Kurír - reggeli kiadás, 1998. április (9. évfolyam, 89-117. szám)

1998-04-08 / 96. szám

1998. április 8. Nem azért írjuk, hogy dicsekedjünk, de mi előre megjósoltuk, hogy amíg a választások­ra készülődik az ország választójoggal ren­delkező felnőttkorú lakossága, addig a poli­tikusok egyeduralmát roppant nehezen tör­heti meg kívülálló a Kurír-listán. Erre per­sze válaszolhatja a kedves olvasó, hogy ezt aztán igazán nem volt nehéz kitalálni. Mi ezt készséggel elismerjük, ám lássuk be, a mai világban már ez is szép teljesítmény. Nagyjából a sorrend is kiszámítható, bár olykor az élet, a nagy rendező közbeszól, így keveredhetett egy dávodi kislány az or­szág vezetői közé. Jellemző a politikától felfűtött közéletre, hogy a lapunkban legtöbbször megjelenők Bill Clinton 10 Sármos fickó, kétség­telen. Nőügyei lecsen­gőben, de ahogy a múlt hónapban, most is ott a tarsolyában Irak és a Közel-Kelet. Egyelőre merő­nyerő a Clintonék Bilije. Horn Gyula 9 Megtört a varázs, a szocialisták frontem­bere lecsúszott. Igaz, csak a második hely­re. Azért nem kell őt félteni, híresen várat­lan megjegyzéseivel nemcsak koalíciós partnereit lepi meg. Jack Nicholson 9 Leány- és asszonyszí­vek ripityára törője, azzal az utánozhatat­lan sátáni és mégis el­lenállhatatlan moso­lyával begyűjtött egy kicsiny szobrocskát. P. Kati­­ Sajna, a magzat, de még inkább az Alfa Szövetség saját érde­kei kíméletlen képvi­seletének hála (?), a 13 éves leányanya gyakori szereplővé vált lapunk oldalain is. Vladimir Meciar . A szlovákok erős em­bere, az egykori bok­szoló hetek óta igyek­szik megsorozni, s ha lehet, padlóra küldeni magyar ellenfeleit. Nemcsók János , Bős, Pilismarót, Nagy­maros folyamatosan gondoskodik a kor­mánybiztos dunai ka­landjáról és az élboly­ban elfoglalt helyezé­séről. Ezen csak egy kormányváltás változ­tathat. Változtathat? Natascha Kampusch 7 Szomorú szenzációban tőlünk nyugatra sin­csen hiány. A kis Na­tascha Ausztriában tűnt el, s a fél ország kereste hiába. Ő sem jószántából kevere­dett az első tízbe. Kuncze Gábor 6 Az alvilág és a közbi­zonytalanság bizto­sítja, hogy nyomul a listán. A gépjármű­­törzskönyvekre szánt félmillióra elpárolgá­sa a jövő hónapban is jó hely hatja­ jó helyezéshez juttat­ Kovács László . Külügyeink irányítója megbízható, egyenle­tes játékkal, EU-val, NATO-val, Szlovákiá­val, nádi hegedűvel, egyebekkel betonozza az első tízben elfoglalt előkelő helyét. V. Csernomirgyin 5 Borisz cár egyik jobb­keze, aki hol eltűnik, hol előbukkan a hata­lom balladai homályá­ból. Ez a tapasztalt játékos egyszer még csapatkapitány lesz. Kökény Mihály 4 Most éppen nem a ho­ni egészségügy hol csendes, hol hangos haldoklása röpítette a felső tízbe, hanem a kamasz anya ügye és a némi följelentés, or­vosi kamarából való kizárási javaslat. Sz. Milosevics : A szerbek zord veze­tője Koszovó révén ért révbe, persze csak ami a Kurír listáját il­leti. Ám itt ez a helye­zés megilleti. A Híremben 1­998. március csapatában még a sereghajtók között is akadnak pártvezérek. Rajtuk kívül művé­szek, sportolók, egyéb hírességek szorultak le még a pontot hozó helyezésekről is. Nincs ez másképpen a külföldiek között sem. Az amerikai elnök harmadik hónapja béreli meglehetősen nagy fölénnyel a dobo­gó legfelső fokát. A határokon túli nagy em­berek között azonban már vegyesebb a kép, ami azt is jelenti, hogy kitekintve országunk­ból már nem csupán a pártok és intrikáik, ígéreteik, balhéik érdeklik az embereket. A félreértések elkerülése végett minden­esetre leszögezzük, a nevek mellett találha­tó számok nem a megjelenés gyakoriságát jelölik, hanem a sorrendet. Gál Zoltán 2 Ő is elnök, csak a par­lamenté. Ünnepélye­sen berekesztett Or­szággyűlést, nyilatko­zott a szlovákok há­gai fenyegetőzéséről, egyszóval közszere­pelt szakmailag. Bicskei Bertalan ! Önsorsrontó ember a magyar. Néha nagy nekibúsultságában még a válogatott lab­darúgók szövetségi kapitányságát is el­vállalja. Ezt tette Bics­kei mester is. Legyen neki könnyű e poszt. Leonardo DiCaprio­­ Ez a Leonardo ugyan nem egy Vinci, de azért egészen ügyes a fiú. Ezzel a Titanic cí­ mű filmmel alaposan bekavart az Oscar-dí­jasok közé. Elsüllyedni már profi módon tud. Torgyán József 10 A rózsadombi kisgazda szó szerint berobbant az élmezőnybe. Ehhez persze szükség volt egy merénylőre és két kiló danubitra is. Borisz Jelcin : Majdnem minden oro­szok elnöke, aki leg­följebb lélekben lehet minden oroszoké, ru­tinból néha ellenez egy kicsit NATO-slag , ormányát is billenti olykor. Göncz Árpád , Köztársaságunk elnöke sem henyélt. Kitünte­tett, beszédeket ab­szolvált, tette a dol­gát, ahogyan illik. Az ő posztján ennyi is elég a biztos bejutáshoz. Benjamin Netanjahu 3 Ez a hajthatatlan ember addig civakodik a pa­ lesztinokkal, amíg be nem verekszi magát la­punk statisztikai élme­zőnyébe, még ha csak a hátsó traktusba is. Helmut Kohl Nagy ember, tisztelői és ellenlál tartják ma­sai egyaránt. Persze az egyik a szellemére, a másik a termetére gondol. A kancellár széke mostanság ugyancsak ingadozik. levegő az jó. Közel az erdő. Innen a dombról még kilátás is van. Nyáron na­ponta kétszer jár a busz, az egyéb év­szakokban semmikor. Szívet, tüdőt próbáló gyalogút. Különösen ajánlatos aggoknak és mozgáskorlátozottaknak. Mert­hogy ők az üdülőnek készült, de szociális ott­honná változott házak lakói. A bejárattól balra az első szoba, és annak bérlője mindenképpen megmutatandó, ha neves vendégek, pláne a mi­nisztériumiak, jönnek látogatóba.­­ Olyan, mint a kiállított tárgyi. - Valami olyasmi. A szöveg az ugyanaz: Ide feltétlenül tessék benézni, itt él a mi Gyulánk, Böszörményi Gyula. És akkor a nyakak meg­nyúlnak, a fejek benéznek, és mindenkin elömlik a mosoly. Kölcsönösen. Szinte tapsikolva men­nek fel, hogy lám, és még író is. - És közben ? - Közben én azt szeretném mondani, hogy uraim és hölgyeim, tessenek maradni. Úgy egy hétig, de legalább a hét végére. Aztán, amikor innen hazafelé tartanak, akkor fogalmazzák meg, hogy milyen nagyszerű Erdőkertesen. - Mit utál ennyire? - Azt, hogy a fabódékban még böffenteni sem lehetett, hogy a furnérlemezen át a szomszéd meg ne hallja, és ne üvöltsön át, az anyádat em­legetve. Itt már téglák választanak el bennünket, a tűztől sem kell félni. Volt késelés, verekedés, most csak irigység. Gyilkos irigység. Ebbe bele­játszik a feladás, aki szociális otthonba kerül, az érzi, innen nincs tovább. - Van? - Jókor kérdi. Depressziós lettem attól, hogy nincs. Nem akartam fölkelni, már nem ettem, nem ittam és nem beszéltem. Akkor a falubéli barátok összeszedtek, és elfuvaroztak a Lipótba. A gyógyszer visszahozott. Újra dolgozom, írok. De ne higgye, hogy nem szorongok. Visszajön a baj. És nem hiszem, hogy tabletták kivezetnek abból, amiben vagyok. Nekem miért nem lehet asszonyom, családom, otthonom? - Szobavécével? - Avval. Meg azzal, aki ráemel, és aki kádban füröszt. A többi megy. Ha már átraknak a kocsi­ba, érek, kerekeken gurulok, és ott a számító­gép, írok. És szárnyakat kapva írnék, ha meglen­ne nekem az, mi másnak. Saját lakás feleséggel meg a kölykeimmel. - Fa, aminek árnyékában pipázgatna. - Cigarettáznék. Munkással. Arra szoktam rá. Napi másfél doboz az adagom. - Sárgák az ujjai. - A nikotintól. Más káros szenvedélyem nincs. Egy évig ittam, akkor, amikor idekerültem. Nem azért, mert itt rettenet volt, sőt. Debrecenből jöttem, tizenkét ágyas szobából és nyolcévnyi egészségügyi gyermekotthoni fogságból. - Mit követett el? - Látszatra egészségesnek születtem. A látszat kétéves koromig tartott. Akkor kanyarós lettem, és meglehet, hogy ennek semmi köze, de min­denesetre a fertőzés után már nem jártam, hanem visszafejlődve, mindenben megkapaszkodva bi­zonytalan lépéseket tettem. Miután a lépcsőn is legurultam, többet nem voltam hajlandó felállni. Nyilván féltem is, meg erőm sem volt hozzá. Az anyám akkor elkezdett kórházról kórházra rohan­gálni velem, az apám pedig, aki pilóta volt, igye­kezett minden idejét a gépen és a reptéren tölte­ni, nem­ tudta elviselni, hogy én vagyok a gyereke. - És ma? - Néha meglátogat. Már megjelent az első re­gényem, amikor mesekönyvet kaptam tőle aján­dékba, sok-sok képpel. - A mama? - Két éve, hogy itt lakik, néhány percre. És naponta néhány percre beszalad hozzám. - Meddig próbálkozott? - Sokáig. Tízéves koromig Miskolcon, ahol éltünk, ott akarta kicsikarni, hogy egyszer csak járjak. Ezért gyakorta vissza- és visszakerültem az ortopédklinikára. Mindig rácsos ágyba. Ahon­nan csak akkor vettek ki, akárcsak a többi gyere­ket, ha vizsgálni akartak. Középkori módszerek­kel. Semmit nem tudnak az izomsorvadásról, ma sem, akkor sem. Gyakorlatoztak. Egyszer azt ta­lálták ki, hogy lovaglóállásban rögzítenek, és ak­kor az inaim majd kifeszülnek, és ez jó lesz ne­­kem­). Pokoli fájdalmakat okoztak, még felfekvést is. És a legszebb, hogy amikor a deréktól a boká­ig tartó gipszgatyába kényszerítettek, elfelejtet­tek rá lyukat vágni. Anyám rohant, hogy csinál­janak már valamit, pisilni kell Gyuszinak. - Suli? - A kórházban? Ez nem a fekete-erdős tévéso­rozat... - Vannak csodák? - Ritkák. De előfordulnak. Anyám kitudakol­ta, hogy van egy hely, Debrecen, ahol a mozgás­­korlátozottakat tanítják. Az úgynevezett egész­ségügyi gyerekotthonban. Ide akart az anyám be­juttatni, t­e mint pesti lakos nem mehettem. Ezért elbújtattak az állami szociális gondoskodás szeme elől egy budapesti református szeretetház­­ban. Ahol arra kellett várnom, hogy meglegyen a cseregyerek. Az, akinek Debrecenből Pestre kell jutnia, nekem pedig fordítva. Meglett. Addig vi­szont kaptam két hónap csodát. - A reformátusoknál? - Igen. Képzelje, alám tettek egy tolókocsit, életem első tolókocsiját, és azt mondták, szabad vagy, mehetsz, csak időre gyere haza. Kószálhat­tam. Nem is akárhol, a Hűvösvölgyben. Maga volt a boldogság. De a két hónap lejárt, és men­nem kellett Debrecenbe. - Tanulni. - Tizenketten voltunk egy szobában. Három mozgáskorlátozott és kilenc elmebeteg. Mint a katonaságnál, olyan tisztaságban és rendben él­tünk. Hatkor ébresztő, reggeli nyolckor, tízkor kihajtás az udvarra, levegőztetés szélben, fagy­ban, szédítő hőségben... Nyolc éven át nem mehettem tovább a gyermekkifutón, csak a ke­rítésig. - Ha jól számolok, ekkor volt húszesztendő­s. - Igen, akkor voltam húsz, amikor eljöhettem. Ide, Erdőkertesre. Akkor ez valami döbbenetes nagy dolog volt. Császárnak hittem magam, amikor saját cellám lett. Kiváltság volt ez a javá­ból. Annak a fiúnak járt engesztelésként, akinek az apját 1956-ban kivégezték, és nekem, az akko­ri érdemeimért. Az írásaim megjelentek az Élet és Irodalomban, szerkesztettem egy tudomá­nyos-fantasztikus és fantasy lapot, vezettem a Csillagvadász légiót, az országos levelező klub­hálózatnak négyszáz tagja volt. Tolkien után sza­badon a boszorkányok, a tündérek, a varázslók és a sárkányok világába furakodtunk, a Gyűrűk ura volt a mesterünk. Három konferenciát rendez­tünk, ment a vetítés és a szerepjáték. Nagy hap­­peningek voltak. Az egyikben én voltam a mesé­lő, aki irányítja a történetet a hat játékosnak. Amit fantáziáltunk, azt megírtam. Ebből lett az Árnyéktalanok című printelt mű, ami egy év múlva kelendő lett a piacon. - És a Kucó? - Az Debrecen. A katonás gyerekotthon. Ga­rantáltan zárt szobákkal, kilincs a nővér zsebé­ben. És a tárgy eszközzé lép elő. Nagyszerűen lehet vele kólákat osztogatni. A jóérzésű nővé­reknek a gyomra fordult fel, leléptek vagy kiutál­ták őket, és maradtak a szadisták. Ott voltam, nem kitaláció. Nyolc év tanulmányút... A könyv Mészöly Gábor társszerző segítségével jelent meg. Egy éve a Komédiumban játsszák. A „fi­út” Kádor Molnár Péter alakítja.­­ Könyvek - köztük krimi és romantikus, szerel­mi történetek -, színházi produkció és filmforgató­könyv-írás. Lehetne akár módos is.­­ Hol él? A könyv legtöbbet, százezret hozott, a színdarab, pontosabban a szópantomim ötven­ezret. A filmforgatókönyv-írásból pedig telt arra, hogy megfizessem a külföldi gyógyszert, ami kellett a lelki nyavalyámra, és hogy a szabadsá­gom megnövesszem, „üzemeltettem” egy vén Ladát. Tizenkilenc éves korában lett az enyém, kilenc hónapig. Nem tudtam tovább fenntartani, el kellett adnom. - Az Űrgammák Félix-filmsorozat egyik írója, egy a nevezetes négyes fogatból. - Voltam. A sorozat még megy az előre el­készített forgatókönyv alapján, de a munka be­fejeződött. A pénzt felvettem, és a javát gyógy­szerre költöttem. Egy hét soproni nyaralás, az volt a luxus. - Mennyit keresett? - Sokat. Egy hónapban százezret is. Most új­ra csak 5400 forintot kapok szociális járadék­ként. Rettegek. Nem azért, mert nem jut Mun­kásra, hanem azért, hogy amiben balgán és má­niákusan hittem, nem valósul meg. Nem lesz innen kiút. Van szerelmem. Az anyja félti tő­lem, és én is féltem magamtól. Mit tudok neki nyújtani? Dedikált könyvet, a Komédiumban széket. Valamint felajánlhatom neki a szociális otthon eme szobájának a felét. CSESZÁK GYÖNGYI Fotó: SZAKA JÓZSEF N­INCS KIJÁRAT MAGAZIN 9

Next