LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 7. évfolyam (1980)

1980 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - REISINGER JÁNOS: Irodalmi gondolkodásunk a századfordulón (Horváth János és Babits Mihály)

mindenki a maga igazát tekinti igazságnak. Az igazságkeresés kora után az önigazolás kora következik.4 . A romantika messianizmusa már voltaképpen azt juttatta kifejezésre, hogy mindenkinek a maga szimbólum világát kell megteremtenie. Schleiermacher szimbólum-meghatározása („az, amiben valami mást ismerünk fel") az egyes ember elvárását és elhatározását kanonizálta. Azóta beszélhetünk az értelmezések végtelenségéről, s joggal, mert nincs művészet, melyet maradéktalanul értenénk. Az irodalmi és filozófiai gondolkodás a magyar századfordulón már ennek jegyében vetett számot a helyzettel. „Nem a szimbólum a fontos, hanem a szimbólum funkciója" - jelentette ki Zalai Béla, aki „a rendszerezés problémájának megoldását" látta benne. (Szellem, 1911/2. 184-186.) Lukács György az igazi kultúra ismérvének tartotta, ha világában „minden szimbolikussá válik"- „Adynál a szimbólum a fontos, annyira, hogy benne él a szimbólumaiban, élete is szimbólum lesz, de nem csak szimbólum, hanem mindennél fenségesebb dolog: szimbólum! " - írta Babits Adyról.4 6 Ady változó szimbólumtartalmaiból Horváth János egy egész világkép megrendülésére és összeomlására következtetett. Diagnózisa pontos volt, legfeljebb a betegség okára adott válaszát tekintve tévedett. (Jegyezzük meg azonban: 1909-ben még nem láthatta az érett Ady válaszát). S így Ady-képe mintha azt sugallaná: bizonyos dolgok evidenciája nem kétséges, ezek nem kérnek okvetlenül „szimbolista sejtetést". A jelentéktelen Bartóky Józsefről azért írt később melegen, mert „szimbólumai nem vágják el a valósághoz tapadó gyökereit".A­z Ady valóságtudatát a verseiből nyersen kiolvasható életmódból, erkölcsiség­ből eredeztette, formát és tartalmat, a klasszicista esztétikai kánonnak megfelelően, szétválasztotta, s az utóbbit túlságosan végletesnek találta ahhoz, hogy a maga számára is valóságnak ismerje el. Érvelésének mindenkor tárgyilagos hangja mögött ilyen jelentékeny szubjektív elem húzódik. Ady prófétaságát a modern művészet messianisztikus túlzásaival azonosította, nem állított vele szemben viszont oly megoldást, olyan kivezetést az ember válságából, mely a válságot az Adyénál tisztább tudattal érzékelte volna. Bizonyos mértékig ismerte csak el ezt a válságot. S így egy művészi végletesség szülte érzésnek tulajdonította azt, ami egyre egyetemesebb érzés lett a korban. Megoldást úgy akart szolgáltatni, hogy közben lefokozta, lecsillapította, csaknem megszüntette ezt az érzést. A pozitivizmus másik öröksége; nemzetjellemtan és szövegközpontúság ellentéte Horváth fejlődéstörténeti rendszerezésében A nemzetjellemtan jegyében. Ez második nagy öröksége, melyet a 19. századtól kapott, s akkor, amikor Babits a lehetőség szerint igyekezett mennél jobban függetlenülni tőle, ő állhatatosan kitartott mellette. Majdnem úgy vette át, s őrizte, mint mestere, Beöthy Zsolt. Csakhogy nemzetjellemtanok közt nagy a különbség. S még inkább azzá válik, ha irodalmi próbatételükre kerül sor. 4. A szimbólumértelmezéseknek történeti összezavarodását tesszük szóvá, s nem azt az elvet, mely szerint gondolkodásunknak szüksége van szemléleti képekre-szimbólumokra. Ez utóbbival kapcsolat­ban Id.: I. Kant: Vallás a puszta ész határain belül. Bp., 1974. 372-373. 46 Lukács György: Esztétikai kultúra. In: im., 436., В. M.: Megjegyzések Földessy Ady-könyvére. In: B. Adyról. Dokumentumgyűjtemény. Bp., 1975. 131. 41 H. J.: Bartóky József. Im., 89. 421

Next