Kurír - reggeli kiadás, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1998-02-24 / 54. szám
1998. február 24. - Önok hidat építenek a régi néphangulatok és a mai muzsikájuk között. Robert Plant: - Ez nem nagy ügy - elvégre akkor is az volt a célunk, hogy minél dinamikusabbak legyenek az előadásaink, hogy teljes palettát kínáljunk a legvadabb rock and roll és az akusztikus, népzenei hangulatú muzsikák találkozásából. - Megtalálták a közös hangot azok után, hem csaknem másfél évtizedig nem dolgoztak együtt? - Miért ne találtuk volna meg? Elvégre harminc évvel ezelőtt teljesen spontánul hangoltunk egymásra, egy csónakházban kezdtünk el közösen pengetni. Ugyanazok az emberek vagyunk, és amíg nem dolgoztunk együtt, sokat álmodtunk időnként egymásról is. Aztán kiszedtük az álmokból est! egymás szem Bocs, ha túlságosan san hangzik! - Az áprilisban megjelenő közös lemezt sokféle utazás előzte meg: ön végigment az ázsiai selyemúton, Jimmy Brazíliában járt. Jimmy Page: - Amikor véget ért az utam, majd szétvetették a fejemet a zenei ötletek, és bár a legtöbb motívum életre kelt gitáromon, állandóan úgy érzem, hogy vissza kell mennem e tájra, hogy megtaláljam az újabb utaimat. - Van-e jelenleg olyan „ menedékhelyük”, mint annak idején a walesi Bron-Y-Aur tanya volt, ahol a harmadik és negyedik Zeplemezt felvették? Robert: - Az útlevelem ilyen menedék. Bárhová megyünk, mindenütt embereket, szíveket találunk. Három évvel ezelőtt például Marokkóban gyűjtöttünk zenéket. Meghívtak bennünket egy házba, ahol egyszerűen, tévé nélkül éltek. Amikor megvacsoráztunk, mindenki elkezdett énekelni, majd táncolni. És azt szerettem volna, ha soha nem ér véget az este. Ott helyben több tucat dal morzsái maradtak bennünk. De ezek már egy újabb lemezterv elemei lesznek. - Önök mindig sokat adtak az okkult hatásokra. Azt mondják: egy Bak és egy Oroszlán nehezen jön ki egymással. Önöknek viszont sikerült. Jimmy Page: - Úgy látszik, a Sorskönyvünk megegyezik. Voltak összetűzéseink, de a fontos pillanatokban mindig összejöttünk. - A Led Zeppelint sokan istennek, sokan halálra ítélt mamutnak tekintették az elmúlt húsz évben. Erre a legjobb ellenpéldám, hogy 1977-ben elmentünk a Damned nevű punkbanda londoni koncertjére. Mindenki azt mondta, hogy, a punkok utálnak minket, ehhez képest Rat Scabies, a Damned dobosa térden állva kérte szegény Bonzo Bonhamet, hogy doboljon helyette. Különben mi legalább annyira punkok voltunk, mint ők, hiszen darabokra törtük a hagyományos angol bluest És nem kis örömmel értem meg, hogy a ’90-es években feltűnt fiatalok is sűrűn nyúlnak vissza hozzánk. Robert Plant: - Velem az is előfordult, hogy megkértek, írjak olyan szöveget tinédzserbandáknak, mint amilyeneket a Zepnek szoktam. - Igazi öröm önöket ilyen derűsnek látni. Élő cáfolatai annak, hogy a Zep tagjai a rock sötét oldalát képviselték. Jimmy Page: - Persze ezt a rémhírt arra alapozták, hogy szívesen foglalkoztam mágiával, Aleister Crowleyval, Robert pedig a kelta mítoszokkal. De ezekben a túlzásokban főleg önök, újságírók a hibásak. Én legalább húsz olyan könyvet forgattam, ami a Led Zeppelinről szólt, de egyik sem fogta meg a zenekar lényegét. A publikum sokkal okosabb volt... GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Page, a Bak, Plant, az OroszlánFotó: HEGEDŰS ÁKOS A csoda, a remegés, a közelség, az érintés érzése letaglózza a zeneszerető újságírót, aki néha megengedi magának, hogy kicsit szubjektív legyen, amikor olyan muzsikusokkal találkozik, akik meghatározták ifjúkorát. Macskaszemű Jimmy Page és Sir Lancelot of Robert Plant, a Led Zeppelin két ásza valószínűleg már túl van a bálványimádások korán, és képesek magukat saját mítoszukon túl is szemlélni. Erről szólt beszélgetésünk. Csak szépen, műsorban Kósa Somogyi György, a Reuters üzleti híradója és a Nap Tv főszerkesztői posztja után most az MTV 1 programigazgatója lett. Munkatársaival közösen egy könyvvizsgáló cég aprólékosságával igyekeznek feltérképezni a cég szerződéseit, kinnlevőségeit és szerződési kötelezettségeit. A jövő tervezéséről csak ezután eshet szó. - Most tényleg az a feladat - mondja Kósa Somogyi György hogy műsorötletek helyett a Magyar Televízió gazdasági körülményeit kell tisztázni. Egyelőre nehéz átlátni a helyzetet, s az már most egyértelmű, hogy nagyon kevés a pénz a közszolgálati tévében. - Hogy lehet ez, amikor a reklámbevételek a rekordokat döntik? - Még mindig túl sokan dolgoznak az intézményben, a leépítést és a szervezeti modernizációt évekkel ezelőtt el kellett volna végezni, de senki nem mert igazán a darázsfészekbe nyúlni. Gondjaim vannak a külső gyártású műsorokkal is, ezek túlságosan sokba kerülnek számunkra. Szeretnék beszélni ezekkel a cégekkel, s önmérsékletre inteni őket. - Az egyik ilyen külső vállalkozó Friderikusz Sándor, aki csődeljárást indított az MTV ellen, s kéri a szerződése szerint neki járó több mint harmincmillió forintot... - A múlt héten egy előre egyeztetett időpontban a Magyar Televízió teljes vezérkara várta Friderikuszt egy megbeszélésre, de nem jött el. Úgy gondolom, ő kétségkívül a hazai televíziózás sztárja, de ha tartós együttműködést szeretnénk, mindenképpen csökkentenie kell műsorai költségeit. Ma úgy fest, a Magyar Televízió a tavalyi összegnek körülbelül a felével kénytelen gazdálkodni, a megszorítások pedig mindenkire, az ismert sztárokra is vonatkoznak. - Mi marad akkor a képernyőn? - Reményeim szerint minden és mindenki, ami és aki fontos, aki képes alkalmazkodni a helyzethez. A közkedvelt sorozatok, a vetélkedők biztosan folytatódnak. Szeretnék az egyes csatornán sportközvetítéseket is adni, egyelőre ugyanis itt nézhetnék többen. A Filmfőszerkesztőség is bevásárolt, tehát marad a hétvégi, jól bevált sztárparádé is. Kiváló a kapcsolatom Kővári Péterrel, a kettes csatorna intendánsával, vele is egyeztetni fogjuk elképzeléseinket, hogy a két program kínálata ne üsse, hanem kiegészítse egymást. Én is érdekelt vagyok abban, hogy az MTV 2 végre magára találjon. - Közelednek a választások, milyen műsorokkal készülnek a májusi voksolásra? - Ezt a területet László József alelnök fogja össze, s biztos vagyok benne, hogy az általa felállított stáb tökéletesen megfelel a fokozott elvárásoknak. - Az utóbbi években többen próbálták gazdaságosabbá tenni a Magyar Televíziót, de senkinek sem sikerült... - Muszáj, hogy sikerüljön. Horváth Lóránt, aki megbízottként az elnöki teendőket látja el, szintén osztja a véleményem, nincs más út, ha meg akarjuk menteni a céget. (GRÉCZY) A Sakál másnapja Michael Caton-Jones (a Rob Roy, a Doc Hollywood és a Memphis Belle korábbi rendezője) Frederick Forsyth alapművéből kiindulva olyasmire vállalkozott, amellyel méltán kiérdemli a tengerentúli filmipar legbátrabb, egyszersmind legpofátlanabb filmkreátorának kijáró elismerő csettintést. Elvégre az már önmagában nagy kunszt, ha valaki veszi a bátorságot, és újraforgat egy mindmáig hatni képes, a filmművészet toplistáján az élbolyba sorolt alapművet, esetünkben „leporolja” Fred Zinnemann A Sakál napja című kultuszfilmjének legendás képkockáit. Nagy kunszt, bár nem vall ép elmére az sem, hogy emlegetett „mozidémonunk” - a járt utat messze elhagyva - még át/meg is dolgozta (kiherélte?) a legendás igaz mesét, és az eredeti Sakál-sztori helyett egy modern (amerikai) álom leplébe csavarta a cselekményt. E mutánsmoziban szövetségre lép az FBI mesterlövésze révén az IRA, valamint az orosz kémelhárítás, mi több, a célpont, a tetthely és az elkövetés módja is megváltozott. Egyedül a Sakál olyan, amilyennek megszokhattuk. Célratörő, rideg iparos, aki mestere az álcázásnak; ha kell, megnyerő, ha kell, pikírt, s ha úgy hozza a sors, megváltoztatja arcát, hangját, (méreteit?), korát, modorát, hajszínét. Ezerarcú kaméleon, tökéletes gyilkos. A Sátán maga, Bruce Willis megformálásában kétségtelenül újjáéled a figura, abszolút beleillik a képbe. Stílusa, „gyilkos sármja” van. Mégis, ha akarva-akaratlanul összehasonlítgatjuk a hajdan látottakkal, az Edward Fox bőrébe bújt szörnyszülöttel, a mérleg nyelve bizony az utóbbi felé billen. Az a fajta elegánsan torz, kettős személyiség, az a műfajteremtő árnyalt jellemábrázolás itt csupán megidéződik, fel-felvillan. Willis felszínesebb és kevésbé intelligens bérgyilkos-macsó, igaz, az ezredvég „klónharcosaihoz” jobban passzoló karakter. Azok számára, akik csak most vele ismerik meg a történetet, minden bizonnyal (és teljes joggal) imponáló ez a Sakál-jelmez is, ám az igazit a hűvös angol hordta még annak idején. De visszatérve Caton-Jones mozijára, összességében - az igyekezeten túl - elismerésre méltó, a tálalás. Számos eredeti figurával, eseménnyel és ultramodern technikai ketyerével (értsd: látványelemmel) gazdagodott a sztori. Még a széplelkű terrorista sematikus maszkja sem áll rosszul Richard Gerenek, nem beszélve az amazonterminátori minőségben brillírozó Diane Veronáról. De az idősödő nyomkeresőként visszatérő Sidney Poitier is kellemes színfolt, bár érthetetlen, miért kellett a Forsyth-műben oly kemény és furfangos kopót (vö. Terence Alexander) afféle finom lelkületű pótapukává, szolgáló és sohasem vélő nemzeti hőssé „faragni”. Mindegy. A film így is megérdemli a figyelmet, bár a rendező őszinte summázata azért sokat elárul: „...felismertem, hogy olyan filmet csinálhatok, amely pusztán szórakozás, de meglehet a maga művészi önállósága”. Na ez az. SZABÓ ZOLTÁN ATTILA KULTÚRA 15 akt nnnr 'i> ik ain ni Jk'ftüM M Willi Hl ■■LJI ■■ IB lBt’IIBlBI IBBI BBi IBi 'Bk’IBkr^ IBÍ1I IBI BL3BIBBBI L. ' JC..BMBBBBIB ■■■uiiiairiiiii Hétfő: adásszünet. A mai ifjoncok talán már el sem hiszik, de volt ilyen, méghozzá alig több mint egy évtizede. A hét első napján pihentek a tévékészülékek, ha igaz, az egykori nagyvezér, Kádár János felesége gondolta úgy, hogy legyen egy napja a családoknak, amikor magukkal foglalkozhatnak. Az ötletet bevette a rendszer, s működött évtizedeken át, úgy, hogy közben minimum az űrbe kellett utaznia a derék Farkas Bertalannak, hogy beiktassanak egy rendkívüli adásnapot. (Igaz, talán cserébe a hétfői tévépauzáért mindig ezeken a napokon hallgathattuk a friss, odamondogatós rádiókabarét.) Emlékszem, a ’70-es években hosszabb távon nálunk időző ausztrál ismerősünk csak hetek múltán hitte el, hogy nem ugratjuk, hanem valóban szabályozottan működik ez a kapitális szünnapbaromság. Mindez manapság már hihetetlennek tetszik, hétfőnként is ömlenek ránk a végeláthatatlan sorozatok, a közszolgálatiból, kereskedelmiből egyaránt. Ezek közül a legjobb azonban éppen azokból az időkből származik, amikor hétfőnként még csendesek voltak a tévékészülékek. A Tenkes kapitányát sokadszorra is élvezem (ezzel, azt hiszem, nem vagyok egyedül), s külön öröm számomra, hogy a főszereplő, Zenthe Ferenc még három és fél évtizeddel a film elkészülte után is egészséges és játszik (igaz, nem eleget). Ami viszont a hétfői nap egyéb részeit illeti: Kádárné szellemében saját hatáskörben adásszünetet rendeltem el. Lehet, azért, mert nem tudtam választani a brazil, az amerikai és a német sorozatok között. B- A. V.J EMERTON-DÍJ Április 4-e már nem állami ünnep, ezért nyugodt szívvel választhatták ezt a dátumot az idei Emerton-díjak átadására. A Magyar Rádió könnyűzenei stúdiója vezetőjének, Lukácsházi Győzőnek irányításával ült össze a zsűri, s hozta meg döntését. Az év énekese Horváth Charlie, énekesnője Malek Andrea. A musicalkategóriában Forgács Péter és Keresztes Ildikó győzött. A tavalyi esztendő zenekara a Korál, dzsesszszólistája Schreck Ferenc,formációja az In Line. A folk kategóriában Sebestyén Márta és a Süvöltő együttes kapta a legtöbb szavazatot. Hangmérnöki munkájáért Matz László nyert díjat. Az év kiemelkedő zenei tevékenyégéért Malek Miklós Trombitaversenyének interpretálásáért Geiger György veheti át az eMeRTondíjat. Az életműdíjas Dobsa Sándor lett. A győztesek felléptével rendezett gálának a Budafok-Tétény Művelődési Központ ad otthont, s felvételt készít róla a Magyar Televízió is. G. zs. Erkel Színház, II. 26. 18.00 Carmen, II. 27 19.00 Márta, II. 28. 19.00 János Vitéz, 19.00 Nabucco, III. I. 17.00 A trubadúr. Katona József Színház, II. 26. 19.00 Yvonne, burgundi hercegnő, II. 27. 19.00 Agyő, Kedvesem!, II. 28. 20.00 Hommage á Mary Wigman - Egy faun délutánja, III. 1. 19.00 Yvonne, burgundi hercegnő. Kamra: II. 26. 19.00 Henschel fuvaros. Kolibri Fészek: II. 28. 10.30 Alice Csodaországban,II. 29. 15.00 Rózsa és Ibolya. Kolibri Pince: II. 25. 20.00 Szobazene egy fotelben, II. 26. 19.00 Anatómia teátrum. Kolibri Színház: II. 25. 10.00 A rút kiskacsa, II. 27., II. 19.00 Megyeri Gyalog Galopp. Magyar Állami Operaház: II. 24., II. 26. 19.00 Otelló, II. 27. 19.00 Cosi fan tutte. Madách Színház: II. 24. 19.00 Hegedűs a háztetőn. Merlin Színház: II. 24. 22.00 A test angyala, II. 25. 19.00 Szegény Dániel, II. 26. 19.00 Szerelem, szerelem, II. 27. 19.00 Don Juan, a sevillai, a kővendég és a szédelgő. Mikroszkóp Színpad: II. 26. 19.30 Mikroszkóp Szatellit, III. 1. 19.30 Mindenki mindenkivel. Pesti Színház: II. 24. 19.00 A Phaedra-story, II. 25. 19.00 Sógornők. Pinceszínház: II. 24. 20.00 Emigránsok, II. 25. 14.00 Suli-Só, II. 26. 16.00 Elektra, II. 27. 19.00 Rómeó és Júlia, II. 28. 19.00 Rögtönzések Színháza, Radnóti Színház, II. 24. 19.00 Ványa bácsi, II. 25. 19.00 Anconai szerelmesek, II. 26. 19.00 Inri, II. 27. 19.00 Agónia, III. I. 19.00 Háztűznéző. Vígszínház, II. 24. 19.00 Vízkereszt vagy amit akartok, II. 25. 19.00 A padlás, II. 26. 19.00 Össztánc, II. 27., II. 28., III. 1. 19.00 A salemi boszorkányok. Házi színpad, II. 25. 19.30 Leenane szépei "