LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)

2004 / 1. sz. - SZEMLE - KISS GÁBOR ZOLTÁN: Kultúraáramoltatás - történelem - technológia : Kulcsár Szabó Ernő, Szirák Péter (szerk.): Történelem, kultúra, medialitás

Kultúraáramoltatás - történelem - technológia 133 szempont kijátszását a képlet harmadik tagjaként - a „kulturális szemiózis" hagyo­mányos-steril, illetve újabb, kulturális-materiális szempontjai mellett - a mediális kultúratudomány technikai szempontja teszi szükségtelenné. „E fölfogás szerint a szimbolikus és materiális rendek mellé fölsorakozó mediális diskurzus nem egy­szerűen a triád harmadik tagjaként viselkedik, hanem - ennek »archivális« törté­neteként tárva elénk magát a modernség kibontakozását is - úgyszólván saját uralma alá vonja a másik kettőt" (19.). A Medienkulturwissenschaft feladata az ér­zékelés, észlelés és közlés történeti változásainak, valamint e változások eszközeinek és okozóinak - az irodalmi lejegyzőrendszereknek, a rádiónak és a televíziónak, a fotográfiának és a filmnek - az archeológiai vizsgálata. A médiálarcheológia költészettörténeti hozadéka a (késő) modernség kapcsán annak meghatározásá­ban állhat, hogy „ez a költészeti episztémé mennyiben termelte, illetve volt terméke a mediális kultúratudományok föltárta diszkurzív rendnek", ami „olyan alapkuta­tások tárgya [lehet a későbbiekben], amelyek különösen a magyar irodalmi mo­dernség arculatának újraértelmezése szempontjából nélkülözhetetlenek" (28.). A kötet írásai ugyan nem ez utóbbi kidolgozására vállalkoznak, a tanulmány mégis programadói szándékot sejtet. A mediális kultúratudomány a fent említett eszközök felől intézi kérdéseit a hírek és a történelem közvetlen közvetítettségét élvező, ám a nyelv megbízhatatlan jelentés­átvitelében immár bizonytalan közönségéhez - például, hogy a „technikai médiu­mok, mint mondjuk a rádió [miként] határoznak a jelen(való)lét történeti mód­jai felől" (19.). Hansági Ágnes tanulmánya ebből a kérdésből indul ki. A Reinhart Koselleck-féle történetiségkoncepció mögé - a közvetített-inszcenírozott „nagy­események" és a közvetlen tapasztalat feszültségén alapuló - „mediatizált társa­dalom" képét vetíti, a leginkább Hayden White-ra utaló történelemfelfogással szembeni vitapozíciót készítve ezzel elő. A white-i pozíció az utóbbi megkülön­böztetésben a (reflexív) közvetítettséggel azonosul; meta-történészként a médiá­hoz hasonlóképpen közvetít - míg a kosellecki historika a „lehetséges történelmek elméleteként" elsősorban a közvetítettségről magáról nyilatkozik. Aligha meg­lepő, hogy „Koselleck történetiség-felfogása Hayden White koncepciójához ké­pestjóval radikálisabb" (35.) - a történelmi tényt nem „utólag" értelmezett fak­tumként, hanem eleve valamely értelmezés eredményeként értve „kerül White elé". Koselleck - részint antropológiai előfeltevéseiből adódóan, részint a gadameri hermeneutikával vitázva - a történelmi tapasztalatot nyelven kívüli és nyelv előtti idegenségtapasztalatként fedi fel. A történettudomány tárgya ebben a rendszerben végső soron a kontingens „dolog" - szemben a szövegtudományok gyakorlatával, ahol „az interpretáció során [...] rendelik egymáshoz [a] szavak és [a] dolgok vilá­gát" (51.). Ez az egymás mellé rendelés lesz meghatározó a médiumok történeti áthelyeződéseinek McLuhan vagy Ong általi vizsgálataiban. Szirák Péter Jörn Rüsen történelemelméletéről szóló dolgozata az idegenség­tapasztalatként értett történelmi tapasztalat kapcsán felmerülő kommunikatív funkció mellett „a történelem etikai vonatkozásaira" hívja fel a figyelmet. Arra a White és Koselleck szempontjain túlmutató mozzanatra, hogy „a történelmi elbe­szélés nyelvi (esztétikai-retorikai) teljesítménye által [...] erkölcsi cselekedtetőerővel"

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék