LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 28. évfolyam (2002)

2002 / 2. szám - MŰHELY - KESERŰ JÓZSEF: Az olvasás kihívása

Keserű József Lustig esetében a történet hitelességének kérdését bonyolultabbá teszi, hogy a regény több szövegváltozata ismeretes. Élesebben fogalmazva: a szöveg identitá­sának kérdéses volta kétségbe vonhatja a történet identitását. A regény alaphely­zete (két fiú megszökik a megsemmisítő táborba tartó vonatszerelvényről) isme­rős lehet Lustig 1958-as Démanty noci (Az éjszaka gyémántjai) című kötetének egyik, a későbbi regény címét viselő (A sötétségnek nincs árnyéka) elbeszéléséből. Később az író az eredeti elbeszélést regénnyé bővítette, és 1976-ban megjelentette angol nyelven. A regény átdolgozott cseh változata 1991-ben jelent meg először. S ha ehhez hozzáadjuk, hogy a történetminta Jan Nemec 1964-es filmjének (Démanty noc­) is alapjául szolgált, legalább négy különböző történettel kell számolnunk. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: melyiket tartsuk hitelesnek? Bernhard Schlink Der Vorleser (A felolvasó) című, a holocaust tapasztalatát a német utódok szemszö­géből vizsgáló, nagysikerű regényének narrátora mondja a regény végén: „Ma­gamban azóta sokszor megírtam a történetünket, mindig kicsit másként, mindig új képekkel, cselekmény- és gondolatfoszlányokkal. Ezért aztán a leírt változat mellett számos más változat is van. Hogy a megírt változat a helyes, annak az a biztosítéka, hogy ezt írtam meg és nem a többieket. A megírt változat meg akart íródni, a többi nem."A Lustignál azonban a többi is „meg akart íródni", és ez ar­ra enged következtetni, hogy a kérdésfeltevés elhibázott, mivel a négy történet közül egyik sem kevésbé hiteles, mint a másik. De vajon mitől lesz mindegyik egyformán hiteles? Mi a hitelesség valódi biztosítéka? Szinte magától értetődik a válasz: a szerző az, aki a hitelesség védjegyével lát­ja el a neve alatt megjelenő történeteket. Hiszen tudhatná-e valaki jobban, mi történt valójában, mint Arnost Lustig, aki tizenhét évesen megjárta a koncentrá­ciós táborok poklát? A sötétségnek nincs árnyékát olvasva nem tudunk elvonatkoz­tatni attól, hogy írója igenis ott volt, látta és megélte a borzalmakat. Úgy véleked­hetünk, a megélt tapasztalat hitelesebb minden történetírói beszámolónál, sőt talán az emlékezet az egyetlen autentikus módja a múlt megőrzésének és közve­títésének. Pierre Nora szerint az emlékezet, szemben a történelemmel, közvetí­tetlen, személyes, és a megélt tapasztalat mélysége okán birtokolja a múlt hiteles megjeleníthetőségének autoritását.10 Ez azt jelentené, hogy egy történelmi ese­ményről csak az írhat hitelesen, aki látta és átélte az eseményeket? Természete­sen nem (ezt a vélekedést a történelmi regény létezése vonja kétségbe). E­z alól a holocaust sem képez kivételt? Lustig szerint nem: „Tolsztoj nem vett részt a na­póleoni háborúkban, mégis ő írta róluk a legjobb könyvet. Shakespeare sem élte át Rómát, Caesart, Veronát, és Dante sem járt a pokolban. Botorság lenne azt ál­lítani, hogy a Belsenről szóló próza­­ vagy nem próza, vagy nem Belsenről szól, csak azért, mert nem Anne Frank az írója." 11­ 9 Bernhard SCHLINK: A felolvasó. Fordította: RÁTKAI Ferenc. Helikon, h. n., 2000. 138. 10 Idézi BRAUN Róbert: Holocaust, elbeszélés, történelem. Osiris, Budapest, 1995. 62. 11 aby umeli riet: ,Ne!' (Rozhovor s Arnostem Lustigem)." Listy 1992/4. 88-97. és 1992/5. 65-71.

Next