LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 23. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - KULCSÁR SZABÓ ZOLTÁN: "Többféleképpen kellene mindent olvasni" : A deKON-könyvsorozat új köteteiről
„Többféleképpen kellene mindent olvasni" 321 stratégiákra utal, s amelyeket Manfred Frank neostrukturalizmusként jellemzett. Ehhez a képlethez a Testes könyv első kötetéből talán csak Jean Baudrillard és Slavoj lilék tanulmányai állnak igazán közel. Ezt a kevésbé behatárolt, tágan értett „poszt"-pozíciót a hermeneutika és a dekonstrukció által kijelölt diszkurzív tér egyfajta rögzítetlen „bejátszásaként" lehetne elgondolni, némileg a kötetben elsőként szerepeltetett (és Odorics több tanulmányában is „iránymutatóként" kezelt) Caputoféle „radikális hermeneutika" alapján (az persze más kérdés, hogy elég „teherbíróak"-e Caputo írásai egy átgondolt teoretikus álláspont megalapozására). A másik kitüntetett teoretikus „bázis" a radikális konstruktivizmus tájékán helyezkedik el (és különösen örömteli, hogy a kötetben olvasható egy kiváló tanulmány a magyar irodalomtudományban kevésbé vagy csak „hírből" ismert Niklas Luhmanntól). A Testes könyv (az első kötet legalábbis) elsődlegesen az amerikai irodalomelméleti-filozófiai diskurzus pozícióit közvetíti: szerencsés választás volt például a Spanos-tanulmány közlése, amely bepillantást nyújt az európai filozófiai irányzatoknak az amerikai irodalomelmélet általi - érdekes vitákban megnyilvánuló - recepciójába, akárcsak a Fredde Jameson-írás szerepeltetése (amely máris komoly „recepciótörténettel" rendelkezik), s Magyarországon szintén kevésbé ismertek Norman N. Holland munkái is. Az egész kötetnek mégis talán az ideológiakritikai rész a legnagyobb erénye, hiszen ennek a megközelítésmódnak az újrarendeződése a hazai diskurzusokban eddig egyáltalán nem jutott szerephez, noha Edward Said és főleg Stephen Greenblatt az utóbbi évek legnagyobb hatású szerzői, egyre inkább Európában is. Az már más kérdés, hogy az egyre kizárólagosabb amerikai orientáció miatt továbbra is súlyos hiányt jelenthet a magyar irodalomtudomány tájékozódása számára, hogy szinte teljesen ismeretlenek a németországi szellemtudományok olyan teljesítményei, mint például a Hayden White-nál jóval körültekintőbb Reinhart Koselleck történettudományi tanulmányai vagy a legalábbis Foucault-nagyságrendű Hans Blumenberg munkái. Ezt persze nem a Testes könyvnek kell felróni, csupán azért kerülhet itt szóba, mert ez a kötet is jelzi azt a tendenciát (amely az utóbbi években megjelent vagy megjelenés előtt álló filozófiai és irodalomelméleti műveket tekintve is érzékelhető), hogy az itt is favorizált amerikai vagy Amerikában is jelenlévő (tanító, rendszeresen publikáló stb.) szerzők nagyobb ismertsége olykor igazán jelentős felismerésektől foszthatja meg a modern irodalomelmélet hazai recepcióját. A Testes könyvet ettől függetlenül mindenképpen átgondolt összeállításnak lehet nevezni (és ez bízvást megelőlegezhető a készülő második kötetről is), amely jól prezentálja azokat az irányzatokat, amelyekből a szerkesztői koncepció szerint a „posztkánon" összeáll (talán csak a befogadáselméletről nyújt némileg „torzító" képet, hiszen annak legfőbb teoretikusát, Hans Robert Jaußt nem szerepelteti - igaz, neki már több tanulmánya olvasható magyarul). A könyvet nyilván nagy haszonnal lehet forgatni a következő években, a deKON-csoport pedig nemcsak „saját" diskurzusát körvonalazta és tette ellenőrizhetőbbé általa, hanem sokat tett a hazai irodalomelméleti tájékozódás kitágításáért is. A másik két új kötet már a címadással is jelezheti a deKON-csoportra jelzi interpretációs attitűdöt: a „Remix" egyértelműen a „poszt"-pozícióra utal, de másik