na már most szinte látom, ahogy az emberek, hallva a hírt, megállnak az utcán, s egy emberként kiáltanak fel: „hát persze!” S utána rögtön: „naná!” !Mert mi lehet fontosabb a vasútnál? Az egyik legkörnyezetkímélőbb helyváltoztatási eszköz. Ahogy a költő is mondta: „száz vasutat, ezeret!” Vagy itt van a másik álláspont, a zöld, illetve szuperzöld eszközök támogatása. Ez még akkor is nagyszerű, ha eltekintünk attól a aprócska körülménytől, miszerint ma még fogalmunk sincs róla, mit értünk ezen eszközök alatt. A lényeg az elv, amelynek hangoztatói joggal számíthatnak a szélesebb néprétegek hatékony támogatására. Elvégre gyermekeink egészségéről van szó! Ja igen, és ezen a konferencián említették először hivatalosan az úthasználati díj kérdését is. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy a tömegek eufóriája ezen a ponton picit alábbhagyott. Sőt, többen talán még egy „nono!”-t is megkockáztattak. Hiába mondta el ugyanis az Európai Unió közlekedési főmegbízottja, hogy az egységesülő kontinensen ez is beletartozik a „használó fizessen!” elvbe - a magyar autósok szívéhez valahogy nem talált utat a javaslat. Mert hát itt van nekünk egy útalapunk, amit nagyjaink eleve beépítettek a benzin árába. Ezzel elméletileg már ma is fizetjük a kerekeink alá simuló aszfalt építését, fenntartását. Enyhén szólva kétséges, hogy ezt a kormányzat csak úgy visszavonná. Erről egy szó sem esett. Ráadásul a benzin ára nálunk csak egy irányt ismer. Ellenben, ha Európához óvakodunk - tetszik vagy sem - nekünk is be kell vezetni az úthasználati díjat. Következésképp a miénk lesz a világ legdrágább, kétszeresen finanszírozott dodzsempályája. Igaz, egyesek azt is mondták, hogy ennek az összegnek nem szabad új adóformává válnia. Nos, ilyenkor a legjobb, ha félrefordítjuk a fejünket és úgy teszünk, mintha ezt nem hallottuk volna. Ennyi ugyanis talán még jár: legalább mi legyünk úriemberek. DIÁN TAMÁS EXPRESS U1A2R5J ÉS SZÁLLODA RTLenyen az iá Az Express Rt. már 40 éve megbízható útitárs! KORFU (8 NAP) a csodálatos smaragdszínű sziget a türkizkék tengeren Utazás: repülőgéppel Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobában, illetve apartmanban, reggeli vagy önellátás Indulási időpont: június 13. Részvételi díj: 29 900 Ft KRÉTA (8 nap) a nagy sziget Utazás: repülőgéppel Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobában, illetve apartmanban, reggeli vagy önellátás Indulási időpontok: június 5., 12. Részvételi díj: 29 900 Ft Jelentkezés és részletes felvilágosítás minden Express-irodában. Budapesten: 1054, Szabadság tér 16. Tel.: 131-7777 Utazzon velünk! Legyen az útitársunk!