Kurír - reggeli kiadás, 1997. június (8. évfolyam, 147-176. szám)

1997-06-25 / 171. szám

1997. június 25.19 H­azahokules Az idei nyári melegben még nagyobb kényelmet kínál majd a Renault, hiszen valamennyi modelljébe alapfelszerelésként adja a színezett üvegek egy új generációját, amely az elő­zőhöz képest nagyobb szűrőhatással rendelkezik, és tovább csökkenti az utastér felmele­gedését. Ez a fejlesztés nagy előrelépést jelent az autók biztonságának és komfortjának növelésében. Az újfajta színezett üveg a Renault teljes modellpalettájában felváltja a fe­hér, illetve a hagyományos hővédő üvegezést. A hővisszaverő üvegezés is széria- vagy vá­lasztható felszerelés lesz a teljes termékskálában, a Twingótól egészen a Safrane-ig. Az autó utasterében adott esetben a felmelegedés igen magas lehet a Nap látható és infravörös sugarai miatt. A ha­gyományos színezett üvegezés a napsugárzás mintegy öt szá­zalékát veri vissza, a fennma­radó rész vagy közvetlenül az utastérbe kerül, vagy az üveg elnyeli, és szép lassan az utas­térbe sugározza. Ezeknek az üvegeknek nagy hibájuk, hogy az infravörös sugárzással együtt akadályozzák a látható fény áthaladását is. Ebből kö­vetkezik, hogy a színezettség nö­velése hagyományos módszerek­kel nem megoldható, mivel ez csökkentené az átláthatóság, és ezen keresztül a biztonság mér­tékét borús időben és éjszaka. Az új hővisszaverő szélvédő lehe­tővé teszi, hogy az üveg kizá­rólag azokat a sugarakat szűrje ki, amelyek a gépkocsi felme­legedéséért felelnek úgy, hogy eközben az üveg átláthatósága nem csökken. Ezzel a mód­szerrel nagyjából hatszorosára növekszik a hővisszaverő ké­pesség a hagyományos színe­zett üveggel szemben. Ez az újfajta szélvédő a szokásos ket­tős üvegtől annyiban tér el, hogy a két réteg között 15-10 ezüst- és titánréteget találunk, amelyeknek az összvastagsága nem éri el az 50 mikront. Ezzel az új módszerrel egy­szerre sikerült növelni a veze­tés biztonságát és komfortját. A jelenleg alkalmazott színe­zett üvegekkel összehasonlítva az új technológia nagyobb szűrőképessége révén 15 szá­zalékkal csökkenti a közvetle­nül a bőrön érzett hőséget. Köszönhetően az újításnak, a klímaberendezéssel rendelkező autókban a kívánt hőmérséklet eléréséhez szükséges idő harma­dára csökken. Szintén mérsék­lődik a beállított hőmérséklet megtartásához szükséges ener­gia mennyisége is (kb. 10 szá­zalék), ami a fogyasztás csök­kenését eredményezi. A hővédő üvegezés további előnye, hogy a kényelmen kí­vül a biztonságot is fokozza. Az utastérben található anya­gok (a műszerfal felső része, az ülések, a kormánykerék) a Nap hatására akár 60-100 C- fok körüli hőmérsékletet is el­érhetnek. Ezzel szemben az emberi test „forróság”-érzete 60 C-fok körül kezdődik, míg az égésérzet 100 C-fok kör­nyékén. Az új hővisszaverő szélvédő jelentősen csökkenti mindezen berendezések fel­­melegedését. A hővisszaverő réteggel ellá­tott szélvédők a legkisebb rész­letekben is gondosan illeszked­nek a különböző Renault típu­sokhoz. Például a szélvédő íriszkék színe, amelyet a Renault Design határozott meg, össz­hangban áll a gépkocsi többi szí­nezett üvegének színével. A ha­gyományos szélvédőknek meg­felelően ennél a szélvédőnél is kifejlesztették a kőfelverődések vevőszolgálatban is alkalmaz­ható javítási módszerét. l»\KI »MISI KI I I H HISS Wi hi i m tmi \\i\i)iCKi.t:\ 30% I'AKI BRISK 11 IM I //'.II.n WINDSCREEN Jöhet a meleg, jöhet a napfény mm T­inédzserek A 15 éves Fővinform-Budapest, a Fővárosi Önkormányzat Közleke­dési Információs Szolgálat új arculattal jelenik meg ezentúl az utazó­­közönség előtt a főváros hírcsatornáin, de természetesen nem meg­tagadva a régi jól beváltat. A motorizáció robbanása, valamint Budapest sugaras-gyűrűs elren­deződése szükségessé tette sokkal több közlekedési információ megje­lenését, s ott volt a jó példa, az Útinform. A közlekedési információ iránti igény azóta rohamléptekben növekedett, mivel az úthálózat fej­lesztése csak nagyon lassú ütemben történik, Budapest személygépjár­mű-állománya pedig az 1982-es 300 ezerhez képest majd kétszeresére emelkedett, valamint a benzinárak drágulása előtérbe helyezte a tö­megközlekedés mindennemű változtatásáról a tájékoztatást. A közlekedési információk fontosságát igazolja, hogy 15 évvel ez­előtt napi 10 alkalommal, ma több mint 100 alkalommal jelennek meg a Fővinform-Budapest hírei a különböző kommunikációs csatornákon. Az Európai Műsorszóró Szövetség (EBU) közlekedési szerkesztői­nek találkozóján kiderült, hogy szervezettségük egyedülállóan sokrétű. Társszervezeteik közül a legszorosabb a kapcsolat az Útinformmal, de együttműködnek a közterület-felügyelettel, az autóklubbal, a Kerék­párral Közlekedők Országos Szövetségével, a Volánnal, az LRI­­Malével,­a tűzoltósággal, a Tourinformmal, és újólag együttműköd­nek az ORFK Köztársasági Őrezredével is. A zárt tévéláncon (ZTV) keresztül 30 útirány figyelhető meg folyamatosan, így a munkatársak hét monitoron nézhetik a belváros forgalmának alakulását. Egy éve segíti munkájukat a Westel Road Club, amely az ingye­nesen hívható (06-60)­808-011-es számon tájékoztatást ad az utakon tapasztaltakról. Nekik köszönhetően esetenként még a rendőrségnél is hamarabb értesülhetnek egy-egy balesetről. A számtalan szálon befutó, nagy mennyiségű információt számí­tógépen és nyomtatásban egyaránt dokumentálják. A televízió kép­ernyőjén a képújság oldalain, azután, több mint 12 éve rajzos formá­ban jelennek meg a főváros közlekedési hírei péntek délután az Ab­lak szolgáltató műsorában, nyolc éve majdnem minden reggel a Nap Tv-ben és újólag az MSat-on. Június utolsó hétvégéjére is nyugodtan szélnek eresztheti az óráját. Mert ezen a két napon, azaz június 28-án és június 29- én a belföldi beszélgetés, az eredeti 26 forintos percdíj helyett, csak 12 forintjába kerül percenként. Sőt, az év végéig minden Pannon GSM előfizetőnek, minden hónap utolsó hétvégéjén csak ennyibe kerül egy perc telefonálás! További részletekért hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat a 06 1 464 6020-as, a 00 20 200 200-as vagy mobiltelefonjáról díjtalanul a 030- as telefonszámon! A kedvezményes időszak június 28-án 00.00 órától június 29-én 24.00 óráig tart. Az árak ÁFA nélkül értendők! gwv Az Ol VOllCil .AAAAAAA pannon gsm V Közismert, képzett munkatársak az alapító tagok, Rosta Mari­ann­a főnök, Fuchs Tamás helyettes vezető, Lorencz Pálma, Vizelyi Márta, Csordás János, és akik később érkeztek a csapatba. Havasi Zsolt és Zbroda Gyula ugyancsak az érdeklődők rendelke­zésére állnak a nap 24 órájában. SZIGETCSOPORT Ismét egy különlegességet kínál az úti Suzuki-ház Galéria. Ógyi György alkotásai díszítik a szalon látványos üvegfalát, a bemutató­ ­ címe pedig nem más, mint Insula. Ez a szó szigetet, elszigeteltséget jelent, s nem véletlenül választotta a két művész ezt a címet kiállítá­suknak. Papp Mina művészettör­ténész - a Suzuki-ház Galéria vezetője - sze­rint ugyanis a két mű­vészben nemcsak az a közös, hogy sziget­­szentmiklósiak és az ott működő művészeti csoport tagjai, hanem az is, hogy mindketten egy kicsit elszigetelőd­ve szemlélik a világot, az őket körülvevő dol­gokat. Ez a látásmód egyébként munkáikon is látszik, hiszen han­gulatuk, mondanivaló­juk lényegesen eltér kortársaikétól. A két művész festményei várhatóan még több érdeklődőt vonzanak majd a Suzuki-házba, ahol egyébként a ko­csik is népszerűek, s a jó idő beálltával Veres Gábor csapatának nem sok pihenő jut.

Next