LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 5. évfolyam (1978)

1978 / 3-4. szám - A NYUGAT ÉS A MODERN MAGYAR IRODALOM KIBONTAKOZÁSA - RÁBA GYÖRGY: Az objektív líra jelensége a Nyugat hőskorában: Babits Mihály és Füst Milán költészete

tudatlírájába iktatott, mert most már így nevezem, a "Gedächtnis": 19-es előadása hosszan foglalkozik vele, és jóval korábban a Petőfi és Arany magyarázatul "er­kölcsi emlékezet"-nek nevezi. A "Gedáchtnis"-ben a folytatólagos emlékezet ténye az azonosság logikai elvének kifejezésévé válik. Arról a személyiségformáló, tanú emlékezetről van szó, mely mindig alakjára vár, s Babitsnál leggyakoribb alakja sze­rint Kardos Tibor találó szavával "a szülőföld imaginációja", vagy pedig a gyermek­kor egyáltalán nem Freudra jellemző valamely Én-esete. Ugyanakkor megadja a vers­nek az objektivitás szilárd kritériumát, noha maga a tudatfolyam kifejezése is a belső élet objektív megragadására irányult. Az Anyám nevére, mint a tudatlíra iskolapéldája, már a Zalai nézeteivel javított james-i tudatfolyam költői kifejezése. Csakugyan a lélek keresztmetszete: a tanú emlékezet közös magvu életrajzi közlésekben tör fölszínre, és élénk költői dik­ciója refrénszeru ismétlések, gondolatritmusok, figura etymologicák ködudvarában, viszony-rojtjaiban variálja a központi gondolatot, mely a hajnal-alkony, anya-apa, élet-halál fogalmi oppozictójával azonos, de csak nagyjából, mert Babits szerint a vers nem egyenlő "eidétikus" üzenetével, hanem - Zalaival szólva - "a szülemlő gondolatok előre meglevő, azt végigkisérő orgonapontja"-ként figuráit szólamokban bontakozik ki. Az Anyám nevére kompozíciója így a mai "poème en devenir", a születőben levő vers előképe. A belső élet törvényszerűségei szerint előadott versben, mint amilyen az Anyám nevére vagya Sírvers, Babits az objektivitást számos költői eljárással mélyíti el, melyeket kéziratos poétikájának fényében megismerve, lírája a köztudottól eltérően világosodik meg. Gondolatritmusai, alliterációi, anaforái, figura etymologicái miatt öncélúan játékos, zenei, dekadens, szecessziós költőnek szokás emlegetni. Poétikája szerint viszont az említett viszonyrojtokban hasznosak olyan elemek, melyek "velük összenőve, mint a zenei felhangok az alaphanggal, egy képzetelemet erősítenek (meg­értetlen vers, sőt megértetlen próza is gyakorolhat hatást az emberre, érzéki elemet... nem ideát"). Hozzáfűzi: "Egy szó hallatára a hangimpressionokkal összenőtt ideák eset­len nem is ébrednek életre (vagyis a szót nem muszáj megérteni, de azért módosítólag hat az értelemre... Minden impressziók közül talán a leggazdagabbak az ilyen "rela­tion-fringes"-szel benőtt hang-impressziók, nyelvi impressziók. " Babits hangszimbo­likájának tehát nem dekoratív, hanem expresszív szerepe van, és elmélete szó szerint meglelhető James lélektanának a tudatfolyamról szóló fejezetében, mint a központi gondolatot elmélyítő, a zenével analóg eljárás. Babits sorozatos alliterációinak ez a mindig helyi expresszivitása még szorosabban fűződik Zalainak a formálistól megkü­lönböztetett, amorf szólamaihoz. Gyökeres szenzualizmusa jegyében a nyelvi szemléletességet a posztimpresszionista Seurat színrakásának analógiájára - Meier-Graefe magyarázata nyomán - kívánja erő­síteni. A költői kép és a rím ütközésében, úgymond, az újságos szókapcsolatban fokoz­ható az az érzékletesség, mely a versben az eredeti benyomásból mindig elvész: ilyen­kor "valami vaskosság veszekszik valami felhősséggel". A kontrasztoknak a nyelvi je­lentésben megmutatkozó elvét ugyancsak James nyomán fejti ki, de példái közt idézi Zrínyit is : Gyújtja kemény szívét s hagyja lángos tűzben / Harag­ban henteregni és kevélységben. De ez a két sor már a Zrínyi és Tas­so-ban is "eredeti"-nek dicsérve szerepel, mint ahogy Aranyról, Babits ideál-képéről az Ártatlan dac posztumusz közlésekor Gyulai Pál kiemeli, mennyire kedvelte az ellentétes hangulatok összeolvasztását. A problémák egyre újabb összefüggésben át-27

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék