LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 25. évfolyam (1999)

1999 / 4. szám - LŐRINCZ CSONGOR: Kérügma és literalitás

Kérügma és literalitás 431 A kinyilatkoztató nyelvi magatartás státusza, tekintve a fenti összefüggéseket, meglehetősen ambivalensnek mutatkozik. Felfogható ugyanis a hagyományos vallásos líra metaforikus nyelvének ellehetetlenülésére adott válaszként. Erre az „ellehetetlenülésre" lehet példa az Apokrif poétikája, amely a maga többértel­műségét a különböző regiszterek - például В [UNK]Мя-utalások és a modern líra nyelvi emlékezete - összjátékából, a különféle pragmatikai szignálok váltogatá­sából, az (ön)reflexió folytonos lebomlásából vagy a többféle műfaji minta (zsol­tár, könyörgés, elégia, jeremiád) keveréséből nyeri el.53 Itt nyilvánvalóan az „átvitel" tropológiai, lexikai, szövegközi és kommunikatív szerepének destruá­lódásáról van szó. Az apokaliptikus hangnem azonban kimarad ebből, noha egy lírai szöveg befogadói megszólaltatásánál a modalitás, a mondottság hogyanja -ennek nem­ identikus (vagyis újólagos) átvehetősége — éppenséggel meghatáro­zó jelentőségű,54 ennyiben tehát nem egyszerű pragmatikai indexről van szó, hanem a vers retorikai énjében létesített újramondhatóság feltételéről. Ha ez a hangnem a mondottakhoz való viszonyról „beszél", akkor úgy értelmezi a léte­zők közötti kapcsolatok - melynek megjelölése a metaforikus átvitel fő felada­ta5k - megszűnését, hogy megerősíti a „hívottság" modális funkciójának mono­logikusságát mint egy új „szószerintiség" biztosítékát. A szöveg önmagához való viszonya így mintegy félúton áll annak belátásában, miszerint „ha a létről nem lehet metaforikusan beszélni, akkor ugyanolyan kevéssé lehet róla tulajdonkép­peni értelemben, szó szerint beszélni".56 Ez a „szószerintiség" az apokaliptikus hangnem ama performatív - vagy önreferens - funkciójának hatásmozzanata, amely diszkurzus mintegy maga állítja elő referensét, amennyiben revelált igaz­sága éppen ő maga.57 Tehát nagyon is egy létrehozott „tulajdonképpeniségről" 53 Ehhez vö. NÉMETH G. Béla: i. m. 447., illetve KULCSÁR-SZABÓ Zoltán részletes elemzését. 54 „A vers intonációs eldöntöttsége és nyelvi tudásának eszkatológikus befejezettsége meglehetősen lezárja a recitációs megvalósulás nyelvi játékterét [...] ez a jelentéstanilag nagyon is többértelmű vers a hangnem szintjén úgyszólván kizárja az olyan reinterpretációs újramondást, amely másfajta esztétikai ta­pasztalat esztétikai érdekeltségétől vezettetve fordul a szöveghez". KULCSÁR SZABÓ Ernő: (Fel)adott hagyo­mány. 96. 55 DERRIDA: Der Entzug der Metapher. 338. 561, m. 338. Az Apokrif nyelvi magatartásának kettőssége - „konstatív retorikája és konfiguratív jelen­tésszóródása" (KULCSÁR SZABÓ Ernő: Kerügma és abúzió. 317.) - eszerint a metafora allegóriájaként is értelmezhető. A modalitás felől nézve: nem annyira az allegorikus jelentésképzésnek a saját önkényessé­géből és utól­jának integrálhatatlanságából elnyert energiájából és lezárhatatlanságából, hanem a „sikerü­letlen" jelentésadásból következik hangnem és szöveg, létező és lét (nyelv) végleges elválása. Úgy azon­ban, hogy a mondottság hogyanjának interpretációs elsőbbsége aszimmetrikussá formálja ezt a viszonyt. A „helyettesítő" átvitel szemantikai (de nem strukturális) meghiúsulásának és az ebből következő para­dox „hívottságnak" a retorikája figyelhető meg Pilinszky talán legismertebb esszérészletében: „Látszat és valóság helyet cserélt. A tények mögül száműzött Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét. Ami nyomot hagy rajta, oly véghetetlenül igénytelen, hogy kérdéses, valaha is föl tudunk érni hozzá? Ha le­het megkülönböztetést tenni, a köztünk beállott csend többé nem is annyira a költészetet érinti, mint ma­gát a költőt kötelezi, élete egészét követeli már, s nem lehet nem eleget tenni e hívásnak, ha mindjárt a végleges és tökéletes elnémulás kockázata árán is." (Ars poetica helyett) A fenti összefüggések alaposabb elemzése talán azt a váltást is részben megmagyarázhatná, amely a Harmadnapon, illetve a Szálkák poé­tikája között következett be. 57 Vö. ehhez DERRIDA: A filozófiában újabban meghonosodott apokaliptikus hangnemről és No apo­calypse, not now. In: uő: I. KANT: Minden dolgok vége. Bp., 1993. 80. 121.

Next