Kurír - reggeli kiadás, 1998. augusztus (9. évfolyam, 208-237. szám)

1998-08-13 / 220. szám

1998. augusztus 13. Örökzöld-fehér Röpke időutazásnak is beil­lik visszacaplatni 1981-be: 17 év ugyan nem a világ, vi­szont a közelmúlt része. Nevezett esztendő, a „hé ’81!” egy ferencvárosi kézi­­labdázónő, akkor még leány, életében nevezetes dátum, Fiedler Erikáéban. Az örök­zöld-fehér Fiedler tegnap hi­vatalosan is bejelentette visszavonulását, ám 1998 mérlegének megvonásával néhány hónapot még várnánk. Ha már felvetettük, tessenek vigyázni, aj­tók záródnak, időuta­zás indul, a végállomás 1981. Az az év, mely­nek februárjában ifjabb Rajk Lász­ló Galamb utcai lakásán szamizdat butik nyílik, novemberében pedig az első vendégeit fogadja a Fórum Szálló. 1981 a Rubik-kocka éve is, Amerikában fellövik az első űrre­pülőgépet, a Columbiát, és diag­nosztizálják az AIDS-t, merényle­tet követnek el II. János Pál és Reagan ellen. John Boorman jó mozit csinál, az Excaliburt, de Belmondo A profi­ja is telt házzal megy a kínokban, megjelennek az első CD-k a boltokban, és e sorok írója többek között a kedves és nagylelkű Rácz Évához jár korre­­ktálás céljából Hódmezővásár­­elyre, mert a JATE-n Lakatos adjunktus utóvizsgára bocsátotta az esedékes latin kollokvium al­kalmából - a kollokvium pedig ugye megbeszélést jelent, történe­tesen latinul. És Fiedler, az Erika játszott a Fradiban. 1998-tól azonban már többé nem fog. Ez baj. Ha nem egyébért, hát azért, mert lopakod­jon bár be az ablakon játszó napsu­gár a népligeti csarnok légterébe, nem láthatják ezren majd egyszer­re Fiedler csodálatos, türkizzöld szemét felcsillanni e fényorgia igézetében. - Miért nem a csúcson vonult vissza? -A csúcson?!? -Jó, tudom, nyert öt Magyar Ku­pát és négy bajnokságot, játszott 665 meccset a Fradiban, dobott 1421 gólt, de az FTC a legutóbbi bajnokságban csak a harmadik volt. Ha esetleg rá­húz még egy évet, formálódó csapatá­val aktív újra a legjobb lehetett volna. - A, én már korábban éreztem, hogy nincs több bennem. Sőt, már az előző évet is levezetésnek tekintettem: edzőmmel, Németh Andrással megbeszéltem a dolgot, és ő akkor számított rám, ha te­szem azt, kiélezettebb helyzetben szükség volt a tapasztalatomra, nyugalmamra. - Tehát mindent megfontolt, át­gondolt. - Át, persze. Az igazat megvall­va már az edzés is fizikai fájdalmat jelentett. - Másfél évtizede az FTC még nem volt a bajnokságban annyira meghatározó, mint manapság, igaz? - Ahogy vesszük, meghatá­rozta például a középmezőny ar­culatát. Hét-nyolc éve kezdődött a Fradi történetének felfelé ívelő szakasza. Akkor, amikor Né­meth András vette át a csapat irányítását. - Visszatekint, egyúttal előre is. Hallom, képkeretekkel fog ezentúl foglalkozni. - Két galériában van érdekelt­ségem, nyomatokat, posztereket árulunk meg természetesen kép­kereteket. - Pénteken, a Herz-kupa kereté­ben a Metz elleni meccsen búcsúzik. Tudja, hogy ezt a br­csút sokan meg­könnyezik majd..? -Tudom. Én például biztosan. T. HÁMORI FERENC Mától a népligeti új FTC-csar­­nokban rendezik a női kézilabda Herz-kupát. A rangos tornán a házigazda Herz-FTC mellett az­­ ukrán Zaporozsje, a francia Metz (soraiban a volt Vasas-átlövő Szabó Melindával) és a macedón Skopje vesz részt. Az első meccs a Skopje-Metz (17 óra), a máso­dik a héttől esedékes FTC-Za­­porozsje lesz. Nem titok a fődíj sem, ami húsz rúd szalámi. Elhamarkodott hírügynökségi jelentés alapján előző kiadásunk­ban a férfi kézilabda KEK-ben erőnyerőként jelöltük meg az Elektromost. Az önhibánkon kívül elkövetett hiba korrek­ciójaként e helyütt tesszük köz­zé, hogy a Tromos igenis mér­kőzik, méghozzá a jugoszláv Partizán Beograddal és először idegenben.­­ Fiedler Erika: mosolya vigasztal ■i ■ Kirúgás, kiesés | Marcelo Rios mindent megtett azért, hogy jövő hétfőn ismét Pe­te Sampras vezesse a teniszvilág­ranglistát. A chilei ugyanis hosszú kihagyást követően ismét megje­lent egy versenyen - jelesül a cincinnati Super-9 tornán - edző nélkül. Merthogy há­rom éven belül másodszor rúgta ki mesterét, az amerikai Larry Stefanskit. Hogy ebből kö­vetkezett-e Vacek elleni veresége, nem tud­ni­­ egy bizonyos: 62 perc alatt cseh ellenfele valósággal leütötte a pályáról. Sampras bez­zeg nem adott esélyt egy másik csehnek: Damm-mal secpec alatt végzett, biztos lépést téve a világ tetejére vezető úton. Eredmények, 2. forduló: Sampras (ame­rikai, 1.)-Damm (cseh) 6:4, 6:2; Vacek (cseh)-Rios (chilei, 2.) 6:3, 6:2; Korda (cseh, 3.)-Ondruska (dél-afrikai) 6:2, 6:3; Golmard (francia)-Moya (spanyol, 4.) 6:4, 6:2; Rafter (ausztrál, 5.)-Raoux (francia) 6:1, 6:3; Agassi (amerikai, 10.)-Kiefer (német) 4:6, 7:6, 6:2; Haas (német)-A. Costa (spanyol, 12.) 6:1, 6:3; Ivanisevic (horvát, 14.)—Ilic (ausztrál) 6:4, 0:6, 6:4; W. Ferreira (dél-afrikai)— Mantilla (spanyol, 15.) 7:6, 7:5; Martin (amerikai)-Muster (osztrák) 6:3, 6:4. 1 iköpött valóság „Generáljavítás, aprólékosan és jól kidolgozott taktika, a fejek rendbetétele. Ja, és nem árt, ha közben meccset is nyer, Brazíliában ugyanis ez alapkövetelmény. ” (Carlos Alberto Parreira, egykori brazil kapitány jótanácsa a frissiben kinevezett Vanderley Luxemburgénak) „Mostantól még keményebben küzdök, hogy ismét a világ legjobbja legyek. Megtehetem, hála Istennek. Na megy a gyógyszereknek. ” (Carlos Checa motorversenyző, aki öt hete borzal­mas balesetet szenvedett a Donington Parkban) wmmmmmmmm M A \ SPORTTÉVÉ ^ »fr' * •!#- . B MiJSPohm sF 19.00 Tenisz: ATP torna 22.30 Labdarúgás: Bundesliga­Cincinnatiból, élő hat csapatbemutató (Dortmund, 21.00 Labdarúgás: KEK Hertha) selejtező, élő SPORT 17 OOA NAP INTERJÚJA OO Teppóba,szerencse Szabó Dezső érmes lehet a buda­pesti atlétikai Eb-n. A dolog így el­ső hallásra természetesnek tűnik, hiszen a kitűnő tízpróbázó kilenc éve ott van a világ élvonalában. Azonban sokan úgy vélik, adós az igazi nagy eredménnyel és ennek főként sérülékenysége, vagy - mondhatni úgy is - a magyar sportor­voslás tehetetlensége az oka (hasfalával szinte negyedévente történik valami, mégsem tud­nak ellene tenni semmit). Mindenesetre az ÚTE atlétája a jövő héten kezdődő konti­nensviadal egyik magyar reménysége. Sikerlistája vegyes. A spliti Eb-n ’90-ben ezüstérmes, majd egy évvel később a barcelo­nai olimpián negyedik. Ettől kezdve mintha elpártolt volna tőle a szerencse a nagy világ­­versenyeken. Vagy sérülés miatt fel kellett ad­nia, vagy technikai okokból nem került a leg­jobbak közé. Aztán idén márciusban ismét ré­gi énjét mutatta, mert a fedett pályás Eb-n, Valenciában újra a dobogó második fokára állhatott. Akkor azt mondta: a Népstadionban is elégedett lenne hasonló szerepléssel. De va­jon meglesz-e az ezüst? - Nagyon készültem, és bár kisebb sérülé­sek hátráltatták a munkámat, azon leszek, ne okozzak csalódást a hazai nézőknek. Nagyon éhes vagyok már a sikerre, meg aztán a Nép­stadionban érmesnek lenni semmihez nem mérhető érzés - mondta a tegnap délelőtti edzés egyik szünetében. - Már-már úgy tetszik, hogy 31 évesen a ma­gyar atlétika nagy ígérete marad, hiszen képessé­gei alapján sokkal többre lett volna hivatott. - Lehet, hogy így van, de egy világverse­nyen, sőt, megkockáztatom: egy versenyen tízpróbában legalább akkora szerepe van a szerencsének, mint a pillanat­nyi formának. Tíz szám alatt bármi történhet, arról nem is beszélve, hogy ha valaki egy számban várakozáson alul teljesít, akkor szinte behoz­hatatlan hátrányba kerül. - Melyik számban vár ki­emelkedőt magától? - Úgy érzem, egyenletes a formám, de súlylökésben egyéni csúcsot remélek ma­gamtól, száz méteren és rúd­­ban is kiemelkedőt nyújtha­tok. Összességében új ma­gyar csúcsot szeretnék elérni, vagyis 8436 pont fölött telje­síteni, s hogy aztán ez mire lesz elegendő, az az ellenfe­lektől is függ. - Kik a legnagybb riválisai? - Hű, azokból sok van. A két cseh fiú, aztán az észt, a len­gyel, és sorolhatnám még soká­ig az éremesélyesek listáját. - A lábán látható kisebb ta­paszok mintha azt jeleznék, hogy most sem százszázalékos. - Valóban fáj a jobb tér­dem, és a jobb combomban is van egy kis húzódás, de az Elf rajtjára ezek már a múlté lesznek. De ha fájnának is, nem törődöm vele. Össze­szorítom a fogamat, és olyan elszántan küzdök majd, mint ahogy még soha. Fotó: SZAKA JÓZSEF / TÖRÖK FERENC Most is fáj mindene, de a rajtra harcra kész lesz STARTOLJ RÁ, INGYENES A BULI A NÉPSTADION SZOBORPARKJÁNÁL! 1998. augusztus 18-23. között 11.00-23.00 óráig Szórakoztató és Bevásárló Park Állandó programok: • délelőtt 11 órától • délután 16 órától Napi ajánlók: 1998. augusztus 18-án (kedd) 1998. augusztus 19-én (szerda) 1998. augusztus 20-án (csütörtök) 1998. augusztus 21 -én (péntek) 1998. augusztus 22-én (szombat) BUDAPEST 98 n y? A­TLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG gyermek- és ifjúsági műsorok találkozó élsportolókkal, vetélkedők, játékok A diszkózenéé a főszerep, fellép a Baby Sisters, Előd és a Pa-Dö-Dő. Latin ritmusok a Latin Combo, a Sun Maschine és Gerendás Péter zenekarával. Nemzetiségi és magyar táncház. Rock and roll-parti, sztárvendég: Fenyő Miklós. Blues-est, melyen fellép a Tátrai Band. Műsorvezetőink: Molnár Dániel és Siklós Erik, a Petőfi Rádió sportriporterei. Budapest Főváros Önkormányzata Kereskedelmi, Turisztikai és Fogyasztói Érdekvédelmi Bizottsága * 1. HUTIGUEST SPORT RENDEZVÉNYSZERVEZŐ KFT. FOGADÓ • FOGADÓ • FOGADÓ • FOGADÓ • FOGADÓ • FOGADÓ • FOGADÓ Az előző hétre adott tippjeinkből - elismerjük, némi szerencsével - egy hármas találatot össze lehetett hozni! A tízzel kezdődőeket aján­lottuk: jött a 17-es, amelynek esé­lyét növelte, hogy az idén egyszer sem húzottak sorában is esélyes­ként vehettük számba. Jött nullára végződő szám is, a 20-as, és fölfe­dezésünk, mármint hogy a szám­tábla jobb felső negyedéből mindig akad nyerőszám, ezúttal is beigazo­lódott a 25-ös jelentkezésével. Most az öt legrégebben kihúzott számból várunk feltétlenül nyerőt. Tehát érdemesítsük a 37, 38, 50, 68 és 87 egyikét arra, hogy fölve­gyük a játszott számok közé. Mel­léjük a nyerők közül hat hete hiányzó 7-es számvégződésűekből vegyünk egyet-kettőt, s meggyőző­désünk, hogy az idén nem húzottak száma is tovább fogyatkozik. Esze­rint egy számnak a 16, 22, 23, 32, 33, 37, 38, 47, 50, 55, 58, 61, 63, 68, 78, 87, 90 közül kell kikerülnie. Az ötödik számunk pedig legyen 60-nal kezdődő, hiszen ilyen sincs hetek óta a nyerők között. Mi pe­dig a héten azt várjuk, hogy az ed­dig kényelmesnek mutatkozó szá­mok nekidarálják magukat! Csúnyán pácban hagytak bennünket a hetesek! Pedig június vége óta egy­szer sem került elő ilyen végződésű szám a nyerő hatosfogatban. Nem jöttek a kilencesek sem. A hússzal kezdődőkre tett fogadási ajánlatunk viszont fényesen bevált. A 20-as és a 24-es révén kettő is jött belőlük! A régen pihenő számok közül a 10-es is megmentette a becsületünket, hi­szen így azért három találat itt is összejöhetett ajánlatunkból. Most sem tehetünk mást, mint hogy ragaszkodva rögeszménkhez s ahhoz, hogy a múlt heti csaló­dás jóvátehető, újra legalább egy 7-re és egy 9-re végződő szám előkerülésére fogadunk. Mellet­tük a lottószelvénynek abból a vízszintes sorából is várunk egy­két nyerőszámot, amely legutóbb (egyedüliként) kimaradt a pénzt hozó sorokból, játsszuk tehát a 29-35 közötti számokat! Ugyan­így a mostanában szörnyű lusta, 2-essel kezdődő számoszlophoz tartozók (2, 9, 16, 23, 30, 37 és 44) előfordulásában is bízunk. Jokerszámot telefonon! Ezen a héten - rendhagyó módon - a jokerjátékon lehet a leg­többet nyerni! Akik át szokták lépni a joker kockát, talán nem is sejtik, most mit mulasztanak: 42 millió forintot! Az ő kedvükért írjuk le újra: nemcsak úgy lehet jokerszámot játszani, hogy a ke­zünkbe akadó lottószelvényen - ami ötös vagy hatos egyaránt lehet - ikszet teszünk az „igen” jelzésű kockába a jokerábra mellett, hanem telefonon is. Utóbbinak az a nagy előnye, hogy tetszés szerinti hatjegyű számmal pályázhatunk a jokernyere­ményre. Némi hátrányt persze jelent, hogy csakis előzetesen szerződést kötve, bankkártyával fizethetünk, hacsak nem vásá­roltunk szerencsekártyát, amivel lényegesen egyszerűbben megy a telefonos fogadás. És hogy milyen számokat válasszunk? Nos, ha egyszer végre Fortuna figyelembe veszi a valószínűségszámítás törvényét, ak­kor a 2 7 5 6 0 0 lesz a nyerő, mert ez a hat számjegy jött legré­gebben az adott helyen. A 6-os például egész évben nem szere­pelt még negyedik számjegyként.

Next