LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 16. évfolyam (1990)

1990 / 1. szám - SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Az irodalmi mű alaktani hatáselméletéről

Az irodalmi mű­ alaktani­­látáselméletéről Az epikus művek általános törvényszerűségei nem adnak elégséges alapot ahhoz, hogy föltételezzünk ilyesféle ellentétet. Minden történetmondásos mű szerkezete hasonlóan szintagmatikus jellegű, amennyiben időbeli s oksági összefüggések hatá­rozzák meg, mélyszerkezete viszont szintén hasonló módon paradigmatikus termé­szetű, mert statikus, logikai viszonyok - általában szembeállítások - szervezik meg. A cselekmény belső törvényszerűségei tehát logikaiak is, nemcsak időbeliek. Mikor valószerű a történetmondás? Arisztotelész hagyománya szerint akkor, ha nem véletlenszerűség, de okság érvényesül benne,87 s ez is éppúgy áll történet­, mint regényírók vállalkozásaira. Az okságnak természetesen történetileg változó, egy-egy közösségben, társadalomban, kultúrában elfogadott mércéi vannak, következésképp ugyanannak az epikus szövegnek nem ugyanolyan valószerűséget tulajdoníthatnak különböző korokban l égtájakon. Az okság mindig választást is jelent, vagyis érté­kelő, általánosító erejű - a szinekdoché már csak ezért is fontos kiegészítő szerepet játszik a történetmondásban. Csakis bizonyos fönntartásokkal állíthatjuk, hogy a történetmondás időben leját­szódó folyamat, mert a szóbeli vagy írott epikán belüli és kívüli idő között szorosabb az összefüggés, mint az ilyen szövegen belüli s kívüli tér között. Igaz ugyanis, hogy az íráskép, az olvasás (vagy meghallgatás), a történet s az elbeszélés tere erősen függ az időtől, másfelől azonban az sem tagadható, hogy egy történeti munka vagy regény ideje térként jelenik meg az olvasó számára, az elbeszélés üteme például annyit jelent, hogy egy hosszabb vagy rövidebb időszaknak hosszabb, illetve rövi­debb szövegrész felel meg. Azért is vezette be Bahtyin a kronotoposz fogalmát,és hogy emlékeztessen rá, a regényekben a tér nem különíthető el az időtől. Az időbeliség éppúgy megnyilvánulhat közvetlenül, mint közvetve a történet­mondásban, hiszen az elbeszélő elsődlegesen időbeli, oksági vagy modális kapcsola­tot is teremthet az események között. A történet okozati meghatározottsága célel­vűséggel ruházhatja föl az eseménysort. Nem minden elbeszélő formában érvényesül egyforma mértékig a célelvűség - az epizodikus lovag-, a pikareszk, a naturalista és a tudatfolyam-regény például kevéssé ismeri. A történetet leginkább a romantikus Bildungs- vagy Erziehungsroman s a realista regény szerzője vezette vissza oksági összefüggésre, az elbeszélés célelvűsége viszont föltehetően kevéssé változó törvény­szerűség: részben a befogadásnak a célirányosságából következik. Talán csak az avantgarde bizonyos törekvéseivel kapcsolatba hozható, nyilvánvaló módon körkö­rös szövegek - így a Finnegans Wake vagy Queneau első regénye, a Le Chiendent­­tekinthetők egyértelműen kivételnek. 57ARISZTOTELÉSZ: Poétika. Bp. 1974. 24.; ARISTOTLE: Poetics. In: Great Theories in Lite­rary Criticism. Karl BECKSON (szerk.) New York 1963. 41. 58 Mihail Mihajlovics BAHTYIN: Voproszi lityeraturi T­esztyetyiki. (Isszledovanyija raznih let) Moszkva 1975.

Next