Kurír - reggeli kiadás, 1997. április (8. évfolyam, 88-117. szám)
1997-04-01 / 88. szám
1997. április 1. ÁPRILIS ELSEJEI ÁLHÍRÜNK: A NYULAKAT MEGMENTIK, UGYE? _________________________________________________________________________________________________________________________________ Róma, 1997. ^rcms^ elt4nUt életükből lehet, hogy nem ima. Angelis D^ ° k a húsvéti nyúl beadvánnyal fordult, 5 A pedig tájt « aprt Kman szenved»«*. A *« Olaszország! Bad*a‘ SSS^SSSSR”*“ SSSS!^s»3sns sr,s»r—“ Rome mocz 120ai A legjobb rendező az élet. Most például egymás mellé helyezte húsvét ünnepét és április 1-jét. Bolondító álhírünkben nekünk már csak kombinálni kellett e kettőt, felemelni a telefonkagylót, beolvasni elmeszületi tényünket a kiszemelt áldozatnak, s begyűjteni a válaszokat... Csintalan Sándor (MSZP): Sok szabadideje lehet annak a püspöknek, hogy ilyeneket talál ki... Szerintem a kengurunak vagy a pingvinnek ugyanúgy joga van az élethez, mint a nyúlnak, nem? Nincs olyan élőlény, amelyet legitim módon le lehetne gyilkolni! Az sem jó, ha a kiválasztott állat nagy testű. Gondoljon csak a bálnára vagy az elefántra! Valakinek akkor is megéri feltálalni őket. Mitől lesz jobb, ha csak a gazdagok eszik mondjuk húsvétkor a bálnahúst?! Szabó Lukács (MIÉP): Szerintem egy olyan régi, hagyományos szimbólumot, mint a húsvéti nyúl, nem lehet csak úgy elfelejteni. Én amellett vagyok, hogy maradjon minden a régiben. A pingvin vagy a kenguru kissé morbid lenne. Szabó Iván (MDNP): Elég elképesztő ez a hír. Én nem hinném, hogy húsvét hétfőjén, illetve utána több nyúl lenne kitéve kínzásnak, mint hétköznapokon. Bár azt is nehéz elbírálni, hogy a nyulak mit gondolnak, miközben a kisgyerekek kergetik őket... Egy biztos: a népszokásokat nem könnyű megtörni. Aki pedig a gyermeklélektant ismeri, az tudja, hogy a kicsinyek jobban rajonganak a kézzelfogható, eleven élőlényekért, mint a csupán hírből ismert állatokért. El tudom képzelni, hogy olyan helyeken, ahol nincs nyúl, elfogadottabbá válik a kenguru. No de hogy az egész világon... A jelenleginél sokkal nagyobb kínzás lenne, ha most hirtelen tömegesen szállítanák mindenhová őket. Isépy Tamás (KDNP): Megdöbbentő felvetés, de legyen... Őszintén szólva én „nyúl és minden más állat”-párti vagyok. Az állatok emberi jogait messzemenően támogatom. Azt viszont nehezen tudnám elképzelni, ha elefánt váltaná fel a nyulat és bárányt, a hagyományos húsvéti jelképeket. Ám ha egy állat jelképpé lesz, az nem jelenti azt, hogy le is mészárolhatják őket. Morvai Ferenc (FKGP): Nem értek egyet a bíboros úr javaslatával, mert ebben az esetben egy régi hagyományról van szó. A hagyományt pedig úgy kell tisztelni, mint a múltunkat. Ha a múltunkat megváltoztatjuk, akkor ugyanis a jövőnket kérdőjelezzük meg. Fábry Sándor (dizájner): Azzal, hogy húsvét után ne öljük halomra a nyuszikat, egyetértek. Amúgy szerintem a csokinyulak eddig remekül beváltak. A pingvin jelölését kifejezetten humorosnak tartom, de ha már kritérium a nagy testtömeg, nyugodtan csatasorba állíthatnánk az elefántot, a tapírt vagy az orrszarvút is. Persze a legjobb valamilyen kipusztult fajta lenne, mondjuk jöhetnének például a húsvéti barátságos progresszív dinók. Azokat valóban nem tudnánk megenni. Zalatnay Sarolta (énekesnő, állatvédő): Szerintem nem az állat fajtája vagy nagysága a lényeg, hanem az, hogy egyiket se lehessen legyilkolni. Inkább a szokást kéne kicsit átformálni. Hogy az emberek ne dobják ki a megunt nyulakat, hanem vigyék el mondjuk egy állatmenhelyre. De ha ez rövid távon nem megoldható, akkor én támogatnám a dinók ötletét. Amúgy is imádtam őket a Jurassic Parkban, az E. T.-t is szerettem... Vagyis mindent, ami nem elérhető, de emberi. D. T.-K. B. No persze, a gazdagok ezután elefántot vágnának... (Kurír-montázs) a A férfi későn ébredt. Elég volt egy pillantást vetnie az ébresztésért felelős rádió villódzó számlapjára, hogy tudja: alig húsz perce maradt, hogy elérje a Budapestre induló buszt. Kapkodva öltözködött, majd kivágtatott a konyhába és kinyitotta a hűtőszekrényt. A tartalma láttán akaratlanul is fintorgott. Választhatott a sonka meg a főtt tojás között. Hát persze: húsvéthétfő van. Csak ő olyan lökött, hogy elvállalta, ma is bemegy dolgozni. Az első, keze ügyébe eső nejlonzacskóba beletett néhány sonkát, szelt hozzá egy karéj kenyeret, felkapta az ágy mellől az este lerakott könyvet, néhány előző napi újságot - a degeszre tömött táskát már a lépcsőházban csatolta be. Az utcán szikrázó napsütés fogadta. Lassan kocogni kezdett a buszmegálló felé, ám egy idő után megmagyarázhatatlan, rossz érzés foga el. Lassítania kellett, hogy rájöjjön a magyarázatára. A házról házra járó locsolók pillantása zavarta. Szinte valamennyi öltönyben volt, ő meg csak farmerdzsekiben... Mégis, ahogy végigmérték, szinte sütött a szemükből az irigység. Időbe tellett, amíg a férfi megértette, mi bántja őket. Ám ekkor akaratlanul is elvigyorodott, kihúzta magát. Kezében a dagadt táska pedig a csupán néhány tojást rejtő sovány nejlonszatyrokkal szemben tovább hirdette a talpraesettebb gazda dicséretét. DIÁN TAMÁS 1. A LEGFONTOSABB A VAGYON Új attitűd alakult ki szemléletünkben. Mindenki ellenség, s a legjobb, ha nem bízunk senkiben. Még a barátainkban, a családtagjainkban és a házastársunkban sem. Ezt a nézetet pedig hisszük, mint valami tízparancsolatot. Ezt a Központi Statisztikai Hivatal adatai is jól mutatják, ugyanis tavaly már minden második házasság válással végződött. A felmérések szerint a jelenségben nagy szerepet játszik a rendszerváltás. Az emberek ezekben a talán túlzottan is teljesítménykövetelő kilencvenes években egymással versengenek, mindenki potenciális ellenfél. Jellemző erre az időszakra, hogy évről évre mind kevesebben kötnek házasságot, tavaly mintegy 55 ezren, akik pedig mégis rászánják magukat, egyre inkább kivárják az alkalmat. A nők legtöbbje a boldogító igen kimondásakor már betöltötte a 25. évét, míg a férfiak nagy részét 28 éves kora előtt nem lehet az oltár elé vezetni. Sok fiatal párnál fordul elő, hogy házasságkötéskor már van gyermekük. De az alaposnak tűnő megfontoltság csupán látszat. Az elmúlt évben a 24-29 évesek között több mint ötezren váltak el egymástól. Ugyanis a fiataloknak egyszerűen nincs idejük és türelmük egymás alapos megismerésére, a munkahelyen való megfelelés és a boldog családi élethez való egzisztencia megteremtése köti le az energiájukat. Az eltorzult értékrend abban is alaposan megmutatkozik, hogy a válófélben lévők ritkábban vitatkoznak azon, hogy gyermekükkel a továbbiakban mi legyen. Viszont az anyagi javakért akár évekig is képesek harcolni. De a KSH adatai szerint a legtöbb válás mégis a 40-49 évesek között van. Tavaly hatezer körül volt azoknak a száma, akik felbontották házasságukat. Talán nem meglepő, hogy a válások jelentős többségét ebben a korban a férfiak kezdeményezik. A legfőbb gondot a megöregedett házastársukkal szembeni elhidegülés jelenti, valamint a fiatalabb nők iránti vonzalom és bizonyítási vágy. Ilyenkor a férfit már nem tartja vissza a gyermek sem. Ugyanis az éveken át tartó, mindennapi hajsza és a család iránti örökös felelősség után számukra kész megújulás egy fiatal nővel való kapcsolat vagy ami mostanában egyre gyakoribb, egy újabb, sokat ígérő házasság. N. E. ITTHON 3 , TÓTH : Albánia, közelről Albánia hajdan egy könyv volt. A szkipetárok földjén, ez volt a címe, és olyan nagyon egzotikusnak tűnt a hely, mintha azt mondanánk, hogy Timbuktu, Nepál, Ceylon. Hegyek között éltek és lőttek ezek a szkipetárok. Jó régi puskákkal. Később Albánia az olcsó dobozos szardíniák meg a még olcsóbb konzervkagylók országa lett. Azt, hogy ebben az országban bunkerek tízezrei vannak, hogy széles utakon, nagy tereken vonul fel a nép, együtemű tapsra, egy vezért éltetve, évtizedekig, miközben Európában - keleten is - mindez már a múlté, tudjuk. Néha képeket láttunk az országról, a kanyargós, keskeny hegyi utakról, ahol szamarak közlekedtek, és csodálatos, ezüsthomokos kék öblökbe lehetett lelátni, a partokat hosszan kísérő tengerre, meg kis, középkorian ómódi városkákra. Albániában gyönyörűek a hegyek, az öblök, a tenger, ezt bizonygatta az a kevés ember, aki arra járt. Hát igen, a természeti szépségeket csak nagyon komoly, kitartó munkával és sok pénzzel lehet tönkretenni. Albánia szegény ország. Abban az időben, amikor már nyíltak a határok, amikor kelet is nyugat akart lenni, az albánok is megindultak. Előbb hajókon, kocsikon célozták meg a délnyugatot, aztán elhajtottak, akiket kellett, új vezetőket választottak, és megkezdődött náluk egy furcsa, felemás átalakulás. Szétosztották a nagyon keveset, tönkrementek eközben gyárak, gépek, földek. Elindult egyfajta őskapitalizmus, kis banánt, kis csokoládét, kis coke-ot árult, akinek küldtek a Nyugat-Európába távozott rokonok. Egy kicsit a turizmus is beindult. Respublica Squiptar - ezt pecsételték az útlevelébe annak, aki vízumot váltott, nekiindult a nagy kalandnak. Albánia szép volt, tényleg szép, az emberek meg kíváncsiak, bizakodók, gyűjtöttek egy kis tőkét, és remélték, hogy lesz kereskedelem, vendéglátás, turizmus. Ezt a keveset vették el az albánoktól. Pilótajáték, kezdetben szolidabb tiltakozások, majd lövöldöző felnőttek, aztán kisfiúk, leállni nem akaró vidékek, halottak, újra hajókon menekülők, akik közül legutóbb ki tudja, hány nő, hány gyerek merült el örökre a tengerben. Európa meg a világ megint későn ébred. Lépni kéne, rendet tartani, egyáltalán, teremteni, erről folyik a szó. Lehet, mi is megyünk, egyelőre csak beszélünk róla, lecsendesíteni Albániát. Ahol már sem kagyló, sem szardínia, sem turizmus, csak a szkipetárok. Fegyverrel. Még az egészen kicsi gyerekek is ILDIKÓ . Oltári lángtenger Húsvétvasárnap hajnalán 5 óra 52 perckor érkezett a riasztás a mátészalkai tűzoltóságra, ég a kocsordi református templom. Mindössze hat perc telt el, és a szirénázó járművek már a helyszínen voltak, ám hiába dolgoztak a tűzoltók négy és fél órán keresztül életük kockáztatásával, csak a 25 méter magas tornyot és a harangot tudták megmenteni, a 134 esztendős templom a lángok martalékává vált. A tűz okáról pillanatnyilag semmit nem tudni, az azonban bizonyos, hogy bár nem volt vihar az ominózus éjszakán, a falubeliek furcsa jelenségekre figyeltek fel. Sok kocsordi polgár egybehangzó állítása szerint többször is villámlott, s akadt, akinél bekapcsolt a televízió, miközben a háziak aludtak. A húsvéthétfői istentiszteletet a művelődési házban, illetve a két épen maradt imateremben tartották meg, itt zsúfolódott össze több mint háromszáz hívő. A kocsordi református lelkész, Bányai Zoltán felesége szerint a falu lakosságát vallástól függetlenül megdöbbentette a tűzeset, s nagy összefogásra lesz szükség, ha helyre akarják állítani a templomot. „Csodálatosan dolgoztak a tűzoltók, ezeknek a rendkívüli embereknek köszönhető, hogy a torony megmenekült. Szív és lélek nélkül semmit nem lehet csinálni, és ez az ő munkájukra különösen igaz” - mondta a lelkész neje, B. A.