LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 12. évfolyam (1985)
1985 / 3-4. szám - MŰHELY - BAJOMI LÁZÁR ENDRE: A patafizikus Faustroll doktor tettei és nézetei
maíró volt, egyik alapítója s három évtizeden át munkatársa a Mercure de France-nak"Л7 Azonnal fölismerte Jarry tehetségét és már a bemutató előtt zengte az Übü király dicsőségét. Róla el kell mondanunk, hogy nagyra tartotta... Madách fő művét: ő írt előszót Charles Bigault de Casanove Az ember tragédiája fordításához, amely ugyancsak 1896-ban jelent meg e vezető folyóiratban, és amelyet a Mercure még az évben könyv alakban is kiadott. Dumur Madách drámáját egy szintre helyezte a Manfréddal (Byron drámai költeménye) és az akkor bemutatásra váró Peer Gynt-tel. A VIII. könyvet egyébként Baconnak ajánlotta, a mottót is a Novum Organumból vette. A XXXVII. fejezet Faustroll "telepatikus" levele ahhoz a Lord Kelvinhez, akinek úttörő fizikai kutatásai fölcsigázták Jarry érdeklődését. Különben ez az egész könyv hemzseg a tudósok (főleg angolok!) nevétől, tele van célzásokkal a legújabb kutatásokra, miközben azért Jarry hű marad hellénizmusához is és álgörög neveket fabrikál. Az utolsó (XLI.) fejezet az egyik legpatafizikusabb. Ál-matematikai levezetéseket találunk benne, ugyanis — mint a címe is mutatja: "Isten felületéről" — azaz istentelenül merész vállalkozásról szól: a lényegénél fogva kiterjedés nélküli Istennek akarja kiszámítani a kiterjedését (surface). Az eredmény: oo - 0- a + a + 0= oo. Szóban megfogalmazva: "Isten a legrövidebb út a zérótól a végtelenig", vagy, amint a mű utolsó előtti mondata hangzik: "Isten a zéró és a végtelen érintkezési pontja". Ezután áll még egy mondat: "A Patafizika maga a tudomány...", továbbá egy záradék: "Ez a könyv csak akkor publikáltatik teljességében, amidőn a szerző már elég tapasztalatot gyűjtött, hogy teljes szépségét élvezhesse". II. Arnaud szerint a Faustroll a szimbolizmus remeke, legtündöklőbb gyémántja. Én inkább úgy mondanám: a szimbolizmus kvintesszenciája, enciklopédiája és ígyirtoktlja, olyan "szellemi" Noé bárkája, melybe Jarry betette a kor valamennyi jeles és különös egyedét, hogy átmentse őket az utókornak... És talán igaza volt Apollinaire-nak, amikor azt írta, hogy a Jarry-féle "szellemi tivornya" a Reneszánsz "utolsó fennkölt kicsapongása". Nincs még 77 Birkás Géza: "Az Ember Tragédiája és a franciák"; "Az irodalomtörténet füzetei" (szerk. Kozocsa Sándor), 1942, 7. o. 478