LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 25. évfolyam (1999)
1999 / 4. szám - LŐRINCZ CSONGOR: Kérügma és literalitás
Kérügma és literalitás 431 A kinyilatkoztató nyelvi magatartás státusza, tekintve a fenti összefüggéseket, meglehetősen ambivalensnek mutatkozik. Felfogható ugyanis a hagyományos vallásos líra metaforikus nyelvének ellehetetlenülésére adott válaszként. Erre az „ellehetetlenülésre" lehet példa az Apokrif poétikája, amely a maga többértelműségét a különböző regiszterek - például В [UNK]Мя-utalások és a modern líra nyelvi emlékezete - összjátékából, a különféle pragmatikai szignálok váltogatásából, az (ön)reflexió folytonos lebomlásából vagy a többféle műfaji minta (zsoltár, könyörgés, elégia, jeremiád) keveréséből nyeri el.53 Itt nyilvánvalóan az „átvitel" tropológiai, lexikai, szövegközi és kommunikatív szerepének destruálódásáról van szó. Az apokaliptikus hangnem azonban kimarad ebből, noha egy lírai szöveg befogadói megszólaltatásánál a modalitás, a mondottság hogyanja -ennek nem identikus (vagyis újólagos) átvehetősége — éppenséggel meghatározó jelentőségű,54 ennyiben tehát nem egyszerű pragmatikai indexről van szó, hanem a vers retorikai énjében létesített újramondhatóság feltételéről. Ha ez a hangnem a mondottakhoz való viszonyról „beszél", akkor úgy értelmezi a létezők közötti kapcsolatok - melynek megjelölése a metaforikus átvitel fő feladata5k - megszűnését, hogy megerősíti a „hívottság" modális funkciójának monologikusságát mint egy új „szószerintiség" biztosítékát. A szöveg önmagához való viszonya így mintegy félúton áll annak belátásában, miszerint „ha a létről nem lehet metaforikusan beszélni, akkor ugyanolyan kevéssé lehet róla tulajdonképpeni értelemben, szó szerint beszélni".56 Ez a „szószerintiség" az apokaliptikus hangnem ama performatív - vagy önreferens - funkciójának hatásmozzanata, amely diszkurzus mintegy maga állítja elő referensét, amennyiben revelált igazsága éppen ő maga.57 Tehát nagyon is egy létrehozott „tulajdonképpeniségről" 53 Ehhez vö. NÉMETH G. Béla: i. m. 447., illetve KULCSÁR-SZABÓ Zoltán részletes elemzését. 54 „A vers intonációs eldöntöttsége és nyelvi tudásának eszkatológikus befejezettsége meglehetősen lezárja a recitációs megvalósulás nyelvi játékterét [...] ez a jelentéstanilag nagyon is többértelmű vers a hangnem szintjén úgyszólván kizárja az olyan reinterpretációs újramondást, amely másfajta esztétikai tapasztalat esztétikai érdekeltségétől vezettetve fordul a szöveghez". KULCSÁR SZABÓ Ernő: (Fel)adott hagyomány. 96. 55 DERRIDA: Der Entzug der Metapher. 338. 561, m. 338. Az Apokrif nyelvi magatartásának kettőssége - „konstatív retorikája és konfiguratív jelentésszóródása" (KULCSÁR SZABÓ Ernő: Kerügma és abúzió. 317.) - eszerint a metafora allegóriájaként is értelmezhető. A modalitás felől nézve: nem annyira az allegorikus jelentésképzésnek a saját önkényességéből és utóljának integrálhatatlanságából elnyert energiájából és lezárhatatlanságából, hanem a „sikerületlen" jelentésadásból következik hangnem és szöveg, létező és lét (nyelv) végleges elválása. Úgy azonban, hogy a mondottság hogyanjának interpretációs elsőbbsége aszimmetrikussá formálja ezt a viszonyt. A „helyettesítő" átvitel szemantikai (de nem strukturális) meghiúsulásának és az ebből következő paradox „hívottságnak" a retorikája figyelhető meg Pilinszky talán legismertebb esszérészletében: „Látszat és valóság helyet cserélt. A tények mögül száműzött Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét. Ami nyomot hagy rajta, oly véghetetlenül igénytelen, hogy kérdéses, valaha is föl tudunk érni hozzá? Ha lehet megkülönböztetést tenni, a köztünk beállott csend többé nem is annyira a költészetet érinti, mint magát a költőt kötelezi, élete egészét követeli már, s nem lehet nem eleget tenni e hívásnak, ha mindjárt a végleges és tökéletes elnémulás kockázata árán is." (Ars poetica helyett) A fenti összefüggések alaposabb elemzése talán azt a váltást is részben megmagyarázhatná, amely a Harmadnapon, illetve a Szálkák poétikája között következett be. 57 Vö. ehhez DERRIDA: A filozófiában újabban meghonosodott apokaliptikus hangnemről és No apocalypse, not now. In: uő: I. KANT: Minden dolgok vége. Bp., 1993. 80. 121.