LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 5. évfolyam (1978)

1978 / 3-4. szám - A NYUGAT ÉS A MODERN MAGYAR IRODALOM KIBONTAKOZÁSA - BORI IMRE: A Nyugat és a modern magyar irodalom

is) dekadenciának neveztek és tudtak, s amit manapság a "romantika agóniájá­nak" tüneteként nyugtázunk naturalizmustól szimbolizmusig és szecesszióig vagy pre­raffaelitizmusig. Nézzük csak meg a Nyugat első évfolyamát, a közölt szövegek zömének milyen is a filozófiája vagy a stílje, hogy meggyőződhessünk, miféle mű­vészi ihletések és szándékok hordozója a "porából megéledett" Figyelő Ignotus és Osvát Ernő keze alatt. Nem is a kezdők folyóirata, nézzük azért a vezéreket, akár a neves munkatársak névsorát! Ady Endre például már ötödik verseskönyvét rendezi sajtó alá, amikor a Nyugat megindul, de kiforrott karaktere, s mondjuk így: művészi vi­lágképe van a többieknek is, akik a folyóiratban szerepelnek a kezdeti időszakban. Ha ennek az ízlésvilágnak olyan típusú érmét akarnánk készíteni, mint amilyen a Nyugat "védjegyévé" vált Beck Fülöp Mikes-plakettje, akkor kétségtelenül a követ­kező Ady-szakasznál kellene megállapodnunk, a Fekete pillangók fogatján című verséből: Fekete pillangók fogatján Megyek majd az utolsó csókra. Az asszonyom: Halálvirág, Meg sohse láttam: legkülönb Tavasszal nyíló őszirózsa. Ha pedig azt szeretnénk jelképesen rögzíteni, hogy milyen irodalom hordozójának ké­szült a Nyugat, akkor egyértelműen azt mondhatnánk, hogy annak a magyar iroda­lomnak a folyóirataként indult, amely a múlt század utolsó évtizedeiben a Taine-nal társalgott Justh Zsigmond személyében, majd levelezéséről értekezett Hatvany Lajos tollával a folyóirat első évfolyamában, még akkor is, ha ez a Hatvany-nemzedék a közvetlenül előttük járókról nem tudott, vagy nem akart tudomást venni. Nem volt "új" a Nyugat tehát, de minden benne új, a magyar irodalomban addig nem ismert ra­gyogást kapott, amit magyarázhatunk a munkatársak tehetségével éppen úgy, mint azzal, hogy a magyar polgárság a XX. század első évtizedében már annyira megerő­södött, hogy ízlésdiktáló szerepében egyeduralomra gondolhatott. Nyilván ezt jelzi az az irodalom-, illetve folyóiratszociológiai tanulmányt képezhető tény is, hogy a Nyugat anyagi szempontból is a magyar kapitalizmussal forrt össze, nézzük akár Hatvany Lajos szerepét, akár Fenyő Miksáét, aki mögött ott kell tudnunk Kornfeld Móricot és Chorin Ferencet is, a folyóirat "két meg nem nevezett mecénását". Ha ezt nézzük, akkor azt is állíthatjuk (bár tudjuk, hogy a Nyugat is küzdött pénzkér­désekkel), hogy tőkeerejét szellemi erőre tudta váltani, s hogy éppen ezért jó, első­rangú, színvonalas irodalmat közölhetett mind a harmincnégy évfolyamában. Tudjuk azt is, hogy a Nyugatnak ez a boldog kezdeti korszaka nem sokáig tar­tott, s ha nem is számítjuk a "holnaposok", valamint Ady Endre egyéni pártütési kísér­letét, a tízes évek eseményei már jelzik, hogy az irodalmiságnak az a kora,­ amely­nek a Nyugat kései prófétájává szegődött, múlóban van. Az sem véletlen természe­tesen, hogy éppen 1912 körül éleződik ki a Nyugaton belül is a krízis, amelynek látható formája a Hatvany kontra Osvát-ügy volt, s ekkoriban kezdődnek azok a folyó­irat-indítási kísérletek is, amelyek a Nyugat ellenében egy új s más ízlés és szem­lélet képviseletét akarják vállalni, noha a Nyugat ízlés-liberalizmusa egy relatív nyíltság manifesztációjaként sok mindent vállalt az új törekvésekből is, különösképpen, ha tiszta szépirodalmi anyagról volt szó. Jól látható ez az 1916-ig tartó periódusban, amikor azután Babits cikke a fiatal irodalomról ( M­a , holnap és irodalom)

Next