LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 26. évfolyam (2000)

2000 / 3. szám - MŰHELY - SZILASI LÁSZLÓ: A nyúl és sólyom : Trópusok és funkciók : Madách Gáspár: Balassa János éneke sólymocskájárul című versének példája

Szilasi László 267 voyenkoáikt. A szöveg az ő számukra elsősorban nem azért lehetett röhejes, mert tudták, hogy a sólymocska szívén valójában mi értendő, hanem azért, mert kihallgathatták, hogy Balassa János (ez a közülük való, nagyhangú, pök­hendi férfi) belső, szerelmes gondolataiban hogyan beszél, hogyan nevezi meg mindazt, aminek egyébként mindenki (és máskor ő is) egészen pontosan tudja a köznapi, nagyon is egyszerű nevét. A vers megszemélyesítő fikciója egy olyan beszélőt alkot meg, aki teljesen tájékozatlan a szerelmi költészet terminológiájában, és az ősdilettáns - megszé­pítő igyekezetében - a számára kézhez álló, vadászati, halászati és orvosi szak­kifejezések összebarkácsolására és szerelmi célú felhasználására tesz (jóllehet némileg talán eredeti, ámde teljesen elfuserált) verses kísérletet. Sólyom, ikra, kenet: Ferenczinek igaza van, a képzetkörök ilyetén vegyítése valóban zava­rosnak mondható. Műveletlenség és akarás lehangoló párosa mellé a második strófában aztán felsorakoznak a testi tünetek, a halálközeliség, a teljes szociális és szellemi lepusztulás nyers leírásai: a beszélő a szerelmi őrület, az al­ iskh áldozata, mivel azonban sem magát a fogalmat, sem annak konvencionális kifejezési módjait nem ismeri, és újakat sem talál (ki), kénytelen a vallomás ke­resetlen, áttételek nélküli, prózai egyszerűségével fogalmazni. A poétaként megszólalni kívánó Balassa János minden egyes szavával saját, oly nagy igye­kezettel óhajtott költői arculatát rongálja. A folyamat a harmadik strófában éri el tetőfokát: ugyan, képzeljünk már el egy sólymot, csábos mosollyal a csőrén, amely meglátván a szeretett férfit, oly módon vetkőzik le, felettébb izgató és minden jóval kecsegtető lassúsággal, ahogyan egy virág bontja ki a szirmait -és ráadásul még szemüvege is van. A prosopopoeia persze őrzi a tükrösség té­májához való alkati vonzódását: a sólyom okulárja a beszélő szemét gyógyítja, a strófa utolsó sorában pedig felcserélődnek (jelentsenek bármit) a szerelem és a szív attribútumainak (az első strófa második sorában bejelentett) birtokviszo­nyai. Balassa János fiktív szerelmi vallomása a jelenvaló közönség38 számára szerintem elsősorban azért lehetett röhejes, mert egy olyan szerelmi egyesülés­ről számol be (a maradéktalan kitárulkozás szégyenteljes és felettébb esetlen nyelvén), amelynek során a beszélő képtelen volt megőrizni eredeti macho identitását. Asszonnyá lettél. (Hiába növesztett annyi csikorgó télen át a kín.) És még be is vallja! Gerézdi ugyan nem jelzi, hogy észrevette volna, de azért kétségtelen, hogy (osztályozásának egyensúlyát némiképp megbillentve) a kurvacsúfoló uralko­dó trópusaként megnevezett aposztrophé ebbe a szövegbe is jócskán beszivár­gott: a harmadik és negyedik strófában a fikció szerint Balassa János, eddigi elsődleges közönségtől (ti. önmagától) elfordulva, közvetlenül a sólymocskát szólítja meg. Aligha a fékezhetetlen emóció kifejeződése ez, hiszen mindeddig másról sem volt szó. Nem is a megszólított reszponzívá tétele a cél, hiszen a beszélő jól láthatóan nem vár választ szeretett madarától. Annál fontosabbak itt az aposztrophé Culler által vázolt sajátos funkciói: a megszólítás eseménnyé té­ 38 Lásd: THIENEMANN Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Danubia, Pécs, 1931. 61-68.

Next