LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)

2004 / 1. szám - TANULMÁNY - KOÓS ISTVÁN: Narratíva és dinamika nemzeti eposzunkban : Arany János: Buda halála

Arany János: Buda halála 47 semmi, / Kire más példát ne tudjak elővenni". Ez a megnyilatkozás Detre szöve­geinek szokásos kétértelműségére jellemzően egyaránt olvasható úgy, hogy általa az öreg szász az események törvényszerűségének ismeretét, a jövendő események megjóslásának képességét hangsúlyozza, illetve úgy, hogy az idegen a felidézett események szabad kombinálhatóságáról, véletlenszerű hasonlóságáról beszél, és ezzel éppen az idő linearitását kérdőjelezi meg, hiszen a tetteket nem az okozati­ság, hanem a hasonlóság alapján tételezi társíthatónak.46 A lineáris és delineáris időszemlélet tehát egyaránt megtalálható a szövegben, de a fentebbi elemzés alapján úgy tűnik, mindez csupán tematikus homlokzat egy sokkal radikálisabb, a megjelenített struktúrákban kimutatható dinamikus időbeliség előtt. Ebben az értelmezésben az idő nem az identitás dimenziója, és nem is a széttöredezésé, de nem is koncentrikus, körkörös spirálszerű, hanem a folyamatos önelvesztés, az ellentétek folyamatos egymásba játszásának létrehozója, ami nem ragadható meg még a töredezettség fogalmával sem. Ez a reprezentálhatatlan dinamika termeli ki, generálja a szövegben tematikusan is megfigyelhető lineáris és delineáris időszemlélet közötti ellentétet. Az aktivitás és passzivitás maguk nem ellentétesek, hanem egymást követők, egymás okai és okozatai; az ambivalencia, az olvasást ellehetetlenítő zavarodottság tehát éppen abban áll, hogy az egy időben szembe­állított kettő valójában egy, de az idő dimenziójában egy. Látható tehát, hogy Buda és Etele viszonyának struktúrája, illetve az annak sajátos instabilitásából kiter­melődő energia olyan dinamikát eredményez, amely mozgásba hozza a szövegben az állandó felcserélődések játékát mind az idő, mind a tér vonatkozásában. Az aktivitás és passzivitás tematizálása másrészt azért is fontos lehet, mert köz­tudott, hogy ezek az ellentétpárok a belőlük következő ökonómiával együtt kulcs­fogalmai, illetve artikulációs elvei voltak két olyan, a modernség meghaladása­ként értelmezett alkotói életműnek, mint a Nietzschéé és a Freudé. Nietzsche esetében jól mutatja ezt az, hogy Gilles Deleuze a német filozófusról írott köny­vében egy egész fejezetet szentel ennek a témának,47 Freud munkásságában pe­dig az ellentétpár meghatározó a metapszichológiai tanulmányokban, ahol az egyes ösztönök elkülönítésének egyik alapelve. Dinamikán azt a fajta mozgást értem, ami ellentmond az okozatiságon alapuló, vagy (mint mondjuk egy utazóregény esetében) a kontingens, de lineáris esemény­sornak, ami az időbeliség mentén integrálható. A dinamika fogalmát részben, mint fentebb utaltam rá, Paul de Man tanulmányaiból vettem át. A dinamika ugyan­akkor kulcsfogalma a pszichoanalitikus diskurzusnak is, ahol a tudatosnak és tudat-­ o6 Ennek a kétféle időstruktúrának az együttes jelenléte egyébként hasonló az emlékezetnek a külön­böző szereplőkhöz kötődő többféle létmódjával: Etele emlékezete tudattalan, minthogy ösztönösen talál rá hunokat jellemző hagyományos, harcoló életformára. Buda a hatalommegosztás után régi, uralkodói identitását akarja visszaszerezni, amit valójában nem birtokolt soha, tehát egy olyan múlt­ra emlékszik, ami nem volt soha jelen, Detre pedig a múlt eseményeit kombinálhatónak, esetleges­nek tételezi. A tudatos, megbízható emlékezet viszont az idegen Krimhilda személyéhez kötődik, így tehát egyrészt az idő linearitását megteremtő emlékezet sem kapcsolódik egy identikusként elgondolt (kollektív) énhez, másrészt az emlékezetnek is több fajtája van jelen a szövegben. 47 Gilles DELEUZE: Nietzsche és a filozófia. Ford. MOS.DVAY Tamás. Gond-Holnap, Bp., 1999. 67-117.

Next