Kurír - reggeli kiadás, 1997. május (8. évfolyam, 119-146. szám)

1997-05-21 / 136. szám

T­orino neve valósággal összeforrt a FIAT-tal. Szinte nincs olyan ember, aki ha meghallja azt a márkát FIAT, ne asszociálna azonnal az olasz városra. És for­dítva is így van. Nem véletlenül, hiszen ez a kettős még az autó­gyártás őskorában lett népszerű és ez az együvé tartozás még ma is legendának számít. Az emberek általában szeretik Azt igazán nem lehet mondani, hogy a FIAT pihen a babérjain. Alig több mint két esz­tendő telt el azóta, hogy a népszerű kis­autójuk a Punto első díjat nyert az Év Autója-választáson és máris új köntös­be öltöztetik sokak kedvencét. Amikor a torinói gyár előrukkolt ezzel a modellel, az érdeklődőket leginkább a formája hódította meg. Aztán ami­kor autóztak is a „fiatocskával” kide­rült, hogy motorikusan sincs szégyen­kezni valója, így aztán nem csoda, hogy amelyik ország autópiacán megjelent a Punto, ott azt monda - legfőképpen a hölgyek -, pont ilyen autóra vágytunk, ha Olaszor­szágban, a maradék 48,1 szá­zalék óriást ett a 16­7 e 1­e­p­e­s Sporting vál­tozat, mely kényelmes őr­üléseivel és légkondicio­nálásával könnyen feledtette a kánikulát. Az autó a szerpentin­­utakat, s a gyakran előfordu­ló teherautó-akadályokat könnyedén győzte le, autópá­lyára érve pedig magabiztosan gyorsulva jól tartotta az iramot a nagyobb kategóriájú és nagyobb tel­jesítményű négykerekűek mellett. A 177 kilométer/órás végsebessé­get minden megerőltetés nélkül teljesítette, de mivel az olasz au­tópályákon 130 kilométer a meg­engedett sebesség, kénytelenek az olasz autókat. Szeretik, mert sportosak, szeretik mert pont olyanok, mint az itáliaiak. Ennek is tulajdonítható, hogy a Puntóból megszületése óta már több mint kétmillió kelt el. Ezt a rekordot 42 hónap alatt produkálták a nemzet­közi kereskedők, de nem lehet pa­nasz az Unóra sem amelyik 46 hó­nap alatt érte el ugyanezt a számot. Érdemes arról is szót ejteni, hogy 1996-ban a Puntek 51,9 százalé­pedig Európá­ban talált gazdára. Joggal kér­dezhetik, ha egy modell ennyire sikeres, ak­kor miért kell alig két év eltelté­vel megváltoztatni. Nyilván sok­féle magyarázat jöhetne szóba a gyár képviselő­itő­l, de a legvaló­színűbb nyilván az, hogy még sike­resebb legyen. És, hogy jó úton jár­nak a FIAT mérnökei azt az bi­zonyítja, hogy idén tovább javult a Punto népszerűségi indeksze, hiszen az első negyedévben már 166 ezer talált gazdára. A megújított modell nem sok­ban különbözik elődjétől. A kül­seje mindenképpen elegánsabb lett a kisebb esztétikai változta­tások hatására. A benzines mo­torcsalád egy új taggal bővült, mely már ismerős a Lancia Y- ból. Ez a rendkívül dinamikus, 1242 kcm-es, 16 szelepes erőfor­rás 86 lóerőt teljesít, maximális hatezres fordulatszámon. Város­ban 9,7, országúton 5,6, s vegyes körülmények között 7,1 literes átlagfogyasztást ígérnek a gyár­tók. Az új motor a következő tí­pusokba került beépítésre: Punto 85 16V ELX, Punto Sporting 16V, és a Punto Cabrio ELX. Az 1,2 literes erőforrás paraméterei gyakorlatilag az 1,6 literes motor képességeivel megegyezik. A 185/55-ös gumipapucsokkal fel­szerelt paripák rendkívül biztos autózást nyújtanak azok­­nak, akik az új mo­dell volánja­i mögött ül­nek. A Tori­no kör­­ny­é­ki, i­gén válto­zatos tesztautózá­sunkon rend­kívül jó be­a voltunk a száguldásból időnként visszavenni. A kiváló áttételezésű sebességváltó olyan gyorsítást tesz lehetővé, hogy szinte sport­kocsiban érezheti magát az em­ber. A Cabrio változatba átülve leengedett vászontetővel vágtunk neki a gyönyörű tájnak. Száz ki­lométeres sebesség felett viszont már elviselhetetlenek voltak a légörvények. Becsukott tetővel ha­ladva kiderü­lt, hogy meglepően jó az autó zajszigetelése. Mivel a Cabrio változat vékonyabb, 165/65-ös ab­roncsokkal rendelkezik, a stabilitása bizonytalanabb. Az ifj Punto két turbódízelmotorral kiegészítve vár­ja az érdeklődőket, nyár végétől már Magyarországon is. Dicséret illeti a Punto futó­művét, amely kitűnően csilla­pítja a kisebb útegyenetlensége­­ket. Az új bőrbevonatú kor­mánykerékről szabályozhatjuk a gyári autórádiót, bár a prog­ramváltáshoz sajnos a készülé­kig kell nyújtanunk kezünket. Kiszállva az autóból szembetű­nő a színrefényezett lökhárító és a sárga izzóval szerelt áttet­sző indexbura. Az eddigi hathoz képest nyolcra bővült a Punto színválasztéka, így aztán nem túlzás az a megállapítás, hogy a „kis torinói” üde színfolt a nemzetközi autópiacon. Kép és szöveg: KONCZ GYÖRGY Nyitott tetővel csak lassan, de biztosan íme a színválaszték Az új és a régi Figyelemfelkeltő műszerek, távirányító a rádióhoz I­­­ír Vario-bukkanás Egyre újabb és újabb al- és főkategóriák jelennek meg az autók világában. A korábbi korszakokhoz képest annyira megváltozott az életvitele a kü­lönböző márkák vevőkörének, hogy a jelentős gyárak egymást túllicitálva igyekeznek kielégíte­ni a legkülönfélébb és­­különösebb igényeket. Felértékelődött a szabad­idő, a szórakozás is, és ezt egyre több modell kifejlesztésénél veszik fi­gyelembe a tervezők. Kedveznek a gyártók a csalá­doknak is, így megjelentek az úgynevezett Funny­­kocsik mellett az egyterítek, illetve a hétköznapra, kirándulásra egyaránt alkalmas, variálható kocsik. A Volkswagen-csoport déli ága, a Seat a bar­celonai autókiállításon mutatta be a Seat Cordosia Variót. Családbéli vetélytársaihoz, a Varianthoz és az Avanthoz hasonlóan olyan ka­tegóriához tartozik, melyre családi voltához ké­pest a sportosság, a dinamizmus és a sokoldalú­ság jellemző. Akárcsak a kabriók, az utcai vagy a városi terepjárók, a Cordoba Vario egy adott életfilo­zófiát testesít meg. Az legfrissebb Seat-szülött szerencsére nem simul bele ennek a szegmensnek az egyre bővülő kínálatába. A spanyolok kombija sokat átmentett a mediterrán, latinos, ám mégis elegáns lendü­letből. A szépség természetesen nem megy a biz­tonság és a kényelem rovására. Az amúgy is tágas csomagtartó 1250 literesre bővíthető. A hátsó aj­tót úgy készítették el, hogy a nagyobb bőröndö­ket, táskákat is könnyedén lehessen a széles nyí­láson át elhelyezni a gépkocsiban. A nemzetközi autópiacon a Cordoba Vario ötféle motorváltozattal lép a porondra, azaz há­romféle benzines és kétféle dízel erőforrás közül választhat az érdeklődő. A benzinesek 1.4 lite­res, 60, az 1.6 literes, 75 pad­s központi befecs­­kendezéses és a szintén 1.6 literes pedig 100 ló­erős aggregátokkal indulnak a vevők kegyeiért folyó versenyen. Az 1.9 literes SDi 64, az ugyancsak 1.9 literes TDi 90 lóerős szíve sem hoz szégyent a Seatra. Magyarországon valószínűleg idén év végén, vagy 1998 elején bukkannak föl az első Seat Cordoba Variók. B. T. A szépség természetesen nem megy a biztonság és a kényelem rovására

Next