LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)

2004 / 2. szám - MŰHELY - GYÁNI GÁBOR: Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás

214 Gyáni Gábor * Végül: Rákai Orsolya szintén terméketlennek bélyegzi kultusz és kritika merev szembeállítását, és az ebből szükségképpen következő felvilágosult (aufklérista) beállítottságot. A kultusz ugyanis - fejtegeti - nem a kritika helyett, azt mintegy pótolva, hanem alkalmasint a kritika szerepét betöltve funkcionált az adott törté­nelmi körülmények között. A kultusz már ez okból sem tekinthető puszta anomá­liának, ami a kritikai érzék lehető felkeltésével enyhítendő, netán egészen ki is küszöbölendő. A kultusz ugyanis az irodalom befogadásának és használatának az a teljesen legitim módja, amely egy adott kontextusban az irodalomhoz fűződő normális és célszerű viszonynak a megnyilvánulása; e minőségében pedig azt a szerepet játssza, melyet más körülmények között a kultusztól (is) megfertőzött kritika (és tudományos diskurzus) tölt be. A 18. század végén és a 19. század ele­jén jelentkező „olvasási düh", az elharapózott olvasási szokás irányításával, befo­lyásolásával, esetleg cenzurális korlátozásával kapcsolatos diskurzust elemzi, hogy bizonyítsa: kultusz és kritika az idő tájt az endoxa, tehát a kánon megteremtésé­nek és fenntartásának volt az eszköze. Gondolatmenetéhez jól hasznosítja Sen­nett nyilvánosság-fogalmát, Luhmann „funkcionálisan differenciált rendszerek­ről" szóló elméletét és még számos egyéb analitikus megközelítést.22 Talán elegendő is ennyi annak érzékeltetésére, milyen messze került mára a kultuszkutatás a kezdeti állapottól, és hogy hol tart napjainkban. De milyen lehet vajon a jövője? A kultusz kvázi-vallási jelenségként történő beállítása és a neki megfelelő elem­zési mód bátor és fontos tett volt akkoriban. Pusztán csak emlékeztetőül idéznék néhány ezzel kapcsolatos jellemző megnyilatkozást. „A kultikus megközelítés... az esetek túlnyomó többségében közvetlenül vallásos jellegű, s ennek megfele­lően vallásos terminológiával is fogalmazza meg önmagát."23 Vagy: a politikai (ideológiai) igazolásra kisajátított irodalom kultikus használata kapcsán írja Dávidházi: „Politika, költészet és vallás szféráinak egységesülése végül egy olyan kérdést is fölvet..."24 A kezdetben kétségkívül felszabadító hatású tudományos analógia azonban, idővel, kezdte felfedni önnön korlátait. A probléma alapja, hogy az irodalmi kul­tuszoknak kizárólag a vallási analógiához kötött értelmezése egy adott ponton el­veszti magyarázó erejét, nevezetesen akkor, amikor arról kellene számot adni: mi­ként kerül át a szakralitás a tisztán vallási szférából az immár evilági zsenikultusz 22 RÁKAI Orsolya: „S. O. S. - irodalom­ (Kultusz, kritika és irodalomtudomány 'közös forrásvidé­kén')." In DAJKÓ Pál-LABÁDI Gergely (szerk.): Klasszikus magyar irodalomtörténet. Tanulmányok. Tiszatáj, Szeged, 2003. 233-269. 23 MARGÓCSY István: A magyar irodalom kultikus megközelítései. 289. 24 DÁVIDHÁZI Péter: „A hatalom eredetmondái Petőfi utóéletében." In uő: Per passivam resistentiam. Változatok hatalom és írás témájára. Argumentum, Bp., 1998. 205. Az írás eredeti formájában még 1990-ben jelent meg. (Itk XCIV 1990/3. 341-359.)

Next