LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 16. évfolyam (1990)

1990 / 1. szám - SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Az irodalmi mű alaktani hatáselméletéről

Szegedy-Maszák Mihály Ismeretes, hogy a műértelmezők eleinte legszívesebben lírai versek vizsgálatára vállalkoztak­­ annak a Valérytől Heideggerig, Berntől Babitsig sokak által hangoz­tatott alapelvnek megfelelően, mely szerint a líra azonos az irodalom legmagasabb formájával. Akkor vált föltűnővé a nyelvészeti stilisztika szűkössége, midőn egy­re többen láttak hozzá hosszabb történetmondásos művek értelmezéséhez. Ezért is vélem fontosnak Bahtyin hatását. A regénynyelv előtörténetéhez című, 1940-41-ben írott tanulmányában az orosz kutató az elbeszélő széppróza ötféle stilisztikai meg­közelítését különböztette meg: egyes összetevők, szólamok, formulák (például szó­képek vagy szóalakzatok) vizsgálatát, valamely regényíró nyelvének semleges leírá­sát, irányzatok jellegzetességeinek kikeresését, egy író jellemző stiláris fordulatainak meghatározását, és végül a regényben használt eljárások hatásosságának retorikai mérlegét." A két világháború között szinte a legtöbb országban efféle módszerek terjedtek el. Még ha nem is tennék magunkévá Bahtyin kissé messzemenő s olykor némileg talányos eszmefuttatását regény és karnevál hasonlóságáról, elismerhetjük, hogy az általa bírált kutatások valóban kifogásolhatók, amennyiben művelőik nem vesznek tudomást líra s epika különbségéről, az elbeszélő prózában is metaforákat keresnek, vagy figyelmen kívül hagyják, hogy a regény lényegénél fogva dialogikus műfaj, tehát nem helyénvaló egyetlen szerzői nyelv sajátosságait keresni benne­­ Spitzer módjára, aki nem ügyelt a regény nyelvének rétegzettségére.­ A történetiek mellett műfajelméleti meggondolások is indokolják, hogy ne elé­gedjünk meg az irodalmi mű nyelvészeti elemzésével. Az úgynevezett egyszerű formák­ és a szóbeliség körében talán még indokolt lehet az ilyen egyoldalúság, de az írásbeliségre vonatkoztatva már aligha. Nehéz lenne olyan nyelvtani szempontú rendszerezést valósítani meg az úgynevezett magas kultúra esetében, mint amilyen például Permjakov A proverbiumtól a meséig című könyve, mely jórészt mondattani szempontból osztályozza a szóbeli kultúra műfajait." Ma már valószínűnek látszik, hogy a strukturalizmus több eredményt tudott felmutatni a néprajzban, mint az irodalomtudományban. Természetesen azért van határa nyelvészet és poétika eltávolodásának. Valamely irodalmárt elsősorban a kimondatlan előföltevései minősítenek, ezek közül pedig majdnem a legfontosabb arra vonatkozik, hogyan is szemléli a nyelvet. Kosztolá­nyi - ki a magyar írók közül alighanem a legtöbbet tudott a nyelv mibenlétéről -arra figyelmeztet, hogy nem egészen helyénvaló előzetes dolgok utólagos nyelvi ki­fejezéséről beszélni, talán helyesebb azt föltételeznünk, hogy a világról szerzett tag 6 M. M. BAHTYIN: A szó esztétikája. (Válogatott tanulmányok) Bp. 1976. 218-219. 7 Leo SPITZER: Stilstudien II. München 1928. 'Andre JOLLES: Einfache Formen. (Legende, Sage, Mythe, Rätsel, Spruch, Kasus, Memorabile, Märchen, Witz) Halle 1930. 'G. L. PERMJAKOV: Ol progovorki do szkazki. (Zametki po obsej tyeorii klisé) Moszkva 1970.

Next