Kurír - reggeli kiadás, 1997. december (8. évfolyam, 328-356. szám)

1997-12-01 / 328. szám

CM­CO !­... Feljelentik Petákot? Az MTV Rt. elnöke, Peták István ellen vár­hatóan a héten ügyészségi feljelentést tesz a részvénytársaság felügyelőbizott­sága. Az elnök törvénysértő bűnlajstromát tartalmazó vaskos dossziéjában olyan té­telek szerepelnek, mint például szabályta­lan szerződéskötések, kötelezettségválla­lások sportműsorokra, filmvásárlásokra, olyan döntések, amelyeket az elnök jogta­lanul, a tévékuratórium megkerülésével hozott. Lehet persze, hogy az ügyből még­sem lesz ügy, hiszen a politikának is kínos lehet egy ilyen cécó. Félő, hogy - elkerülendő a nagyobb botrányt - a politi­kusok megelégszenek az elnök csendes távozásával, illetve azzal, hogy Peták át­evezzen az egyre függetlenebbé váló MTV 2-es csatornához. Ez utóbbi variációt lát­szik igazolni az a minapi elnöki döntés, amely létrehozta a kettes csatorna prog­ramtanácsát, amely még az alelnököktől is függetlenül működik majd. 0 344-2500 1997. december 1. netto Az őszinte hazugság művészete Milánói beszélgetés Vittorio Gassmannal A filmezés már szinte csak hobbi számára. Legutóbb egy arisztokratikus maffiózót ala­kított Barry Levinson Sleepers című mozijá­ban. Szereti Jancsó Miklóst és a magyarokat, ami elég indok ahhoz, hogy jövő májusban Budapesten forgasson egy Jancsó-filmet. Ró­mában egy kulturális város létrehozásán fára­­dozik. Sikerült kigyógyulnia depressziójából, ám a dohányzásról nem képes lemondani. Ő Vittorio Gassman, a legintellektuálisabb szí­nész, aki őszinte hazugnak vallja magát. Exk­luzív interjúnk Milánóban nagy sikerű iro­dalmi talk show-jának bemutatója alkalmából készült vele. (Lapozzon a 10. oldalra!) Hiin HUIi 19111 ímii m-aji Akar ön a Kurír vendége lenni? Szeretné az országos bemutató előtt Kurt Russell A félelem oszágútján című filmjét megnézni? Ha igen, olvassa el tennivalóit a 15. oldalon! ■ k// II lins poszter A nő az oka mindennek. Még akkor is, ha jó ránézni! Mármint a plakátra, így gondolhatta ezt az az autós is, aki a történtek után valószínűleg soha többet nem néz női fehérneműre. Barcelonában egy kávéház kirakatá­ban helyezték el ezt a hatalmas posz­tert, ami ugye nem véletlenü­l vonta el a vezető figyelmét. Olyannyira nem figyelt, pontosabban, nem az útra fi­gyelt, hogy felhajtott a járdára, és saj­nos halálra gázolt egy 13 éves kis­lányt. A látnivalót azonban nem szed­ték le, de remélhetőleg nem lesz újabb tragédia. Fotó: MTI Holnaptól: A Mastro-botrány Szövevényes büntetőügyről számolunk be holnap kezdődő sorozatunkban. Egy polgártársunk más­fél éve feljelentette korábbi főnökét. Bizonyíté­kok sorát csatolta­­ a feljelentéshez, amiben gépkocsicsempészet, útlevélmizéria, ausztriai fe­ketemunka, adó- és tb-csalás gyanúja éppúgy fel­merül, mint okirat-hamisítások tömkelege. Az ügy aktái azonban szinte állandóan vándorúton vannak, vagy éppen íróasztalfiókok mélyén lapul­nak. A nyomozás pedig áll. Vagy mégsem? A vá­laszt keresse keddtől a Kurírban. Liptlfe -M1 Megtudhatja december 7-én este 6 órától a Duna Plazában Sztárvendégek: a 100 Folk Celsius, St. Martin, Tolcsvay László, Benkő László és Somló Tamás Szenzációs nyereményese. A helyszínen jelentkező Miklósoknak külön meglepetése­n,A7/\| Ne feledje: december 7-én 18 órától a Duna Plazában a Kurír és a 92,9 STAR Rádió Mikulása azokat is várja, akik a 60-as, 70-es, 80-as években voltak gyerekek. 1118 Budapest, Citadella sétány

Next