LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 8. évfolyam (1981)

1981 / 3-4. szám - AZ IRODALOMTÖRTÉNET ELMÉLETE - JÓZSEF FARKAS: Az irodalomtörténész személyiségének szerepe a művek közvetítésében

irodalomtudós rendkívül jól látta és igen nagyra értékelte Petőfi Sándor költői formá­tumát, mégis, Petőfi forradalmi költészetét csak úgy tudta igazán magába fogadni mint magas művészetet, hogy annak egy részét „lírai szerepjátszásnak" minősítette, amelynek során szerinte Petőfi „elfogultsága az urak rovására menő célzatossága ... költői értékét nem egyszer fenyegeti", így például az Akasszátok fel a királyokat című költeményéről -de bizonyos mértékig a Nemzeti dalról is — feltételezte, hogy a francia forradalom Párizsának élményhatására született. Úgy látja, hogy Petőfi királyok ellenes verse „mes­terileg demagóg szónoki mű . . . Egy népszónok ,színe alatt' szerepével bensőleg egyet­értve, attól csak modort, a gondolatszövés, hatáskeltés formáit véve kölcsön, izgat" a királyok ellen. Horváth János konzervatív világképével, és az ebből fakadó Petőfi-rajzával szemben Illyés Gyula, aki azonosulni tudott Petőfi forradalmi eszméivel, Petőfi e köl­teményeit „a valóság hű képviseleteként" értékelte, akinek királygyűlölete „országos hangulatot fejez ki". Petőfi Sándor mindkét értékelése a két világháború között, a legjelentékenyebb irodalomértőktől származik. Egy másik példaként, már a felszabadulás utáni időkből, marxista irodalomtudósoknak azt a csaknem homlokegyenest eltérő értelmezését hozhatnánk fel, amellyel Madách Az ember tragédiájának falanszter-jelenetét értékelték, illetőleg magyarázták. Az idősebbek talán még emlékeznek rá — a fiatalabb nemzedéknek már csak olvasmányélménye lehetett — az az elmélyült szakmai vita az ötvenes években, elsősorban Lukács György és Waldapfel József részvételével (de nem csupán közöttük!), amely Madách Imre e világ­irodalmi jelentőségű főműve körül folyt, holott a vita minden résztvevője Madách e művét a szocialista irodalmi hagyományfelfogás értelmében a magyar irodalom élvonalának folyamatába szándékozott beépíteni. Engedjék meg végül, hogy egy világirodalmi példára is hivatkozzam, mégpedig megle­hetősen szokatlan módon. Borisz Paszternák Doktor Zsivágó című regényének értékelé­sére gondolok, illetőleg arra a sokat vitatott kérdésre, besorolható-e ez a mű a szocialista­realista alkotások sorába. (Zárójelben jegyzem meg, hogy magam inkább a szocialista világirodalom terminust használom általában, elkerülni szándékozván az esetleges félre­értéseket, ebben az esetben azonban a kérdés kifejezetten a szocialista realizmus vonat­kozásában merült fel.) Lukács György elmélete szerint negatív hős is lehet szocialista­realista regény központi alakja, főhőse, — amint azt Grigorij Meljehov regénybeli közép­pontba állításáról kifejtette Solohov a Csendes Don című regénye kapcsán,­­ abban az esetben, ha e negatív főhőst az író a különböző választások lehetősége elé állítja, és ezáltal képes bemutatni a kor történelmileg hiteles fő vonulatát. Véleményem szerint Doktor Zsivágó szintén ilyen jellegű főhős, aki többször is olyan választások előtt áll, amelyek során - h­a pozitív választ ad a történelem körülötte zajló eseményeire és nem húzzák vissza családi és érzelmi kötelékek — a szocialista forradalom oldalára állhatott volna, és az a körülmény, hogy ő kötöttségei következtében ezt nem vállalta, nem teszi kérdésessé az írónak a történelmi folyamat egészét a maga bonyolultságában, véres tragédiáiban és szép hősiességében együttesen bemutató korábrázolását. (Természetesen ezt a regényt csupán a példa kedvéért hoztam fel, annak bemutatására, hogy marxista irodalomtörté­nészek is különböző módon közvetíthetnek egy művet az olvasóhoz, ha azt saját világ­képükhöz mérik.) Az eddig elmondottakkal látszólag ellentétes az a tény, hogy József Attilát a maga korában éppen egy kritikus értette meg igazán és értékelte valósághűen. Bálint Györgyre 372

Next