LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 21. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Hatástörténet és metahistória avagy hozzáférhető-e a történetiség?
66 Kulcsár Szabó Ernő tendő dologhoz való viszonyra vonatkoztatva - az elválasztottság és az összekötöttség tapasztalatában konstituálódik. Az irodalom történetisége - illetve általában a történeti megértés - szempontjából itt lényegében nincs számottevő különbség. A hagyománytörténésben való benneállás temporalitása miatt ugyanis mindkét megértésmód az értelemképzés elvi lezárhatatlanságában utal vissza alapjaik közösségére. Éspedig a hatástörténeti tudatnak arra a képességére, hogy az önfeledettség „egzakt" és objektivisztikus megértés ideáljának időtlenségéből — a megértendő dolog révén — mintegy az önmagunk megértésében érdekelt hermeneutikai cselekvés helyzeteibe „hoz vissza" bennünket. Minthogy megérteni bármit csak (valamely kérdésre adott) válaszként lehetséges," az irodalom hermeneutikája - azon antropológiai okokból, hogy minden megértés az emberen, mint kérdező lényen alapul - éppúgy alá van vetve a fenti összefüggések érvényének, mint a megértés bármely más formája. A megértés struktúrájának hatásösszefüggésből adódó sajátosságaihoz azonban az is hozzátartozik, hogy valamit megértenünk mindig csak valamiként lehetséges. Mégpedig nemcsak abban az explikációs tekintetben, hogy a megértést végrehajtó értelmezés mindig az értelemirányok potencialitását teljesíti ki s valami ezért mindig mint valami válik érthetővé.2' A valaminek valamiként való megértésében az a körülmény is közrejátszik, hogy a kérdezés szempontjának nem kell szükségszerűen azonosnak lennie a szöveg (feltételezhető vagy virtuális) szándékával, hiszen a megértés jellege a (tartalmi) érdeklődés irányától függően mindig többféle lehet. A megértés Heidegger megfogalmazta strukturális jellegzetességével szemközt ennek a pragmatikai mozzanatnak abban van az igazi jelentősége, hogy az alakelméleti axiomatikák (formalizmus, new criticism, strukturalizmus, neostrukturalizmus stb.) meghaladásával járulhat hozzá az irodalmi művek esztétikai karakterének feltárásához. Hiszen, mint Bultmann írja, az értelmezés szempontját „meghatározhatja esztétikai érdeklődés is, amely a szövegeket formális szempontból elemzi, s a művet mint műalkotást struktúrájára, »külső« és »belső« formájára vonatkoztatva faggatja. (...) ...a szempont adott lehet az emberire mint a saját létre irányuló kérdés által is. Az ilyen kérdezésnek leginkább a filozófia, a vallás és a költészet szövegei felelnek meg; alapjában véve azonban mindenfajta szöveget (mint ahogy az általában vett történelmet is) lehet ebből a szempontból elemezni. Az ilyen kérdezést mindig az emberi létről alkotott előzetes megértés, bizonyos egzisztenciamegértés vezeti."22 20 "Collingwooddal együtt állíthatjuk, hogy csak akkor értünk meg valamit, ha értjük a kérdést, amelyre válasz, és igaz, hogy az így megértettek értelme nem marad elkülönülve a mi gondolatunktól. Ellenkezőleg: annak a kérdésnek a rekonstrukciója, amelyből egy szövegnek mint válasznak az értelmét megértjük, átmegy a mi saját kérdésfeltevésünkbe. Mert a szöveget egy valóságos kérdésre adott válaszként kell megérteni." Uo. 262. 21 "Az értelmezésben a megértés nem valami más lesz, hanem önmaga. Egzisztenciálisan az értelmezés a megértésen alapul, és nem ez utóbbi keletkezik az előbbi révén. Az értelmezés nem a megértettnek a tudomásulvétele, hanem a megértésben kivetített (entworfen) lehetőségek tudomásulvétele." HEIDEGGER: i. m. 148. 22 BULTMANN: i. m. 107.