LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 13. évfolyam (1986)

1986 / 1-2. szám - KOSZTOLÁNYI REGÉNYEINEK ELEMZÉSE TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK AZ ÚJVIDÉKI MAGYAR NYELV- ÉS HUNGAROLÓGIAI KUTATÁSOK INTÉZETE ÉS AZ MTA IRODALOMTUDOMÁNYI INTÉZET - FABÓ KINGA: Mindennapi élet, erkölcs, művészet: Kísérlet a XIX. század második fele magyar irodalmának egységes szempontú vizsgálatára

művészet és szerelem. Részben erről is szól Balzac novellája, Az ismeretlen remekmű és magyar "megfelelője", Toldy István novellája, az Egy félbemaradt kép története. H. Sienkiewicz Művészszerelem c. regénye pedig azért érdekes, mert a művész­ lét bohémságát emeli ki, és könnyed hangneme, "happy end"-es megoldása ritka kivétellé teszi a téma szinte kizárólag tragikus hangnemű feldolgozásai között. Miszográd Gábor szerint a nyugat-európai irodalmakban a probléma főleg mint az élet és a művészet összeegyeztethetetlensége jelentkezik, az északi és a kelet-európai irodalmakban pedig inkább a művészet és a művész életidő-40 genségének formájában. Nálunk mindkét kérdés jelen van. Megint csak néhány példa: Németh G. Béla írja Bródyról: "Az élet és a művészet szükséges elvá­lasztását gyakorta elmulasztotta. Áhítattal tekintett ama reneszánsz egyéni­ségekre, akik a nagy művészetet nagy élettel egyesítették. A polgári világ ellen, amelyért harcolt, egyik fő ellenvetése az volt, hogy ezt az egységet nem képes megadni. Mintegy tiltakozásul, művészetét napi életébe, napi éle­tét művészetébe játszotta át, Justh Művészszerelem c. regényében és Ambrus művészregényeiben a két probléma: élet és művészet konfliktusa és a művész magánya, életidegensége együtt van jelen. A művészet tehát a századvégen a mindennapi élet helyébe lép. Ahhoz, hogy az egyén tájékozódni tudjon a hétköznapokban, alkalmazkodni a külvilág, a társadalom elvárásaihoz, a korban szükséges a "művészség". És nemcsak kül­ső követelmény ez, hanem belső igény is. A kor mindennapjaihoz szükségképpen tartozik hozzá a művészet. Ennek okai: 1. A kor általánosan elfogadott eszményképe a polgár, a polgáré pedig a művész. Művésznek lenni divat, a művész életformáját átvenni, utánozni szin­tén az. Erre a megállapításra jut Pór Péter is: "...a kor egyik esztétikai 42 revelációja a művészetet utánzó élet,..." Említettem már, hogy kb. a 70-es évektől kezdve egyre formalizáltabb, etikettszerűbb, mesterkéltebb az élet minden vonatkozása. Egyre több tevékenységi forma, életmegnyilvánulás válik előírásossá, szabályozottá. Az élet természetes élése helyett a tevékenysé­gek sablonokká, pózokká válnak, céljuk a látszatkeltés. A politika például "egy társadalmi osztály szabadalmazott életformája" lesz.^3 Ebbe az általá­­ n M­i­s­z­a­g­r­á­d Gábor: A dán regény a XIX. században, Filológiai Köz­löny, 1977/1. 75-86. 41 N­é­m­e­t­h G. Béla: Türelmetlen és késlekedő félszázad, 223. o г Péter: Konzervatív reformtörekvések a századforduló irodalmában, Bp. 1971. 41. 43 R­ó­n­a­y: A regény és az élet, 184. .126

Next