LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 17. évfolyam (1991)
1991 / 3. szám - BODNÁR GYÖRGY: A művészregény mint az intertextualitás korai formája
A művészregény mint az intertextualitás korai formájá ból indul ki, de ugyanő azt vallja, hogy nem mindene, hanem az éne a művészet, s hogy a művésznek csakis azt lehet és szabad visszaadnia, amit átélt. Ebben a művészetfelfogásban a naturalizmus és az impresszionizmus nem ellentétei egymásnak, hitvallóinak tehát feltétlenül szembe kell nézniük eszményeik belső ellentmondásával, a boncoló elmét és a vezérlő tanokat megjelenítő doktrinerséggel. Többször is megcselekszik. Az író kissé You/u-nek érzi új művét, s a festőnő is csak akkor tart jónak egy képet, ha abban az akartság eltűnik. Innen nézve a regény készülő regényének hibája - alakjainak életképtelensége, hamissága, elvont tökéletessége. S innen nézve a modern művészetet autonómia-igénye választja el a konzervatívtól. Nincs okunk feltételezni, hogy a művészet önelvűségét hirdető gondolatok csupán Justh regényhőseinek tulajdonai, hitvallói nem távolban tartott alakok, sőt inkább írói szócsövek. Mi magyarázhatja ezt az ellentmondást? Bizonyos, hogy a tudományos elemzésben és a szkeptikus őszinteségben hitelesebb valószerűségforrást talált az író, mint a megingott eszményeket őrző örökölt műegészekben. Az örökölt valóságfelfogás és az ismeretlen úr között tétovázott, s vagy a konvenciók ketrecébe gyömöszölte új törvényű sejtéseit, vagy megelégedett a konvencionális valószerűség megsértésével. „Az újmódi magyar írónak, az új földnek talán mégis csak én voltam a megtermékenyítője, ganéja, ahogy tetszik" - írja késői önigazoló iratában Bródy Sándor.10 S talán éppen azért, mert önértékelésének ez a tétele igaz, az ő pályáját is végigkíséri a művészregény. A regényíró Bródy Sándor pályáján Az ezüst kecske (1898) zárja le a naturalista kísérlet korszakát és teremti meg a naturalizmus társadalmi és tudományos programjának első egységét. Szintézis igényű ez a regény, hiszen egyszerre korrajz, művelődéstörténeti pillanatkép és írói vallomás. Bírálójának, a fiatal Osvát Ernőnek már nem kell felrónia fiziologizmusát, pedig egyik fő alakja, a „rossz asszony", a strindbergi elemi bűnöket is magában hordozza. Számára azonban Az ezüst kecske egy kiábrándult ember ábrándja, s ennek harmonikus megnyilvánulása a líra. Látja, hogy története kettéválik: az egyik az életet követi, a másik pedig a művészetet, s így az egyik a társadalom és a politika romlottságáról szól, a másik pedig az alkotó szellem nemes betegségéről, a dekadenciáról. Mindkettő közös nevezőjének azonban a lírát tekinti. Osvát következtetése szerint „az élet tengelye" Az ezüst kecskében már nem az idegmozgás, hanem „egy pár érzés". S ha az alakok érzéki illúziók alatt cselekszenek, nem az idegélet megnyilatkozásai csupán, hanem az életé. Mert mi más az élet Bródy szemében - mondja ki végkövetkeztetését Osvát - „mint érzéki okok ábrándokkal hímzett vagy poézist foszforeszkáló szövevénye?"11 Élete végén Bródy Rembrandt alakját is elbeszélésciklusba foglalja. Itt a nagy művész alakja nem példázat, hanem történelmi metafora. Megalkotója mégsem elégedett regényével. „A történeti igazság nem fontos e könyvben "BRÓDY Sándor: Levél Gárdonyi Gézához. 1921. 11 A Hét 1898. dec. 11.