Kurír - reggeli kiadás, 1997. április (8. évfolyam, 88-117. szám)

1997-04-24 / 111. szám

zambáznak Amerikába Sose halunk meg után valószínűleg Koltai Róbert második filmjét, a Szambát is játsszák majd az Egyesült Államokban. Az első mozit - ami hatalmas sikert aratott odaát - az HBO vitte ki, a Szambát is az amerikai mozicsatorna mutatná be a ten­gerentúlon. A „vendégjátékról” a napok­ban fejeződnek be a tárgyalások. Titkosszolgálati körökből származó infor­mációink szerint a Nyírfa-ügy jól meg­szervezett akció volt, a 98-as választá­sok előtt három hónappal akarták kirob­bantani, amikor már a Magyar Szocialista Párt véglegesítette országos és egyéni képviselői listáját, megnevezte minisz­terelnök-jelöltjét, s a kormánynak, pláne a parlament nemzetbiztonsági bizottsá­gának már nem lett volna ideje egy teljes körű vizsgálatra. Ha a politikai akció si­kerül, semmi nem menthette volna meg a jelenlegi koalíciót, a szocialista képvi­selők egy részét, az egyik közjogi méltó­ságot, Gál Zoltán házelnököt. Mivel a botrány most robbant ki, lehet, hogy így csak két miniszternek kell felállnia, s legfeljebb néhány képviselő nem indul­hat a jövő évi választásokon. Ami biztos­nak látszik: Horn Gyula, szándéka ellené­re ismét alakítgathat kormányán. (Már nem titkos részletek az 5. oldalon) Orbán Viktor Fidesz-elnök - aki alaposan meg­szenvedte az erőfutballt művelő német honatyák kíméletlenségét, olyannyira, hogy balját műteni kellett - állapota fokozatosan javul. Ha minden igaz, ma elhagyhatja a kórházat. Hogy a futballpá­­lyára is mihamarabb visszatérhessen, de addig se nélkülözze a labda közelségét, a Kurír, egy, a jövő évi, 98-as foci-vb dicsőségét hirdető matricákkal díszített golyóbist ajándékozott a politikusnak. A jövő év nem csupán a foci-vb miatt fontos, hiszen akkor lesznek ugyebár a választások is. (Interjúnkért lapozzon az 5. oldalra!) Móléi Élő­halott Döbbenetes bűncselek­mény történt a cívis vá­rosban, Debrecenben. Is­meretlen telefonáló arról értesítette szerdán a rend­őrséget és a mentőket, hogy félig-meddig elteme­tett holttestet talált a Nagyerdőben. A helyszín­re érkező rendőrök a vi­dámpark melletti területen találtak rá a 43 éves B. T. debreceni lakosra, akit hanyatt fekve elástak, és földdel-gallyakkal befed­tek. A halottnak hitt férfi­ről később kiderült, hogy még él, a mentők sokkos állapotban szállították a debreceni orvosegyetem II. számú belgyógyászati klinikájára, lapzártánkig nem tudták kihallgatni. 1957-1997 4­0 ÉVE építhet rönk! ­A talokról! Rabok voltak mostanáig Perui kommandósok kedden - magyar idő szerint fél tizenegy­kor - megrohamozták a limai ja­pán nagyköveti rezidenciát, és az ott fogva tartott 72 túszból élve kiszabadítottak 71-et. A kommandósok egy része a tetőn keresztül, többségük pedig egy nemrég ásott, 200 méter hosszú alagúton keresztül hatolt be a rezidenciára. Az akcióban életét vesztette az egyik túsz - a perui legfelsőbb bíróság egyik bírája -, két katona, és mind a 14 ge­rilla. A túszok közül legalább tí­zen, a katonák közül további he­ten sebesültek meg. A perui ál­lamfő csak az akció megkezdése után értesítette Clinton ameri­kai elnököt és Hasimoto japán kormányfőt, valamint a bolíviai kormányt (mivel a bolíviai nagy­követ is a túszok közt volt). A ja­pán vezetés először kifogásolta, hogy a perui elnök nem avatta be a túszmentő akció előkészü­leteibe, később azonban ezt a körülményt a sikeres akció fé­nyében már lényegtelennek ne­vezték. „Ki bírálhatja Fujimori elnököt a túszok kiszabadítása után amiatt, hogy az akció el­­rendelésérő­l adott-e tájékozta­tást, vagy sem?” - mondta a ja­pán miniszterelnök. A perui tévé képén már a hazafelé tartó, bol­dog extúszok. (Bővebben a 6. oldalon) Fotó: MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT t ■A ■i CSÚCS­Z­ERZÉS Méghozzá Európa-csúcs! Kovács Ági egy hónapon belül másod­szor döntötte meg saját rekordját. Ezúttal a CIB úszógálán tempó­zott szélsebesen a 200 mell leendő királynője. De két olimpiai baj­noktársa, Rózsa Norbert (balra) és Czene Attila (jobbra) sem oko­zott csalódást, mindketten nyertek a Komjádiban (is) s zsebelték be a szintúgy győztes Güttler Károllyal egyetemben az ezért járó 3500 dollárt. Fotó: KONCZ GYÖRGY

Next