Kurír - reggeli kiadáss, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-30 / 29. szám

TORGYÁN JÓZSEF ÜZENT A KURÍRNAK NEW YORKBÓL Tudott-e a 12 pontról Torgyán József, a kisgazdák csapatkapitánya vagy sem? Részt vesz-e az ellenzéki csúcstalálkozón az FKGP vezérka­ra, vagy elhatárolták magukat a Giczy György-féle kezdeményezéstől? A párt alelnök gazdasszonya a minap megfelelte a kérdéseket. Az el­sőre igent mondott, a másodikra pedig nemet. Ráadásul válaszaihoz hozzáfűzte, e kérdésekben egyeztetett Torgyán Józseffel is. Mi más­képpen tudtuk. S ezt tegnap meg is írtuk. Az FKGP-ben emiatt óriási botrány tört ki. A kisgazdasszony hazugnak és hitelrontónak nevez­te a Kurírt, azt állította, megpróbáljuk szétverni a pártot. Amit nem vennénk a szívünkre... A parlament alelnöke, aki nem Kóródi Má­ria, arra a következtetésre jutott, be is perli lapunkat, ha az 1. ol­dalon nem kérjük bocsánatát. Torgyán József azonban New York­ból lezárta a távollétében kipattant pártviszálykodást, aminek lé­nyege: nekünk nincs miért megkövetnünk a gazdasszonyt, mi nem hazudtunk. Bizonyosan, a 12 pontos alelnöknőnek van miért bocsánatot kérni a párt elnökétől, a kisgazdák népes tá­borától és a Kurírtól. (5. oldal) Halál kájt elé a ködből A 42-es főúton egy árokba csúszott autóval kezdődött tegnap reggel a tragédia. Pedig ekkor még senki nem sérült meg. Ám néhányan megálltak a Földes és Berettyóújfalu közti szaka­szon, hogy segítsenek a bajbajutottakon. Köd volt. Ekkor érkezett egy román rendszámú Ika­rus autóbusz és a sofőr megelőzte a mentőcsapatot. Szemből előbukkant egy olasz Volvo busz. Hatalmas csattanás, velőtrázó sikolyok... A két sofőr életét a gyors orvosi segítség sem menthette meg. Huszonhárom sérültet a berettyóújfalui kórházban ápolnak. A ködös szerdán csak a szerencse mentette meg a vakon száguldozók életét. (Lapozzon a 2. oldalra!) Fotó: MTI Az időhúzás gyönyöre A három fő gyakorlati sza­bály: tartsd vissza a magot, ne gondolkozz, ne lélegezz! Nem árt tudni, hogy mindez a taoista szexre vonatkozik. Sommásan talán azt is lehet­ne mondani: ne késlekedj késleltetni! (Pikánsan érzelmes részletek a HölgyKurírban) Válasz az ÉS-nek Sorozatunk második részét a 9. oldalon olvashatják Lakásbotrány a Belvárosban írásunk a 7. oldalon .. „<&*** ,)r'Ü'Cy . dettt«Ví*W . la" Qu(i*Pcsl’ -\Vt*? ' |UÍ>' ^ McpV> e\o‘&Ví"cV Ige« ii í,r! <Vc" yovacsü 6tétVbft«w ve\tC7.cU, uvcuv ^ « *1 V. -TO 0) (fl Q >« \ \ vO 0) tl> c •8 % 0. N ó S * o u-14 0) (Ö * ü * -.3 ° v s* © í, •o S •3 3 % £ •4 ® ä * K«e.a' »■****' yfciiVM?0 Vé7bei onVbaP «**» 21-ín w" oUe\íí''evb e\nö* . t„ ,ősibbenyap’,vuV ,t 'tovSP»^ 10/ 3 ,991. janüií Z' idöP°nw“" . atn»'nap0t' 4tV<s^cwtt *7 3ö7^^öV ,\i óvóban íofe' e\uw ,.\a\ukl6V , dt. Tor©^ TAuöV. Vb baIÍ"',W„i(.nvdVas7' a<T"P íi«*^4*** '.Aetc*** fcínüV' .. 1, sZcw .w*»*6 jliirúli*“1’ 1997. január 30. csütörtök H H■ Más adásiak adósa A hetyke, vagy hitvány, vagy az egyszerűen csak szegény polgár adósa az APEH-nek, a tb­­nek (mai rigmus: ha nem telik tébére, alacsony az éhbére) és a vámosok kasszájából is hi­ányzik az a jó néhány milliárd, amint az rajzunkon is jól kivehető. Azt viszont már nehéz eldönteni, hogy most az ország népét reprezentálja ez a kissé megroggyant ténszasszony vagy pusztán az államot, ami szegényebb már nem is lehet, de hiszen hogy is lehetne, ha polgárai is szegények. Pedig gazdagnak kéne lenniük, hiszen magánszemélyek, cégek, vál­lalatok, sportklubok uszkve 592 milliárddal gazdagabbak, ha annyi hiányzik államuk kasszájából. Nem? És így tovább. (Tetemes adósságaink a 4. oldalon) mmmm■ ■

Next