LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 30. évfolyam (2004)

2004 / 2. szám - MŰHELY - GYÁNI GÁBOR: Válaszúton az irodalmi kultuszkutatás

212 Gyáni Gábor azt a meggyőződését sem rejti véka alá, hogy a voltaképpeni („proper") iroda­lomtudomány értelmezési és értékelési eljárásait - noha rejtve, de kiküszöböl­hetetlen módon - behálózzák a verbális és nem verbális tisztelet kvázi-vallásos aktusai. Ezzel összefüggésben beszél a befogadó preformált attitűdjéről, ami, bár ezt külön nem jelzi, Hayden White prefiguration fogalmát idézi elénk.15 Innen startol és lép határozottan tovább a kultuszkutatók újabb, az 1990-es év­tized derekától és még inkább az évtized végétől színre lépő, nemegyszer kor szerint is fiatalabb nemzedéke, akik - az első nemzedék meghatározó képvise­lőitől eltérően - talán már maguk sem szokványos irodalomtörténészként szocia­lizálódtak. Számukra talán ezért sem tűnik már eleve adottnak sem a konvencio­nálisan meghatározott irodalmi mező, sem pedig az arra rátelepedő történeti és elméleti tudomány szellemi konstrukciója. Amilyen jól visszaadja az „első nemze­dék" és az annak nyomdokait követő kultuszkutatók munkásságának legjavát Takáts József tanulmányválogatása (Kalla Zsuzsa, Porkoláb Tibor és Kerényi Ferenc képviseli őket a kézikönyvben), olyannyira hiányos a kép, amikor ezt az utóbbi fejleményt kellene bemutatnia. Holott a kötet szerkesztője is ezen utóbbi vonulat egyik vezéralakja (saját programatikus írása olvasható is a kötetben), mel­lette pedig olyanok említhetők, mint Lakner Lajos (aki azonban nem elméletileg sok újat hozó írásával került be a kötetbe), vagy mint a könyvből kimaradt Rákai Orsolya. A kultusz utóbb említett elméleti kutatói egyaránt tagadják az irodalom esszenciálisan megragadható mibenlétét; nem biztosak ugyanis többé abban, hogy valóban létezik önmagában vett irodalmi mű, aminek intézményesen kü­lönálló, gondolatilag lehatárolt vizsgálatára az irodalomtörténet és az irodalom­elmélet lenne csupán alkalmas. Azért is tekintik az irodalmat mint kultusztárgyat értelmező eljárást fontosnak, mert nem osztják többé az irodalomtudós „társa­dalmilag konstruált identitását", sőt határozott véleményük szerint: „valamen­­nyien művelődéstörténészek vagyunk".16 Ha viszont így áll a helyzet, a kultuszok vizsgálata arra az útra tért (vagy tévedt?), amely mindinkább eltávolítja e szakma művelőit az irodalom primér jelenségeitől, a regénytől, a verstől és nemkülönben az alkotó személyétől; s mindez pedig azért történik, hogy a kutatók tetszőleges és egyre tágabb tudo­mányos kontextusokba helyezhessék (át) az irodalom szűkebb jelenségét. Takáts már említett írásában széles panorámát tár az olvasó elé a kínálkozó tudományos analógiák (ahogy ő fogalmaz), más szóval a lehetséges paradigmák hosszú sorá­ról, melyek tudatos használatával, saját reményei szerint, lecserélhető lesz végre 15 Péter DÁVIDHÁZI: „'He drew the liturgy, and framed the rites': the changing role of religious dispo­sition in Shakespeare's reception." In Peter HOLLAND (ed.): Shakespeare and Religions. Shakepeare Survey 54. Cambridge University Press, Cambridge, 2001. 56. A „prefigure the field" fogalmához vö. Hayden WHITE: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1975. 30. 16 TAKÁTS József: „A kultuszkutatás és az új elméletek." In uő (szerk.): i. m. 291.

Next